Egész pontosan 99,3 százalékkal csökkent a forgalom Ferihegyen tavaly áprilishoz képest.
Ezt mondta Gulyás Gergely az Azonnali kérdésére a kormányinfón. A kijárási korlátozásokat viszont május 3-ig hosszabbítják meg, az önkormányzatok a május elsejei hétvégén a húsvéthoz hasonlóan szigoríthatnak majd, egyelőre nem veszünk át más országokból koronavírusos betegeket, egyre több az érv a gazdaság újraindítása mellett: mutatjuk, miről volt szó a sajtótájékoztatón!
Palkovics László kedden ismertette az Orbán Viktor által már hétfőn is bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv második szakaszát: kiderült, mennyibe fáj majd a tizenharmadik havi nyugdíj, és az is: mégis diplomát kaphatnak az egyetemet nyelvvizsga nélkül elvégzők. A munkavállalókat és a munkáltatókat is kisegítenék. Részletek a cikkben!
A koronavírus miatt a diákok szívnak a leginkább: ők az elsők, akiket a bajba került munkáltató bármikor feláldozhat. De a többi munkavállaló sincs biztonságban: a munkaadók jobb esetben is fizetés nélküli szabadságra kényszerítik őket, rosszabb esetben egy közös megegyezéses szerződésbontást tesznek eléjük, hogy még a felmondási időre se kelljen fizetni.
Egyik napról a másikra rúgtak ki magyarokat sok osztrák cégtől, hiszen a koronavírus miatt hirtelen nincs szükség a munkájukra. De akkor miért írtak a papírra közös megegyezést? Miért nem próbálják inkább kihasználni az osztrák kormány által nyújtott munkáltatói kedvezményeket? El lehet-e hinni, ha valaki azt ígéri, hogy majd úgyis visszavesz dolgozni? És melyik ország fizeti ilyenkor a munkanélküli-segélyt? Elmondjuk!
Sanna Marin négynapos munkahetet és hatórás munkaidőt javasol, hogy az emberek több időt tölthessenek a családjukkal.
A japán munkaügyi minisztert nem hatotta meg, hogy petíció indult az ellen, hogy szinte kötelező elvárás a nőknek magassarkút hordania a munkahelyeken.
Hogy megváltozzon a magyar mentalitás? Hogy megbecsüljék őket a munkahelyen? Hogy az emberek ne szavazzanak olyanra, aki lop, csal, hazudik? Vagy mindegy, mert lassan bármelyik volt szocialista országban jobb már, mint Magyarországon? Londonban szavazó magyarokat kérdeztünk, mitől jönnének haza. Volt, aki amúgy is hazajön, mert honvágya van, és olyan is, aki Angliában lett magyarabb. Videó.