Több nőt a politikába! De…

Az persze jó, ha időnként morális iránytű is vezérli a politikai döntéseket, de ennek érvényesülése nem azon múlik, hogy valaki férfi, vagy női politikus.

– Mit akartok?
– Több nőt a politikába!
– Miért akarjátok?
– Mert a férfiak agresszívek, a nők empatikusak, női politikustól jobb lesz a világ!
– Tessék, itt van nektek Novák Katalin. Ugye örültök?
– Ööööö….

Tudom, hogy gonosz vagyok és sarkítok, de akár ezzel a párbeszéddel is illusztrálható az a kognitív disszonancia, ami Novák Katalin köztársasági elnökké választása (hiszen ez valójában már meg is történt) után azok tudatában feszülhet, akik szerint

egy női politikus ab ovo csak jobb lehet, mint egy férfi, hiszen a női politikus jó, érző, igazságos, konszenzusra törekvő (és mindenki illesszen be még a sorba három olyan jelzőt, amit szeretne) lehet.

Több nő kell a politikába, mert a női politikusoktól jobb, békésen, igazságosabb lesz a világ – vajon hányszor hallottuk ezeket a mondatokat az elmúlt években? És ha erre valaki azt merte esetleg mondani, hogy nem feltétlenül az illető neme, hanem politikusi teljesítménye számít, könnyen gyanakvó pillantásokat vonhatott magára nagyonprogresszív körökből.

Pedig a helyzet sajnos ez: attól még, hogy valaki nő, lehet éppen olyan gátlástalanul arrogáns, hatalomra éhes politikus, mint bármelyik férfi.

Angela Merkel olyan hideg profizmussal és cinizmussal nyírta ki az összes (férfi) politikust a CDU-ban annak érdekében, hogy a párt élére kerüljön, hogy arra kevesen lettek volna képesek. Egyikőjük, Friederich Merz még a politikából is elmenekült egy időre és van némi szimbolikája, hogy Merkel távozása után egy történelmi vereséget szenvedő CDU elnöke lett.

Merkel nőként amúgy kőkeményen érvényesítette a német érdekeket az európai és a nemzetközi politikában, és az empátia, valamint a morális alapú döntéshozatal állt tőle talán a legtávolabb. Erről például ukrán barátaink mesélhetnének sokat, akiknek a helyzete végletesen és végzetesen megrendülhet a Merkel és Vlagyimir Putyin által tető alá hozott Északi Áramlat 2 gázvezetékkel.

De a német kancellárt egyáltalán nem zavarta, hogy kormányzása alatt a német cégek milyen virágzó kapcsolatokat ápoltak Kínával, a Volkswagen-konszern vezetője tavaly egy sajtótájékoztatón

a világ hülyéjét játszotta el inkább, csak, hogy ki ne ejtsen a száján valamit, ami a kényes kínai füleknek sértő lehet,

és egy kérdésre válaszolva azt mondta, fogalma sincs, hogy Hszincsiang tartományban (ahol éppen gyáruk működik) esetleg üldöznék, vagy elnyomnák az ujgurokat – netán ujgur kényszermunkások dolgoznának a gyárában.

Merkel pedig mindannyiszor ugyanazzal a bullshittel válaszolt a hasonló témájú kérdésekre, és csak azt hajtogatta, hogy a gazdasági és politikai kapcsolatokat külön kezeli. Mintha csak Orbán Viktort hallottuk volna.

Még legemlékezetesebb döntéséről, a menekültek beengedéséről a 2015-ös válság idején sem egyértelmű teljesen, hogy hogyan történt: morális döntés állt-e a háttérben, vagy a kancellár tanácstalan volt és hirtelen nem tudott mást lépni.

De említhetnénk a brit miniszterlnöknőt, Theresa Mayt is, akinek kormányzása alatt Nagy-Britanniában jobban nőtt a gyermekszegénység, mint Thatcher idején, súlyosbodott a lakhatási válság, csökkentek a szociális kiadások – pedig Thatcherről is tudjuk, hogy nem az az empatikus, kedves női vezető.

Nyilván az „eredendő női empátia” jegyében.

A sors iróniája, hogy ebbe a „nő, tehát megértő” narratívába még egyszer Orbán Viktor is belesétált, és ugyanúgy csalatkoznia kellett benne, mint bárki másnak.

A magyar miniszterelnök többek között azért is támogatta Ursula von der Legyen jelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára, mert egy sokgyerekes, keresztény családanyáról van szó, aki biztosan megértő lesz majd a magyar családpolitikai törekvésekkel. (Vagyis a konzervatív családmodell erőltetésével.)

Hát nem, Ursula von der Leyen éppen azt az politikát viszi, amit a nagyobb nyugati tagállamok kormányai elvárnak tőle. (Hogy ez a legtöbb esetben sokkal kívánatosabb, mint Orbán Viktor törekvései, jelen cikk szempontjából semleges kérdés.)

A megosztásra, kirekesztésre játszó európai populista jobboldal vezető politikusai között szép számmal találni nőket Giorgia Melonitól Marine Le Penig. (Kedveli is őket a magyar kormányfő, esetükben fel sem merül, hogy egy nőnek nem a politikában van a helye, mert az nekik túl durva közeg.)

Persze azért akadnak kivételek, például Zuzana Čaputová szlovák államfő, vagy az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Ardern személyében, de egyrészt Čaputovának inkább csak reprezentációs feladatai vannak, másrészt ők nem átlagos, inkább egyedi esetek, mivel a nők többnyire nem megreformálják a politikát, hanem hozzáromlanak a férfiakhoz.

A fenti példákból is látszik, hogy nagyjából édesmindegy, hogy egy politikus férfi-e, vagy nő. Ugyanis egy felelős helyzetbe kerülve döntéseit rengeteg érdek mentén, lobbik kereszttüzében kell meghoznia – ebben az inerciarendszerben a morálnak és az empátiának van gyakran a legkisebb szerepe.

Az persze jó, ha időnként morális iránytű is vezérli a politikai döntéseket, de ennek érvényesülése nem azon múlik, hogy valaki férfi, vagy női politikus.

Novák Katalin is éppen olyan lesz valószínűleg, mint amit Orbán Viktor elvár tőle.

Ha nyer a Fidesz, a végletekig lojális lesz a miniszterelnökhöz, ha pedig jön a kormányváltás, Orbán Viktor meghosszabbított karjaként igyekszik majd minél több gáncsot vetni az új kormánynak a Sándor-palotából.

Pedig akár viselkedhetne felelős, autonóm, a nemzetet egyesíteni akaró köztársasági elnökként is. Például, mint a már előbb említett Zuzana Čaputová Szlovákiában. Aki történetesen nő.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!