vállalkozás
Nem lesz a kormánymédia mumusa, de az oknyomozást segítheti az Európai Bizottság médiatulajdonosi adatbázisa
Nem lesz a kormánymédia mumusa, de az oknyomozást segítheti az Európai Bizottság médiatulajdonosi adatbázisa

Céges beszámolókból, hirdetési adatokból, látogatottsági mérésekből, gazdasági és jogi elemzésekből, szakértői interjúkból és tartalomelemzésből áll össze az Európai Bizottság egymillió euróból felépített, tizenöt európai ország médiájának tulajdonosi szerkezetét bemutató adatbázisa. A több mint egy tucat egyetem konzorciuma által elvégzett, Salzburgból vezetett projekt a szakmai közönséget célozná meg, de az érdeklődő állampolgárok tudatosságát is növelnék.

Közterületen már nem, de boltokban és vendéglátóhelyeken továbbra is előírható a maszkviselet
Közterületen már nem, de boltokban és vendéglátóhelyeken továbbra is előírható a maszkviselet

Érdemes továbbra is magunknál tartani egy maszkot, bárhová megyünk. Mutatjuk, miért.

Valamit ki fognak találni, hogy ismét bezárjunk – így nyitottak újra az üzletek Kecskeméten
Valamit ki fognak találni, hogy ismét bezárjunk – így nyitottak újra az üzletek Kecskeméten

A kis üzletekben jelenleg még nem érezni a nyitás szelét, ugyanakkor reménykednek – ha már másba nem tudnak kapaszkodni. Helyszíni riport Kecskemétről: hogyan látják a helyi üzlettulajdonosok és az alkalmazottak a valamiért nyitásnak nevezett kormányzati intézkedéseket?

Milyen cégekben vannak érdekeltségei a koronavírus-járvány arcainak?
Milyen cégekben vannak érdekeltségei a koronavírus-járvány arcainak?

Merkely Béla öt jól menő céget visz, Szlávik János csak egyet, és az is veszteséges – őt viszont pont a pandémia húzhatja ki a bajból. Müller Cecília sem panaszkodhat, Győrfi Pál pedig pont a járvány alatt kezd családi vállalkozásba.

Deme Zoltán
A csődveszély nem végveszély

Előbb-utóbb ki fognak nyitni a vendéglátóhelyek. Orbán Viktor lenne a legboldogabb, ha végre mindenki mehetne a kocsmába ventilálni, ahelyett, hogy otthon gyűlik az emberekben a feszültség.

Orbán bejelentette: visszatér a tizenharmadik havi nyugdíj
Orbán bejelentette: visszatér a tizenharmadik havi nyugdíj

Ezt 2024-ig fokozatosan juttatják el a nyugdíjasokhoz, de ezen felül a kormány újraindítaná a most leállt ágazatokat, beruházásokat és vállalkozásokat támogatna, cserébe 1-ről 2,7 százalékra nő a költségvetési hiány.

Te hogyan segíted a magyar kisvállalkozásokat?
Te hogyan segíted a magyar kisvállalkozásokat?

Őket üti meg a legjobban a koronavírus miatti leállás: te mivel segíted a fennmaradásukat? Ez a hét kérdése az Azonnalin!