Nincs vége az érintettek lemondásával és az új választások bejelentésével Strache videóbotrányának Ausztriában. Bár a lemondott alkancellár azt állította: egyedi eset volt az állítólagos orosz oligarchanővel való tárgyalás Ibizán, a német sajtó hangfelvételek alapján azt írja, hogy több találkozó is volt Bécsben Strache embere és az orosz nő bizalmasa között, és az egésznek egy máig elérhető sajtóközlemény is a nyoma.
Egykoron egy országot alkottunk, de nagyon eltávolodtunk. Miközben a nyugat-európai sajtó óriási tévedésben azt írta 2017 őszén, hogy Sebastian Kurz-cal megszületik a Bécs-Budapest-tengely, az alkancellár videóbotrányától hangos hétvégének éppen az a tanulsága: Ausztria nagyon nem Magyarország.
Sebastian Kurz osztrák kancellárnak elege lett abból, hogy eddig is túl sokat kellett nyelnie koalíciós partnere, a szélsőjobboldali FPÖ mellett. A mostani ibiziai videó azonban szerinte megmutatta: az FPÖ-vel nem tud tovább kormányozni. Jön tehát az előrehozott választás Ausztriában, vége annak a kormánynak, amit Orbán Viktor alig két hete követendő modellnek nevezett.
Az FPÖ-elnökségről és az osztrák alkancellárságról lemondó HC Strache politikai pályájának ugyan vége, de ez nem jelenti azt, hogy a zeneit is fel kell adja. Mutatjuk a legjobb rapszámait!
Egy órára volt meghirdetve, már négy is elmúlt, és az osztrák kancellár még mindig nem szólalt meg az FPÖ botrányvideója kapcsán. Kurznak nem elég Strache lemondása, további FPÖ-s fejeket akar.
Az alkancellárságról és az FPÖ-pártelnökségről is lemondott Heinz-Christian Strache, akiről péntek este olyan videófelvételek kerültek elő, amelyen egy állítólagos orosz oligarchával tárgyal a legnagyobb osztrák bulvárlap megvásárlásáról közbeszerzésekért cserébe. Hogy Sebastian Kurz folytatja-e a kormányzást az FPÖ-vel ezek után, az várhatóan még a délután kiderül.
Kurz kancellár állítólag nem kíván Strachéval tovább dolgozni, miután korrupciógyanús megbeszélésről szóló felvételek kerültek elő az alkancellárról.
Annyira senki nem lehet részeg, hogy egy orosz oligarchával alkudozzon, meg annyira se, hogy az FPÖ-nek bármit elhiggyen, írják. De mi lesz az osztrák kormánykoalícióval?
A Die Pressének nyilatkozó források titkosszolgálati szálra tippelnek az állítólagos orosz oligarchával alkudozó osztrák alkancellárról az EP-kampányfinisben kiszivárgott videó kapcsán. Sebastian Kurz osztrák kancellár szombat délelőttre ígérte, hogy megszólal az ügyben, az FPÖ EP-listavezetője lemondta a találkozóját Salvinivel.
„Pecina nagy játékos. A figura 15 évvel ezelőtt elkezdte venni Orbánnak a médiát” – így lelkendezett Strache az állítólagos orosz milliárdosnak.