Kurdisztán
Mi köze Orbán Viktornak a kurdokhoz?
Mi köze Orbán Viktornak a kurdokhoz?

Erdoğan vagy Putyin? Oszmán vagy Habsburg elnyomás? Kint voltunk a kurdok melletti tüntetésen, és kiderítettük, miért felelős Orbán Viktor is a kurdok elnyomásáért.

Ne mások döntsék el a kurdokról, éljenek-e vagy haljanak!
Ne mások döntsék el a kurdokról, éljenek-e vagy haljanak!

Hogy éli meg Erdoğan aggresszióját a budapesti kurd és török közösség? A török döneresekben dolgozók elmesélték az Azonnalinak, milyen volt üldöztetésben felnőni, és mit szólnak hozzá, hogy új hazájukban Erdoğan szívesen látott vendéggé vált.

Az önkormányzati választás nem volt tiszta, az okostelefon tömegpusztító fegyver: elmerültünk Kövér László univerzumában
Az önkormányzati választás nem volt tiszta, az okostelefon tömegpusztító fegyver: elmerültünk Kövér László univerzumában

Azért nem fiatalosabb a Fidesz, „mert nem vagyunk fiatalok”, a Fidesz csak arra mondta, hogy hazaáruló, „aki tényleg hazaáruló volt”, az okostelefon „egy tömegpusztító fegyver”, a migráció veszélyeinek megértéséhez elég elolvasni az Egri csillagokat, a szellemi szabadság pedig még a 80-as években is nagyobb volt az ELTE-n, mint most – maratoni, háromórás előadást tartott az NKE campusán Kövér László, az Országgyűlés elnöke, mi pedig ott voltunk, hogy minderről tudósítsunk nektek!

A koalíciós partner feje fölött, nemzetközi összefogással stabilizálná Észak-Szíriát Merkel kiszemelt utóda
A koalíciós partner feje fölött, nemzetközi összefogással stabilizálná Észak-Szíriát Merkel kiszemelt utóda

A védelmi miniszterré előlépett AKK nemzetközi biztonsági zónáról szóló javaslata a koalíciós partnert is meglepte: a szocdem külügyminiszter utólag, SMS-ben értesült az ötletről.

Ne kritizáljátok Erdoğant, kéri az EU-s vezetőktől a bolgár miniszterelnök
Ne kritizáljátok Erdoğant, kéri az EU-s vezetőktől a bolgár miniszterelnök

Bojko Boriszov attól tart, hogy az EU folyamatos Erdoğan-kritikája miatt Törökország migránsok százezreit szabadítja majd Európára.

Szalai Máté
Török-kurd konfliktus: miért vak Európa?

Adhatunk ki nyilatkozatokat, és elítélhetjük Törökországot, de ez nem változtat semmin. Rozsava bukását, ha megtörténik, nemcsak Trump és Erdoğan okozták, hanem a szíriai kurd vezetők rossz döntései és az európai államok tehetetlensége is.

Kardos Gábor
A mi Elkurdisztánunk

Nehéz szavakat találni arra, hogy magyar állampolgárok vagyunk és a mi támogatásunkkal zajlik épp egy népirtás. Ami egyben az európai alapértékeink elárulása is.

Az arabok egymással sem jönnek ki, hát hogyan tűrnék meg a kurdokat?
Az arabok egymással sem jönnek ki, hát hogyan tűrnék meg a kurdokat?

Tavaly ősszel szavaztak a kurdok a függetlenségről, de mi lett az üggyel azóta? Kell még félni az Iszlám Államtól? Mit tett Magyarország a kurdokért? Szirván Barzánival, a Fekete Tigrisként is emlegetett pesmerga tábornokkal beszélgettünk Iraki Kurdisztán helyzetéről.