Semjén Zsolt is megnyalná a szája szélét a finn miniszterelnök legújabb javaslatától

Szerző: Petróczi Rafael
2020.01.06. 19:17

Sanna Marin négynapos munkahetet és hatórás munkaidőt javasol, hogy az emberek több időt tölthessenek a családjukkal.

Semjén Zsolt is megnyalná a szája szélét a finn miniszterelnök legújabb javaslatától

Sanna Marin mindenek előtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy – miután elődje, a szociáldemokrata Antti Rinne belebukott a postás sztrájk kezelésébe, ahol a postai dolgozók munkakörülményeik javítását követelték az állami munkáltatótól – a Szociáldemokrata Párt belső választása alapján december 10-től ő lett Finnország legfiatalabb, mindössze 34 éves miniszterelnöke, aki ráadásul még nő is. Sőt, kabinetjének vezető miniszterei, egyben az ötpárti kormánykoalíció pártjainak vezetői is mind nők.

Sanna Marin azonban nem csak a neme és a kora miatt tud bekerülni a hírekbe, hanem a kormányzása miatt is.

Legújabb javaslata, hogy Finnország vezesse be a négynapos munkahetet, ráadásul még abban a négy napban is csak hat órát kelljen dolgozniuk az embereknek.

Ez azt jelentené, hogy a mostani 40 órás heti munkaidő a hatvan százalékára, 24 órára csökkenne.

A javaslat indoklásától pedig bármelyik KDNP-s, még Semjén Zsolt is menten elalélna: Sanna Marin többek között arra hivatkozik, hogy az emberek több időt tölthessenek a családjukkal.

„Úgy hiszem, az emberek megérdemlik, hogy több időt töltsenek a családjaikkal, a szeretteikkel, a hobbijaikkal és az élet más területeivel, mint a kultúra. Ez a következő lépés a munka világában”

– érvel a miniszterelnök.

Sanna Marin igyekezett elejét venni annak is, hogy javaslatát maga és kabinetje női mivoltához kapcsolják: mint elmondta, szerinte fontos, hogy minden finn állampolgár kevesebbet dolgozhasson, és ebben nem női stílusú kormányzást kell látni, hanem segítségnyújtást és ígéretének betartását.

A miniszterelnök ugyanis korábban, még közlekedésügyi miniszterként síkra szállt a munkaidő csökkentéséért, így kívánva növelni a munkavégzés hatékonyságát. A javaslat egyúttal válasz hivatalába kerülésének körülményeire is: a kéthetes postás sztrájk, ami kiváltotta a finn légi, közúti és tengeri közlekedési szakszervezetek szimpátiasztrájkját is, részben pont a dolgozók túlterheltsége miatt robbant ki.

A miniszterelnök mostani bejelentését Li Andersson oktatásügyi miniszter, a koalíciótag Finn Baloldali Szövetség párt elnöke is üdvözölte.

MONTÁZS: Petróczi Rafael / Azonnali

FRISSÍTÉS (január 8.): Mint kiderült, a fenti, világsajtót is bejárt hír ebben a formájában nem igaz. A mostani finn miniszterelnök valóban beszélt 2019 augusztusában egy konferencián a munkaidő fent is szereplő csökkentéséről, de ez kormányprogramként nem jelent meg. A félretájékoztatásért elnézést kérünk olvasóinktól!

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek