Szlovákia nem vétózna meg egy oroszokat érintő energiaembargót

Szerző: Aradi Péter
2022.03.10. 19:05

A bejelentés szerint Szlovákiában nemcsak panaszkodnak az orosz kitettség miatt, hanem tárgyalásokat kezdtek, hogy valahogy csökkentsék a kiszolgáltatottságukat.

Szlovákia nem vétózna meg egy oroszokat érintő energiaembargót

„Ha Európa úgy dönt, hogy leállítja az orosz gáz és kőolaj behozatalát, Szlovákia nem él majd a vétójogával" – jelentette ki március 10-én Karol Galek gazdasági államtitkár. A szlovák kormány annak ellenére sem vétózna meg egy ilyen embargót, hogy

Szlovákia legalább annyira kiszolgáltatott az orosz importnak, mint Magyarország.

„Ilyen esetben azonban elvárjuk, hogy az EU biztosítsa az energiabiztonságunkat” – tette hozzá.

Eduard Heger szlovák kormányfő a franciaországi Versailles-ban tartandó uniós csúcs előtt is arról beszélt a hírek szerint, hogy azon dolgoznak, hogy minél hamarabb alternatív forrásokat találjanak. Mint mondta, gyorsan kell cselekedniük, hogy mielőbb meg lehessen állítani Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Az ügyben megszólalt Richard Sulík gazdasági miniszter, aki elmondta, hogy jelenleg is

tárgyalásokat folytatnak például Egyiptommal,

ahonnan cseppfolyósított földgázhoz juthatnának. Szlovákia ellátásához Sulík szerint heti egy tartályhajónyi gázra lenne szükség.

A szlovák kormány mindemellett még március 9-én, szerdán jóváhagyta, hogy 2100 NATO-katona érkezzen az országba. A szlovákiai egységben a tervek szerint legfeljebb 600 cseh, 200 holland, 100 lengyel, 100 szlovén, 400 amerikai és 700 német katona lesz, ám a döntést még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Annak persze, hogy az EU bojkottálná az orosz földgáz és olajimportot, egyelőre kicsi az esélye. Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere legutóbb például azt mondta, hogy egyelőre

nem látja értelmét a gázimport leállításának.

Baerbock hozzátette, hogy ha lenne olyan szankció, ami megállítaná az orosz tankokat holnap, azt még ma meglépnék, de szerinte ilyen szankció és intézkedés nem létezik, mivel Vlagyimir Putyin eltökélt, hogy elfoglalja Ukrajnát, méghozzá bármi áron.

A szlovák hozzáállás azért jelentősen eltér a magyar hozzáállástól. Ha lehet hinni a bejelentéseknek, akkor a szlovákok – akik legalább annyira függnek az orosz energiaimporttól, mint hazánk, mivel mindkét országban az elfogyasztott gáz 85 százaléka érkezik Oroszországból – mint fentebb írtuk, elkezdték keresni az alternatív lehetőségeket, miközben

a magyar kormány esetében ilyesmiről szó sincs.

Orbán Viktor március 9-i Facebook-videójában is mindössze csak annyi hangzott el, hogy Magyarország számára elviselhetetlen terhet jelentene, ha ilyen szankciókhoz kellene csatlakozni. 2020-ban az orosz gázexport 45,2 százaléka irányult az Európai Unió tagállamai felé, amivel a legnagyobb vásárlója az orosz gáznak. Az EU gázimportjának 42 százaléka érkezik Oroszországból. 

De hogyan tudnák az Európai Unió tagállamai csökkenteni az orosz gázfüggőségét? Utánajártunk!

NYITÓKÉP: Eduard Heger / Facebook

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek