+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Varsányi Bence & Szűcs Donát
2020. szeptember 10. csütörtök, 07:07
Miért nem káromkodik a Magyar Nemzetben? Kik a jobboldali sajtó tehetségei? Kit olvas szívesen? Írna-e az új Indexnek? Miért nem fog már kimászni a lövészárokból? Ezekről is megkérdeztük Bayer Zsoltot, aki azt is elmondja az Azonnalinak, mi volt a baja már 1994-ben Simicska Lajossal és miért trükkösen szerzett lakást a budai várban. Nagyinterjú!

Interjúsorozatot indítunk az Azonnalin a legfontosabb véleményvezérekkel és megmondóemberekkel. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy kik ők, mi mozgatja őket, és eleve hogyan látják a szerepüket és felelősségüket a magyar nyilvánosságban. Első rész!

 

Kezdjük Budával. Itt kávézunk a Krisztina téren a Dérynében, ön a Szilágyiba járt gimnáziumba, itt lakik a közelben. Milyen viszony fűzi Budához és az első kerülethez?

 

Bensőséges. Gyakorlatilag az első három évet leszámítva az egész életemet itt töltöttem. Az első emlékeim már idekötnek. Ide jártam általános iskolába, majd gimnáziumba, ami együtt jár a Várba járással, az egész életünket a budai várban töltöttük. Eleinte iskola után, aztán többnyire már iskola helyett. Itt a saját lábnyomomba lépek. Ez a kávézó, ahol ülünk, Buda egyik legrégebbije. Először cukrászda volt, aztán amikor gimnáziumba jártam, már presszóként üzemelt.

 

Már szilágyis korában is járt ide?

 

Hajjaj! Máté Péter itt zongorázott esténként. Itt van a kedvenc antikváriumom, a kedvenc presszóm, a kedvenc budai váram. Engem minden ideköt.

 

Milyen gyakran mozdul ki Budáról?

 

Zuglóba, a Hír TV stúdiójába egy héten kétszer kell bemennem – mintha a fogamat húznák. Ha átmegyek az Erzsébet hídon, akkor az Astoriáig még elvagyok, utána nekem már teljesen idegen, fekete folt a város. Nehezemre esik kijárni Zuglóba. Egy héten kétszer azért ki lehet bírni.

 

Miért, mikor kezdett el írni? Mi motiválta arra, hogy írjon?

 

Attól függ, mire gondolnak. Mint minden szerelmes kamasz, tizennégyévesen írtam első verseimet. A gimnáziumban a gimnáziumi újságba írtam cikket. Hogy mi motivált, azon én is szoktam gondolkozni.

 

Felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre rendező szakra, ahova értelemszerűen nem vettek fel. A generációmnak az volt a Damoklész kardja, hogy elviszik az embert két évre katonának. Amikor ezt megtudtam, rémülten beadtam a jelentkezést az ELTE-re, ahova felvettek. Utána egy év katonaság, aztán másodévesen már a Fidesz-alapítás és a rendszerváltás ideje közeledett. A magyar-történelem szakból logikusan jött, hogy újságot fogok írni.

 

A Mai Nap volt a komcsi érában az első újság, amely papíron legalábbis független volt. Vittem oda cikkeket, és mondták, hogy ez marhajó, csináld. Még suliba jártam, de külsősként már dolgoztam, sőt, pénzt is kaptam érte.

 

Ezek milyen cikkek voltak? Tárcák?

 

Volt véleménycikk, készítettem riportokat meg interjúkat is. Volt például egy munkásőr, aki bejelentette, hogy szerinte fel kellene oszlatni a Munkásőrséget – akkor én interjút készítettem vele, ami annyira tetszett a főszerkesztőnek, hogy még külön bónuszpénzt is kaptam tőle. Aztán a Mai Napból kivált egy csoport, akik elindították a Kurírt. Oda már ők hívtak engem, ez volt az első hivatalos munkahelyem.

 

Amikor a Fidesz sajtófőnöke, meg a parlamenti frakciónak a szóvivője lettem, akkor eljöttem onnan, szerepet cseréltem, átmentem sajtósnak a párthoz. Ez 1993-ig tartott, aztán jött a nagy lépés, amit azóta is a fejemre olvasnak körülbelül úgy, mintha a hetvenes években is ott dolgoztam volna: elmentem a Népszabadsághoz.

 

 

Miért hagyta ott a Fideszt?

 

Simicska miatt hagytam ott a sajtófőnöki meg a szóvivői munkát, meglehetősen komoly konfliktusom volt vele.

 

Személyes vagy politikai jellegű konfliktus?

 

Ennyi idő távlatából már lehet beszélni róla: az a bizonyos Kolumbia-alsózás volt. („Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón” – írta Bayer Zsolt az Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez című cikkében a Népszabadságban, 1994. október 21-én. A szerk.)

 

A testőrei kapcsán?

 

Igen. Amikor Lajos megjelent, én mint őszinte, ifjú Fidesz-alapító, naiv hülyegyerek, nem nagyon tudtam mit kezdeni velük. Nyilvánvaló, hogy volt egy óriási kulturális különbség is közöttünk. Én Felső-Budáról jöttem, egy ötezer kötetes könyvtárból, amibe belenőttem,

 

és akkor jöttek Lajosék, akik az én szememben ilyen igazi, ótvar büdös bunkók voltak.

 

Orbán Viktorra ez nem vonatkozik?

 

Nem, rá soha, sőt! Benne még külön becsültem is ezt az első generációs értelmiségiséget. Hiszen én is az vagyok, hiába nőttem fel Budán, az apámat sose vették fel az egyetemre, mert kulákgyerek volt. Nagyanyámnak négy elemije volt, és szerintem nagyapámnak sem volt sokkal több. Ez az apai ág. Édesanyám vidéki lány volt, az a nagyapám orvos volt, ott volt egy értelmiségi háttér.

 

Viktorban a hihetetlen szorgalmat, a kitartást, az alázatot tiszteltem. Viktor úgy tanult meg angolul, hogy leült, és megtanult napi száz szót. Olyan dolgokra volt képes, amire én nem, bennem ilyenfajta szorgalom sosem volt. A Lajos sem volt hülyegyerek, csak a Lajos egy bunkó volt.

 

Sokáig nem értettük ezt a Kolumbia-alsózást, most viszont kezdjük érteni.

 

Bármilyen furcsa, hiába voltam én a frakció szóvivője meg a sajtófőnök, nagyon felületesen érintkeztem az ő köreivel. Lajossal személyesen akkor találkoztam először, amikor volt az a balhé, ami nekem Kolumbia-alsózásként jött le. Az MDF-kormánnyal volt valami hadakozás, de nem emlékszem már pontosan. Akkor láttam először, hogy fegyveres őrök jelennek meg. Akkoriban kaptam éjszakai fenyegető telefonhívást is, nem a Lajoséktól, hanem a másik oldalról, így ez akkor egy olyan hangulat volt, hogy nekem menekülnöm kellett. A pártból viszont nem léptem ki.

 

Mi volt a csúcsa ennek a konfliktusnak? Személyes összetűzés is volt?

 

Egyszer volt ordítozás Lajossal, az Andrássy út kapcsán, de nem emlékszem pontosan. Volt egy üvöltözés, elküldtük egymást a francba, oszt’ ennyi.

 

Milyenek voltak a sajtóviszonyok a kilencvenes években? Ön ezt hogyan látta?

 

Volt a komcsiknak egy jó, erős, frankó sajtója, és azon kívül nem volt semmi. Ez ilyen egyszerű. (Nevet.)

 

Azért mégis dolgozott valahol.

 

Persze, a Kurírnál. Amíg ott voltam, azt gondoltam, hogy független. De hagyjuk ezt a függetlenséget.

 

Mit ért ezalatt?

 

Nincs olyan, hogy független sajtó. Még jó, hogy önökkel beszélek, mert önök az én politikai nézeteimhez és világlátásomhoz képest jelentősen balra helyezkednek el, de önöket tartom a legfüggetlenebbnek az egész felhozatalban.

 

A rendszerváltást követően a közszolgálatban dolgozó prominensebb személyek összecsomagoltak. Arra gondoltak, hogy jön a rendszerváltás, és várták, hogy ők most ki lesznek rúgva. Vártak egy hónapot, fél évet, újra kicsomagolták a személyes dolgaikat az irodákban, és senki nem lett kirúgva. Maradtak, folytatták.

 

Emellett létrejöttek új lapok. Ők is tették a dolgukat. Aztán ott voltak a régiek, a Népszabadság, ott belülről is láttam ezt-azt. A konfliktus után egyetlen ember miatt mentem oda dolgozni, úgy hívták, hogy Tamás Ervin, a mai napig talán a 168 órába szokott írogatni. Még sajtósként ismertem meg és becsültem. Bächer Ivánnal, akit íróként ismertem meg, nagy dicsőség volt egy szerkesztőségben lenni. Akkor elhittem Esterházynak, amit valamikor a kilencvenes évek elején fogalmazott meg: „én a Népszabadságban csak egy dolgot utálok, a nevét”.

 

Odamentem 1993 szeptemberében, senki nem cseszegetett, nem kért tőlem senki „vonalas” írásokat, azt csinálhattam, amit akartam. Az első novelláskötetem anyagát például ott írtam meg.

 

1994 májusa, Hornék győznek. Egyszer csak azon kapom magam, hogy ülök egy szerkesztőségi ülésen, ahol a lap fejlécéről zajlott a vita. A rendszerváltás környékén ugyanis a Népszabadságnak volt egy felirata: „szocialista lap”. Arról vitatkoztak Hornék győzelme után, hogy akkor visszategyék, hogy szocialista napilap vagy ne. Akkor én elköszöntem ettől az újságtól.

 

 

Nem is várta meg a döntést?

 

Nem. Nyolc hónapig voltam a Népszabadság munkatársa, az a vita viszont, hogy tegyük-e vissza a szocialista napilap feliratot, az engem már zavart.

 

Amikor megszűnt a lap, ön is üdvözölte a döntést. Valóban ezt érdemelte a Népszabadság?

 

Úgy vélem, hogy 1994 után történtek még ott dolgok. Azok után például, amit én 1998 és 2002 között mint kormánypárti újságíró megtapasztaltam a média részéről, azt a mennyiségű mocskot, aljasságot, össze-vissza hazudozást, már nehezen tudtam volna kiállni a Népszabadság mellett.

 

Tényfeltáró munkát is végeztek.

 

Én ezt nem vonom kétségbe, sőt.

 

A Népszabadság bezárásakor nagyon sok ember megélhetése is veszélybe került.

 

Számos alkalommal átéltük ezt mi is, ezen az oldalon. Ha én személyesen nem is, de például amikor a Pesti Hírlap megszűnt, akkor nem emlékszem, hogy a Népszabadságnál sok könnyet ejtettek volna, hogy akkor mi lesz az újságíró kollégákkal.

 

Ez akkor valami revans volt?

 

Biztos, az is volt.

 

Kormányzati szinten ilyen érzelmek hajtják a médiatérnyerést?

 

Nem hiszem. A Népszabadság megszűnésére én annyira nem is látok rá, de az Indexben semmiféle kormányzati szándék nincs, és ha valakinek rosszul jött, az pont a kormány.

 

Miért jött rosszul a kormánynak az Index-ügy?

 

Három alkalommal nyertük meg kétharmaddal a választást úgy, hogy az Index a tökünkön lógott, és most az egészet megint a kormány nyakába varrják. Kinek lett ez jó,

 

mit tudott az Index ártani nekünk az elmúlt tíz évben? Biztos sokat próbált, de azért olyan sokat mégsem ártott. Most, hogy megszűntek, az sokkal többet árt.

 

Olyan értesülések is voltak, hogy egyeseket személyesen zavart az Index működése, például Schmidt Máriát.

 

Schmidt Mária nem tudom, mennyire van a párton belül, de fogalmam sincs, hogy zavarta volna az Index, életemben nem beszéltem erről vele. Önöknek nyilván másként látszik kívülről, de én nagyjából ismerem a dolgokat belülről. Lehet, hogy az önök szempontjából elképzelhető az, hogy ilyenkor a következő történt: Schmidt Mari felveszi a telefont és azt mondja, hogy halló, Viktor, légy szíves szüntesd meg az Indexet, mert zavar.

 

Inkább Miklós, nem?

 

Miért Miklós? Nyilván Viktort kell felhívni, én mást se olvasok, mint hogy ma Magyarországon a vécépapír-guriga rendeléstől az Index megszüntetéséig mindenről Orbán Viktor dönt.

 

Ha nézzük a ballibsi média piaci szegmensét, valójában ki járt jól az Index megszűnésével? Jól járt vele mind a 444, mind a 24.hu, mint a HVG. A 444 már elkezdte a bulit, másrészt most derült ki, hogy még szó sem volt Dull Szabolcs kirúgásáról, amikor az indexes fiúk-lányok már megcsinálták azt a céget, amelyik ki fogja adni most az új lapot. Tehát vagy látnokok voltak, vagy valamire készültek.

 

A másik dolog pedig szerintem az, ami a médiavilág ezen részére jellemző. Az, hogy egy Bodolaiból meg egy Szombathy Paliból két hét alatt Fidesz-bérenc ügynököt faragnak, akiknél pedig az elmúlt harminc évben kevés balosabb médiaszereplő volt. A Szombathy Pali, mint Fidesz-bérenc, azért ez már meredek.

 

Írna az új Indexbe?

 

A Szombathy Pali engem sosem fog megkérni, hogy írjak az új Indexbe. Ha engem ott valaki megkérne, hogy írjak, az Balogh Ákos lenne, de valószínű, hogy ő sem kérne meg. Meg szerintem nem is írnék. Már csak azért se, mert nem szeretnék ártani nekik, most árgus szemekkel fogják figyelni, hogy hol vannak azok a kormánypártiak, akik elkezdenek oda írni.

 

 

Volt egy ígérete még 2016-ban: egy barátja felhívta, hogy most már megvan a lovagkereszt, most már nem beszélünk csúnyán. Akkor azt ígérte, hogy befejezi azt a típusú publicisztikát, amely személyeskedő, dehumanizáló. Sikerült ez?

 

Nem sikerült. Igyekeztem egy darabig. Bár ha elővesszük a Magyar Időkben vagy a Magyar Nemzetben megjelent írásaimat, nem fognak ilyet találni – egyetlen kivétellel, amikor Székely Gábort elküldtem szó szerint a picsába. A Bádogblog az egy másik történet, nyilván másik közönségnek is szól. Meg nekem is, mert én ott eresztem le azt a gőzt, amit a Magyar Nemzetben nem lehet.

 

Ennek nincs valami sok értelme, nem? Elvégre ön írja a blogot, meg csinálja a Bayer Show-t is, akkor a Magyar Nemzetben miért ír másképp?

 

Ott jó fiúnak kell lenni, mert az egy polgári napilap.

 

Ez így helyes is. Én ezt vállalom, én ilyen vagyok, és nem is fogok megváltozni. Csak kicsit próbáljunk meg ebben is valami méltányosságot gyakorolni.

 

Nagyon szeretem, hogy mindig el van mondva, hogy a jobboldali publicisták – és külön Bayer Zsolt – milyen csúnyán beszélnek, meg milyen dehumanizálóak. De tényleg? Én lennék az egyetlen széles e hazában? Olvasgattak önök Tóta W. Árpádot? Az van olyan húzós, mint én.

 

De hogy van az, hogy van Bayer Zsolt, aki egyik nap leül Gulyás Mártonnal másfél órát beszélgetni normálisan a jobb- és a balliberális kurzus viszonyáról, majd a másnapi publicisztikájában mindenkit elküld a kurva anyjába?

 

Alapvetően egy békés, mosolygós ember vagyok, bármilyen furcsán is hangozzon ez. Van jó sok gyerekem, feleségem, utálok konfliktusba keveredni, reggeltől-estig vigyorogni szeretek, van egy elég nagy baráti köröm, akikkel jól elvagyok. Aki engem személyesen ismer, tudja, hogy sosem azt keresem, hogy kibe lehet belekötni, meg jó nagyot belerúgni.

 

Az más kérdés, hogy az egészségesnél jóval érzékenyebben érint egy csomó politikai dolog, és amikor engem felidegesítenek, amikor méltánytalanságot, igazságtalanságot, hazugságot észlelek, akár saját magammal, akár a politikai közösségemmel, akár az ott lévő barátaimmal szemben, akkor hajlamos vagyok arra, hogy elboruljon az agyam.

 

Mások is úgy érzik, hogy hasonlóak történnek velük, de mint említette, a Népszabadságnál például nem hullajtottak könnyeket.

 

Sajnos gyarló emberek vagyunk: a szekértáborok frontharcosai, akikhez magamat is sorolom. Én ennek a szekértábornak az egyik oldalán be vagyok ásva a lövészárok első sorába, és onnan küzdök. Mi már valószínűleg

 

mindkét oldalon annyi sebet kaptunk és adtunk, hogy itt már nem lesz megbékélés.

 

Pont ezért volt érdekes a Gulyás Mártonnal való beszélgetés, mert ha valakit nehezen viselek el, az Gulyás Márton, de akkor ott leültünk és teljesen normálisan el tudtunk beszélgetni. Most aktuálisan nem tudom, kit rühellek legjobban odaátról, talán Tóta W-t, de valószínűleg bárkivel le tudnék ülni. A személyes találkozók sokat mérsékelnek ezen, mert valószínűleg ha én Tóta W-vel leülnék, akkor nem azzal kezdeném, hogy menj a kurva anyádba.

 

Ezt csak azért mondtam, mert a személytelenség könnyebbé teszi a gyalázkodást. A sebek adása, a sebek kapása, a gyűlölködés egy idő után önjáróvá válik. Nyilvánvaló, hogy ez rossz.

 

Az, aki hatalmi pozícióban van, nem tehetne egy első gesztust vagy valami kis engedményt? Az ön politikai közössége már tíz éve van hatalmon, és még nyomát sem látjuk annak, hogy bármilyen effélét kezdeményeztek volna.

 

Én elvileg tehetnék gesztust, de hadd kérdezzem meg: miért? Mi lenne az, amire a másik oldal azt mondaná, hogy Bayer tett egy gesztust, akkor mi is teszünk?

 

Például az, amit 2016-ban Stumpf Andrásnak ígért.

 

Hogy nem beszélek többet csúnyán?

 

Nem konkrétan, az belefér a publicisztikába. Hanem az, hogy személyében nekimegy a másiknak, mert az mást gondol a világról.

 

Valószínűleg Gyurcsány Ferenccel szemben nem fogok gesztust gyakorolni, ennek hatmillió oka van. Többek között az, hogy 2006-ban utáltam, amikor a taknyom-nyálam összefolyt a könnygázától. Ő kívül esik azon a körön, akiknek én valaha is hajlandó lennék gesztust gyakorolni. Szabó Tímea is kívül esik ezen a körön, Hadházy is, de van, akivel szemben tudnék.

 

 

Például a társadalmilag marginalizált csoportokkal, a gyöngyöspatai romákkal szemben?

 

Jártak önök ott? Látták azt, amit én láttam, mert odahívtak a „nem romák”? Én értem ezt a kifejezést: marginalizált társadalmi csoport. Ez valós, aláírom. De amikor ez manifesztálódik a hétköznapokban egy adott helyen, az nagyon másképp néz ki.

 

Elmondták nekem a gyöngyöspatai nyugdíjasok, hogy cigány kiskölykök a patakon átívelő hídon odaálltak hozzájuk és közölték velük, akkor mehetnek át, ha hídpénzt fizetnek, ha pedig nem fizetnek, akkor vagy hazamehetnek, vagy szétverik a pofájukat.

 

Ez az adott helyzetben nem úgy néz ki, hogy ők társadalmilag marginalizált, szerencsétlen sorsú emberek, hanem hogy cigánykölkök, akik terrorizálják a lakosságot, majd iksz év elteltével millókat kapnak kárpótlásul, miután szarrá verték az osztálytársaikat, odaszartak a folyósókra, és nem lehetett tőlük tanítani. Ezt nekem a helyiek mondták el, az iskolaigazgató, a diákok szülei…

 

Ennek a helyi optikája úgy néz ki, hogy a mikrotörténetek egyesével mind igazak, de ha egy kicsivel mögé nézünk, akkor nincs a kormánynak felelőssége abban, hogy a magyar cigányságot az elmúlt tíz évben sem sikerült felzárkóztatni?

 

Szerintem ez nem igaz, a magyar cigányság helyzete ma lényegesen jobb. A politikai ellenfeleink által leginkább gyalázott közmunkaprogram nagyságrendekkel jobb helyzetbe hozta a magyarországi cigányságot. Nemcsak anyagilag – nyilván nem lettek gazdag polgárok, nem tagozódtak be a középosztályba – hanem morális, lelki értelemben egy egészen más helyzetbe kerültek.

 

Amikor voltam az Ormánságban egy faluban, és a helyi cigány polgármesterrel beszélgettem, ő mondta, ha visszajövök Pestre, akkor szóljak a liberálisoknak vagy vigyem le őket oda, majd ő elmagyarázza nekik, hogy ha nem lenne közmunkaprogram, akkor nem lenne semmi. Ugyanaz, ami volt előtte: bűnözés, segélyezés, kocsma, nihil, lószar.

 

Én azt aláírom, hogy a közmunka olykor csak pszeudomunka, például árkot kell ásni vagy pucolni, de az még mindig jobb, mint ácsorogni a kocsma előtt és a segélyre várni. Ma nincs nehézsorsú és szegény gyerek (akiknek nyilván a nyolcvan-kilencven százalékát a cigány gyerekek teszik ki), aki ne kapna napi háromszor ételt az iskolában. Vakációban is, mert az iskolában az ebédlő nyitva van, és az állam pénzén meg lehet etetni a gyerekeket.

 

A tankönyv is ingyen van, és akkor naponta bele lehet kötni, hogy az állami tankönyv, és akkor milyen „kultúrpolitikai szempontból” van megírva.

 

Vajon egy ormánsági cigány gyermeket mennyire érdekel, hogy milyen szemszögből van a tankönyve megírva? Őt az érdekli, a szüleit az érdekli, hogy meg tudja-e venni egyáltalán vagy nem. Most pedig ingyen van.

 

Térjünk vissza oda, hogy ön bevállalta ezt a szerepet, és nem fog hidat építeni a másik tábor felé.

 

Szerintem én arra nem vagyok alkalmas. Huszonöt évet eltöltöttem a nyilvánosság első vonalában, sebeket osztottam, sebeket kaptam. 

 

Miért nem zárja be a boltot?

 

Miért zárnám be? Ebben az országban egymillió ember szeret engem, olvas engem. Ennek a milliónak fele – nyugodtan mondhatjuk – rajong értem. Másrészt ebből élek, ezért sem „zárhatom be a boltot”, ahogy önök fogalmaztak. Őszintén szólva nem is értem a felvetést… 

 

Akkor zárom majd be a boltot, ha elérem a nyugdíjkorhatárt.

 

Akkor zárom be a boltot, ha majd jön egy új generáció. Mi is azzal az igénnyel léptünk fel 1988-ban, hogy itt vagyunk mi, a fehér inges, lobogó hajú srácok, mi fogjuk meghaladni a népi-urbánus ellentétet, hidat fogunk építeni a szakadék fölött, mert mi vagyunk erre hivatottak. Hát nem sikerült, gyerekek. Nyilván nekünk is van ebben felelősségünk, de szerintem a másik oldalnak ebben nagyobb a felelőssége. Nem sikerült, az én generációm ráment erre. Jöjjenek a fiatalok, építsenek ők hidakat.

 

Mi volt a legmeghatározóbb hazai politikai élménye a rendszerváltás után?

 

A 2002-es vereségünk. Az megütött.

 

Miért?

 

Nagyon váratlanul jött. Szerintem már 1998 és 2002 között a legjobb kormányzást produkáltuk az elődeinkhez képest. A fejedelmi többes nyilván a Fidesznek szól, én nem vettem részt a kormányzati munkában, de mint Fidesz-alapító, nyilván a magaménak érzem.

 

Nem számítottam arra, hogy kikapunk, rossz volt. Kicsit hülyén éreztem magam, nem tudtam hova tenni. Ugyanennyire megütött, hogy 1994-ben meg visszajöttek a komcsik. Azt se nagyon tudtam hova tenni. Ahogy Csermely Péter akkor a Pesti Hírlapban megfogalmazta az én szeretett népemről: „Magyarország önként megtért egykori gazdái lábaihoz”.

 

Most már tudja hova tenni 2002-t?

 

Nem. Őszintén szólva, ha kéne írnom egy hosszú dolgozatot, hogy miért kaptunk ki, nem tudnám megfogalmazni. Nincsenek valós okok a fejemben. Valószínűleg ránk licitáltak, ránk ígértek mindenfélét.

 

Hogyhogy nem 2006-ot mondta?

 

Szerintem 2006 logikusan következett a Gyurcsány-rendszerből, tehát nekem bár megdöbbentő volt, sokkal kevésbé ért váratlanul.

 

Az őszödi beszédre vagy a rendőri fellépésre gondol?

 

A rendőri fellépésre, kifejezetten.

 

Hol az összefüggés a vélt vagy valós rossz kormányzás és a szemkilövetés között?

 

Gyurcsánynak akkor és ott nem volt más választása. Erőt kellett demonstráljon és üzennie kellett az akkor már hónapok óta utcán lévő tömegnek, mert az őszödi beszédnek az a mondata, hogy majd tüntetnek, megunják, hazamennek, szemmel láthatóan nem jött be.

 

Térjünk át az aktuális ügyekre. Mi értelme egy budai agglomerációban levő házat kétszer eladni, majd mindkét alkalommal visszavásárolni?

 

Elmondom, mert ismerem a történetet. Ha volt valaha aljas, ocsmány, gusztustalan támadás ellenem, az éppen ez volt. A budai várban egészen ritka kivételektől eltekintve önkormányzati lakások vannak. Az önkormányzati lakásokat a rendszerváltás után az állam felajánlotta a bérlőknek, hogy kedvezményes áron megvehetik. Ebből a csomagból a budai vári lakásokat kivették, nem lehetett felajánlani megvételre, mert ezek műemlék-épületek, sőt a világörökség részei. Attól féltek, hogy ha magántulajdonba kerülnek, akkor mindenki elkezdi átalakítgatni őket, vége a műemlékeknek és a világörökségnek

 

Szerintem ez egy nagy baromság volt, mert ugyanúgy el lehetett volna adni őket, és egy nagyon szigorú szabályzatot ki lehetett volna dolgozni, hogy ne változzon az épületek műemlékjellege. Mi történt azóta? Ha valaki a budai várban lakik egy önkormányzati lakásban és van valaki, aki oda fel szeretne költözni, akkor a kereslet és a kínálat többnyire fedi egymást. Nagyrészt idős emberek akarnak eljönni onnan, mert a lakások kilencven százaléka dohos, vizes, lepusztult, penészedik.

 

Az önkormányzat sose fogja megcsinálni, ők el akarnak jönni, pénzt akarnak, nem másik lakást, mert az vagy van, vagy mennek a gyerekekhez. De nem tudják eladni, mert az önkormányzati tulajdonban levő bérleményüket nem adhatják el, hanem csak elcserélhetik.

 

 

A lakástörvény rendelkezik így.

 

Most már tudom, kiokosodtam, nagyon jó vagyok benne. A budai önkormányzatnak van egy hivatalos újságja, a Várnegyed. Kitaláltuk, hogy akkor menjünk a Várba, szerezzünk ott egy lakást. Mit csinál ilyenkor az ember? Fogja az önkormányzat hivatalos újságját, a Várnegyedet. Fölüti a hirdetésoldalt, négy flekkben vári lakások hirdetése. Mindegyik így szól: „budai várban lévő, ilyen és ilyen lakásomat eladom”. Nem elcserélem – értik, ugye –, hanem „eladom”! Az önkormányzat hivatalos lapjában! 

 

Megnéztünk vagy tizenöt eladó vári lakást, egy megtetszett. Aztán következik az ingatlanközvetítő iroda, amelyik lebonyolítja az egész dolgot. Megvesszük, oké. Jön pár ügyvéd és elmondja, hogy ez úgy működik, hogy el kell cserélni, aztán vissza kell venni, és akkor így jut hozzá a bérlő ahhoz a pénzhez, amit szeretne. Két ügyvéd megcsinálja a szerződéseket, ráteszi az ügyvédi szárazpecsétet. Miután én elolvastam az önkormányzati újságban, hogy mennyi az ára, nem az ujjamból szoptam, mégis mit kellett volna nekem mondani? Hogy „hahó emberek, itt valami nagy gáz van”? És utána én meg hallgatom, hogy ingyen jutok hozzá vári lakásokhoz, amiért én sokkal kevesebbet fizetek, mint bárki más. Hát egy lószart mama! És jó, ha tudják: aki az elmúlt harminc évben „lakáscserével” felkerült a várba, azoknak nagyjából a 80 százaléka így került fel. Ugyanis másképpen nem is lehet.

 

Itt van egy lakástörvény, ami úgy rendelkezik, hogy az önkormányzati lakások bérleti joga nem vásárolható meg, ön ezt a törvényt kritizálja. Van viszont erre egy ügyvédi út, egy bevett megoldás, amire ezek szerint azért volt szükség, hogy ezt a törvényt valamilyen módon megkerüljék.

 

Tegyük tisztába a dolgokat. Amikor én ezt az egészet 2017-18-ban lezongoráztam és kifizettem a pénzt, majd felújítottam ugyanannyiért a lakásokat, nekem fogalmam sem volt. Mikor olvasgatok én lakástörvényt önök szerint? Menjenek fel a Várba és kérdezzék meg: tízből tizenegy így csinálja, mert máshogy nem lehet. És akkor engem kezdenek el cseszegetni?

 

Először ugye mivel? Azzal, hogy én bérleti díjat kevesebbet fizetek. Három perc alatt bebizonyítottam, hogy ez hazugság. Én? Van, aki ezer forint per hóért bérel magának lakást éveken keresztül, és engem cseszegetnek, hogy én „csak” 42 ezret fizetek? Mindenkinek elment az esze? Aztán mikor ez kiderül, és elmondom, hogy nem, hazudtok, nemhogy kevesebbet, többet fizetek jelentősen, mint egy csomó másik bérlő, utána jönnek, hogy igen, de hogy szerezted? Akkor megnézem a lakástörvényt, beszélek az ügyvéddel: mindenki így ment föl a Várba az elmúlt harminc évben. Mindenki.

 

Fidesz-tagként vannak azért befolyásos barátai, olyanok is, akiknek van ráhatása a törvénykezésre. Mikor önhöz került a várbeli lakás, nem ismerte ezt a törvényt, de utólag visszatekintve nem próbált meg inkább valakinek szólni, hogy ez a törvény nincs rendben?

 

Tök igazuk van. Szerintem a világ legnagyobb baromsága, hogy ez így van. Egyrészt kvázi mindenki bele van kényszerítve, hogy úgymond törvénytelenséget kövessen el.

 

Bár itt rögtön, szerényen hadd kérdezzek egy dologban vissza: kit ért itt egyébként anyagi veszteség? Senkit. A korábbi bérlő jól járt, hozzájutott a pénzéhez. 

 

Az önkormányzatnak kvázi teljesen mindegy, hiszen egészen kivételes esetektől eltekintve úgysem tudja megszüntetni az örökbérleteket, valójában persze az önkormányzat is jól jár, hiszen tízmilliós nagyságrendben felújítja az új bérlő – én is – a lakást, valójában helyette, és ezzel valójában az önkormányzat vagyona nő. Szóval, kit ért hátrány? 

 

Ez a törvény úgy hülyeség, ahogy van. Ha rajtam múlna, holnap eltörölném. Mindenki vegye meg a lakását fönn a Várban azzal a kritériummal, hogy tudnia kell: ahhoz, hogy ha egy szöget be akar verni a falba, a műemlék-felügyelet engedélye kell. Ez nem olyan bonyolult, csak ne csináljunk úgy, mintha én egy bűnöző lennék, ráadásul egyedül, aki ilyen sötét fondorlatokkal, a politikai kapcsolatai révén szerezte a lakást.

 

Nehogy már nekem az Orbán Viktor intézi a vári lakást, mert mindjárt felzokogok!

 

Azt mondta korábban, hogy már öreg, majd jönnek a fiatalok, akik ugyanazzal az igénnyel lépnek majd fel, mint régen önök. Abban a közhangulatban viszont, amiben jelenleg élünk, ön szerint van lehetőség a szekértáborok közötti párbeszédre, az álláspontok közelítésére?

 

Szerintem a fiatal mandineres csapat nem olyan végletes szekértábor-logikában gondolkodik, mint a mi generációnk.

 

Kit tart az öt legtehetségesebb jobboldali újságírónak?

 

Én a Mandiner körében látom a jövőt. Veszprémy László Bernátot kifejezetten szeretem. Leimeszter Barnabás lenyűgözően okos és tehetséges. Ugyanezt mondhatom Megadja Gáborról is.

 

És az ellenzéki oldalon?

 

A Tóta W. tök jól ír, de egyébként hadd mondjak egy öreget, aki ugyan nem újságíró, de mégiscsak a nyilvánosságban mint publicista szerepel:

 

nekem kifejezetten nagy kedvencem Tamás Gáspár Miklós. Ezt mindig is vállalni fogom. Olyan messze állunk egymástól világnézetileg, hogy annál messzebb nem lehet, de a pali sziporkázó.

 

Akkor is imádom olvasni, amikor vért hányok attól, amit ír.

 

Egy 2016-os interjújában mondta, hogy nemcsak a neve, hanem apai ágon a családja is sváb. A fiatal kormánymédiás Ambrózy Áronnak volt egy megszólalása, ami szerint „nagy lehetőséget szalasztott el Európa a békésebb jövő felé vezető úton a németség teljes likvidálásával”. Erről mint sváb, mit gondol?

 

Ez egy nagyon nagy baromság, pedig Ambrózyt is nagyon bírom. Nem is hallottam, hogy ezt mikor mondta, elkerülte a figyelmem. Mivel viszont ismerem, szerintem ezt vagy nem gondolta végig vagy egy pillanatnyi elmezavarában mondott ilyet. Ilyet normális ésszel az ember nem mond, ha alszik rá egyet és visszaolvassa, akkor valószínűleg ő is már szégyelli.

 

Melyiket tartja a legjobb lapnak a KESMA-birodalmon belül?

 

Mindig is a Nemzetet. Amikor Magyar Idők voltunk, akkor is Nemzet voltunk. Egymás között akkor is így hívtuk magunkat.

 

Pedig ugye akkor is volt Magyar Nemzet.

 

Az egy másmilyen Nemzet lett. Nekem a legfurcsább és a legnehezebb ez, kifejezetten személyes okokból: nem mondom, hogy mindenki, de van egy-két név, Torkos Matild, Lukács Csaba, akiket frankón nem is értek. Az a Lukács, akivel én évtizeden keresztül jártam a Parajd-Budapest távolságot kocsival, és vele forgattam le a Szibéria-sorozatomat is…

 

Mit nem ért vele kapcsolatban?

 

Semmit. Vagy a 22-es csapdája modorában: mindent nem értek vele kapcsolatban…

 

Ő most a Magyar Hang lapigazgatója. Olvassa a hetilapot?

 

Én minden nap mindent olvasok. Magyar Hangot is. Jó, a 168 Órát mondjuk már nem, teljesen érdektelennek tartom.

 

Azt nem érti, hogy mi történt Lukács Csabával?

 

Igen, hogy hogy lehetett hétfőről keddre azt mondani, hogy igen, Lajosnak igaza van, Orbán egy geci. Ezt nem értem.

 

Az egy napos időintervallumot nem érti vagy azt, hogy valaki nemzetiként hogyan nem érthet egyet Orbán Viktorral?

 

Az utóbbit még csak ilyen formában megérteném, de hogy valaki jobboldali, nemzetiként, noch dazu parajdi székely gyerekként hogy tud egy Gyurcsány Fletóval azonos platformra kerülni politikailag, ezt sosem fogom megérteni.

 

 

A Magyar Hang ön szerint azonos platformon van Gyurcsány Ferenccel?

 

Abban a pillanatban, hogy azt az ellenzéki összefogást támogatja teljes mellszélességgel Orbán Viktor és a Fidesz ellenében, ami deklarálta, hogy a Gyurcsánytól Jakab Péterig való egységet tekinti az egyetlen lehetséges módjának a jelenlegi kormány leváltásának, akkor onnantól kezdve Lukács Csaba Parajdról Gyurcsány Ferenccel van egy platformon.

 

Pedig rengeteg olyan véleménycikk is megjelenik a Magyar Hangban, ami az összefogást kritizálja, például Puzsér Róberttől.

 

Végre tudok mondani még egy nevet a TGM-en kívül! Imádom Puzsér írásait, szerintem zseniális, és ráadásul egy csomószor még egyet is értek vele. Főleg, amikor médiáról, reklámról, erről az egész ótvaros világról ír.

 

Lukács Csabára visszatérve: a Fidesz is változott, és az ember is változik általában, más nézőpontból az lehet érthetetlen, hogy hogyan lehet, hogy ön nagyjából harminc éve mindenben egyetért Orbán Viktorral. Még a legjobb barátok sem értenek egyet mindenben.

 

Dehogynem, hát látják, az egész Színház- és Filmművészeti Egyetem egy emberként ért egyet azzal, hogy Vidnyánszky egy szemétláda. Visszatérve rám: nekem is fura, de éppen ezért jogos, amit felvetnek. Az a baj, hogy konkrétumokat most nem fogok tudni hozni, de van körülbelül az elmúlt huszonöt évemből négy-öt olyan hangsúlyos írás, amikor kifejezetten nem értettem egyet a pártom irányvonalával, és ennek hangot is adtam.

 

De döntően az én egyetértésem a meghatározó. Erre nagyon rövid magyarázatot fogok adni. Feltehetően létezhetnek vagy léteznek is apróbb ügyek, amikben nem értek egyet, de a legmélyebb meggyőződésem, hogy az egész országnak, az egész nemzetemnek ez a politikai irányvonal az, ami hasznára válik, és amelyik segít abban, hogy ezt a közelgő, iszonyatos jövőt mi nemzetként túl tudjuk élni.

 

Ezért én ezt a rendszert szolgálom, és erre büszke vagyok.

 

Majd ötven év múlva, ahogy Nagy László fogalmazott utolsó interjújában, „ha lesz emberi arcuk egyáltalán” az embereknek, és visszatekintenek a mi korunkra, majd nyilván mondanak akkor egy ítéletet, ami sokkal helytállóbb lesz.

 

Az utókor ítélete többnyire helytállóbb szokott lenni, mint a kortársaké, de én nem tudok már szakítani azzal a meggyőződésemmel, hogy mi amit teszünk és tettünk ebben az országban, az javára vált a nemzetnek. És amit alternatívaként ma látok, hogy tennének, az pedig szerintem tragikus következményekkel járna. Úgyhogy én minden esetleg meglévő ellenvéleménnyel együtt is ennek a rendszernek leszek a kiszolgálója. És ezt büszkén vállalom.

 

FRISSÍTÉS (szeptember 10. 18:35): Domány András újságíró olvasói levélben felhívta a figyelmünket arra, hogy Bayer Zsolt állításával ellentétben a Népszabadság fejlécén 1994-ben is ott volt a „szocialista napilap” felirat, így a szerkesztőségben eleve nem is vitázhattak arról, hogy visszarakják-e azt oda.

 

KÉPEK: Varsányi Bence, Szűcs Donát / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az Azonnali heti tsúfos tükre ismét jelentkezik: ezúttal egészen az ókori Washingtonig repülünk vissza a történelembe!

Sokáig tartott, de a Momentum is kimondta: Orbán Viktor leváltáshoz egyetlen közös listán kell indulnia a hatpárti ellenzéknek. Ezzel gyakorlatilag a listaállítás körüli vita eldőlt.

Úgy tudjuk, azért, mert nem lehetett a párt jelöltje 2022-ben.

Polgárpukkasztó amerikai standup, afrikai lecsó, halhatatlan videójáték: itt a novemberi Fasza Dolgok, az Azonnali havonta megjelenő mindenajánlója. 100 százalékban lockdown-kompatibilis tippek!

Hüvelykujjával felfelé mutatva szelfizett az elhunyt labdarúgóval egy argentin férfi és két társa. Halálos fenyegetéseket is kaptak,
most szabadkoznak.

Ha kíváncsi vagy, hogy melyik magyarországi párttal értesz legjobban egyet környezeti kérdésekben, akkor neked szól
a Vokskabin új tesztje!

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

November 29-én több hónapra leállítják a budapesti közbringa-rendszert. Kísérd el az utolsó útjukra a robosztus bringákat!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás