Lehet Ukrajna túl nagy falat Oroszország számára?

A nemzetközi közbeszéd szerint 12 500, valójában azonban mindössze 3000 működőképes orosz tank állhat Putyinnak rendelkezésre, és a túlerőhöz képest nagyon magas az orosz veszteség. Ha az adatok pontosak, Oroszországnak nagyjából két hetes időablaka van kiharcolni a győzelemet és nem biztos, hogy olyan jól áll. De mik a lehetséges kimenetelek? Utánajártunk!

Február 25-én az ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy hajlandó tárgyalni Oroszországgal Ukrajna semlegességéről. Miután Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előbb hazugságnak nevezte az ajánlatot, 25-én délután mégis pozitív válasz érkezett az ajánlatra a Kremlből Dimitrij Peszkov szóvivő részéről, aki a tárgyalások helyszínéül Minszket javasolta.

Ahhoz képest, hogy alig 24 órával ezelőtt még egész Ukrajna megszállásáról és egy Moszkvával együttműködő kollaboráns kormány létrehozásáról – vagy legalábbis Ukrajnának egy oroszbarát keleti és egy nyugatbarát nyugati állammá való kettéosztásáról szóltak a találgatások, ez meglepően engedékeny ajánlatnak tűnik.

Mi lehet a háttérben? Blöff? Vagy az orosz vezetés valamiért úgy érzi, hogy az események nem a terveiknek megfelelően alakulnak?

Meglepően erős ukrán ellenállás

Az Ukrajna elleni orosz invázió első napjai legfőbb tanulsága, hogy a ukrán erők eddig mindenkit meglepően sikeres ellenállást tanúsítanak.

A harcok első két napjának több epizódja arra utal, hogy az ukrán ellenállás a vártnál merevebb, az oroszok pedig a vártnál lassabban haladnak előre:

• A Krím felől Ukrajnába érkező orosz offenzíva nyugati szárnya valószínűleg a kulturálisan jelentős mértékben eloroszosodott, és az orosz ellenőrzésű moldáviai szakadár köztársaság, Transznyisztria felé is az összeköttetés megteremtésére alkalmas Odesszát vette célba, és február 24-én kelt át a Dnyeperen. Az ukrán erők azonban 25-én reggelre visszafoglalták a hídfőt és az Antonovszkij-hidat a folyón. Bár az oroszok 25-én estére visszafoglalták a hidat, nyugatabbra mégsem tudnak sokkal tovább jutni, előrenyomulásuk a folyó vonalán egyelőre megakadni látszik.
• A Krím felől Ukrajnába érkező orosz offenzíva keleti szárnyának célja az volt, hogy kapcsolatot létesítsen az orosz erőkkel a szeparatista Donyeck térségében. Előrenyomulásukat azonban 24-én az ukránok Melitopol városánál megállították, és az oroszok itt csak 26-án reggel tudták áttörni.
• Miután az orosz légideszant csapatok 24-én elfoglalták a Kijev melletti Antonov repülőteret, az ukrán erők 24-én estére visszafoglalták azt. Bár az oroszok 25-én ismét bevették a repteret, ez nyilvánvalóan nem úgy történt, ahogy tervezték.
• Reggelig gyakorlatilag semmilyen területi nyereség Oroszország részéről a Harkov és a Fekete-tenger közötti határ és ellenőrzési vonal mentén.
• Kijevet 26-a reggelig sem bekeríteni nem tudták, és a városba benyomulni sem sikerült.

And here is my #UkraineUnderAttack map from battle day 2, 16:00 Kyiv time. ☹️ pic.twitter.com/IIpwFXO836

— Julian Röpcke???????? (@JulianRoepcke) February 25, 2022

Az ukrán részsikerek magyarázata sok szempontból nagyon egyszerű: kevés szó esik róla, de

ez a háború mennyiségi szempontból Moszkva legnagyobb vállalása a 2. világháború óta.

A 41 milliós Ukrajna népessége 146 milliós Oroszország népességének több mint egynegyedét teszi ki, az ukrán haderő 200 ezres békelétszáma az orosz haderő 900 ezres békelétszámának több mint egytötödét, ráadásul Oroszország ez esetben frontális támadásban ütközött össze egy ekkora ország ekkora reguláris haderejével.

A Szovjetunió népessége 1956-ban Magyarország, 1979-ben pedig Afganisztán népességének hússzorosát tette ki, és mindkét országban csak felkelőkkel, nem pedig a reguláris hadsereggel kellett szembenézniük. Csehszlovákia 1968-ban nem tanúsított fegyveres ellenállást. Csecsenföld népessége csak 1 millió fő volt, míg a 2008-as háború idején Georgiáé csak 4 millió.

E mennyiségi arányok tükrében tehát egyáltalán nem meglepő, hogy az ukrán ellenállás jóval szívósabb, mint ezekben az esetekben,

az Ukrajna elleni invázió pedig történelmi párhuzamok terén sokkal inkább valami olyasmi, mintha a Sztálin és Tito közti szakítás után a Szovjetunió Jugoszláviát próbálta volna meg lerohanni.

Ráadásul az orosz veszteségek is olyannyira magasak – nyilván nem kis részben a nyugatról kapott Stinger és Javelin vállról indítható rakéták miatt –, és ha igazak az ukrán forrásokból érkező hírek, akkor még az is lehet, hogy

Oroszországnak egy, csupán két hetes időablaka van győzelmet elérni, ami ha ezen belül nem sikerül, akkor kénytelenek lesznek leállítani a további előrenyomulást.

Miért akadt meg az orosz invázió?

Az előrenyomuló oroszok ukrán források szerint 26-e reggelig 102 tankot, 536 páncélozott harcjárművet, 14 repülőgépet és 8 helikoptert vesztettek. Ha csak a tankokat nézzük, a következő számarányokra csodálkozhatunk rá: Ororszországnak a nemzetközi közbeszédben keringő adatok szerint 12 500 tankja van, azonban pontosabb források szerint ezekből mindössze 3000 van működőképes állapotban, a fennmaradó 9500 a szovjet korszakból hátramaradt, a karbantartás évtizedes hiánya és az ezzel járó súlyos amortizáció miatt mára működésképtelenné vált darab.

A 3000 működőképes darabhoz viszont úgy aránylik a két nap alatt elveszített 102 darab, hogy

ha a harcok ilyen intenzitással folynak, akkor Oroszország az ukrajnai hadjáratban 10-16 napon belül elveszítheti működőképes tankjainak 20-30 százalékát, ami már olyan súlyosságú, hogyha ezalatt nem sikerül győzelmet elérni, aligha folytathatják hasonló veszteségek mellett az előrenyomulást,

így innentől legalábbis állóháborúba menne át a dolog.

Mivel járhat mindez?

A konfliktusra magára nézve egyre inkább kizárni látszik egy villámháborús győzelem lehetőségét, és egyre inkább arra mutat, hogy

ha a dolgok így folytatódnak, egy elhúzódó konfliktusnak nézhetünk elébe.

Ez azonban valószínűleg Moszkvának sem érdeke, hiszen Oroszország katonai erőforrásainak lassú felőrlésével járna, és minél tovább húzódik, a kimenetele annál bizonytalanabb.

Arról már az elmúlt napokban is sokat hallhattunk, hogy az Oroszország számára a maximumnak számító forgatókönyv egész Ukrajna megszállása egy kollaboráns kormány létrehozásával még gyors győzelem esetén is igen kockázatos vállalkozás volna Moszkva számára, hiszen ellenőrzése alatt kellene tartania a 41 milliós ország erősen nacionalista lakosságú ország nyugati felét is, ahol nagy valószínűséggel kiterjedt gerillaháború indulna meg, azonban egy ilyen helyzetet méginkább kezelhetetlenné tenne egy olyan forgatókönyv, ahol már eleve Ukrajna teljes megszállása is csak beláthatatlan időn belül volna elérhető.

A realisztikusabb cél Ukrajna sokat emlegetett kettéosztása kapcsán – ami megvalósíthatóvá tett volna egy ilyen forgatókönyvet –, ha az orosz haderő a 2014-es donyecki és luhanszki forgatókönyvet bizonyos értelemben újrajátszva előrenyomult volna a megszerzendő Kelet-Ukrajna kívánt határvonaláig, majd amikor azt elérte, akkor jelentené be tárgyalási hajlandóságát, de csakis olyan feltételek között, hogy az elfoglalt terület mindenképp náluk marad.

Hogy hajlandóak úgy tárgyalni, hogy még Ukrajna keleti felének is csak viszonylag kis részét foglalták el – már ha ezen a téren maximumnak a 2014 előtti választásokon oroszbarát elnökjelöltekre szavazó keleti megyék összességét értjük –, és ilyen irányú követeléseket nem támasztottak feltételként a tárgyaláshoz,

erősen arra enged következtetni, hogy még Kelet-Ukrajna elfoglalását illetően sem hisznek a gyors és biztos győzelem lehetőségében.

Persze az ezzel együtt is megvalósíthatóbb lehet még egy olyan forgatókönyv, ahol a tárgyalások megkezdéséig elfoglalnak az ország keleti feléből akkora darabot, amekkorát tudnak, és a tárgyalások során ennek megtartásából már nem hátrálnak.

Egy elhúzódó konfliktus esetén ott van még az a nem nagy valószínűségű, de nem lehetetlen harmadik kimenet, hogy a háború esetleg vereséggel végződne Oroszország számára

az asszimmetrikus konfliktusok olyan kifárasztásos módján, ahogyan a Szovjetunió szenvedett végül vereséget Afganisztánban vagy az USA Vietnamban, ami igen nagy presztízsveszteség volna Oroszország számára – különösen úgy, hogy egy ilyen kimenet esetén nem volna már képes Ukrajna NATO-tagságát megakadályozni.

Így tehát Zelenszkij tárgyalási ajánlatának orosz elfogadása, és a háborúban elért ukrán részsikerek felvetik annak lehetőségét, hogy

a konfliktus valóban nem úgy alakul, ahogyan azt a Kremlben eredetileg tervezték, és ezért hajlandó Ukrajna semlegességével mint kompromisszummal megelégedni.

Ez annyiban is pozitív forgatókönyv volna, hogy ha valóban erről van szó, akkor Oroszországnak is érdeke a minél hamarabbi tűzszünet és tárgyalás, hiszen minél több nap telik el úgy, hogy noha folynak a harcok, de még mindig nem tudták bevenni Kijevet, és a kulturálisan oroszos, korábban rendre oroszbarát elnökjelöltekre szavazó keleti megyék területének még mindig csak kisebb hányadát ellenőrzik, az annál nagyobb presztízsveszteség volna Moszkva számára.

Különösen, ha igazak az orosz veszteségekről az ukránok által publikált adatok, és az orosz erők valóban olyan ütemben veszítik a tankokat, hogy tényleg csak egy 2 hetes időablak áll rendelkezésküre a győzelem kivívására, ami ha addig nem sikerül, akkor onnantól kénytelenek volnának leállítani a további előrenyomulást és állóháborúra rendezkedni be.

Ha tényleg ez a helyzet, akkor bízhatunk a harcok gyors, heteken belül történő leállásában és egy kompromisszumos békemegállapodás megkötésében, amelynek lényege Ukrajna semlegessége volna a nyugatbarát vezetés megtartásával,

esetleg egyes keleti területei orosz uralom alatt maradása mellett.

Persze hogy valóban ez-e a helyzet, nem tudhatjuk, lehetséges persze az is, hogy a Kreml csak időhúzásra játszik. További lehetséges az is, hogy ha ma még ez is a helyzet, egy számára szerencsés fordulat a hadiszerencsében végül eltántorítja Moszkvát a tárgyalóasztaltól, ha mégis esélyt látnak a győzelemre.

Azonban ha a dolgok valóban nem a terveknek megfelelően alakulnak, és a Kreml ennek ellenére mégis a kompromisszum elutasítása és a folytatás mellett dönt, azzal kockáztatja, hogy beleragad egy bizonytalan kimenetelű elhúzódó konfliktus mocsarába.

A következő napokban kiderül.

NYITÓKÉP: Ukrán katonák Kijev egyik parkjában. FOTÓ: Ukrán fegyveres erők / Facebook