Nem lesz a kormánymédia mumusa, de az oknyomozást segítheti az Európai Bizottság médiatulajdonosi adatbázisa

Céges beszámolókból, hirdetési adatokból, látogatottsági mérésekből, gazdasági és jogi elemzésekből, szakértői interjúkból és tartalomelemzésből áll össze az Európai Bizottság egymillió euróból felépített, tizenöt európai ország médiájának tulajdonosi szerkezetét bemutató adatbázisa. A több mint egy tucat egyetem konzorciuma által elvégzett, Salzburgból vezetett projekt a szakmai közönséget célozná meg, de az érdeklődő állampolgárok tudatosságát is növelnék.

Egy tizenhárom egyetemből és két nonprofit szervezetből álló, a salzburgi Paris Lodron Egyetem által koordinált konzorcium nyerte azt a pályázatot, melynek keretében az EU társfinanszírozásával egymillió euróból (átszámítva 359 millió forintból) építenek adatbázist 15 európai ország médiatulajdonlásáról – közölte az Azonnali megkeresésére az Európai Bizottság szóvivője.

Az elmúlt hetekben rövid MTI-hír formájában járta be a magyar sajtót, hogy a Bizottság Euromedia Ownership Monitor néven adatbázist épít a médiumok tulajdonosáról, hogy így tegye átláthatóbbá a sajtóviszonyokat, utánajártunk, miről is van szó. Az első körben február 9-én zárult pályázat eredménye a tervek szerint egy országokra lebontott interaktív adatbázis lesz majd, amely összegzi, ki áll a legjelentősebb médiacégek mögött.

A pályázati felhívás alapján ez elsősorban kutatókat, döntéshozókat, újságírókat és médiás vezetőket céloz meg, de kitűzött cél az állampolgárok érdeklődésének felkeltése is. Emellett a médiatulajdonlás jogi hátterét, annak átláthatóságát is értékelnék – derül ki a Bizottság válaszaiból, amelyben azonban

bár többször is rákérdeztünk, hogy Magyarország mennyire lesz része a projektnek, nem derül ki, közte vagyunk-e a tizenöt kiválasztott országnak. 

Statisztikák, jelentések, interjúk

Arra a kérdésünkre, hogy hogyan szerzik be az információkat és mit kezdenek például az offshore-hátterű médiacégekkel, azt a választ kaptuk, többféle módon gyűjtik össze, ki áll az adott ország tömegeket elérő orgánumai mögött:

• elemzik a helyi jogszabályokat és piaci önszabályozó mechanizmusokat,
• interjúkat készítenek újságírókkal és médiás szakértőkkel,
• elemzik a vállalati beszámolókat, hirdetési adatokat és látogatottsági felméréseket,
• elemzik a részvényesek és a szervezeti háttér működését,
• tartalomelemzést készítenek és áttekintenek vonatkozó kutatásokat.

A végeredmény az egy, interaktív adatbázison kívül, mely megmutatja az országok médiatulajdonlási szerkezetét, tizenöt országjelentés lesz a tulajdonosi viszonyok jogi hátteréről és átláthatóságáról.

Úgy néz ki, számos részlet még egyelőre kialakulóban van, ennek egyik oka lehet, hogy a Bizottság e-mail-es válasza szerint a jövő héten még egy újabb pályázati fázis kezdődik a projekt megvalósítása kapcsán.

Az angol nyelvű adatbázis válaszuk szerint az információkat különböző formátumokban fogja megjeleníteni, az egyes célcsoportokra szabva. Ezen kívül a médiatulajdonlás fő mutatói mellett helyi, régiós, országos és uniós szintű adatokat is meg fog jeleníteni a rendszer.

Érdekli az embereket, kinek a lapját olvassák 

„Fontos, hogy ki egy adott médium tulajdonosa, sok mindent meg lehet azáltal érteni, ha tudjuk, kitől olvasunk vagy látunk egy tévéműsort, vagy hallunk egy rádiót” – mondja az Azonnali megkeresésére Szalay Dániel, a Media1.hu főszerkesztője. Az angol nyelvű, alapvetően szakmai közönségnek szánt adatbázisnak szerinte akkor is lehet hatása, ha az egyszeri hírfogyasztó nem is böngészi.

„Ha az átlagember esetleg nem is kezdi el nézegetni az adatbázist, ha az újságírók elkezdik nézegetni és ebből írnak egy hírt, akkor ez már üthet, már lehet fontos” – fejti ki.

Szalay egyébként azt tapasztalja, érdekli az olvasókat, kik állnak a médiacégek mögött. „Amikor írunk arról, hogy ki a tulajdonosa egy médiacégnek, vagy valahol ez változott, vagy kiderül, hogy van valaki, aki esetleg próbál rejtőzködni, az mindig izgalmas” – mondja a főszerkesztő. Arra a kérdésünkre, idehaza ez mennyire érdekes kérdés, mennyire átlátható a honi média tulajdonosi szerkezete, azt feleli:

gyakran vannak megbújó szereplők vagy offshore hátterű cégek médiumok mögött.

Példaként azt említi, hogy néhány éve nem lehetett teljes bizonyossággal megmondani néhány rádiófrekvenciáról, hogy az állami koncesszión ki nyerte azt el használatra. Mert bár a médiahatóságnak elvileg ismernie kellett a cégek hátterét, az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésekre nem adtak ki pontos adatokat, hiába van szó nemzeti közvagyonról.

Hasonló esetként említi a többek között a Pesti Hírlapot és a 168 Órát kiadó Brit Médiát, ahol lehetett sejteni, hogy Köves Slomóhoz, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítójához köthető a cég, de sokáig nem volt egyértelmű. Emellett felidézi: a 24.hu-t is üzemeltető Central Mediacsoportnál két éve komoly nyomozást kellett folytatnia, hogy Varga Zoltán mellett kik még a cég tulajdonosai, akikről nem lehet hallani a sajtóban és a kisebb tulajdonosok egy része ma is részben ismeretlen a nyilvánosság előtt.

Szerinte a bonyolult és esetleg átláthatatlan cégszerkezeteknek azért van jelentőssége, mert így, ha valahol történik egy tulajdonosváltás, sokkal nehezebb észrevenni.

Hozzáteszi: nem csak offshore hátterű, de a tőzsdén jegyzett cégeknél sem lesz egyszerű dolga az adatbázis készítőinek, hiszen a részvények akár naponta is tulajdonost cserélhetnek. 

„A legnagyobb médiumok néhány szereplőhöz tartoznak és van rengeteg kis szaklap és kisebb médiumok, amelyeknél ez a fajta koncentráció már nem annyira érvényesül. Egyébként van több ezer médiacég itthon, bár ezek jelentős része alvállalkozó valahol, vagy készít mondjuk egy időszaki kiadványt. A nagy árbevételek néhány szereplőnél koncentrálódnak, ők adják a piac jelentős részét” – foglalja össze a Media1.hu főszerkesztője.

Puha eszköz, nem fegyver

„Nem tartunk ettől, egy adatbázis nem okoz joghátrányt” – válaszolta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón arra a kérdésünkre, lehet-e az adatbázis hátrányos a több, mint félezer médiaterméket, köztük az összes megyei napilapot és az országszerte fogható rádióállomások nagy részét magában foglaló kormánypárti Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány (KESMA) működésére nézve.

A média tulajdonosi koncentrációja ugyanis bár természetesen egyáltalán nem magyar jelenség, amikor annak az egyes országokban tapasztalható átláthatósága kerül szóba, nehéz nem gondolni a fideszes médiamonstrumra. Bár az ő esetükben kifjezetten átlátható a tulajdonviszony – mára szinte az összeset racionalizálták és az összevonások óta az egykoron a Népszabadság nevével fémjelzett, kormánypárti Mediaworks adja ki mindet –,

vélhetően nem minden olvasónak egyértelmű, hogy például a Budapesten ingyenesen terjesztett Metropol vagy a megyei lapok azért kritizálják olyan élesen a baloldali polgármestereket, mert ezek a médiumok politikailag elkötelezettek.

Azt is megkérdeztük Gulyástól, hogy szerinte volt-e szerepe az adatbázis létrehozásában annak, hogy Magyarországon létrejött egy ilyen médiatömb. Erre a kancelláriaminiszter úgy felelt: a Bizottság tudja azt, hogy mi játszik szerepet a döntéseiben, majd hozzátette: amint az a kormányinfókon is látszik, Magyarországon a kormánykritikus sajtó szerinte többségben van. (Az Átlátszó tavaly augusztusi összesítése szerint a rádióadók és a megyei lapok piacán elérésben egyértelmű a kormánypárti média fölénye, hírportálok és hetilapok terén pedig a kormánykritikus médiumokat olvassák többen.)

Az azonban, hogy a médiatulajdonosi adatbázis csupán puha kutatási eszköz, nem fegyver, abból is látszik, hogy szándékosan kerülte a Bizottság sajtóosztálya a politikai állásfoglalást,

hiába kérdeztünk rá, a magyar viszonyok mennyit nyomtak a latban a projekt elindításakor és az arra elköltött összegek mérlegelésekor. 

„Az adatbázisból nem hiszem, hogy túl sok újat fogunk a KESMA-ról megtudni” – mondja Szalay, aki szerint viszont a médiakonglomerátum több száz termékéről nem mindenki tudja, hogy hozzájuk tartozik. Mint fogalmaz:

„Nem biztos, hogy mondjuk a Lakáskultúra magazinról mindenki tudja, hogy az egy Fidesz-közeli lap. Vagy a Metropolt is sokan a korábbi tulajdonosával azonosítják. Ilyen szempontból lehet érdekes, ha beírsz egy terméknevet és kiírja, hogy KESMA. Kérdés, hogy ki az, aki ezt megteszi, mert egyébként a Mediaworks weboldalán is ott van, hogy mik a termékeik.”

A törvényi hátteret is alakíthatja

„Egyre nehezebb megérteni, hogy kik a médiatulajdonosok az Európai Unióban. Ez tovább így nem mehet, mert a demokráciában az emberek megérdemlik, hogy tudják, ki látja el őket információkkal. Ez az új eszköz segíteni fog a médiapiac megértésében és a jövőbeli politikai kezdeményezésekben”

– mondta Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos az adatbázis tervével kapcsolatban.

Mint az Európai Bizottság szóvivőjének válaszában szerepel: a médiatulajdonosi viszonyok átláthatósága segíti a média sokszínűségét és a közvélemény tájékozódása mellett a jogszabályi háttér alakítását is.

Ezért is készülnek majd jelentések a kiválasztott országok médiás jogi hátteréről és a tulajdonlással kapcsolatos kockázatokról. Mint fogalmaznak: ez az ügy segít világossá tenni a problémás kérdéseket, hogy a szereplők jobban átlássák a piacot. Arról konkrétan nem írnak, más uniós intézmények mennyire tudnak majd dolgozni ezekből a jelentésekről – például a jövőbeli esetleges jogállamisági anyagokba belekerülhetnek-e.

Ha az Európai Bizottság válaszaiban kerülte is, hogy konkrét politikai ügyekhez kösse a projektet, e-mailjükben leírták: számos korábbi uniós irányelv sorába illeszkedik a mostani munka. Bár a jogállamisági jelentésekből az derül ki, hogy a tagállamok elég változóan tudnak jogi háttérrel átlátható médiaviszonyokat teremteni, az EU-n belül a nemzeti médiaszabályozásokat koordináló audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMSD) is szorgalmazza, hogy legyen ilyen kötelezettsége a cégeknek, a konkrét jogalkotás ugyanakkor a nemzeti hatóságok kezében van.

A Bizottságnak az európai demokráciákról szóló cselekvési tervében is fontos cél a média szabadságának és sokszínűségének erősítése, ennek egyik elemeként készül a mostani adatbázis is. Válaszukban hozzáteszik, hogy az erről szóló netes konzultáció résztvevőinek többsége támogatta, hogy a terv segítse a médiatulajdonosi viszonyok könnyebb megismerhetőségét. 

Az Európai Bizottságnál jellemzően kevésbé visszafogottabb Európai Parlamentben (EP) egyébként szintén rendre napirendre kerül a téma, idén tavasszal kifejezetten a magyar és a lengyel helyzetről folyt éles vita, ahol Jurova is felszólalt. A cseh biztos akkor arról is beszélt:

a Bizottságnak a médiaszabadság védelmében elég szűk a mozgástere, ezért szorgalmazta, hogy az EP adjon ehhez a kezükbe több eszközt.

Elkergetett külföldi befektetők

„Ez 2010 előtt nem így volt Magyarországon, ma azonban azt mondhatjuk, hogy az energiaszektorban, a bankszektorban és a médiaszektorban egyértelmű nemzeti tulajdoni többség van” – mondta Orbán Viktor négy éve tusványosi beszédében. Ezt jelentős részben hatalmi eszközökkel érték el, például a második legnézettebb tévécsatorna, a TV2 állami hitelből történő megvásárlásával. Azóta a mindig is bulváros, de politikailag korábban viszonylag elfogulatlan hírműsort sugárzó csatorna elfogultan kormánypártivá vált, híradós műsorvezetői a 2018-as parlamenti választás előtt pedig videóüzenetekben tettek hitet Orbán mellett.

Szalay Dániel szerint az, hogy Magyarországon ennyire visszaszorultak a külföldi befektetők a médiapiacon, növeli a média kitettségét az államhatalomnak.

„Magyarországon az a legfőbb probléma, hogy a külföldi befektetők elmenekültek az elmúlt pár évben. A Ringier és az RTL maradt összesen, akik igazi nagy szereplők, nem nagyon lehet mást mondani” – mondja a szakújságíró, hangsúlyozva, hogy ez nem volt mindig így.

„Itt volt korábban jó pár szereplő, a megyei lapok mögött, osztrák és német cégek, az Origónál a Telekom csoport, a HVG mögött is német tulajdon volt, a TV2 mögött a német ProSiebenSat.1, a Sanoma volt a Centrál Médiacsoport lapjainak korábbi tulajdonosa, ők is kivonultak az országból a 2010-es közepe tájékán, de meg lehet még említeni az egykori Sláger Rádió és a Class FM amerikai tulajdonosát is”

– idézi fel. „Az látszik, ami Oroszországban és Lengyelországban történik, kiűzik innen a külföldieket, mert a hazaiakat könnyebb kézben tartani, hatni rájuk és összefonódni velük” – emeli ki. Kérdésünkre, hogy a hazai tulajdon többsége miért probléma, azt mondja: „Ha egy médiatulajdonosnak vannak egyéb vállalkozásai, melyeknek esetleg jelentősebb felvevőpiaca az állam, kérdés, hogy az illető nem válik-e zsarolhatóvá-e azáltal, hogy nem nyer a cége közbeszerzéseket” – érzékelteti. Hozzátéve:

a jelentős nemzetközi médiacégeknek néhány milliós állami pénz csepp a tengerben, így kevésbé lehet őket ezáltal nyomás alá helyezni.

CÍMLAPKÉP: Bank Phrom / Unsplash (illusztráció)