Bárki lesz a CDU elnöke, Németország sem egy egységesebb Európa híve, sem Orbán kritikusa nem lesz

Idén véget ér Angela Merkel tizenhatéves kancellársága. A kereszténydemokraták januárban választanak pártelnököt, de lehet, hogy a kancellárjelöltet a bajor kistestvér adja. Bárki is kerüljön ki győztesként, Németország új kancellárját mindenképpen a keresztény uniópártok adják. Mit várhat Európa és Magyarország az egyes CDU-elnökjelöltek esetén?

Miután Angela Merkel kedvenc parlamenti frakcióvezetőjét 13 év után leváltotta a CDU/CSU Bundestag-frakciója 2018 őszén, a kancellár bejelentette: nem jelölteti magát újra a pártelnökségért, és nem is kíván 2021 őszén újra a választásokon elindulni. Merkel már így is bevonul a történelembe: ugyanúgy, mint Helmut Kohl, ő is négy cikluson át lesz kancellár. Sőt, ha a lehetséges legkésőbbi időpontban – azaz október 24-én – rendezik meg a parlamenti választást, és utána az esetlegesen elhúzódó koalíciós tárgyalások miatt Merkel egy ideig ügyvezető kancellár marad, a hivatalban eltöltött napok számában meg is előzheti az eddigi rekordtartó Kohlt.

Januárban még csak azt tudjuk meg, ki lesz a CDU elnöke

Merkel szerette volna az utódlás kérdését még a vezetése alatt tisztázni, elvégre éppen Helmut Kohl alatt megtanulhatta: mivel az újraegyesülés kancellárja csak egy választási vereség után volt hajlandó visszavonulni, az utód kiválasztása legalább három évig tartott. 

Az erre kiszemelt egykori Saar-vidéki miniszterelnököt, a jelenlegi szövetségi védelmi minisztert, Annegret Kramp-Karrenbauert ugyan a párt 2018 végén elnökének választotta, a politikus nem bizonyult elég erősnek a CDU élén, ezért tavaly be is jelentette: bedobja a törülközőt. Ezzel pedig tényleg megnyílt újra a verseny az elnöki posztért, amire a párt a kínai koronavírus-járvány miatt csak január közepén fog tudni pontot tenni.

mert mind a három elnökjelölt kijelentette: nem feltétlenül ők akarják a megtiszteltetést.

Ezt a három induló közül persze legkevésbé Friedrich Merzről és az észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnökről, Armin Laschetről lehet elhinni. De egyáltalán nem biztos, hogy e két eddig legesélyebb nyugatnémet katolikus férfi egyike lesz végül az elnök. Egyre inkább jön fel ugyanis az a Norbert Röttgen is a versenyben, akiről a leginkább el lehet képzelni: kész megelégedni a CDU-pártelnökséggel, és esetleg az ezirányú találgatásokat eddig mindig cáfoló bajor miniszterelnököt, Markus Södert engedi előre az őszi választásokon kancellárjelöltként.

Emellett van még egy opció is: Jens Spahn, aki egészségügyi miniszterként már 2018-ban elindult pártelnökként, kifarolhat az általa eddig támogatott Laschet mögül, és hirtelen mégis elindulhat az elnökválasztáson.

Egy biztos: jelenlegi tudásunk alapján Merznek, Laschetnek, Södernek, esetleg akár még Röttgennek van jó esélye kancellárjelöltté válni. Márpedig a közvélemény-kutatások szerint – ahol a CDU/CSU jelenleg is 37 százalékkal magasan az első – jó eséllyel az lesz az új német kancellár, akit a két uniópárt jelöl.

A szocdemeknek is van persze jelöltjük: Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminisztert ugyan pártelnöknek saját pártja sem akarta, de kancellárjelöltnek – elsőként az összes párt közül – azért csak megnevezték. A szocdemek jelenleg 15 százalékkal állnak a 18 százalékos Zöldek mögött a harmadik helyen, azaz az SPD-nél csak valami régi reflex lehet, hogy egyáltalán állítanak kancellárjelöltet.

A Zöldek még nem döntötték el, kit indítanak. A két társelnök, Robert Habeck és Annalena Baerbock közül az utóbbiban lángol jobban az ambíció: a 41 éves politikus szívesen lenne jelölt. (Robert Habeckkal az Azonnali 2018-ban készített interjút.) Mivel a CDU/CSU jelen állás szerint vagy húsz százalékponttal előzi a Zöldeket, ez csak szép álom maradhat. Egy közös baloldali – azaz zöld-szocdem-kommunista – berlini kormánynak a közvélemény-kutatások mellett (a három párt együtt 42 százalékon áll csak) van még két másik akadálya is: a kommunista Die Linkével sem  az SPD, sem a Zöldek nem szívesen működnének együtt, ráadásul a Zöldek közben már annyira polgáriak lettek, hogy számukra lassan a CDU/CSU eleve természetesebb partner lenne. Vélhetően majd

Ki mit akar?

Noha idén lezárul a tizenhatéves Merkel-korszak, a járvány eléggé elmosta a vitákat a CDU-n belül, azaz az egyes jelöltek kapcsán gyakorlatilag többet tudunk a járványpolitikai véleményükről, mint a szakpolitikai programjaikról, de azért fel lehet rajzolni a három (plusz Söder) programját.

+ Friedrich Merz üzletember, akit Merkel penderített ki 2006-ban a hatalomból, egy régi CDU-t akar vissza: konzervatívabb társadalom- és liberálisabb gazdaságpolitika. Merz a populista vonatra is felül, magát az elitellenes jelöltként pozicionálja, ezért mondta azt, hogy „a CDU-establishment“ ellene dolgozik. A tagság körében Merz a legnépszerűbb, de elnököt csak a több, mint 1000 küldött választ.

+ Armin Laschet jelentkezett be leginkább a folytatás – azaz a merkelista centrumpolitika – jelöltjeként. A katolikus politikus a CDU baloldalán áll, bár otthon, Észak-Rajna-Vesztfáliában a liberálisokkal vezet egy klasszikus jobboldali koalíciót. Laschet saját arcélt a járvány alatt a korlátozások kritikusaként akart szerezni, ez azonban a második hullám idejére már nem annyira kifizetődő, jelentősen vissza is zuhant a népszerűsége.

+ Norbert Röttgen az a jelölt, akiről sokáig azt tartották: csak azért indul, mert neki már a részvétel is fontos. Miután a politikus 2012-ben elvesztett egy tartományi választást, Merkel kirakta a kormányából. Röttgen az elmúlt nyolc évben külpolitikusként fogalmazta magát újjá, főleg kemény atlantista és oroszellenes véleményével van jelen a közéletben. Ahogy egyre inkább erősödik a gyanú, hogy esetleg a kancellárjelölt úgysem a CDU elnöke lesz, egyre többen mernék mégis rábízni a pártot, azaz

+ Azonban a kancellárjelöltség kérdését a németek és a CDU-szimpatizánsok is már megválaszolták:

A másik három aspiráns nagyon le van maradva: az összes megkérdezett között Merz 27, Laschet 26 és Röttgen 21 százalékon áll, és még a CDU-szavazók felét se tudják megszólítani.

+ Sőt, nem szabad elfelejteni: a CDU-kongresszus olyat is választhat pártelnöknek, aki eddig be se jelentkezett. Márpedig Jens Spahnt már majdnem annyian látnák szívesen a németek közül a CDU élén, mint Friedrich Merzet (mindketten 25 százalék körül állnak). A 39 éves egészségügyi miniszter bizonyosan átengedné a kancellárjelöltséget Södernek,

Plusz mindkét politikus nagyon nyitott a Zöldek felé.

Mit hoz Európának az új CDU/CSU-kancellár?

Angela Merkelt keményen bírálta egykoron Helmut Kohl, amiért a „kislány” – ahogy a 2017-ben elhunyt egykori kancellár Merkelt hívta – „szétveri” az ő Európa-politikai művét, azaz az egységet. Kohlnak állítólag az nem tetszett, amilyen keménységgel lépett fel Merkel és Wolfgang Schäuble az eurókrízis idején a szélsőbaloldali Alekszisz Ciprasz vezette görög kormánnyal szemben.

Ez is mutatja: noha Orbán Viktor a laza gazdasági szövetségként elképzelt európai integrációt tartja „klasszikus kereszténydemokrata“ politikának, ami Kohl öröksége lenne, a helyzet éppen fordítva van. Miközben Kohl – a gazdasági tanácsadóinak figyelmeztetése ellenére – verte végig az euró bevezetését, mert számára a közös valuta politikailag volt fontos,

Maga Kohl nyilatkozta: „az euró bevezetésénél diktátor voltam”.

Merkel ehhez képest soha nem tett nagy lépést. Egyedül 2020-ban szánta el magát, miután Párizs rágta a fülét régóta, hogy belemenjen abba, hogy ha az eurókötvények nem is jönnek, hivatalosan egyszeri alkalommal az Európai Unió mint egység vehessen fel hitelt, amit már vissza nem fizetendő támogatásként oszt le a tagállamok felé. Merkel ideje alatt egyetlen más érdemi előrelépés a lisszaboni szerződés volt, de arra is azért volt szükség, mert előtte a franciák és a hollandok leszavazták az európai alkotmány ötletét. Bővítésre ugyan sor került – Merkel alatt lett az unió tagja Románia, Bulgária és Horvátország –, de ezek már Merkel előtti folyamatok eredményei voltak.

De Merkel alatt élesedett ki egyrészről az euróválság alatt az északi és déli, másrészről a menekültválság idején a nyugati és keleti tagállamok közötti szakadék. Megoldás egyik ügyre se lett, ezeket egyszerűen az idő újabb ügyekkel – az euróválságot a menekültekkel, a menekülteket meg a kínai koronavírussal – felülírta. Merkel mindenképpen személyes kudarcaként élte meg, hogy Nagy-Britannia távozik a közösségből, London ugyanis – nettóbefizető és eleve EU-szkeptikus lévén – mindig is fontos szövetségese volt Berlinnek, ha Párizsból és Rómából több Európát (értsd: több német pénzt) követeltek.

Ha esetleg egy zöld politikus lenne – azaz Annalena Baerbock – az utód, akkor tényleg jelentős változásokat. A Zöldek ugyanis elkötelezettek egy európai föderáció, az eurókötvények, a transzfer- és szociális unió felé, valamint nagyon kritikusak a német gazdaságnak kedvező kelet-európai rendszerekkel szemben. Baerbock azonban úgysem lesz kancellár – legfeljebb alkancellár egy CDU-s vagy CSU-s politikus alatt.

Laschet többsebességes Európát akar

Ha Laschet fut be, talán kicsit több mozgást hoz Európában. A politikus a CDU balszárnyán van, azaz nem ellenzi ab ovo azon intézkedéseket, amelyeket Merkel pragmatikus politikusként 16 éven át blokkolni tudott. A politikus 2020-ban bírálta is a merkeli EU-politikát, amit „lomhának és bátortalannak” nevezett.

márpedig köztudott, hogy a francia államfő már gazdasági miniszterként is transzferuniót és eurókötvényeket akart. Laschet szerint „a francia államfő teszi ma a javalaslatokat, és mi [németek] túl hosszú ideig várakozunk, amíg reagálunk valamit”. Laschet azt is kifogásolta, hogy noha a jelenlegi CDU/CSU-SPD nagykoalíció Európa-politikai jelszava „az új fellendülés” volt, szerinte „ebből eddig nem sokat érezhettünk”. Laschet már 2011-ben „nyílt vitát” akart az elutasítás helyett az eurókötvények kérdésében is. Ami finomkodva kifejezve azt jelenti: Laschet nem ellenezné az ötletet.

Armin Laschet Jens Spahnnal közösen megfogalmazott egy 10 pontos programtervet „Impulse 2021“ címen, amit a német sajtó már vasárnap megszerzett. Ebben a CDU és az Európai Unió újrapozicionálását szorgalmazzák. Itt még egyértelműbbé válik, hogy

Többek között azt szorgalmazza Laschet az egyelőre vele „párban“ induló yuppie-konzervatív Spahnnal közösen, hogy az EU-ban a jelenlegi egyhangú döntéseket is – amelyek például a vétóval fenyegetést teszik lehetővé – minden kérdésben a többségi döntés váltsa fel. (Mint ismert: a jogállamisági mechanizmus is azért tudott átmenni tavaly nyáron, mert ahhoz elég volt a többségi döntés, azaz Budapest vagy Varsó nem tudott blokkolni.) Ezen kívül azt is írják, hogy lehetővé kell tenni „a különböző gyorsaságokat“ – amely a macroni többsebességes Európa gondolatának támogatását jelenti, tehát hogy egyes tagállamok tovább mélyíthessék az integrációt, amivel kialakulhatna egy Mag-Európa. Az tehát biztos, hogy Laschet balrább – azaz föderalistább irányba – áll, mint mondjuk Merz.

Röttgennek a transzatlanti kapcsolatok a fontosak

Laschethez e téren már inkább Norbert Röttgen áll közelebb. Neki eleve szívügye és szakterülete a külpolitika – a Bundestag külügyi bizottságát vezeti –, azaz leginkább ő szokott külpolitikáról beszélni a három CDU-elnökjelölt közül. A keményen atlantista politikus az Európai Uniót azonban egyáltalán nem Washington ellenében erősítené meg, számára Moszkva az ellenfél, amivel szemben elsősorban a katonai egységet – azaz a NATO kötelékét – értékelné fel. Röttgen szerint ma az a veszély áll fenn, hogy „irrelevánssá” válik Európa a világpolitikában, ő azonban kevéssé egy európai föderációban, mint az észak-atlanti együttműködés szorosabbá válásában látja ennek ellenszerét. Berlin fontosságával ő is tisztában van – ahogy nyilatkozta idén a Handelsblatt gazdasági napilapnak:

Ha konkrét kérdésekről van szó, akkor azonban Röttgen már sokkal szigorúbb, mint Laschet. A politikus már a 2012-es elvesztett tartományi választási kampányában is kikelt az eurókötvények ellen, ezt a véleményét pedig idén se változtatta meg. Röttgen kerek-perec kijelentette, amikor tavaly áprilisban Giuseppe Conte olasz kormányfő az eurókötvényekért könyörögve turnézott Európában, hogy „az eurókötvényeket nem támogatom, ahogy a vírus kirobbanása utáni olasz követeléseket egy koronakötvény kapcsán is szerencsétlennek tartottam”.

a két fővárosnak kell együtt megtárgyalnia a közösség jövőjét, másrészről transzferunió helyett csak az eseti hitelfelvételeket – ami most is történt – tudja elképzelni lehetőségként.

Ráadásul Röttgen külpolitikusként tényleg távolabbra néz, mint az EU. Szerinte a legtöbb kérdésben, ahol együttműködésre van szükség, nemzetközi fellépés kell. Ami alatt ő azt érti, hogy

Merz a legelutasítóbb az európai egységgel szemben

Friedrich Merz Európa-politikáját a legegyszerűbb leírni: még a merkelinél is kevesebb előrelépéssel kizárólag a német gazdaság érdekeit nézni. Az persze sajátos, hogy ő azt hiszi: ez lenne „a régi CDU”, pedig éppen Helmut Kohl – mint fentebb is írtuk – a nagy lépések híve volt, aki a német gazdasági érdekek elé helyezte az integráció politikai célját.

Merz határozottan elveti az eurókötvényeket, hallani se akar bármiféle transzferunióról. De még a mostani egyszeri közös uniós koronahitel kapcsán is ő volt a legkritikusabb. Kemény ellenőrzést szorgalmazott a keleti és déli tagállamok kapcsán, hogy a segély ne a tagállami költségvetések lyukainak kitömködésére menjen el. Merz az a jelölt, aki a leghatározottabban szorgalmaz egy radikális váltást az Európai Unióban:

„Most gazdaságpolitikát kell folytatni” – értsd: értékvitáknak, az integráció mélyítésének nincs helye Merz Európa-programjában. Az egyszeri koronasegély kapcsán is Merz gyakorlatilag Merkellel és Macronnal szemben a fukarnak nevezett kis gazdag államok (Ausztria, Finnország, Dánia, Hollandia) lázadását támogatta, szerinte „nem segíthetünk mindenkinek”, és tüntetőleg jelentette ki a koronahiteleket ellenző osztrák kancellárról, hogy „Európa egyik legerősebb kormányfője”.

a legkevesebb kérdésben kell közös politika, elég a gazdaságpolitikai feltételeket megteremteni ahhoz, hogy minden tagállam aztán úgy boldoguljon, ahogy tud és akar.

Merz ellenzi azt is, hogy Németország a saját akaratát erőltesse más tagállamokra. Már 2018-as elnökjelölti beszédében – akkor alulmaradt amúgy még a most távozó Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben – keményen odaszúrt a kancellárnak, mert szerinte a merkeli menekülpolitika miatt alakult ki „a gonosz németek képe” a kontinensen. Ez mondjuk annyiban féligazság, hogy Dél-Európában inkább azon szigorú költségvetési politika miatt tartják „gonosznak” a németeket, amelynek Merz a fő híve.

Söder majd még eldönti, milyen Európát akar

Markus Söder bajor kormányfő – márcsak éppen bajorsága miatt is – nemcsak Brüsszellel, de Berlinnel szemben is mindig harcol, ha a bajoroknak más tartományokat kéne anyagilag támogatniuk, és még kevésbé örül, ha más EU-tagállamokba menne a bajorok pénze.

Söder még 2018-ban azt mondta, hogy „vége a multilateralizmus korszakának”, azaz a világpolitikában ismét egyes államoknak kell megerősödniük és dönteniük. Ő pedig a világpolitikában nem erősebb EU-t, hanem erősebb Németországot szeretne – ahogy akkor mondta:

2018-ban Söder azonban még friss bajor miniszterelnök volt, aki elsősorban a hazai – azaz bajor – közvéleménynek akart megfelelni, ott pedig azt szeretik, ha München keménykedik Berlinnel és Brüsszellel szemben. Idén azonban előfordulhat – bár ő ezt tagadja még –, hogy német kancellárnak kell bejelentkeznie. Ráadásul Söder tényleg az a politikus, aki nagyon ügyesen tudja a véleményét változtatni. Az egykori konzervatív fenegyerek mára a balliberális Zöldekkel való országos koalíció egyik legfőbb híve.

Azonban egy valamiban ő is konkrét – hasonlóan a CDU elnökjelöltjeihez –: „világos nemet” mond az eurókötvényre és a transzferunióra, azaz a Zöldek egyik legfontosabb követelésére. Söder, aki éppen a szigorú lockdownpolitikája miatt jött fel ennyire a közvélemény-kutatásokban, oda is tud szúrni az EU-nak, amit a hétvégén „helytelen vakcinastratégiával” vádolt meg, szerinte ugyanis Brüsszel miatt akadozik az oltóanyag-ellátás a legtöbb tagállamban.

Amúgy meg olyan hangzatos ígéretei vannak, hogy „több partnerségre” van szükség az Európai Unióban. Ami egy igazi söderi mondat, mert minden irányba értelmezhető: jelentheti azt is, hogy több integráció kell, de azt is, hogy visszább kell lépni, és elég ha a tagállamok partnerek, de a gondjaikat maguk oldják meg.

Kinek drukkoljon Orbán Viktor?

Orbánnak mindenképpen az az érdeke, hogy Berlin nagyon ne változtasson a merkeli EU-politikán, sőt, ha lehet: az EU-t egyre inkább csak gazdasági együttműködésnek tekintse. Azaz

a politikus ugyanis az egész uniót puszta gazdasági együttműködésnek tekinti. A katolikus Tagespost hetilap szerint Merz hívei egyenesen azt várják tőle, hogy egy német Orbán Viktor legyen, de az újság szerint ez a politikus félreismerése lenne.

Merz amúgy maga sem akar egy német Orbán lenni, ha a magyar miniszterelnökre terelődik a szó, el szokott inkább határolódni tőle. Idén például – az orbáni felhatalmazási törvényre is utalva – azt nyilatkozta a Westdeutsche Allgemeine napilapnak, hogy

Merz például határozottabb fellépést szorgalmazna Magyarországgal szemben, szerinte az EU-nak el kell határolnia magát a jelenlegi budapesti és varsói kormányoktól, amelyekkel együtt említette az ankarai rezsimet is. Merz is támogatta az EU-pénzek kifizetésének jogállamisági kritériumokhoz kötését, a politikus szerint azonban helyes, ha ezen kritériumokat az Európai Unió Bírósága határozza meg konkrétan. Ettől még persze az orbáni menekültpolitikának Merz híve, a megoldás szerinte sem a menekültek beengedése, hanem az EU külső határainak megerősítése.

Laschet, Röttgen és Söder azonban még ennél is messzebb áll a Fidesztől. Söder ezt már azzal is kifejezte, hogy szakítva a régi jó magyar-bajor kapcsolatokkal – amelyeknek alapja a CSU és a Fidesz barátsága – már nem Orbánhoz jár, ha közép-európai baráttal akar fotózkodni, hanem Zágrábba, a CDU/CSU-hoz ideológialag közelebb eső új „mintakonzervatívhoz”, Andrej Plenković kormányfőhöz.

Söder 2019 áprilisi zágrábi látogatása alkalmával – amikor Bécsből Budapestet megkerülve Zágrábba és Szófiába ment csak el – azt mondta: „Talán a múltban Bajorország túlságosan csak Magyarországra koncentrált, amikor Kelet-Európáról volt szó.” Söder Szófiában keményen be is szólt Orbánnak, aki akkor még az EP-választási kampányban az Európai Néppárt szövetségét szorgalmazta a Salvini-féle szélsőjobbal. Söder azt mondta: Orbán javaslata számára egy „no-go”.

Söder már nem az a stoiberi CSU-generáció, ahova még elődje, a politikai karrierjét most szövetségi belügyminiszterként levezető Horst Seehofer is tartozott, amelynek hagyományosan jó kapcsolata volt a mindenkori magyar jobboldallal, így a Fidesszel is. Nem véletlen, hogy említett zágrábi és szófiai útja során is kijelentette:

Ellentétben a CSU-val, Laschetnek és Röttgennek – mindketten az északnyugai Észak-Rajna-Vesztfáliából jönnek – eleve nem is voltak ilyen exkluzív kapcsolatai Budapest felé. Röttgen elkötelezett atlantistaként és Putyin-ellenesként többször is bírálta a magyar kormány oroszpártiságát. Röttgen a járvány első hullámakor megszavazott magyar felhatalmazási törvény ellen is kikelt, az szerinte ugyanis „összeegyeztethetetlen az Európai Unió, az Európai Néppárt és a CDU meggyőződésével”. Ettől függetlenül azonban keményen bírálta Katarina Barley német szocdem politikust is, aki a magyar és a lengyel kormány gazdasági „kiéheztetéséről“ beszélt: Röttgen szerint ez a nyelvezet a német történelem ismeretében tolerálhatatlan.

Külpolitikában a legkevésbé Laschetnek van jól felismerhető profilja – ennek megfelelően Magyarország kapcsán se szokott sokszor megnyilvánulni. Azt azonban tudni lehet, hogy ellentétben Orbánnal vagy Merz-cel, Laschet híve a merkeli menekültpolitikának, a bevándorlást egyenesen „esélynek” tartja – igaz, nem Európa, hanem csak saját, a nagyipari Ruhr-vidéket is magába foglaló tartománya kapcsán. Ezzel szemben Jens Spahn, aki hivatalosan még a Laschet-tábor tagja, 2018-ban megdicsérte Orbánt a határvédelemért, szerinte ma Magyarország a kerítéssel és a szigorú bevándorlási politikával „az EU-jogot hajtja végre”.

Összeségében látható: bárki is lesz a német kancellár, lényegi változás – a közös érdekekben és a vitás pontokban – nem várható Budapest és Berlin között. Bár azért az EU megreformálása legalább Laschet és Röttgen tervei között (a merkeli pangás évei után) ott szerepel célként. Merz politikája lenne ezért vélhetően a leginkább megfelelő Orbánnak. A nagy léptekkel a centrum felé haladó Södertől lehetne várni a legélesebb kritikákat, neki ugyanis belpolitikailag is nagyon fontos, hogy lehatárolja magát és a CSU-t az AfD-től. Laschet európapolitikai javaslatai (többségi döntés, kétsebességes Európa, mélyebb integráció) is gyengítenék Budapest pozícióit az EU-ban. Ezzel szemben Röttgen vélhetően csak akkor kritizálna hangosabban, ha Magyarország a NATO-szövetséget is már veszélyeztetné.

FOTÓK: A politikusok Facebook-oldalai.