Olyan gazdasági válságból próbál felkelni a lestrapált Dél-Amerika, amilyet még ők se láttak

Nem elég a Covid-19, a karibi partokat az Iota-hurrikán is pusztítja, miközben Iván Duque kolumbiai elnök már a 2022-es választásra készül. Bolíviában elnököt választottak, Peruban elnököt buktattak. Evo Morales pártja visszatér a hatalomba, Limában politikai válság lehet, és van, aki nagyon nem örül Joe Bidennek. Latin-amerikai körkép az Azonnalin!

Kömlődi Ferenc márciustól júniusig tudósította az Azonnalit Cartagenából, hogy mi volt a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

Míg Európában újra tombol, addig Latin-Amerikában (ideiglenesen?) csillapodni látszik a koronavírus-járvány, napról napra kevesebb az új esetszám. A kontinens déli részén és – hiába trópusi égöv, a hideg Humboldt-áramlat miatt az azonos földrajzi szélességen fekvő helyeknél, majdnem az ecuadori határig jóval hűvösebb – Peruban közeleg a nyár, a javuló idővel pedig a Covid-19 sem dühöng annyira, mint tette júliusban vagy augusztusban.

A szomorú statisztikákon kirajzolódnak az ellentétes mozgások: másfél hónapja, egyedüli európaiként, Oroszország szerepelt a világ tíz legfertőzöttebb országának – latin-amerikaiakkal teli – listáján, most Franciaország, Spanyolország, az Egyesült Királyság és Olaszország is ott van. Ezzel szemben Latin-Amerikából „mindössze” Brazília (3.), Argentína (8.) és Kolumbia (10.) maradt, Mexikó a 11., Peru a 12., Chile a 19. helyre szorult vissza. Perunál viszont csak Belgiumban és a lockdownt elutasító törpeállam San Marinoban magasabb az egymillió lakosra jutó elhunyt személy.

A franciáknál 1,87 millió, az olaszoknál 750 ezer körül vannak, és ugyan a latin-amerikai csúcstartó Brazíliában közel 400 és Argentínában 140 ezer, viszont Kolumbiában 55, Peruban 35, Chilében nem egész 10 ezer az aktív fertőzött. Jair Bolsonaro elnökről köztudott: rég elengedte az egészet, és halálozási görbék helyett most inkább attól fél, hogy szép országa elbuzul. (A mindegyiknél alacsonyabb lélekszámú Magyarországon 120 ezer feletti az aktív fertőzött. Nagyjából napi ugyanannyi teszt mellett, mint Peruban, nálunk drámaian emelkednek, odaát esnek a számok. Összfertőzöttben lehagytuk Bolíviát és Panamát, Ecuadorhoz közelítünk. Most itt a vasszigor, amott a lazítás.)

A latin-amerikai on- és offline sajtó ritkábban ír a járványról, kevesebb a koronavírusos hír és statisztika, az utcákon-tereken szabadabb a mozgás, de a maszk majdnem mindenhol kötelező még. Fél év karantén és más korlátozások után belefásult az egész kontinens.

Iota lesújtott a karibi partokra

Kolumbiában a november második hétvégéjén a csendes-óceáni és a karibi partot egyaránt sújtó Iota-hurrikán és a vele járó földcsuszamlások sokkal jobban foglalkoztatják a médiát. A sors kegyetlen: Iván Duque elnök a kitörés napján humanitárius segélyt küldött a szintén a trópusi vihar által sanyargatott Guatemalának, miközben a saját országában is hatalmasak a károk, és mintha teljesen megfeledkezett volna róluk. Vagy csak rosszul időzített. Mindenesetre bírálják rendesen a vészhelyzettel március óta tehetetlen, Facebook-kommunikációban és be nem tartott ígéretekben viszont hatékony államfőt.

A Csendes-óceánnal és a Karib-tengerrel egyaránt határos Antioquia megye (székhelye Medellín) Dabeiba városkájában legalább öt ember meghalt, tucatnyian eltűntek. Az északnyugati Uraba-térség és a külvilág között minden kapcsolat megszakadt, a Medellínből odavezető út minimum egy hétig járhatatlan marad. A Panamától majdnem Caliig nyúló Choco megyében hétszáznál több épület dőlt össze, csomó út használhatatlan. A kormányok évtizedek óta megfeledkeznek a kvázi törvényen kívüli régióról, Bogotától valószínűleg most is csak szimbolikus segítségre és az elmaradhatatlan bíztató szavakra számíthatnak az ottaniak.

A Nicaraguához közeli, de Kolumbiához tartozó San Andrés szigetcsoportból a festői Providencia infrastruktúráját Iota teljesen letarolta. A lakóépületek 80 százalékát pusztította el, katonai helikopterekkel és repülőkkel 51 személyt menekítettek ki. A hurrikán a karibi-parti nagyvárosok közül, Santa Martában és Cartagenában tombolta ki leginkább magát. Utóbbiban 33 barriot öntött el az óvárost és Latin-Amerika Covid-19 előtti legbohémebb negyedét, Getsemanit sem kímélő özönvíz. 155 ezer személyt és a település bő 70 százalékát érték kisebb-nagyobb károk.

William Dau polgármester koronavírus-ügyileg elégedett a várossal, Cartagena „az egész ország számára példamutatóan viselkedett”, ezer aktív fertőzött sincs már; komoly óvintézkedésekkel, de végre nyit a turizmus is, 202 ezer személyt alkalmazó 14 300 vállalatot reaktiváltak, és ha pont nem esik az eső, az éttermek teraszain pezseg az élet.  

A belföldi légiforgalmat július végén, a nemzetközit szeptember közepén indították újra. Már nemcsak az amerikai kontinensre, hanem Európába – Londonba, Madridba és Isztambulba – is mennek járatok; a kolumbiai polgári repülési hatóság, az Aerocivil 69 országgal egyezett meg eddig. A folyamat lassú és ellentmondásoktól sem mentes. Az egészségügyi minisztérium például eltörölte a felszálláshoz kötelező három napon belüli negatív koronavírus-tesztet. Bogotá polgármestere, Claudia López joggal beszél „szükségtelen kockázatról”, míg a miniszter okostelefonos appok kötelező letöltésével és lázméréssel terel. Juan Carlos Salazar, az Aerocivil igazgatója sem elégedett egyes légitársaságok (Avianca, Viva Air Peru, Wingo) egészségügyi protokolljával, folynak is már a vizsgálatok, szigorítások lesznek.

Eközben a jövőt, a járvány miatti gazdasági válságból történő fájdalmas újjáépítést elvileg szintén gőzerővel tervezik. A kormány magyar fül számára groteszkül hangzó ötéves terven dolgozik (annyira azért nem kapkodják el, mañana, mañana, mondják folyamatosan, mert eddig csak egy first draft látott napvilágot belőle). Lényege: 2021 és 2026 között 46,8 milliárd dollárral élénkítenék a gazdaságot.

Legalább egymillió új munkahelyet teremtenének (a felét a magánszférának kellene finanszíroznia), nemzetközi szinten is versenyképesebbé tennék a helyi kis- és középvállalatokat, szélsebesen építenének új lakóházakat a városokban, szuperkedvező hitelfeltételekkel lehetne hozzájuk jutni, és így tovább, csak le ne nyúlják a pénzt (nem lenne előzmények nélküli eset). Egyelőre túl sok a bizonytalansági tényező: a pandémia kiszámíthatatlan természete, csődök száma, export, belföldi fogyasztás, munkanélküliség és mélyszegénység várható szintje stb. Ezeket figyelembe véve, 4,9 milliárd dollárnyi sürgősségi segéllyel számolnak.

Kolumbia jobboldali elnöke rohan a vesztébe

De akkor is problémás az egész, ha az összeg nagy részét tényleg az ország újjáépítésére költik. Azért az, mert a szélsőbalos FARC (Kolumbia Fegyveres Forradalmi Erői) gerillaszervezettel 2016-ban kötött történelmi békeszerződés betartása nélkül nem fog menni a talpraállás, a folyamatot viszont pont Duque elnök és pártja, a megmaradt paramilitáris erőkkel bicskanyitogatóan elnéző, keményen jobboldali Demokratikus Központ folyamatosan szabotálja.

Pedig a lakosság nagyon akarja azt – derült ki a Gallup kolumbiai politikusok népszerűségét mérő friss közvélemény-kutatásából. Első helyen ugyanis a 2010 és 2018 közötti (Nobel-békedíjas) elnök, Juan Manuel Santos alelnöke, a gerillákkal folytatott tárgyalások oroszlánrészét lebonyolító Humberto de la Calle végzett. És egy furcsaság: az ellenzéki Colombia Humana a legnépszerűbb párt, az ellenzéket vezető Gustavo Petro szenátor elfogadottsága viszont csak 39, elutasítottsága 47 százalék. A középjobb Sergio Fajardo és Juan Manuel Galan egyaránt népszerűbb nála, míg az egykori (2002 és 2010 közötti) elnök, manapság büntetőeljárások főszereplője és a békefolyamat elsőszámú ellensége, a keménykezű Álvaro Uribe elutasítottsága 62 százalék, maga Duque pedig szokásához híven 30 alatt áll. A Gallup adataiból megtudtuk még, hogy többen vallják magukat bal-, mint jobboldalinak, a politikai közép viszont toronymagasan visz mindent.

korrupt hivatalnokok és 300 ezer venezuelai menekült hozzák majd össze az ellenzéki sikert – legalábbis a kormányzati szócsőként működő El Tiempo szerint. Arról az apróságról nagyvonalúan megfeledkeznek, hogy a menekültek szavazásra és letelepedésre nem jogosító speciális tartózkodási engedéllyel rendelkeznek csak. Duque-nak egyébként főnyeremény, hogy pont Maduro a „szomszédja”, mert így a nemzetközi közvélemény kevesebbet foglalkozik vele, és mindig van miért Venezuelára mutogatni. Sorost viszont ő nem szokta emlegetni. Lehet, hogy az életben nem hallott Közép-Európa kilencvenéves kedvenc mumusáról?

Október 29-én, Kolumbia legbefolyásosabb őslakos politikusa, a folyamatos harcok sújtotta délnyugati Cauca megyét (székhelye a koloniális ékkő, Popayán) képviselő Feliciano Valencia szenátor ellen sikertelen merényletet követtek el Tacueyóban. Az indiánok földjeik feletti jogának visszaszerzéséért folytatott békés tiltakozását (minga) vezető Valencia a tavaly meggyilkolt, szintén őslakos Cristina Bautista kormányzóra és négy biztonsági emberére emlékező rendezvényre tartott, amikor egy furgonból fegyveresek az őt és testőreit szállító járműre lőttek. Sértetlenül túlélték.

A gyilkossági kísérlet pár nappal azt követően történt, hogy kilencezer őslakos, afrokolumbiai és campesino békéért, demokráciáért és a jogaikért tiltakozott. Korábban, október 14-én Caliba meneteltek, és miután Duque elnök visszautasította meghívásukat egy megbeszélésre, Bogotáig meg sem álltak. A békeszerződés tényleges betartását és a vidéki közösségek vezetőinek védelmét követelték.

A kormánynak amúgy ez lenne a feladata, két éve ígéri is, de valójában fütyül rá, sőt, a szerződés etnikumokra vonatkozó passzusának szellemével ellentétes programokat támogat. Pedig 2016 óta tragikusak a számok, csak szeptemberben 47 őslakost mészároltak le Cauca megyében. Carlos Holmes Trujillo védelmi miniszter mindenesetre leutazott a közismerten és hagyományosan erőszakos térségbe, és újfent megígért mindent.

Bolívia elnököt választott

Kolumbia csak éledezik, Bolívia és Peru viszont rendesen felpörgött az utóbbi hetekben. Dél-Amerika legszegényebb országában, a tengerrel (Paraguay-jal, a kontinensen másodmagában) nem rendelkező, gázban és ritkafémekben, például lítiumban gazdag, közel 12 milliós Bolíviában a Covid-19 miatti kétszeri halasztás után október 18-án végre elnököt választottak.

Az előzmények ismertek: az országot 2006-tól vezető első őslakos, ajmara származású, az európai górcsővel szélső-, latin-amerikai viszonylatban erősen baloldali, az Egyesült Államok szemében hosszú regnálása alatt végig szálka Evo Moralest, „minden idők leghíresebb bolíviaiját” választási csalásra hivatkozva, a fegyveres erők hathatós közreműködésével, washingtoni sugallatra tavaly ősszel lemondatták, és ideiglenesen az őslakosokat már-már nyíltan lenéző jobboldali, evangélikus keresztény, szépszőke Jeanine Áñezt ültették a helyére. Az egykori kokatermesztő (a koka nem azonos a kokainnal) Morales előbb Mexikóba, majd Argentínába menekült. Megítélése ellentmondásos:

Az andoki magaslatokon, az Altiplanon élő kecsuák, ajmarák, más indián törzsek, a társadalmi ranglétra alján lévők, a munkások és a szakszervezetek rajonganak érte, míg a „fehérebb” keleti sík vidék, például a dinamikusan fejlődő Santa Cruz városa inkább jobboldali. Az USA folyamatosan nyaggatta, de például Fidel Castroval, Salvador Allendével vagy Maduroval ellentétben, mindig zseniális érzékkel centizte ki, hogy meddig mehet el, a washingtoni szókarate meg bőven belefért az agendájába.

És ugyan szünet nélkül szocializmusról szónokolt, rendszere mégsem azzá, hanem kapitalista kakukktojássá vált, Evonomicsnak is hívják. Az ellenfeleivel nyers és kíméletlen, a környezetvédelemben felemás mérleggel záró Morales viszont egyértelműen az elmúlt negyedszázad egyik legszórakoztatóbb latin-amerikai politikusaként vonult be a krónikákba, pedig arrafelé mindig komoly a felhozatal.     

Október 19-én ő nem indulhatott, helyette pártfogoltja és egykori gazdasági minisztere, a Movimiento al Socialismo (MAS) színeiben versengő Luis Arcae földcsuszamlásszerű győzelmével kiütötte középjobb és széljobb ellenfelét, a technokrata Carlos Mesát és az ultrareakciós erők által támogatott Luis Fernando Camachót. A második helyezettre 20 százalékot verve szerezte meg az abszolút többséget, így a második forduló okafogyottá vált, és mellékszálként, történelmi premierként, az új szenátusban több a nő, mint a férfi. A jobboldal szoros versenyben reménykedett, bízott a folytatásban, a következő körre a széljobbos Camacho is visszalépett volna.

Emellett a MAS sikeréért kormánya összetételével (nulla őslakos egy őslakos többségű országban), az utcai nyílt rasszizmus terjedésével, a legnagyobb ellenzéki párt tucatnyi fegyvertelen hívének lemészárlásával, 700 kubai orvos kamuindokkal történő kiutasításával, a dolgozók 60 százalékának munkát biztosító informális gazdaság a csak félszívvel betartott karantén miatti összeomlásával, a jó öreg neoliberális gazdaságpolitika sikertelen leporolásával, visszaprivatizálással rendesen megdolgozó interim elnökasszony még a tomboló koronavírus-járványhoz is nagyjából úgy viszonyult, mint Donald Trump, ami szintén rontotta Mesa és Camacho esélyeit. Olajként a tűzre, Áñez egészségügyi miniszterét, Marcelo Navajast letartóztatták, mert állítólag közpénzen vásárolt lélegeztetőgépekkel bizniszelt.

Mindezek után sokan attól tartottak, hogy soha többé nem lesz már demokratikus választás a viharvert országban. De megtörtént, és a gazdasági miniszterként már bizonyított Arce személye optimizmusra ad okot. Az ország helyzete már kevésbé. Közben Evo Morales fontolgatja a hazatérést, viszont többször elmondta, hogy nem tervez újabb politikai szereplést, mert visszavonult életre vágyik. Egyelőre, de ezt már politikai elemzők mondják.

Káosz Peruban

Bolíviával ellentétben, Peruban nem választottak, hanem buktattak elnököt.

A centrista Martín Vizcarra, a déli Moquega megye korábbi kormányzója a 2016-os győztes, német-zsidó apa és francia svájci anya Lima legkúlabb negyedében, Mirafloresben született gyermeke, a poliglott közgazdász Pedro Pablo Kuczynski Godard, népszerűbben csak PPK alelnöke volt, majd főnöke 2018. március 23-i lemondását követően, kanadai nagyköveti intermezzo után, eggyel előrébb lépett. PPK a helyi hagyományokhoz hűen, vizsgálati fogságban várja a korrupciós ügyei miatti nyomozás végét.

Nem jó ómen perui elnöknek lenni, mert általában a mandátum idő előtti végeztével és rövidebb-hosszabb börtönnel jár együtt, például az 1990 és 2000 között regnáló Alberto Fujimori most éppen emberi jogok megsértése és az obligát korrupció miatti tölti 25 éves börtönbüntetését. Ő inkább kuriózum, kollégáit általában csak megvesztegetés miatt szokták rács mögé juttatni. Közvetve a mostani eseményekhez is lehet köze, mert a mendemondák szerint elképzelhető, hogy a háttérből a kongresszusi többségben lévő ellenzék meghatározó pártja, a nemzeti-konzervatív Népi Erő (Fuerza Popular) vezetője, történetesen Alberto lánya, Keiko Fujimori keveri a lapokat. A mendemondák – összeesküvés-elméletek? – terjesztői természetesen másokat is emlegetnek, például az országot a háttérből állítólag irányító öt leggazdagabb családot.

Vizcarra két és fél évét a korrupció, majd a Covid-19 elleni küzdelem határozta meg. 2018. december 9-ére, a Nemzetközi Korrupcióellenes Napra az egyre súlyosabb megvesztegetési botrányok miatt referendumot írt ki, négy kérdéséből hármat meg is szavaztak. Az ellenzék minden erővel igyekezett ezt megakadályozni, Keiko Fujimori akkor éppen börtönben volt (könnyen kitalálható, miért), de csak az elnök hatalmát korlátozó módosítások jöttek össze nekik. A politikai pártok magánpénzből történő finanszírozásának, a törvényhozók újraválasztásának megtiltása és a legfelsőbb bíróság reformja csont nélkül, mindhárom 85 százalék felett átment, a kétkamarás kongresszust viszont a voksolók közel 91 százaléka elutasította.

Vizcarra az eredményt az élet minden szövetét átható korrupció elleni harc, a tiszta közélet felé vezető út első lépéseként értelmezte, politikai elemzők szerint a nép a kongresszusról mondta el lesújtó véleményét. Történt mindez egy olyan országban, ahol az embereknek rohadtul elegük van a kétes jellemű politikusokból, de általában apolitikusak, és nem mennek el szavazni.

Aztán idén márciusban beütött a koronavírus-járvány. Peru az elsők között zárta le a határokat, jött a karantén és a kijárási tilalom, ugyanolyan szigor, mint Kolumbiában, de az informális gazdaság szétesése és más társadalmi-gazdasági tényezők, főként a szegénység és a rossz lakhatási viszonyok miatt a helyzetet ugyanúgy nem tudták kezelni, mint Kolumbiában. A második negyedévben a GDP tragikus világcsúccsal, 30,2 százalékkal esett vissza, rengeteg kis- és középvállalkozás csődölt be. 2019 azonos periódusával összehasonlítva az aktív dolgozók száma országosan 40, a városokban 50 százalékkal csökkent. Lakosságszám-arányosan a latin-amerikai országok közül Peruban hunytak el legtöbben, abszolút számokban pedig, hivatalos adatok szerint közel 36 ezren, a valóságban sokkal többen.

Immáron Vizcarra nélkül.

Október 9-én a jogkörével élő kongresszus ugyanis mi mással, ha nem korrupciós vádakkal, „állandó erkölcsi alkalmatlanság” (incapacidad moral permanente) miatt leváltotta az 57 éves elnököt. Szeptemberben szintén próbálkoztak vele, de akkor nem sikerült, most azonban 130 honatyából/honanyából gyanúsan sokan, 105-en szavaztak ellene. Állítólag kormányzósága idején történt az eset, de a politikustársainál jóval népszerűbb Vizcarra tagadja. „Tiszta a lelkiismeretem” – mondta a vádlói szerint kb. 400 ezer dolláros ügyről.

Utódának a kongresszus elnökét, a szeptemberi impeachment-kísérlet előtt még a fegyveres erőkkel is egyeztető Manuel Merinot nevezték ki. Az a kongresszus, amely kisebb-nagyobb pártocskák kusza szövevénye, a zemberektől és a kisemberektől fényévekre eltávolodott, hamisítatlan gittegylet, és amelyben lámpással kell keresni a korrupciós, esetleg emberjogi, gyilkossági ügyekben tiszta képviselőket.  

Néhány órával Vizcarra megbuktatása után Lima fontos közterein már ezrek tüntettek mellette, a feszültség napról napra nőtt, a hatalmának jogosságát minden elképzelhető fórumon szentesíteni akaró Merino távozását követelő tiltakozáshullám söpört végig az országon. A fővárosban a Covid-19 ellenére többtízezresre duzzadtak a békésnek induló, de erőszakba fulladó, és még az abszolút nyugodt, békeidőben mástól full pörgő Mirafloresre is kiterjedő megmozdulások.

„Error 404. Democracia not found” – hirdette az egyik transzparens frusztrált szövegírója, 200 méterre Lima főterétől, a Plaza San Martíntól. A Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa is kiállt mellettük, és Viscarra mellett is. A karhatalom persze a kontinensen megszokott – túlzott – brutalitással lépett fel, könnygázzal és gumilövedékekkel lőtték, ütlegelték a tiltakozókat (Miraflores kivétel volt), két fiatal vesztette életét.

Vasárnap újabb „bomba” robbant: a szinte csak a haditengerészet által támogatott ókonzervatív kormányt alakító, a tisztségre teljesen alkalmatlan Merino hat nap után lemondott; így másnapra virradóra Perunak nem volt elnöke. Hétfőn aztán találtak egy megtámadhatatlannak tűnő képviselőt, a Vizcarra elmozdítását nem támogató, magát centristának valló, 76 éves mérnök, akadémikus Francisco Sagasti Hochhauslert, nemzeti hős nagypapával, osztrák származású anyával. Elvileg a 2021. április 11-i elnökválasztásig (egy kicsit azért tovább) marad.

A képlékeny helyzet naponta változhat, az egészségügyi és a gazdasági mellett most már politikai válság is borzolja a közhangulatot; az ország nemzetközi megítélése egy hét alatt nullpontra csúszott.              

Figyelő szemeteket Washingtonra vessétek!

November 3-án az Amerikák sorsát meghatározó Egyesült Államokban szintén választottak, szerda hajnal helyett szombat délután meg is tudtuk, hogy Joe Biden legyőzte Donald Trumpot. Az USA-ban rengeteg latin-amerikai, a politikai korrektség őrületében a kutyát sem zavaró latino helyett már gendersemlegesen, a spanyol fonetikát meg úgy ahogy van, az egész nyelvet meggyalázva latinx néven emlegetett személy él, és az ő szavazatuk több államban döntőnek bizonyult. A közvélemény-kutatók homogén tömbnek tételezve őket, Floridával és Texasszal nagyon melléfogtak, nem vették figyelembe, hogy a két baloldali diktatúrából, Kubából és Venezuelából menekültek és leszármazottaik zöme az életben nem voksol a politikai centrumtól akár milliméterrel balra lévő jelöltre.

Márpedig Joe Bident Fidel Castro és Hugo Chávez szellemi örököseként vázolták fel nekik.

Az elnököt adó Demokratikus Központtal kapcsolatban álló kolumbiai expolitikusok és maga Francisco Santos nagykövet is nyíltan kampányolt Trump mellett, mire unokatestvére, az exelnök, Juan Manuel figyelmeztette: Paco, ezek után befejezhetnéd washingtoni küldetésed, mert méltatlan vagy rá.

Iván Cepeda ellenzéki szenátor szintén a határok átlépéséről beszélt, és felhívta a figyelmet: Kolumbia az Egyesült Államok térségbeli legfőbb szövetségese, az értelmetlen drogháborúban és a Maduro elleni koalícióban is összetartanak, felesleges rombolni a jó kapcsolatokat.

A „trópusok Trumpja”, Jair Bolsonaro brazil elnök puskaport emlegetve már be is szólt az amazóniai erdőirtás elleni fellépést ígérő Bidennek, miközben a politikában aktív fiai ugyanúgy csalást emlegetnek, mint az amerikai elnök. A demokrata győzelem személyi következményekkel is járhat: külügyminiszterét, Ernesto Araújot például csak azért tartotta, mert a diplomata óriási Trump-rajongó…

A fülöp-szigeteki Rodrigo Dutertetől Jarosław Kaczyńskiig, a mi Orbán Viktorunktól Bibi Netanjahuig, a földkerekség összes szélsőjobboldali vezetőjéhez, fantasztájához hasonlóan Bolsonaro elvesztette legfőbb mentsvárát, át kell gondolnia országa és az USA kapcsolatát. A többi latin-amerikai államban kevésbé lesz vészterhes az átállás, még a nyilván Trump-párti Duque is mélyen hallgatott, és gyorsan gratulált Bidennek, mások pedig egyáltalán nem foglaltak állást.

Van gondjuk épp elég, a mi életünkben soha nem látott gazdasági válságból kell kivezetniük lestrapált országaikat. 

FOTÓK: Iván Duque, Martin Vízcarra, Luche Arce Facebook-oldalai.