Nehéz szavakat találni arra, hogy magyar állampolgárok vagyunk és a mi támogatásunkkal zajlik épp egy népirtás. Ami egyben az európai alapértékeink elárulása is.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
A műveltnek és fejlettnek mondott világ most pont azokat az európai alapértékeit árulja el a kurdokkal együtt, amelyek megvédéséről a legtöbbet papolnak nyugaton is és itt a nyugathoz legközelebbi keleten is. Mint ismeretes, Közel-Keleten az egyetlen olyan nyugati modell volt a szíriai kurd államkezdemény, mely elvileg is és az iszlám terrorállammal szemben a gyakorlatban is az egyetlen valós védelme volt az európaiságnak. A Nyugat leginkább csak fegyvert és kiképzést adott nekik, de a kurdok vitték vásárra a bőrüket a terrorállammal szembeni harcban. Az igazi véráldozatot ők hozták, hogy minket is védjenek a terrorral szemben.
Nyilván abban reménykedtek, hogy végre sikerül valahogy kapcsolatot teremteni a szíriai és iraki kurd területek közt, hogy a kialakult káoszban erősödhet az önrendelkezésük és körvonalazódhat valamilyen önálló Kurdisztán, amitől nyilván Erdoğan török államfő rettegett a legjobban, mivel náluk él a legtöbb kurd.
Abban reménykedtek, hogy talán nem áruljuk el őket ilyen hamar és ilyen gyalázatosan.
Cikkek tucatjaiban méltatta az európai sajtó a kifejezetten nyugati mintákra épülő kurd modellt: a Közel-Keleten abszolút példátlan női egyenjogúsággal, demokratikus önkormányzatisággal, etnikai és vallási toleranciával, mivel a most Erdoğan által lerohant szíriai kurd területeken több etnikum és felekezet él együtt.
Erdoğan kebelbarátja, Orbán Viktor még azzal tetézte a szégyent, hogy egyedül ő vétózta meg (a mi nevünkben) az EU török beavatkozást elítélő nyilatkozatát, amivel Orbán Viktor az agresszor Erdoğan oldalán állt. A mi nevünkben.
Nehéz erre szavakat találni vagy egyáltalán ilyen szégyenletes esetekben arra gondolni, hogy magyar állampolgárok vagyunk és a mi támogatásunkkal zajlik épp egy népirtás. Ami egyben az európai alapértékeink elárulása is.
Orbán már négy évvel ezelőtti kötcsei beszédében elárulta, hogy a pszichopata skizofréniáig képes elvinni álpragmatikus cinizmusát, mivel továbbra is részt vettünk abban az iraki gyarmatháborúban, melyet ugyanakkor súlyos szavakkal elítélt és kontraproduktívnak nevezett, sőt: bevallotta, hogy ezzel a felelőtlenséggel lényegében a mi beavatkozásunk indítja el a legfenyegetőbbnek vélt migrációs, illetve terrorhullámot.
A magyar fogyasztók is osztoznak a gyarmatosítók globális felelősségében
Ilyenkor szokták nálunk bedobni a jolly joker „érvet”, hogy nekünk persze ebben sincs semmi felelősségünk, mert mi nem vagyunk gyarmattartó ország, sőt: inkább áldozatai vagyunk mi is a nagyhatalmi politikának. Na, persze.
Fel kéne nőni végre valamilyen felelős felnőtt nemzettudathoz ebből a téveszmés gyermeteg felelősséghárításból, a csonkamagyarkodásból. Szembe kéne nézni a pőre ténnyel, hogy minden fogyasztói társadalom gyarmattartó, a magyar is és nemcsak ökopolitikailag, az élővilággal, illetve a természettel szemben lép fel minden egyes fogyasztó kizsákmányolóként és gyarmatosítóként.
Bizonyos szempontból a magyar piac még inkább gyarmatlogikát követ, mint a nyugatibb országoké: mivel itt az olcsó tömegtermékek uralják a piacot, melyek kivétel nélkül a globálgyarmatosítás (outsourcing) termékei, akkor is, ha nem a harmadik világban készülnek, hanem itt. A nyugatibb országokban a piacon jelentős részesedése van ugyanis a magasabb hozzáadott értéket tartalmazó helyi, illetve régiós termékeknek, melyek nem gyarmatáruk, a Tesco gazdaságos típusú globális tömegtermékekkel ellentétben.
Ilyen típusú termékek azonban gyakorlatilag elvétve kerülnek nálunk piacra és hamar eltapossák őket a multik tömegtermékei, illetve az, hogy a magyar piacon szinte kizárólag árverseny (azaz mennyiségi verseny) van, minőségi verseny alig. Ezért állnak kínai áruházak nemcsak a vidéki városaink központjában, de bizony Budapest nagyobb részében is az egyes negyedek központjaiban, leszámítva a főváros mintegy nyolcadát lefedő belvárost. Ez a realitás, a gyarmatgazdaság uralja az országot. Mi tehát még kevésbé engedhetnénk meg magunknak, hogy eláruljuk és semmibe vegyük a kurdokat.
Mi ebből a tanulság?
Ha a világon bárhol, bármelyik nép azt venné a fejébe, hogy a nyugati alapértékekre építené társadalmát és kész ezekért a nyugati nagyhatalmak szolgálatában jelentős véráldozatot hozni, akkor hiába teszi. Az első adandó alkalommal el fogjuk árulni. Mivel ahhoz gyávák vagyunk, hogy személyesen mi lőjük hátba, inkább hagyni fogjuk, hogy a legpiszkosabb munkát más végezze el helyettünk.
Persze az általunk szállított fegyverzettel, miután az áldozatoknak is mi adtunk fegyvereket.
Mivel a művelt és fejlett világ már előre tudta, hogy el fogjuk árulni a kurdokat, nehézfegyvereket nem adtunk nekik az iszlám terrorállammal szembeni harchoz sem, nehogy képesek legyenek megvédeni magukat a már előre borítékolt árulásunkkal szemben is.
Azt hisszük, mi nem tehetünk semmit a kurdokért?
Dehogynem tehetünk. Az ugyanis a másik tuti felelősséghárítási séma, hogy hát ugyan konkrétan mit tehetnénk mi a távoli kurdokért?
Nem csak a korrupt politikai vezetés lecserélésével tehetünk értünk – akik most a mi nevünkben árulják el a kurdokat és az európai alapértékeket. Ennél kézzelfoghatóbban még azzal lehetne támogatni a kurdokat, ha az általuk működtetett „török” helyeken eszünk.
A kurd ellenállás bevételeinek jelentős hányada ugyanis a világon mindenhol ilyen forrásokból származik – és a budapesti török döneresek nagy része valójában kurd. Hát így.
Olvass még többet Kardos Gábortól az Azonnalin!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.