Progresszív politikai forradalom a Közel-Keleten, vagy terroristafészek? Körülnéztünk a szíriai kurd autonóm régióban

Szerző: Szalai Máté
2019.09.21. 08:03

Északkelet-Szíriában egy ideje de facto autonómiaként működik Rozsava, ahol a kurdok olyan balos és progresszív dolgokkal kísérleteznek, mint a közvetlen demokrácia, a nemi egyenlőség, vagy a gazdasági kommunák. A nyugati sajtó meglehetősen elfogult Rozsava irányába, pedig a kísérletnek vannak bőven hátulütői is. Körülnéztünk a helyszínen, és elmondjuk, mit láttunk.

Progresszív politikai forradalom a Közel-Keleten, vagy terroristafészek? Körülnéztünk a szíriai kurd autonóm régióban

Egyesek szerint terroristák búvóhelye, mások szerint a progresszív politika új reménysége. Ilyen széles skálán helyezkednek el az Észak- és Kelet-szíriai Autonóm Adminisztrációval (ismertebb nevén Rozsavával) kapcsolatos vélemények a nemzetközi közösségben. A szíriai polgárháború és az Iszlám Állam elleni harc árnyékában a kurd többségű terület 2014 óta de facto autonómiát élvez, amelyet a Demokratikus Unió Pártja (PYD) irányít. A PYD-hez kötődő csoportok az Iszlám Állam elleni harc főszereplői voltak, miközben

a régióban egyedülálló módon olyan baloldali progresszív értékeket képviselnek, mint a nemi egyenlőség, a közvetlen demokrácia, az etnikai és vallási identitásokon való túllépés,

vagy a gazdaság közösségi alapú újraszervezése.

Ez önmagában még jól hangozhat, ugyanakkor van pár bökkenő – a PYD szoros kapcsolatot ápol az Európai Unió és Törökország által is terrorista szervezetként számon tartott törökországi központú Kurdisztáni Munkáspárttal, a PKK-val, valamint a vádak szerint saját ideológiáját ráerőlteti a nem kurd lakosságra. Rozsava ellentmondásossága lehetetlenné teszi, hogy Magyarországról pontos képet kapjunk a helyiek által csak „projektnek” nevezett politikai kísérletről, így kollégámmal, Wagner Péterrel úgy döntöttük, hogy személyesen meglátogatjuk az autonóm régiót.

AZ ÁTKELŐ GYAKORLATILAG KURD-KURD HATÁRKÉNT MŰKÖDIK.

A kicsit több, mint fél Magyarországnyi méretű autonóm régióba egy úton lehetséges bejutni (már ha az ember el akarja kerülni a polgárháborús területeket), mégpedig Iraki Kurdisztán felől, a gyakorlatilag kurd-kurd határként működő Fis Kabúr és Szemalka falvak között. Az út Erbilből, Iraki Kurdisztán fővárosából nem különösen veszélyes, pár óra alatt megjárható, a határ pedig előzetes egyeztetés és bürokratikus pepecselés után különösebb nehézség nélkül átléphető.

Belépve a szíriai kurd területre az utazót rögtön egy, a kurd mártírokat és az EU által is terroristának tartott Abdullah Öcalant ábrázoló plakát fogadja, alatta az angol szöveg, amely szerint a kurdok már megvédték Rozsavát az Iszlám Államtól és a „török fasizmustól”, és készen állnak megvédeni minden elnyomott népet a Közel-Keleten és az egész világon.

AZ ELSŐ PLAKÁT, AMIT ROZSAVÁBA ÉRVE LÁT AZ EMBER.

A nemzetközi média nagyon szereti Rozsavát

Kétségtelen, hogy a szíriai kurdoknak sok ellensége van. Irakhoz hasonlóan a damaszkuszi kormány is az arab nacionalizmus jelszavával évtizedekig elnyomott minden kurd kulturális autonómiai vagy függetlenségi törekvést, nem biztosított kollektív kisebbségi jogokat, sőt – a kurdok egy jó részétől az állampolgárságot is megtagadta. A polgárháború 2011-es kitörése után nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb ellenzéki párt sem rajong a kurd egyenlőség gondolatáért, a radikálisabb iszlamista és dzsihádista csoportok pedig kifejezetten harcoltak ellenük. Éppen ezért az északkelet-szíriai területen a kurdok megpróbáltak kimaradni a kormányzat és az egyre radikalizálódó ellenzék közötti konfliktusból, és csak saját autonómiájuk megszervezésére törekedni.

Az Iszlám Állam 2014-től azonban kifejezetten ellenségként kezelte a kurdokat, ezzel is igyekezve megszerezni a kurdellenes szunnita arabok szimpátiáját, így a PYD-hez kötődő Népi Önvédelmi Erők (YPG) kénytelenek voltak felvenni a kesztyűt a dzsihádista szervezetekkel szemben. Ezt követően

a kurdok és az USA vezette koalíció a kölcsönös érdektől vezérelve könnyen egymásra talált Észak-Szíriában, így az Iszlám Állam elleni harc fő szárazföldi erőivé váltak. Ez a katonai kooperáció nagyban megerősítette a kurdok pozícióit,

amit Ankara nem nézett jó szemmel: két katonai beavatkozást is tett Rozsavával szemben, és folyamatosan fenyegetőzik egy harmadikkal.

A KALIFÁTUS ÁLLAMÁT NÉPSZERŰSÍTŐ FELIRAT EGY, AZ ISZLÁM ÁLLAM ÁLTAL LEROMBOLT, MÁRA KIHALT FALUBAN.

Ráadásul az Iszlám Állam elleni háborúban a YPG és szövetségesei sokkal nagyobb területet foglaltak el, mint ahol a kurdok hagyományosan többségben voltak Szíria északkeleti részén. A kérdés nagyon érzékeny, éppen ezért pontos vagy hivatalos demográfiai adatokkal senki nem tudott szolgálni nekünk – a legismertebb nemzetközi becslések 2,5-3 millióra taksálják az adminisztráció irányítása alatt élő lakosságot, de helyi források azt inkább 4-5 millióra teszik. Mivel az egész országban kb. két és fél millió kurd él, ebből már érezhető, hogy az SDF által elfoglalt területek egy nem elhanyagolható része arab többségű (főleg délen, Deir al-Zór tartományban). Pontos adatok ismét nem állnak rendelkezésünkre, de

valószínűsíthető, hogy az egész autonómiában a kurdok már csak relatív többséget alkotnak.

Rozsava „túlterjeszkedése” így egy újabb eleme a területet érintő fenyegetések egyébként sem rövid listájának.

  

Az állandósult egzisztenciális veszély miatt a nemzetközi közvélemény, főleg annak baloldali része nem tudott nem szimpátiával tekinteni a kurdokra, ezt az elfogultságot pedig Rozsavában pontosan érzik. Egy, az adminisztrációnak dolgozó diplomáciai tisztviselő furcsállta is, amikor néhány meg nem nevezett, de nagy presztízsű nemzetközi újságíró maga ajánlotta fel a dzsihádista foglyokhoz való hozzáférésért cserébe pozitív hangvételű cikkek írását.

Mi ilyet nem ajánlottunk fel, és ugyan az adminisztráció tudtával és segítségével (de nem kezdeményezésével) utaztunk, nem kértek tőlünk semmit, csak annyit, hogy rövid tartózkodásunk alatt igyekezzünk a lehető legtöbb nézőpontot megismerni és az alapján elfogulatlan véleményt alkotni. Kutatóként ilyet ritkán hallunk hivatalos tisztségviselőktől a Közel-Keleten.

Relatív biztonság egy polgárháború közepén

A kurd autonómia központjában, Kamisliben nyugalom és biztonság van, bár ennek megvan az ára.

A nagyobb forgalmi csomópontoknál katonai vagy rendőri erők által fenntartott ellenőrzőpontokon kell átmenni, ami nekünk könnyen és gyorsan ment, de az arab negyed előtt nagy sorokat láttunk.

A biztonsági erők rendszerén nehéz kiigazodni – a nyugati sajtóban egyszerűen Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF-nek) nevezett ernyőszervezetben és azzal együttműködésben számtalan kisebb-nagyobb csoporttal találkozhatunk, amelyek jellemzően egy-egy etnikai-vallási csoporthoz vagy helyi szervezethez kötődnek. Az ő feladatuk az említett ellenőrzőpontok irányítása is, így érdemes mindig odafigyelni, hogy épp melyikük mellett haladunk el – amikor például vidéken az asszír rendőri szervezet, a Natore autójával utaztunk, akkor egy YPG-tábor mellett megállva a kurd női harcosok bizalmatlanul, már-már felháborodva kérdezték, hogy mit csinálunk ott.

Az óvatosság külföldiként Kamisliben és Haszakában fokozottan indokolt, hiszen az Aszad-rezsim fenntartott magának pár ellenőrzőpontot, amelyeket mindenképpen el kell kerülni.

KORMÁNYZATI ELLENŐRZŐPONT KAMISLIBEN.

Az SDF-hez kötődő csoportok közötti együttműködés papíron és egyelőre a gyakorlatban is jól működik, ez azonban nem jelenti a fegyveres erők egységes irányítását, vagy akár az autonómia iránti lojalitást. Az SDF-et gyakorlatilag az amerikai együttműködés által biztosított erőforrások és az Iszlám Állam legyőzését követő relatív békesség tartja össze, egy esetleges külső támadás esetén bármi megváltozhat.

Még a kurdok is elismerik, hogy ha fegyveres összecsapás alakulna ki a rezsim és Rozsava között, az arab milíciák egy jelentős része átállna, ahogy több keresztény fegyveres is. Ez hozzátesz a folyamatos bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság érzéséhez, ami áthatja a mindennapokat.

A rozsavai modell, amit pontosan senki nem lát át

Ilyen helyzetben nagyon nehéz progresszív politikai forradalmat végrehajtani, az autonómia azonban próbálkozik vele. Ennek híre már be is járta a világot, aminek köszönhetően

több európai fiatallal is találkoztunk, akik saját pénzükből a helyszínre költöztek, hogy az elfogult híradások mellett ők is közvetítsenek a rozsavai eseményekről:

így jött létre például a Rojava Information Center, akiktől sok segítséget kaptunk a kutatóút során. Rövid itt tartózkodásunk alatt gyorsan kiderült, hogy még a Rozsavát támogató kurdok és az Európából érkezett „önkéntesek” is a nyugati újságokhoz képest sokkal óvatosabban nyilatkoznak a projekt eddigi sikerességéről.

Az adminisztráció a közvetlen demokrácia jegyében a lakosság egészét kisebb helyi közösségekbe akarja szervezni (a városokban ez pár ház vagy egy utca lakóit jelenti), akik gyakorlatilag politikai és gazdasági kérdésekben közösen döntenének. Erre egy túlbonyolított többszintű tanácsrendszer épül fel, amit az általunk megkérdezettek közül senki nem látott át teljesen, a választásokat pedig folyamatosan elhalasztják.

A gazdasági kommunák ötlete (amelyekből kb. kétszáz jött létre eddig) egy kis mezőgazdasági és szolgáltatói vállalkozásokra épülő gazdaságban akár jól is működhet, azonban ezeknek legalább egyharmada közvetlen támogatásra szorul az adminisztrációtól. Ráadásul a lehetőségeket nagyban bekorlátozza, hogy a területen sosem volt erős a gazdaság, a föld nagyrészt terméketlen, Iraki Kurdisztánból érkezve döbbenetes a fejlettségbeli különbég.

ILYEN KIETLEN TÁJAKON LEGELTETNEK A ROZSAVAI VIDÉKEN.

Rozsava gazdasági túlélését kettő dolognak köszönheti: az itt lévő olajtartalékoknak (amelynek nagy részét saját felhasználásra termelik ki, kisebb részét a feketepiacon értékesítik), valamint a szomszédos Iraki Kurdisztánnal történő gazdasági együttműködésnek. Ez utóbbi nem magától értetődő, hiszen arrafelé sokan nem szeretik a PKK-t és annak ideológiáját. Ennek ellenére a határon folyamatos a teherautók áramlása.

A rezsimmel való kapcsolatok elvileg nem állnak fenn, a gyakorlatban azonban a felek kooperálnak egymással,

ennek mértéke azonban nem pontosan látható: az olajkereskedelem és valamilyen mértékű biztonságpolitikai egyeztetések biztosan léteznek, egyes vélemények szerint ráadásul Rozsava léte mindössze annyit jelent, hogy a rezsim átengedte a terület adminisztrációját ideiglenesen a kurdoknak.

Jól szervezett anarchia: a progresszív forradalom eredményei

Szinte mindenki, akivel beszéltünk, egyetértett abban, hogy az északkelet-szíriai projektnek még van hova fejlődnie, a gazdasági nehézségek ellenére azonban két-három kézzelfogható sikert is meg tudtak nevezni. Ilyen a nemi egyenlőség gyakorlati érvényesítse nemi kvóták segítségével, valamint a helyi közösségi megbékélési központok és a családi erőszakot kezelni kívánó „nők házainak” felállítása.

A helyi lakosság természetesen a progresszív forradalomra nem állt készen, így a kurd vezetők egyik legfontosabb intézkedése az oktatási rendszer leválasztása a szíriaitól, valamint új, a saját ideológiai értékek átadására alkalmas tankönyvek és tanrend bevezetése. Ennek implementálása természetesen feszültségeket szült, még akkor is, ha a különböző etnikai-vallási csoportok a saját anyanyelvükön oktathatnak (erre az Aszad-rendszerben nem volt lehetőség).

A nem kurd törzsek tagjai továbbra is vallásosak, esetükben például a nemi egyenlőség erőltetése visszatetszést szül.

Ráadásul az így kiépült oktatási rendszernek semmilyen nemzeti vagy nemzetközi akkreditációja sincs.

LEROMBOLT TEMPLOM MARADVÁNYA A KHABÚR-FOLYÓ VÖLGYÉBEN

Amiben Rozsava még hagy némi kívánnivalót maga után, az az etnikai és vallási csoportok egyenlőségének megteremtése. A terület hagyományosan heterogén jellege miatt hivatalosan az autonómia nem kurd identitású, nincs diszkrimináció, amivel már önmagában is túlléptek a korábbi szíriai állami bánásmódon. A gyakorlatban ugyanakkor továbbra is a csoportöntudat a meghatározó, minden csoport ugyan együttműködve egymással, de a saját védelmét biztosítja, a saját érdekeit nézi.

A bizalom megteremtésében nem segít a minden második sarkon látható Öcalan-portré sem, akihez az araboknak és más etnikai csoportoknak semmi köze nincs, a törököket pedig érezhetően provokálja: állítólag pár éve még ennél több fotó is kint volt a PKK vezetőjéről, az amerikaiak kérésére azonban ezt megritkították egy kicsit.

Mindezek miatt Rozsava belátható időn belül nem fog túllépni egy közepesen jól szervezett anarchia állapotán. Természetesen ha az autonóm régiót nem önmagában, hanem a szíriai kontextusban értelmezzük, nehéz lenne nem Rozsavát látni a legélhetőbb alternatívának.

Egy polgárháborúban tökéletes demokrácia sosem fog kiépülni, főleg nem az Iszlám Állam és a damaszkuszi rezsim brutalitásának árnyékában.

Az emberijog-sértések, a korrupció  és a törzsi politika itt sem marad idegen jelenség, egy dolog viszont biztos: a rozsavai projekt alapja nemcsak külső imázsépítés, hanem az itt élők egy részének megrögzött hite. A progresszív forradalom tehát egyelőre még egy „work in progress”, amelynek túlzott dicsérete legalább ugyanolyan káros, mint démonizálása. 

A MINDENNAPI ÉLET NEM ÁLL MEG. A KÉPEN HASZAKA VÁROSA.

Az autonómia esélyei

Bárhogy is ítéljük meg a Rozsava-projektet, az autonóm régió mozgásterét és jövőjét nem a szimpátiánk fogja meghatározni, hanem a reálpolitikai folyamatok. Ezzel kapcsolatban viszont nincs okunk optimistának lenni. Ahogy a környező országokban látható kurd autonómiatörekvések, úgy Rozsava lehetőségeit is az korlátozza be leginkább, hogy miközben számos szereplő (így Törökország és Szíria minden négyzetkilométerét visszafoglalni kívánó Aszad-rezsim) is ellenérdekelt a sikerességében, addig sehogy sem találhatunk olyan aktort, aki közvetlenül érdekelt lenne benne.

Az SDF fontossága az Egyesült Államok számára viszonylagos, az Iszlám Állammal szemben értelmezhető, Aszad viszont jelenleg nem jelent akkora fenyegetést, hogy vele szemben szövetségeseket kéne keresni. Ráadásul

a török-amerikai kapcsolatok sokkal jelentősebbek Washington számára, mint a kurd-amerikai reláció, így a terület épsége inkább eszköz, mint cél.

Az arab államok nem érdekeltek kisebb etnikai-vallási csoportok autonómiájában, a globális nagyhatalmak számára pedig igazából részletkérdés az észak-kelet-szíriai területek sorsa. A gyakran morális világítótorony szerepében tetszelgő Európai Unió állhatna ki esetleg Rozsava mellett, de mi ha akarnánk, sem tudnánk jelen pillanatban ellensúlyozni a fenti szereplőket. Ha ezt összekötjük az SDF fent bemutatott töredezettségével és Rozsava belső feszültségeivel, úgy elég sötét jövőkép bontakozik ki előttünk.

Természetesen a közel-keleti regionális helyzet kiszámíthatatlan, a szíriai polgárháború pedig már bizonyította, hogy képes újabb és újabb meglepetésekre. Ezek megnövelhetik Rozsava túlélési esélyeit. Ugyanakkor a nemzetközi politika aranyszabálya, hogy egy szereplő hatalmát nem a vagyona, erkölcsi értéke vagy mérete határozza meg, hanem a rendelkezésre álló mozgástere, ez pedig hiányzik az autonómia kezéből. Túlélését a külső hatalmak és folyamatok határozzák meg, nem a PYD vezetőinek döntései.

Esélyüket a kurd vezetők azzal tudnák növelni, ha napirendre vennék a PKK-val való kapcsolatok kérdését, és meggyőznék az amerikai kormányt a kivonulás elhalasztásáról, ám még ez esetben sem dőlhetnének hátra nyugalommal.

A rozsavai projekt sorsától nem Rozsavában döntenek, hanem elsősorban Washingtonban, Damaszkuszban, Moszkvában és Ankarában.

FOTÓK: Szalai Máté

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédje, aki szeretné megköszönni többek között Jászberényi Sándor segítségét. A kutatóút a Külügyi és Külgazdasági Intézet támogatásával jött létre.

Szalai Máté
Szalai Máté állandó szerző

A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek