Az utolsó heteket kedvenc városomban töltöttem. Megnéztem a szenzációs madárkertet Baru szigetén, a smaragd- és az aranymúzeumot, kirándultam egy minivulkánhoz, majd felmentem a város fölé tornyosuló, tizenhetedik századi Popa monostorba, aztán belemerültem az éjszakába, amelyből Budapesten sem ébredtem fel igazán.
Ushuaiaból két átszállással a Karib-tengerre repültem, és egy álomszigeten, San Andresen találtam magam, s csodáltam a kék megunhatatlan változatait, utána pedig Kolumbia legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa, Medellin nappalai és frenetikus éjszakái ráztak fel tompultságomból.
Három évszak egy nap alatt a világ legdélebbi városában, elmélkedés Darwinról és egy csomó pingvin, akik közé nem engedik be az utazót. Tűzföld varázslatos.
A bányavidéken szembesültem Brazília koloniális múltjával, az aranyon és drágaköveken alapuló gazdagság mementóival, portugál és afrobrazil későbarokkal, templomokkal minden mennyiségben és egy elgondolkodtató szoborcsoporttal tizenkét ószövetségi prófétáról. De mi köze Napóleonnak a Brazil Császársághoz?
Rio szenzációs: Megváltó Krisztus szobor, Cukorsüveg-hegy, Szent Sebestyén katedrális, Selarón-lépcsők, Copacabana, Ipanema. A Kortárs Művészetek Múzeuma űrből jött Niemeyer-csoda, a modern művészeteké kategóriájában a világ egyik legjobbja. Mégis pocsékul éreztem magam, sokkos állapotban jártam a várost.
Dél-Amerika az 1989 óta tartó nyitás és demokratizálódás ellenére máig legelszigeteltebb és legbezárkózóbb országa furcsa képződmény, szinte több a német, mint a spanyol hatás, a lakosság nagy része őslakos, a terület kétharmada, a Chaco alig lakott, Asunción gyorsan feledhető lepusztulás, Filadelfia tökéletesen szervezett, a hőség miatt mégis elviselhetetlen, az Encarnación környéki jezsuita romok viszont mindenért kárpótoltak.
A szilvesztert Santiago de Chilében töltöttem, és volt időm eltöprengeni, hogy az országot – hiába csodálom –, miért nem szeretem igazán. Spoiler: nem tudom, pedig az Atacama-sivatag, a Húsvét-sziget, Valparaiso abszolút kedvencek, és a Peruval határos Arica Eiffel-építményei is megérnek egy kört.
Peru gyönyörű: az országnak mindene megvan a koloniális gyöngyszemektől a dicső inka múlt emlékeiig, az amazonasi őserdőktől a fenséges altiplanóig; nem véletlenül Latin-Amerika egyik top turisztikai desztinációja. Képriport Arequipától Máncoráig, Amazóniától a hideg csendes-óceáni szigetekig 2019-20-ból és 2021-ből.
Chile előtt Peruban is nyert a baloldal, és jövőre Kolumbiát is behúzzák. De van-e esély arra, hogy a járványból még ki sem lábalt Peru új Venezuelává váljon? Hogyan élte meg az ország a pandémia legsúlyosabb hónapjait és mi várható most? A dél-amerikai országról Soós Tamással, az Inkalauz blog alapító-főszerkesztőjével beszélgettünk Lima legtrendibb negyedében, Mirafloresben.
Panama és Costa Rica karibi partjának ékkövei, Bocas del Toro és Puerto Viejo az afrokaribi és latin világok metszéspontjai. A háttérben azért ott sunyul a covid, bár San Joséban két taxis is múltidőben beszélt róla.