+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2020. január 12. vasárnap, 07:59
A még mindig csak 31 éves focista rövid átmenetben változott a multikulti szimbólumából a multikulti bukásának a szimbólumává. Németországnak való hátat fordításában benne van az erősödő populizmus, a képmutató baloldal, de még a 2015-ös menekültválság hatása is.

Volt már pár politikával összefonódott sportoló a történelem során, a Fidel Castróval parolázó Maradonával kezdve a karlengető Di Canión át egészen a kommunista Lucarelliig, de akkora botrányt egyikük sem tudott okozni, mint Mesut Özil.

 

A török bevándorlók gyerekeként született középpályás nem is feltétlenül egy-egy megnyilvánulásával vált a 2010-es évek szimbólumává kétszeresen is, hanem a teljes élettörténetével: Özil történetében benne van a nyugat-európai multikulti sikere, a nyugat-európai multikulti képmutatása, az újra felerősödő szélsőjobb, és persze a populizmus győzelme. Tehát minden, amiről a 2010-es évek Európája szólt. Emellett persze elég jól is focizott, de erre már egyre kevesebben emlékeznek.

 

Győzött a befogadás!

 

Özil Gelsenkirchenben született 1988-ban, nagyszülei az 1960-as években érkeztek Németországba vendégmunkásként. Ennek megfelelően szegénységben nőtt fel: akkor született, amikor a német ipar visszaesése miatt a bevándorlók 70 százaléka munkanélküli volt, a környékén pedig hozzá hasonló bevándorlók éltek, szinte teljesen elszeparálva a „valódi Németországtól”.

 

Ahogy az amerikai filmekben lenni szokott, Özil számára is a sport jelentette az egyetlen kitörési lehetőséget, a többi már történelem: egyre jobb játékosként előbb a gelsenkircheni Schalke felnőttcsapatáig vitte, aztán Brémába ment, ahonnan a Real Madrid jelentette a csúcsot. Közben Németországgal megnyerték a világbajnokságot 2014-ben, Mesut Özilből így német nemzeti hős lett.

 

 

De nem csak német nemzeti hős, hanem a bevándorlók ikona is: az ő példáját állították sokak elé a sikeres beilleszkedést hangoztatva, hiszen ha a gelsenkircheni szegénynegyedből származó török hátterű srác Németország mezében veheti át a világbajnoki serleget, akkor abban az országban valami nagyon rendben van. Ekkoriban ráadásul úgy általában Németország volt a bezzegország: 2014-ben már nem az unalmas német robotok, rosszabb esetben a nácik jutottak az ember eszébe róluk, hanem az akkor még tévedhetetlennek hitt Angela Merkel vagy a berlini buliszcéna. Ebben volt szerepe az ország focijának is, ami a legendásan nézhetetlen rakkolás helyett az egész világ leglátványosabb produkciójává vált, többek közt hét gólt rúgva a mindig a szépséggel haknizó Brazíliának. Ez már egy menő Németország volt.

 

Ennek a menő Németországnak volt a címere Özil: a srác, aki egy spanyol sztárcsapat alapembere, saját bevallása szerint is török oldalról hozta a játékának egy részét, ráadásul úgy büszke német, hogy közben gyakorló muszlim is. Lehetőségeihez képest tarja a ramadánt, és minden meccse előtt csendben imádkozik, és még azt is elnézték neki, hogy a német himnusz éneklése helyett rendszeresen a Koránt szavalja a mérkőzések előtt. 2010-ben már maga Angela Merkel adta át neki a Bambi-díjat egyrészt a saját sikeres beilleszkedéséért, másrészt azért, ahogy másoknak is példát mutatott: keresetéből rendszeresen jótékonykodott.

 

„Az integráció valami újat teremt: egy színes Németországot! Köszönöm a díjat”

 

– mondta köszönőbeszédében az ezzel végleg a multikulti Németország kirakatfigurájává változott Özil, aki ezzel a háttérrel már rég több volt, mint focista.

 

Győzött az elutasítás!

 

Ami a focista életének első 28 évében történt, az maga volt a liberális európai álom, ami azóta az a kevéssé liberális réteg óriási „na, én megmondtamja”. A 2018-as oroszországi világbajnokságra is toronymagas esélyesként készült Németország, hogy aztán nem sokkal a verseny előtt már senkit ne a foci érdekeljen: Özil közös képen pózolt Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, aki addigra már Vlagyimir Putyin mellett a nyugat egyik legfőbb ellenségének számított.

 

Ezt a részt talán ismerik a legtöbben: Reinhard Grindel, a német futballszövetség akkori elnöke hangsúlyozta, hogy az illiberális, autokrata Erdoğan értékei szembemennek a német futballszövetség értékeivel, ezért nem szabadott volna hagynia magát választási célokra használnia Özilnek. A helyzetben az a vicces, hogy Özil már 2011-ben és 2012-ben is dokumentáltan találkozott a török elnökkel, de ez ugyebár még egy sikertelen törökországi katonai puccs, és párezer börtönbe zárt ellenzéki előtt volt, ráadásul jól illett a „gyökereit ápoló sikeres fiatal” imidzsbe is.

 

Viszont 2018 már nem ez az idő volt: ekkorra nem csak Erdoğan megítélése változott meg gyökeresen, de épp lezajlott a magyarországi politikai kommunikációt is gyökeresen megváltoztató menekültválság 2015-ben, aminek köszönhetően egyrészt Angela Merkel Németországa sem tűnt már annyira tévedhetetlennek, másrészt az AfD is megerősödött a menekült- és muszlimellenességre épülő kommunikációjával.

 

Többek közt a szélsőjobboldali pártnak is köszönhetően tudott Özil szimbólum maradni, de már valami egészen másé: ő lett a hálátlan bevándorló, aki beleharapott az őt etető kézbe.

 

Az AfD akkori szóvivője, Jörn König még megvárta, hogy a német válogatott a 2018-as focivébé első meccsén 1-0-ra kapjon ki Mexikótól, hogy aztán szót is emeljen Özil, illetve a szintén a török elnökkel pózolt, de azért bocsánatot kért Ilkay Gündogan ellen, akik szerinte csak félszívvel játszottak: „Haza kéne őket küldeni. Vannak a nemzetünknek olyan játékosai, akik büszkék az országunkra, Özil és Gündogan pedig felszabadíthatna két helyet a nemzeti csapatban két olyan játékos számára, akik nem tisztelik jobban a török elnököt a szülőhazájuknál.”

 

A legnagyobb német bulvárnapilapba, a Bildbe az egykori aranylabdás focista és szintén világbajnok Lothar Matthäus írt vendégcikket arról, hogy Özilnek ránézésre kényelmetlen a német válogatott mezét hordani, és úgy tűnik, hogy nem is akar játszani ebben a mezben. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy Matthäus közben bevallottan Vlagyimir Putyin jóbarátja, akivel több képen is pózoltak például a 2018-as világbajnokságon, de ez az apróság már igazán nem rogyaszthatta meg a hangulatkeltést, aminek eredményeképp történelme egyik legnagyobb bukását szenvedte el a német válogatott. A világbajnokságon tényleg mélyen tudása alatt játszott Özil, de valójában nem csak ő, hanem a teljes keret kilátástalanul produkált. Nem függetlenül attól, hogy hirtelen ideológiai harcok témájává változott ez a három lejátszott focimeccs.

 

A populizmus előretörése

 

A történethez az is hozzátartozik, hogy Erdoğan inkább a németországi törököknek kampányolt Özillel (sikeresen, ugyanis majdnem kétharmadot szerzett arrafelé), Törökországban ugyanis a focistának közel sem volt akkora kultusza, mint Németországban: egy volt az országhoz valamennyire kötődő elvándorolt játékosok közül, Özil szépségkirálynő és tévésztár felesége saját jogon legalább annyira ismert, ha nem ismertebb volt arrafelé. Viszont szemben a német állammal és futballszövetséggel, a balhé kirobbanása után a török vezetők nagyon támogatók voltak vele.

 

Amikor 2018 júliusában nyílt levélben jelentette be, többé nem lesz német válogatott a német fociban jelen lévő rasszizmus és kettős mérce miatt, Katarina Barley német szociáldemokrata igazságügyi miniszter egyszerűen ijesztőnek nevezte a helyzetet, de a Bayern München akkori elnöke, Uli Hoeneß még örömét is kinyilvánította, amiért megszabadultak tőle.

 

Ehhez képest Abdulhamit Gül, Törökország igazságügyminisztere azonnal gratulált a focistának, amiért gólt lőtt a fasiszta vírusnak, támogatását fejezte ki Mehmet Kasapoğlu sportminiszter, Erdoğan pedig szóvivőjén keresztül kérte számon Németországon a toleranciát és a plurarizmust.

 

És ezzel együtt győzött a populizmus, és került nyilvánosságra kicsit a nyugati multikulti képmutatása is: a populista politikusok bűnbakkereséséhez tökéletesen asszisztált

 

a sokszínűségére büszke német közeg azzal, hogy hagyta ráhúzni a vizes lepedőt a korábbi nemzeti hősére, hogy aztán végül megérkezzen hozzá Erdoğan, és a tolerancia nevében látványosan keblére ölelje az eltévelyedett Mesut Özilt.

 

Az már tényleg csak érdekes funfact ebbek a történetben, hogy a szavakban általában politikamentességre törekvő nemzetközi sportközeg is mennyire használja a kettős mércét: a sokszínségre való felhívás egészen addig él, ameddig például nem találkoznak olyannal, mint a szintén 2018-as világbajnokság Svájc-Szerbia meccse. Ezen a papíron semmiféle nemzetiségi ellentétet nem tartalmazó rangadón Xherdan Shaqiri és Granit Xhaka is pályára léptek Svájc színeiben, ők albán, illetve koszovói albán származásúak, ennek megfelelően a szerb közönség minden labdaérintésüknél kifütyülte őket. 

 

 

A sors gonosz poénjaként Svájc épp az ő két góljukkal nyert, Shaqiri és Xhaka pedig az albán sast formáló kézjellel egyrészt idegesítette a szerbeket, másrészt kiálltak Koszovó függetlensége mellett. A két játékost 10-10 ezer svájci frankra büntette a FIFA, a politikai tartalmú gólörömért járó büntetést viszont koszovóiak dobták össze, jelezve, hogy büszkék a gyökereiket el nem felejtett játékosokra. Ez ezek szerint a rossz multikulti volt a FIFA-nál.

 

Visszatérve Özilre: a focista azóta nem csak a német futballközeggel szakított meg minden kapcsolatot, hanem szép lassan át is került a törökbe: az esküvőjén Erdoğan volt a tanúja, török nacionalista slágerek szóltak a lagzin. A focista valószínűleg Erdoğan saját kis Felcsútjába fog igazolni hamarosan az őt mellőző angol Arsenaltól, ahol még azért sikerült felidegesítenie Kínát azzal, hogy arra kérte a világ muszlimjait, tegyenek többet az országban elnyomott ujgurok jogaiért. Hogy mennyire szürreális vitává fajult ez, arról sokat mond, hogy még az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo is csatlakozott hozzá.

 

Győzött a rasszizmus!

 

Az csak nagyon sokára merült fel komolyabb opcióként, hogy Özilnek kicsit igaza volt, amikor azt mondta, sok német szemében „német vagyok, amikor győzünk, de akkor már bevándorló, ha kikapunk”.

 

Erre világított rá a német közszolgálati Deutsche Wellének nyilatkozó Aiman Mazyek, a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsának főtitkára:

 

„Vitatható és cinikus kijelentés, de van igazság a szavaiban, és nagyon sokan így éreznek.”

 

Özil szavainak popkulturális hatása is lett, a szintén török bevándorló, de németül rappelő Alpa Gun egy egész dalban emlékezett meg arról, hogy Mesut Özil kimondta, amit mindannyian éreznek.

 

 

A német labdarúgó-szövetség és Özil korábbi válogatottbeli csapattársai egyhangúan tagadtak bármiféle megkülönböztetést vagy rasszizmust, Manuel Neuer kapus és a szövetségi kapitány Joachim Löw sem győzte hangsúlyozni, hogy ők semmi ilyesmivel nem találkoztak. Hogy ez mennyire elrontott kommunikáció volt, arra a fociról szóló könyvekben utazó Dietrich Schulze-Marmeling világított rá, ő Özil bukásáról is írt:

 

„A német szövetség megoldhatta volna a helyzetet, ha időben elítéli a rasszista megnyilvánulásokat. Ehelyett úgy tettek, mintha Özil az egész német futballt támadta volna meg, pedig nem erről volt szó.”

 

Bár nem lehet elvitatni a focista felelősségét sem, hiszen sokáig semmit nem volt hajlandó mondani egy olyan helyzetben, ami nemcsak őt, de a csapattársait is tökretette, de a helyzet az, hogy valóban vannak problémák a német foci körül: elég csak arra gondolni, hogy a Hertha 16 éven aluli csapata decemberben egyszerűen levonult a pályáról, miután a VfB Auerbach fiataljai megállás nélkül rasszista beszólásokat címeztek nekik, alig pár héttel korábban pedig Lipcsében kapott egy öregebb korosztály majomhuhogást, a német negyedosztályban kialakult, már vállaltan náci csoportok pedig már szinte nem is meglepők.

 

De a nagyobb pályán is megindultak: jó példa erre az 1980-as és 1990-es években még masszívan szélsőjobbosnak számító Borussia Dortmund többezer fős táborának története. A német szurkolói programnak köszönhetően úgy tűnt, örökre kiszorították a náci huligánokat a lelátóról, 2018-ban viszont megint arról szóltak a hírek, hogy a Borussenfront névre hallgató legendás csoport annyira aktív lett, hogy betiltották a fiatal, már alapvetően baloldali tábornak a homofóbiaellenes, antirasszista vagy antifasiszta üzeneteket, bár elsőre csak annyival, hogy a továbbiakban nem lesz politizálás a kapu mögött.

 

Ezzel a háttérrel talán nem is csoda, hogy a rendszerváltás utáni keletnémet csalódottság egyik központjában, Drezdában nácivészhelyzetet hirdetett a város önkormányzata.

 

Mindenki vesztett

 

Bár sokszor gyerekes acsarkodásnak és párezer hülye verekedésének tűnik, a futball most is tökéletes képet ad a társadalomról. A Törökországban atyai ölelésre lelt focista eddigi karrierjével tulajdonképpen az európai politika minden trendjét le lehet írni az elmúlt tíz évből: a világra nyitott világpolgár a világgal együtt zárkózott be újra. A hősből áruló lett, németből pedig végül inkább mégiscsak török, a beilleszkedés hőse pedig inkább mégis visszatért az elmúlt évtizedben valahogy nagyon felértékelődött régi családi identitásához.

 

Azt valószínűleg sem ő, sem a német szövetség nem fogta még mostanra sem fel, hogy mekkora kárt okozott az ő példája egy olyan világnak, ahol korábban senkit nem zavart, ha a Koránt szavalod a német válogatottban.

 

FOTÓ: Mesut Özil / Instagram

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása. Podcast!

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

Egyszerűsített logót kap Budapest, a fővárosi fenntartású cégek esetében pedig egységes ernyőarculattal cserélnék le a jelenlegi összevisszaságot.

Egy állatvédelmi törvény miatti vita odáig fajult a varsói jobboldali kormányban, hogy a PiS frakcióvezetője szerint is vége az eddigi koalíciónak – de ezzel a kormánytöbbségnek is.

Toszkána az olasz baloldal fellegvára, 1921-ben a tengerparti Livornóban alapították meg az olasz kommunista pártot. Salvini és a jobbközép most egy keményvonalas EP-képviselővel hódítaná meg a vörös tartományt. Körbefotóztuk!

A rendszerváltás utáni legnagyobb haditechnológiai beruházását valósította meg keleti szomszédunk, Patriot légvédelmi rakétákat vásárolt. De pontosan mit akarnak ezzel?

Továbbra sem enyhül a járvány: pénteken 941 újabb esetet találtak meg, amivel már 11 202 főre nőtt az aktív esetek száma. Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A budapesti a járvány miatt elmaradt, ám a pécsi tartja magát. Szeptember 17-20.

A nemrég alakult modern metálzenekar először mutatja be a karantén alatt írt debütáló lemezét. A szeptember 18-i bulin fellépnek még: Heedless Elegance, As Karma Brings.

Schiffer András ökopolitikai vitaköre ezúttal házhoz megy az Öreg-tóhoz. Szeptember 19.

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás