demokrata párt
Biden első éve: hiába a demokrata többség, nincs könnyű dolga
Biden első éve: hiába a demokrata többség, nincs könnyű dolga

2021. január 20-án vette át Donald Trump helyét Joe Biden és vált az Egyesült Államok 46. elnökévé. Azonban pártja hiába van többségben a Kongresszus mindkét házában, Biden elég felemás évet tudhat maga mögött. Kérdés, a félidős választásokig a jelenleg elakadt terveit meg tudja-e valósítani.

Indulhasson-e az is egy választáson, aki nem oltott?
Indulhasson-e az is egy választáson, aki nem oltott?

Olaszországban a balközép Demokrata Párt főtitkára felvetette, hogy példamutatásból csak azok induljanak el egy választáson, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen. Megkérdeztük a magyar pártokat, hogy mit szólnak az ötlethez, kötelezővé tennék-e jelöltjeik számára az oltást, és netalán még azt is az oltástól tennék-e függővé, hogy ki szavazhasson egy választáson.

Versengőbb világ jön a vírusválság után, és ezt Joe Biden is látja
Versengőbb világ jön a vírusválság után, és ezt Joe Biden is látja

A világon sok helyen figyelik, hogyan alakul az új amerikai kormány demokráciaterjesztéssel kapcsolatos politikája. Eddig úgy tűnik, a Biden-kormányban egyesek a demokrácia expanziójában, mások a meglévő demokráciák védelmében és erősítésében hisznek. A Fidesz esetleges bukását viszont biztosan nem Biden fogja elhozni, hanem a magyar választók akarata.

Egykor megpuccsolták, most Párizsból térhet vissza az olasz balközép élére
Egykor megpuccsolták, most Párizsból térhet vissza az olasz balközép élére

Az olasz balközép Demokrata Párt vasárnap választ új elnököt. Nagyon úgy tűnik, a jelöltkavalkádból végül az az Enrico Letta kerül ki győztesen, akit 2014-ben Matteo Renzi kipuccsolt a miniszterelnöki székből. Eljöhet a késői bosszú ideje a Demokratáktól rég távozott Renzivel szemben? Visszatérhet-e a pártba Matteo Renzi? Körkép az olasz balközépről.

Miközben az Öt Csillagon belül lázadás tört ki, Beppe Grillo egy másik párt vezetésére jelentkezett be
Miközben az Öt Csillagon belül lázadás tört ki, Beppe Grillo egy másik párt vezetésére jelentkezett be

A kormányválság februári megoldódása után most a balközép pártoknál alakult ki válság: a Demokrata Párt főtitkára lemondott, és senki nem tudja, ki és mi követheti. Beppe Grillo az Öt Csillagból azonban szívesen átvenné a demokraták vezetését is. Közben az Öt Csillag bázisdemokratikus ideológusa szervezi ki az internetes felületet a párt mögül. Körkép az ismét kaotikussá váló olasz politikáról!

Úgy tűnik, hogy inkább kitart Trump mellett a Republikánus Párt
Úgy tűnik, hogy inkább kitart Trump mellett a Republikánus Párt

Újabb frontot nyitott egymás között a Republikánus Párt elitje és a korábbi elnök, Donald Trump: a párt ragaszkodik ahhoz, hogy Trump nevét továbbra is felhasználhassák az adománygyűjtőkön, míg Trump perrel fenyegeti a pártot.

Bernie Sanders-mém: nyugodj békében!
Bernie Sanders-mém: nyugodj békében!

Itt a vége – már Szanyi Tibor pártja is a Bernie Sanders-mémet használja kampányra, így pedig hivatalosan is kijelenthetjük: eddig a pontig volt vicces a mogorván ücsörgő Bernie, innen pedig nincs visszaút.

Ezek a legjobb mémek a Biden-beiktatáson magányosan üldögélő Bernie Sandersről
Ezek a legjobb mémek a Biden-beiktatáson magányosan üldögélő Bernie Sandersről

Miközben a világ Joe Bidenra figyelt, az internet népe Bernie Sandersből csinált sztárt.

Banánköztársaság, bukott állam, a trumpizmus vége, Észak-Korea: a közép-európai sajtó Trump utolsó húzásáról
Banánköztársaság, bukott állam, a trumpizmus vége, Észak-Korea: a közép-európai sajtó Trump utolsó húzásáról

Egyöntetűen fordulópontnak látja a közép-európai sajtó a szerdai washingtoni eseményeket, de a következményekről már megoszlanak vélemények: van aki szerint ezzel vége a trumpizmusnak, más a polgárháború lehetőségét sem zárja ki.

Miközben tart a Kongresszus ostroma, Georgiában nyert mindkét demokrata szenátor
Miközben tart a Kongresszus ostroma, Georgiában nyert mindkét demokrata szenátor

Miközben Washingtonban Trump-szimpatizánsok ostrom alá vették a Kongresszust, Georgiában eredményt hirdettek a január 5-én tartott szenátusi választáson. A demokraták megszerezték a Szenátusban is a többséget, de Bidennek ettől függetlenül nehéz elnöksége lesz.

1 2 3