Felborultak a norvég koalíciós tárgyalások, kisebbségi kormányzás jöhet

A szocdemek és a Szocialista Bal nem tudtak megegyezni a klímapolitikában és a jóléti kiadásokban sem, így a választásokon győztes Jonas Gahr Støre a populista parasztpárttal kénytelen kormányozni, noha nincs meg a többségük.

Sokkal nehezebb dolga van Jonas Gahr Størének, a norvég választások balközép győztesének, mint azt gondolta. A szocialista baloldaliak egy hét tárgyalás után ugyanis kizárták a koalíciót, szerintük a Norvég Munkáspárt klímapolitikája és jóléti politikája is teljesen elfogadhatatlan, ezért maradnak ellenzékben.

Størenek viszont így nincs meg a parlamenti többsége, hiszen kizárólag a centrista-agrárius Középpárttal együtt nem tudta ezt elérni.

A Szocialista Bal – amely a legutóbbi választáson története egyik legnagyobb sikerét érte el – ezért a svéd újbaloldal útjára léphet. Mint azt akkor megírtuk, Stefan Löfven kormányzó Svéd Szociáldemokrata Pártja éppen abba bukott bele időlegesen 2021 júniusában, hogy a velük szavazó Radikális Bal a stockholmi parlamentben megszavazta a szélsőjobbos Svéd Demokraták egyik törvényjavaslatát a lakbérek maximálásáról. Ezek után ugyan a kormánykoalíció megmenekült, de végül Stefan Löfven miniszterelnöknek távoznia kellett.

Hasonlóképpen: szeptember 30-án kiderült, hogy az Oslótól 30 kilométerre lévő nyaralóban folyó tárgyalásokon a Munkáspárt, a Szocialista Bal és a Középpárt kormánykoalíciójából sem lesz semmi.

Audun Lysbakken, a Szocialista Bal elnöke ugyanis feloldhatatlan ellentétekre hivatkozva felállt a tárgyalóasztaltól és közölte, pártja ellenzékben marad a norvég parlamentben, a Stortingben.

Amikor a koalíciós tárgyalások felbontásának okairól kérdezték, Lysbakken kifejtette, nem személyes ellentétek vezettek ehhez, „barátokként” váltak el a többiekkel, ugyanakkor közölte azt is, három sarokfeltételükben sem tudtak semmiféle eredményt, vagy elmozdulást elérni:

• a másik két koalíciós partner nem ment bele, hogy a kormányprogram kitűzze az olajlelőhelyek felderítésének leállítását, így ezeket folytatni akarják, a Szocialista Bal programja azonban kimondja, ebbe nem mehetnek bele;
• nem voltak túl rugalmasak a partnerek a károsanyag-kibocsátás visszavágásában sem, amit az újbal ugyancsak követelt;
• és a jóléti újraelosztási rendszer megerősítésére, a természetvédelmi törvény kiterjesztésére, illetve a munkanélküli és családi támogatási rendszer profitlogika alóli kivonására vonatkozó javaslatok sem találtak értő fülekre.

Lysbakken azt nyilatkozta, ilyen körülmények között a Støre-kormány sem fog gyökeres változást hozni az ország klíma- és szociálpolitikájába, amit sajnálattal vettek tudomásul. 

„Ahhoz, hogy értelme legyen a kormányba mennünk, az kell, hogy garanciát kapjunk arra, hogy többet tudunk ott elérni, mintha ellenzékben lennénk, ezt nem kaptuk meg, így marad az ellenzék” – összegzett a Szocialista Bal ifjú vezetője. 

Rajtuk kívül még egy másik újbaloldali, rendszerkritikus párt a Vörösök (Rødt) is jelentős mandátumnövekedéssel lesz jelen a következő Stortingban, a Szocialista Bal pedig velük együtt próbál parlamenti garanciájává válni annak, hogy az ipari lobbi és nagy cégek nem tudnak majd bármit átvinni.

Jonas Gahr Støre pártja, a Munkáspárt a szeptember 30-i távozást „sajnálattal” vette tudomásul, ugyanakkor leszögezte, egyrészt a Középpárttal továbbra is tárgyalnak, másrészt a Lysbakkenék által követelt, radikális szakítás az olajiparral szerintük egyszerűen nem reális a Norvég Királyság számára.

A választáson győztes Munkáspárt miniszterelnökjelöltje leszögezte a távozás után: „Szükségünk van az olajipar aktív közreműködésére abban, hogy sikeresek legyünk a zöld átállásban. Nézetünk szerint az aktivitásuk és a tengeri olajmezők felderítése és feltérképezése nélkül nem juthatunk közelebb e célhoz. Ennek felfüggesztése komoly visszalépés lenne számunkra. Az ipari szakértelem az egyetlen, ami sikeres zöldpolitikához vezethet el.”

Mindennek ellenére nagyon úgy tűnik, a 25 százalékos Munkáspárt régi és bevett újbalos szövetségesei nélkül elég nehezen fog a közeli jövőben kormányt alakítani. Igaz, minderre immár Erna Solberg miniszterelnöknek sem nyílik esélye: szövetségüknek összesen 67 mandátuma lett.

A Munkáspárt tehát végül úgy döntött, a centrista és euroszkeptikus Középpárttal kisebbségi kormányt alakítanak majd, mindez pedig éppen kedden derült ki.

A jobbos partner fontosabb volt

A Szocialista Bal az egyébként továbbra is nagyon erős norvég újbalnak az a szárnya, amire mindeddig általában, mindenféle kezdeti akadály ellenére a Munkáspárt számíthatott Osloban, amikor választást nyert. Jens Stoltenberg későbbi NATO-főtitkár szociáldemokrata kormánya is például csak úgy tudott nyolc éven keresztül működni, hogy a Szocialista Bal képviselői megszavazták a törvényeket. 

Ráadásul a klímapolitika, és az olajipar helyzete a teljes Munkáspártot is megosztja, mintegy generációs alapon. Az EUObserver keddi cikke kiemelte például, hogy az – amúgy szomorú apropóból, Anders Behring Breivik náci merénylő utoyai mészárlásának apropóján ismert – munkáspárti Ifjúsági Front, (AUF), a párt ifiszervezete külön programot hirdetett a választás alatt, amely szinte

pontról pontra megegyezett a Szocialista Bal és Lysbakkenék programjával.

Ez általában nem szokott gondot okozni, korábban a két párt úgyis koalícióba lépett és ekkor az ifjúsági szervezet szorosabban együtt is dolgozott velük. Most azonban az „öregek” mellől hiányoztak ők is a koalíciós tárgyalóasztaltól.

A Középpárt ráadásul éppen a hagyományosan igen szennyező és nagy környezeti terhelést is jelentő norvég nagyipari mezőgazdaság és halászat egyszerű érdekvédője.

Ez azt jelenti, hogy az EU-val való, a norvég gazdák jogait korlátozó, szorosabb gazdasági együttműködést például ellenzik, brutális védővámokat vezettek be segítségükkel például a hús- és tejiparban is és elutasítják a szabadkereskedelmi egyezményeket – ilyenkor az újbal könnyedén tud velük együttműködni – a radikális klímapolitikai életmódváltás azonban határozottan nem a kedvenc ötletük, ugyanezekből az okokból.

A Középpárt, csakúgy mint a Szocialista Bal, 2005 és 2013 között már volt kormánypárt Stoltenberg alatt, és úgy tűnik, hiába féltek sokan attól, hogy az azóta a nacionalizmust is nyíltan újra felvállaló, Trygve Slagsvold Vedum vezetése alatt immár populistává is vált párt áll fel először a szocdem koalíciós asztaltól, úgy tűnik, mégsem nekik volt nehéz a tárgyalás, hanem épp a baloldalnak.

Gahr Størenek a megbeszélések alatt sajátos módon ugyanis mérlegelnie kellett, ugyancsak baloldali, klasszikus szövetségese 13 képviselőjére tart inkább igényt, vagy a Középpárt által szerzett 28 mandátumra. Végül az utóbbiak mellett döntött, de 

emellett a Munkáspárt leszögezte, a feltétlenül szükséges szavazásokhoz, mint a költségvetés elfogadása, továbbra is számítanak a Szocialista Balra.

Egyebekben Jonas Gahr Støre megígérte, legkésőbb október 15-re feláll majd a kormánya, igaz a kívánt stabil többség nélkül.

A skandinávok nagyon klímatudatosak, csak épp a zöldpártok nem kellenek nekik

Noha a radikalizmusban továbbra is eltérnek az álláspontok, a szeptember közepén tartott norvégiai választásokon minden induló párt a saját klímapolitikájával kampányolt leginkább. Míg a múltban tehát a fősodratú erők vagy nem tartották ezt a legfontosabb kérdések egyikének, vagy csupán nagyon kis mértékben vállalták fel a valódi kérdéseket, mint például az ország ipari exportjának 40 százalékát adó olajipar jövőjét, addig mostmár erről folyik a vita.

Paradox módon – csakúgy mint valamelyest a németországi választásokon – ez a skandináv jóléti államokban is azt jelenti, hogy a témát eredetileg a köztudatba bedobó zöld pártok immár mindenhol alulteljesítenek.

A trendnek csak a legújabb eleme a norvég Miljøpartiet de Grønne (MDG) gyenge, 3,8 százalékos szereplése. Ezzel kapcsolatban a párt volt vezetője, Rasmus Hansson az Euronews tudósításában megemlítette, egyszerűen az történt, hogy „immár minden más párt a mi kezdeményezéseinkkel kampányol”, így a norvégiai zöldpolitika névleg „nagyon is tömött térré változott”. Mindennek nyilvánvaló oka, hogy a legutolsó évtizedek ismétlődő természeti katasztrófái és látványos ökológiai változásai egyértelművé tették a probléma súlyos jellegét.

Így, hasonlóan Svédországhoz, Dániához, Norvégiában is csupán az oslói, és agglomerációban szavazókat mozgatta meg valamelyest a most Une Bastholm listavezetésével felálló MDG.

Az eredetileg ugyancsak főleg általuk képviselt környezetvédelem ügyét ugyanis vidéken átvette a Középpárt, míg a nagyvárosokban a fiatalabb szavazók immár jóval radikálisabb klímapolitikát követlenek, őket Lysbakkenék és a Vörösök jóval inkább meg tudták szólítani, mint a főleg egyetemi szakértőket felvonultató MDG.

A Munkáspárt mérsékeltebb klímapolitikája viszont lényegében közelebb áll a konzervatívokéhoz mint akár az MDG szakaszos, akár a balosok radikális olajipar-leépítési és gazdasági korlátozási terveihez.

Így tehát a radikális zöldpolitikát, klímavédelmet követelő erők ugyan fölfelé jönnek a klímaváltozás szempontjából az olaj- és földgázlelőhelyek miatt, és a sarkkörhöz való közelség miatt is kiemelt fontosságú országban, azonban szavazataik megoszlanak és egyelőre – összesített 24 fős képviselőcsoportjukkal – sem a Szocialista Bal, sem a Vörösök, sem pedig az MDG nem számíthatnak arra, hogy komoly politikai áttörést érhetnek majd el.

NYITÓKÉP: A médiának nyilatkozik Jonas Gahr Støre, a norvég Munkáspárt vezetője a hárompárti koalíciós tárgyalások kezdetekor, 2021. szeptember 14-én. A remények hamar elszállta. / FOTÓ: CDIEU, Facebook