Ilyen a világ egyik legprofibb politikai kampánya belülről

2020.02.03. 17:50

Két ajtó per másodperces sebességgel kopogtattak Bernie Sanders önkéntesei a demokrata előválasztások első helyszínén, a hárommilliós Iowában. A többség által csak átrepülni szokott állam négyévente egyszer kerül csak be a hírekbe, de akkor kiemelt figyelmet kap. Az Azonnali a helyszínről mondja el nektek, mi folyik épp ott!

Ilyen a világ egyik legprofibb politikai kampánya belülről

Iowa a hatalmas préri közepén fekszik, nyáron hőség, télen rettentő hideg van (januárban az önkéntesek -30 fokban kopogtattak órákat az utcákon), és ha valaki látta az Interstellart a gigantikus kukoricatáblákkal, látta Iowát is.

A mezőgazdasággal foglalkozó emberek nagyrésze republikánus, az Orbán cimborájának számító, itt szélsőjobboldalinak tartott (nálunk 2010 óta inkább mainstream jobbközép) Steve King kongresszusi képviselő is egyébkent az egyik iowai körzetet képviseli. Iowa egy tipikus flyover state (magyarul ide senki nem jön, csak átautózza-átrepüli), és ennek megfelelően

az állam négyévente egyszer kerül csak be a hírekbe, de akkor kiemelt figyelmet kap.

A TÖBBSÉG ÁLTAL CSAK SIMÁN ÁTREPÜLT IOWA A MAGASBÓL

ÉS UGYANEZ ODALENT. FOTÓ: MIKEY HILL

ISTEN ÁLDÁSÁT KÉRIK DONALD TRUMP REPUBLIKÁNUS ELNÖKRE. FOTÓ: MIKEY HILL

Az az iroda, amit én látogattam meg, Sioux Cityben van, ami az állam nyugati részén, a Missouri mellett fekszik. A város körülbelül százéves, és a legizgalmasabb dolog, ami itt történt, hogy Lewis és Clarke 1804-es, egyébként emberfeletti teljesítményről tanúságot tevő expedíciója során egyetlen embert vesztettek – épp a város melletti dombon hantolták el szegény Floyd őrnagyot.

Azóta minden róla van elnevezve, még egy húszméteres egyiptomi stílusú obeliszket is kapott a sírjára szerencsétlen – mindezt azért, mert csak ő halt meg az expedíció során. Mindenesetre jó lehet annak a közösségnek, aminek évszázadokig „csak” ennyi mártír jutott. 

KOPOGTATÁS A MÍNUSZ HARMINC FOKBAN. FOTÓ: MIKEY HILL

A választási kampányok egy politikus iránti lelkesedésre építenek, és ezt a lelkesedést próbálja meg szavazatokra, majd mandátumokra váltani. Ebben játszanak megkerülhetetlen szerepet a field office-ok, amik minden kampány alapegységei. Közvetítenek az önkéntesek és a tagállami kampányközpont között (a miénk Des Moines-ban van), illetve koordinálják a mozgósítást, helyszínt biztosítanak a különböző rendezvényeknek.

Mivel Iowa nyilvánítja ki elsőként a preferenciáit a demokrata elnökjelölt-jelöltekkel kapcsolatban, a tagállam megnyerése kiemelt fontosságú minden elnökjelölt-jelölti kampány számára

(a fivethirtyeight.com előválasztási modellje alapján a tagállam megnyerése 3-10 százalékkal is megdobhatja a jelölt országos eredményeit, nem beszélve a médiafigyelemről, amivel szavazók további millióihoz juttathatja el az üzenetét). Ennek megfelelően a hárommillós Iowában a négy legerősebb jelöltnek (Joe Biden, Elizabeth Warren, Bernie Sanders, Pete Buttigieg) 21-24 ilyen bázisa van a terepen.

A BERNIE-KAMPÁNY IRODÁJA IOWA LEGNYUGATIBB RÉSZÉN, SIOUX CITY-BEN

Mivel a kaukuszon összegyűlt szavazatokat először körzeti szinten összesítik (körzeti küldöttek megválasztása, ld. a kaukuszról szóló cikkünket itt), és nem országosan számítják ki az arányokat, nagyon fontos lenne, hogy minden megyében legyen legalább egy központ – ez azonban azért nincs így, mert Iowa keleti felében nagyon alacsony a népsűrűség, és a szűkös erőforrásokat nagyon égetné a már egymástól is nagy távolságra lévő farmok végigkopogtatása. 

Így fordulhatott elő, hogy vannak megyék, amikben utoljára az Obama-kampány nyitott irodát 2008-ban

(az ő kampányának a lokális kiterjedtségét azóta sem sikerült megközelítenie senkinek, Obama 37 irodát üzemeltetett Iowában – most Bidennek és Warrennek van 24). Ez azért visszaütött a Demokrata Pártra: azokban a megyékben, ahol nem nyitottak irodát a jelöltek 2008 óta, 18 százalékponttal mozdultak el a közösségek republikánus irányba, míg a tagállami átlag csak 11 százalékpont volt.

Azért is létfontosságú ilyen irodák felállítása egy kaukuszt használó államban, mert a delegáltak elosztása helyi szinten történik, magyarul nem elég a nagyvárosokban jól teljesíteni, ki kell hajtani a szavazatokat a legtávolabbi kistelepüléseken is, és ez nagyfokú helyszíni szervezést igényel (például tudatosítani a saját szimpatizánsban: dolgozik-e aznap este, el tudja-e cserélni a műszakját, ki vigyáz a kisgyerekére, idős szüleire, szüksége van-e fuvarra). 

EZEKKEL A KOCSIKKAL IS JÁRJÁK A HÁZAKAT A KAMPÁNY TAGJAI

Milyen egy amerikai kampány belülről?

Ezek az irodák jellemzően már a tényleges választás/kaukusz előtt több, mint fél évvel kinyitnak, és az iroda vezetője, a field organizer (aki jellemzően helyi, vagy a környéken él) nekilát a szociális hálója kiépítésének: elmegy a városi ünnepségekre, beszélget emberekkel, fát ültet a környezetvédőkkel, ismeretségeket köt, vagyis felméri, kik azok, akik hajlandók lennének ideológiai alapon önkénteskedni a jelöltnek.

A legelkötelezettebb szimpatizánsokkal hónapokig kopogtatnak és frissítik az adatbázist, amiről fontos néhány szót ejtenünk: az amerikai adatvédelmi törvények ugyanis fasorban sincsenek az európai mértékű szigorhoz képest, a GDPR után pedig pláne. Ennek megfelelően mindkét nagy pártnak létezik egy legendás, elképesztő mennyiségű pontos információt tartalmazó adatbázisa. Én csak a demokratákéról tudok nyilatkozni (a republikánus állítólag még több adatponttal dolgozik), ebben az adatbázisban benne van

a választó neve, életkora, neme, lakcíme (emeletre, ajtóra pontosan), mikor vette fel vele valaki utoljára a kapcsolatot, és akkor mi volt a reakciója, illetve múltbéli ügyek mentén milyen álláspontot vett fel.

2020-ban a leggyakoribb ilyen információ, hogy a pár éve, a szomszédos államban kirobbant, dakota földre tervezett olajvezetékhez kapcsolódó botrányhoz hogyan viszonyult: ha pozitívan, a mi emberünk, ha nem annyira, akkor nem garantált a siker). Az egyszeri aktivista ezeket az információkat látja arról, akihez épp bekopogni készül – egy-egy beszélgetés után pedig további információkat is bevisznek az adatbázisba: kit támogat az illető? Milyen erősen? Mely ügyek fontosak neki? Elmegy-e a kaukuszra? Mivel megy, kell-e neki fuvar? Vállal-e önkéntes munkát a jelöltnek? Kér-e táblát a kertjébe a jelölt nevével?

Ő KÉRT ÉS KAPOTT IS EGY BERNIE-TÁBLÁT A KERTJÉBE. FOTÓ: MIKEY HILL

Ő IS. FOTÓ: MIKEY HILL

Ez az adatbázis hivatalosan a Demokrata Párt tulajdonát képezi, és elnökjelölt-jelöltenként potom 350 ezer dollárért lehet hozzáférést nyerni a kampányidőszakra. Amint ezt beszerezte az adott kampány, az aktivisták már tölthetik is le a miniVAN applikációt a telefonjukra, hogy a kampány adatelemzői által kiszűrt emberekhez célirányosan menjenek kopogtatni, a tapasztalatok alapján sebészi pontossággal – persze

becsúszhat egy-két republikánus, olyankor érdemes gyorsan elhúzni a csíkot és nem feleselni, a helyiek komolyan veszik az alkotmány második kiegészítése adta jogaikat, ez teszi lehetővé ugyanis a fegyverviselést.

INNEN IS SIMÁN ELSZÁLLÍTJA SZAVAZNI A KAMPÁNY A VÁLASZTÓT, CSAK JELEZZE

A kaukusz előtt egy hónappal pörögnek fel igazán az események: megérkeznek az első, azaz tagállamon kívüli önkéntesek, akiknek szállást kell keresni (a Sanders-kampány a hivatalos felületein azt hirdeti, hogy nem nyújt szállást önkénteseknek, de ez azért a gyakorlatban nem ilyen szigorú), és véglegesíteni kell a listát, hogy ki van velünk, mert az utolsó hetekben már nem a meggyőzés a cél, hanem a szimpatizánsok elvitele az urnákhoz, Iowában a kaukuszra.

A kaukusz

Szinte minden tagállam mozgósítása speciális valamilyen szempontól – Floridában vagy Kaliforniában az előzetes regisztráció jelent kihívást egy demokrata kampánynak, Iowában a szavazók kaukuszra való felkészítése igényli a legtöbb munkát – egy ilyen speciális jelölőgyűlésen nagy a mozgolódás, és sokminden feleslegesen bonyolult: nem árt ezért minden körzetbe egy körzeti kapitányt delegálnia a kampányoknak, ha nem akarják, hogy a szimpatizánsaik pásztort vesztett juhokként tévelyegjenek a nagy nap estéjén.

Ez egy olyan önkéntesekkel bőségesen ellátott kampánynak, mint amilyen mondjuk Bernie Sandersé is, nem jelent problémát, de a kisebb, nyolc-tíz százalék alatti jelölteknek szinte lehetetlen feladat mind az ezerhatszáz körzetbe kapitányt delegálnia (arról nem is beszélve, hogy ideális esetben a kapitány mellett követ, követhelyettes és whip is segíti a kapitány munkáját).

JANUÁR VÉGÉN ALEXANDRA OCASIO-CORTEZ, A LEGFIATALABB, 1989-BEN SZÜLETETT KONGRESSZUSI KÉPVISELŐ (A KÉPEN) ÉS MICHAEL MOORE FILMRENDEZŐ IS ELKÍSÉRTE BERNIE SANDERST A SIOUX CITY-BELI HÍVEIHEZ KAMPÁNYOLNI. FOTÓ: MIKEY HILL

Miután a legutolsó mozzanat is be van gyakorolva és minden kapitány tudja, hogyan számolják ki körzetenként a követeket, ezzel is megelőzve a visszaéléseket, nem marad más hátra, mint hogy a fizikai erőszakon kívül a kampányok mindent elkövessenek, hogy a szimpatizánsaik elmenjenek február harmadikán a kaukuszokra (nincs kampánycsend). Ennek a munkának az oroszlánrészét képtelen lenne a helyi field office a saját erejéből végigcsinálni, de nem is kell:

az utolsó napokban buszok tucatjai hozzák az önkénteseket a keleti és nyugati partról, illetve a szomszédos tagállamokból, hogy egy gyors tréninget követően napokon keresztül reggeltől-estig kopogtassanak,

és olyan, első ránézésre jelentéktelen információkat is az emberekbe sulykoljanak, hogy bár a kaukusz hétkor kezdődik, ők azért már fél hétre menjenek, mert hét után senkit nem engednek be (Bernie Sanders szórólapjain például fél hét van feltüntetve, Amy Klobucharén viszont hét óra – kíváncsi leszek, hány Amy-szimpatizáns fog hét után öt perccel megérkezni, és hoppon maradni). Mindenki vérprofi – ilyen apróságok jelentik a különbséget.

ÚTON A KAUKUSZ FELÉ MAJD EZT LÁTJÁK A VÁLASZTÓK

A február harmadikai kaukuszokkal tehát hivatalosan is elstartol az amerikai demokrata előválasztássorozat, az Azonnali pedig ott lesz Sioux Cityben, és első kézből tudósít majd a fejleményekről!

Győri Boldizsár január közepe óta az előválasztások aktuális helyszíneiről tudósítja az Azonnalit a Sanders-kampány tagjaként.

FOTÓK: Győri Boldizsár, Mikey Hill / Azonnali

 
Győri Boldizsár
Győri Boldizsár az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek