A lakógyűlés, amin a világ sorsa múlhat: pontosan hogyan néz ki egy kaukusz?

Február harmadikán kaukuszt tartanak Iowában: ez az amerikai előválasztások egyik legfontosabb állomása. De hogyan néz ki egy ilyen belülről, és kinek jó, hogy olyan bonyolult és átláthatatlan? Elmagyarázzuk!

Február harmadikán elstartol az amerikai demokrata párti előválasztás Iowában, ezt követi New Hampshire, Nevada és Dél-Karolina, majd a maradék negyvenhat tagállam, egészen júniusig a Virgin-szigetekig bezárólag (ami bár nem tagállam, és a lakói sem rendelkeznek szavazati joggal, de mivel a demokraták előválasztása nem egy hivatalos állami szavazás, ezért azon részt vehetnek).

Mi a fene az a kaukusz?

A legtöbb tagállamban titkosan szavaznak az emberek. Ezek lehetnek nyitott vagy zárt választások (nyitott: vagyis mindenki, zárt: azaz csak regisztrált párttagok vehetnek részt rajta), ahol egy zárt fülkében behúzzák az ikszet, és távoznak egy „én szavaztam” kitűzővel.

Nem így a legelső helyszínen, Iowában.

Mivel az Egyesült Államokban egyre nehezebb mammutvállalatok támogatása nélkül sikeres kampányt folytatni az országos politikában (Bernie Sanders mondjuk éppen ezt csinálja, de az ő sikere inkább arra világít rá, mennyi embernek van rohadtul elege a kampányfinanszírozás jelenlegi, elég megengedő állapotával), az ország makroszinten egyre kevésbé demokratikus. Ha azonban leásunk az állampolgárok szintjére, a részvételi demokrácia még mindig erős: számos tagállamban titkos szavazás helyett kaukusszal döntik el, kit támogatnak az emberek elnökjelöltnek. 

Hivatalosan nem számít szavazásnak, csupán pártkongresszusnak, ahol az összegyűlt párttagok meghányják-vetik a dolgokat, majd követeket választanak. Ezt a procedúrát mindkét párt alkalmazza, összesen kilenc tagállamban és három amerikai fennhatóságú területen (Virgin-szigetek, Szamoa, Guam). Iowában 1681 körzetben tartanak kaukuszokat, ezekre jellemzően egytucattól párszáz demokrata párttag megy el.

A procedúra február harmadikán, hétfőn este hét órakor kezdődik, és mint egy hazai országgyűlesi választásnál, hét órakor beáll a sor végére egy önkéntes: aki mögötte van, elkésett, négy év múlva próbálkozhat újra. A Demokrata Párt tisztségviselői és önkéntesei ezt követően megkérik az embereket, hogy az előzetes preferenciáik alapján alkossanak csoportokat: az egyik sarokba a Bernie-, egy másik sarokba a Biden-, egy harmadik sarokba pedig mondjuk a Buttigieg-támogatók fognak állni. És ekkor jön a feketeleves: az a jelölt, akinek a támogatottsága nem ér el egy bizonyos százalékot (ez legtöbbször 15 százalék), kiesik, és a támogatóinak új jelöltet kell választania. Esetleg hazamennek.

Az állva maradt jelöltek szimpatizánsai pedig ilyenkor megrohanják a szabaddá vált támogatókat, és kezdetét veszi a győzködés. Ez általában egy-két órát vesz igénybe, ám idén nem elképzelhetetlen, hogy négy jelölt is eljut a második körig (Joe Biden, Bernie Sanders, Elizabeth Warren és Pete Buttigieg), ami igencsak elnyújthatja majd a kaukuszt. Miután lejár a meggyőzésre adott idő, a függetlenné váló embereket megkérik, hogy válasszanak maguknak új jelöltet. 

Ekkor jön a matek

A második kör végén összeszámolják, kinek hány támogatója van, és összesen hányan jöttek el a kaukuszra. Ez alapján megállapítják, hány küldöttet választ a körzet, akik elvileg arányosan képviselik a körzeti erőviszonyokat (azért csak elvileg, mert előfordul, hogy a matekban jártasabb, veterán parttagok elmismásolják a dolgokat, és egy hatvan-negyven arányból „kiszámolják”, hogy fifty-fifty alapon kell osztozni a küldötteken). Van egy híres eleme a kaukusznak: a matematika miatt különböző helyzetekben előfordulhat, hogy egy-egy követ hovatartozását nem lehet másképp, mint pénzfeldobással eldönteni – ez összesen tizennégyszer fordult elő 2016-ban: hétszer Bernie Sanders és hétszer Hillary Clinton javára. 

A kaukuszokon megválasztott küldöttek még nem a nyári pártkongresszusra, hanem a tagállami szinten tartott összejövetelre mennek el, ami már puszta formaság: a körzetek küldöttei megválasztják azokat a követeket, akik majd nyáron tényleg elmennek a demokrata kongresszusra, és ott megszavazzák, hogy ki legyen a párt elnökjelöltje. 

Szeretik, ha fáj

Az egész procedúra bonyolult, olykor átláthatatlan, és magasfokú állampolgári ismereteket és elköteleződést kíván azoktól, akik részt vesznek rajta. Bár első ránézésre nagyon romantikus és demokratikus, hogy a szomszédok összegyűlnek és megvitatják a dolgokat, majd meggyőzik egymást, a valóságban ez nagyon sok embert elriaszt, mert nem szeretnék nyilvánosan felvállalni, kire szavaznak. Ittjártamkor olyannal is találkoztam, aki nagyon szeretett volna egy jelölt mellett kampányolni, de tömegfóbiája van, így emiatt soha nem lesz lehetősége egy kaukuszon szavazni.

Mivel az összejövetel hétköznap este hétkor kezdődik, nem kevés szervezést igényel mondjuk a kisgyerekes és a másodállásban (esetleg éjszaka) dolgozó emberektől, hogy részt tudjanak venni az éjszakába nyúló procedúrában – arról nem is beszélve, hogy

Ha ez megtörténik, feldíszítik az újdonsült szimpatizánst különböző kitűzőkkel és matricákkal, ezzel megnövelve a pszichológiai nyomást, ha emberünk esetleg meggondolná magát, és a közösség szeme láttára át akarna sétálni a tornatermen egy másik jelölt csapatába (hiszen mielőtt ezt megtenné, le kell vennie magáról ezeket a kvázi törzsi szimbólumokat – a legkisebb részlet is számít).

A kampányok szemszögéből is sokkal macerásabb egy kaukuszra mozgósítani a szavazókat, mint elrugdosni őket egy szavazófülkéig. Az embereknek ugyanis el kell először magyarázni, mi az a kaukusz (nem, a többség tényleg nem látja át, mi is az, vagy hogyan működik egy ilyen gyűlés, hiába nőtt fel mondjuk Iowában – a fenti bekezdések után mondjuk ez talán érthető is). A körzetekbe ezek után kapitányokat, whipeket, nagyköveteket kell toborozni, akik a meggyőzest koordinálják, és közben odafigyelnek arra, hogy a saját csoportjukat ne hagyja el senki.

Nem véletlen, hogy a kampányok már a kaukusz előtt hetekkel elkezdik toborozni a kapitányokat és whipeket, akik utána megrendezett kaukuszokon gyakorolnak, mert szó szerint egy fegyelmezett „hadseregre” van szükseg (a tizenöt százalékot meghaladó támogatottság mellett), hogy a kaukusz estéjén egy jelölt támogatóit ne verjék át a követek kiszámításánál, és hatékonyan csábítsanak át támogatókat a csapatukba. 

Demokratikus-e a kaukusz?

A kaukusz különösen azokat a jelöltjeket sújtja, akiknek a támogatói alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek – ez Iowában a hispán kisebbség, akik egyrészt az angol nyelvet sem beszélik mindig annyira, hogy megértsék, mi ez a dolog, és egyébként is több kisgyerekük van. Ezenkívül jellemzően szegényebbek, ami miatt sokszor éjjel is munkát vállalnak, hogy eltartsák a családjukat.

Nem segít az sem, hogy a demokrata establishment tudatosan nem ott tartja a kaukuszokat, ahol az emberek egyéb választások alkalmával szavazni szoktak, illetve az utolsó pillanatban meg szokták változtatni a helyszíneket is – ezen tényezők összessége alacsonyan tartja a részvételt, ami a Bernie Sanders-féle outsiderek dolgát igencsak megnehezíti: az ő szavazói például jellemzően kevés állampolgári ismeretekkel rendelkeznek, és korábban nem vettek részt előválasztáson sem.

Ezenkívül egy kaukuszon nem feltétlenül a legnépszerűbb jelölt kapja a legtöbb szavazatot: egy olyan sokszereplős szcenárióban, mint amilyen most is van a demokrata oldalon, nagyon sok jelölt ki fog esni a kaukuszok többségének első körében (ezek a kiesők tippre Andrew Yang, Tom Steyer, Amy Kloubachar és Tulsi Gabbard lesznek), és ezeknek

Hiába van tehát lemaradva Iowában Bernie Sanders és Joe Biden mögött, nem elképzelhetetlen, hogy a másodlagos preferenciák miatt jobban fog teljesíteni, mint amit a közvélemény-kutatások jelenleg mérnek. 

A kaukusz kialakítása miatt tehát három „győztese” is lehet a február harmadikai eseménynek: egy, aki az első körben a legnépszerűbb, egy, aki a második körben, és a matematikai modell sajátossága miatt egy szoros végeredmény esetén elképzelhető, hogy az összességében második jelölt kapja a delegáltak többségét. Ebben a cikkünkben már bemutattuk, miért nem demokratikus minden szempontból az előválasztási rendszer: többek közt a média működésmódja miatt rendkívüli módon felerősödik az először szavazó államok választóinak a hangja, ami meghatározza, az elkövetkező médianapirendekben győztesként vagy vesztesként aposztrofálják őket.

Mivel az első négy államból kettőben is így döntik el a jelöltek sorsát (Nevada és Iowa), nem lehet figyelmen kívül hagyni őket – a kiválasztási procedúra viszont kevésbé demokratikus, mint mikor az ember akkor szavaz, amikor ráér, öt perc alatt, egy szavazófülke magányában. 

Jó hír, hogy az egész purparlé megváltoztatásához igazából csak minimális politikai akarat kéne, a kaukusz ugyanis nincs lefektetve Iowa alkotmányában. Nagy előremozdulás volt a transzparencia felé, amikor Bernie Sanders 2016-os szűk iowai egyszázalékos veresége után a szenátor nyomására elrendelték, hogy 2020-tól minden kör után nyilvánosságra hozzák a részeredményeket a körzetek, amiknek a birtokában bárki kiszámolhatja a delegáltak számát, arányát, és ellenőrizheti a pártok kapitányait, nem csaltak-e le egy-két küldöttet az ellenfélnél. 

Győri Boldizsár január közepe óta az előválasztások aktuális helyszíneiről tudósítja az Azonnalit a Sanders-kampány tagjaként.

FOTÓK: Győri Boldizsár, Mikey Hill / Azonnali

CÍMLAPFOTÓ: James Brooks / Wikimedia Commons