Ha évtizedekig kitaszítottságban élsz, kisebb az esély a boldogságra

Kisebbséghez tartozni a világon mindenhol nehézségekkel jár, Magyarországon ez különösen is igaz a romákra. Setét Jenő roma jogvédő aktivistával, neveléstudományi kutatóval és a szakirodalmat tanulmányozva néztük meg, milyen pszichológiai és társadalmi nehézségekkel kell megküzdeniük a romáknak az integráció felé vezető úton.

A kisebbségi csoportok tagjainak gyakran nemcsak nehézkes gazdasági helyzetükkel, de a megbélyegzésből és diszkriminációból adódó önértékelés válságával is meg kell küzdeniük. Ahhoz, hogy ezt a jelenséget megértsük, beszélnünk kell azokról a pszichológiai tényezőkről is, amelyek – számtalan politikai és egyéb tényező mellett – a kisebbségek identitását alakíthatják.

Setét Jenő roma jogvédő aktivistával és Híves-Varga Arankával, a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének vezetőjével beszélgettünk arról, mik azok a pszichológiai és társadalmi tényezők, amik ma a roma identitásra hatnak Magyarországon.

A rendszerváltás traumája

Setét Jenő szerint, ha a mai roma identitás kérdéseit akarjuk körbejárni, a rendszerváltástól kell indulnunk. A rendszerváltás ugyanis mélységes traumával járt az ország egésze számára, de a roma közösségekben földcsuszamlásszerű volt a munkaerőpiaci talajvesztés. Rendszerszinten számos problémához nem sikerült érdemben hozzányúlni és ennek meggyőződése szerint

leginkább az erre vonatkozó politikai akarat hiánya volt az oka.

Továbbra is több száz elkülönítő iskola létezik az országban, továbbra is többszáz cigánytelepen olyan alapvető közművek hiányoznak, mint az út, a járda, a közvilágítás, a szemétszállítás – mondja Setét. Hiányzik a cigány emberek tömegeinek reprezentációja a közalkalmazottak körében, hiányoznak a magyar közoktatás tananyagából a romákra vonatkozó tudásanyagok, és a romák továbbra is küzdenek a politikai reprezentáció hiányával.

Setét tapasztalatai alapján ez elmúlt évek gazdasági növekedése azért a roma közösségekre is hatott: sok az apró roma vállalkozás, és kicsivel több roma ember tud a legális munkaerőpiacon megkapaszkodni. Bár ezek jellemzően alacsony presztízsű munkák, de mégiscsak munkaerőpiaci részvételre nyújtanak lehetőséget.

Híves-Varga Aranka végzett korábban olyan, romák élettörténetét vizsgáló kutatást, ahol megjelent a roma identitás kérdése. Az ezekben a kutatásokban adott válaszok esetén szinte kivétel nélkül megjelent vagy a tágabb lakóhelyen vagy az iskolai környezetben tapasztalt rasszizmus.

Elmondása alapján ez is lehet az oka annak, hogy többen próbálják titkolni, vagy letagadni a roma származásukat (bár nyilván erre nem mindenkinek nyílik lehetősége). Gyakori volt továbbá a munkaerőpiacra igyekvő romák beszámolói alapján a lakhely alapján történő diszkrimináció is.

Hogyha embereknek, embertömegeknek 10-20 évet kell kitaszítottságban, kirekesztettségben élni, vagy a hétköznapi életük minden szegmenségben jelentős előítéletekkel találkoznak (nem veszik fel őket dolgozni, mert láthatóan romák, követik őket a boltokban, gyakrabban igazoltatják őket a rendőrök), az kitermel olyan lélektani folyamatokat, amelyek rombolják az ember önbecsülését, és a boldogságra való képességét is – mondja Setét Jenő.

A média is bűnbakot keres bennük

A romák magyar médiában történő reprezentációjának problémájára már csak az alapján is következtethettünk, hogy mennyire nehéz volt ehhez a cikkhez kisebbségek helyzetével foglalkozó akadémikust megszólaltatni. Setét Jenő szerint a jelenlegi helyzeten a társadalmi klíma tudna javítani, hogyha a társadalom nem arra szerveződne, hogy bűnbakokat, politikai céltáblát képeznek a romákból. Az aktivista azt mondja,

a médiának jelentős szerepe van annak a roma képnek a kialakításában, amit a romák nélkül hoztak létre, mondhatni a fejük fölött.

Bár a romaellenes retorikának a magyar médiában játszott szerepéről találhatunk már tanulmányokat is, aligha kell a szakirodalomhoz fordulnunk, hogy ilyen példákra bukkanhassunk. Setét szerint a médiának meghatározó volt a szerepe a cigánybűnözés kifejezés és a szélsőjobb nyelvezetének elterjesztésében. Gyakorinak látja továbbá, hogy bűncselekményekről történő közvetítéseknél a média külön kiemeli a bűnelkövető roma származását, miközben az egyének etnikai hovatartozásának semmi köze nem kellene, hogy legyen az elkövetett bűncselekményhez.

Ennek egyik abszurd ellenpéldája volt, miután Fehér Sándor cigányprímás a Costa Concordia tengerjáró hajó 2012-es balesetekor gyerekeket mentett és életét vesztette. Az eset után már nem cigányprímásként, hanem magyar zenészként utalt rá a sajtó – mondta Setét. Szintén példaként említette a a 2008-as Horák Nóra-gyilkosság esetét arra, hogy a média milyen mértékben ragaszkodik a bűnelkövetők romaként való bemutatásához – még akkor is, ha az elkövető származása ismeretlen.

Úgy látja, ha a társadalmi klíma a romák emberi jogaira és alapvető méltóságára érzékeny volna, az sokat segítene. Szintén nagy segítség lenne, ha a társadalmi folyamatokat Setét szerint szinte kizárólagosan alakító döntéshozó politika hasonlóan távol tartaná magát az előítélettől és a rasszizmustól.

Együtt építjük az identitásunkat

A társas kapcsolatok szerepét és a megküzdési stratégiákat jól leírja Bigazzi Sára és Csertő István 2015-ös tanulmánya. A szociális azonosságtudatunk alapja az, hogy milyen csoport tagjaiként látjuk magunkat, vagy milyen csoport tagjaiként látnak mások bennünket. A pozitív énkép fenntartása érdekében hajlamosak vagyunk más csoportokkal összehasonlítani a sajátjainkat. Ráadásul az információnak való jelentéstulajdonítás is változik a társas kölcsönhatásokon keresztül, így abban nagy hangsúlyt kap a kommunikációban résztvevő felek gondolkodása és viselkedése.

Ha a csoportunk megítélésének és a kommunikációs felek hozzáállásának fontosságát egyben nézzük, és ehhez hozzávesszük a magyar cigányság társadalmi helyzetét, akkor láthatjuk, hogy cigánynak lenni Magyarországon miért járhat az önértékelés folyamatos fenyegetettségének érzésével:

a cigányság csoportjának széleskörű negatív megítélése nagyban megnehezíti a csoport tagjai számára a pozitív énkép fenntartását.

Az identitás válsága ezen túl sajátos problémákkal járhat olyan romák esetén, akik például diplomát is akarnak szerezni. Híves-Varga Arankával ezért kitértünk a roma szakkollégisták identitásának kérdésére is: náluk az említett problémákon túl a családi és kulturális közegtől való elszakadás is probléma lehet. Esetükben azt látta, hogy egymást erősítve tartják meg a cigány identitásukat. Szerinte a roma szakkollégiumok legnagyobb előnye, hogy egy ilyen közösségben sokkal jobb esélyük van a diákoknak arra, hogy a cigányságukat pozitív értékként éljék meg.

Nincs szükség párhuzamos országra

Setét Jenő megítélése szerint a romák integrációjának két alapfeltétele van:

• A roma emberi jogi mozgalomban Magyarországon mindig is az volt az egyik alapállítás, hogy nem lehet egy külön általános ellátórendszer és emellett párhuzamosan egy etnikai ellátórendszer. A különböző, etnikailag nem specifikus ellátórendszerekben kell megteremteni a roma embereknek a hozzáférését és az érdemi részvételét. Az olyan általános politikai beavatkozásokat, mint amilyen volt például a korábbi szociálpolitikai támogatás és ma a CSOK, szintén alulról kellene nyitni, és olyan erőforrásokat teremteni, amivel a legszegényebbek is a kor követelményeinek megfelelően lakhatást tudnak teremteni.
• Ezeket egészíthetik ki célzott hátránykiegyenlítő intézkedések. Ilyen volt például a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány által koordinált középiskolásoknak és felsőfokú oktatásban résztvevőknek nyújtott ösztöndíj- és mentorprogram, vagy Setét szerint a célzott telepfelszámolási programok is.

Híves-Varga Aranka az oktatási integráció fontosságát is kiemelte. A kutató úgy véli, nem elég szimplán összekeverni az embereket, olyan módon kell az oktatási intézményeket működtetnünk, hogy az akár társadalmilag, akár kulturálisan sokszínű tanulói környezetben az emberek jól érezhessék magukat a különbözőségben.

Az asszimilációpárti romáknak meg kell adni a lehetőséget erre, míg aki megőrizné romaságát az identitásán belül, annak is szabad utat kell biztosítani – mondja. Nem minden roma ember szeretné ugyanazt, hogy ki-mit tart ideálisnak, az pedig attól függhet, hogyan képes kezelni identitásának fenyegetettségét, vagy hogy egyáltalán mit ért esetünkben a cigány identitás alatt.

Mindenki máshogy küzd meg az identitás fenyegetettségével

Minden olyan cselekvés, ami az azonosságtudatunk veszélyeztetettségének csökkentésére szolgál, tekinthető egyfajta megküzdési (coping) stratégiának. Ezek a stratégiák megjelenhetnek egyszerre egyéni, egyének közötti és csoportok közötti szinteken is.

Egyéni stratégiákra példa lehet, ha valaki magasabb kategóriába sorolja magát (mondjuk cigányság csoportja helyett az emberiség csoportjába), vagy, ha átértelmezi saját helyzetét (pl.: nem a cigányságának tulajdonít valamilyen bánásmódot). A lényeg, hogy az egyén itt vagy magát a helyzetet próbálja feloldani, vagy az ahhoz fűzött érzésein próbál meg változtatni.

A személyközi megküzdési stratégiáknak is több fajtája ismert. Az egyének megpróbálhatják eltüntetni a csoporttagságukat, választhatnak egyfajta belenyugvó engedelmességet, viselkedhetnek szándékosan az elvárttól ellentétesen, és választhatják a többségi csoporttól való távolságtartást is.

A csoportok közötti megküzdési stratégiák egyike, amikor az egyén megkísérli elhagyni az adott csoportot (social mobility), de ez sokszor nem csak kivitelezhetetlennek tűnik, az egyén nem is mindig akarja ezt. Esetenként jó ötletnek tűnhet egy jellemzően multikulturális országba költözni.

Setét Jenő személyes tapasztalatai szerint, az országot elhagyó cigány családok alapvető élménye az, hogy külföldön nem számít a származásuk. Legyen valaki segédmunkás, kőműves, biztonsági őr vagy autószerelő, nem az számít, hogy milyen bőrszíne van, hanem az, hogy mihez ért – mondja az aktivista.

A többi lehetőség közötti választást nagyban befolyásolja, hogy mennyire tartják az egyének az aktuális társadalmi rendet stabilnak, hitelesnek. Ha egy rendszer hiteltelennek és instabilnak tűnik, akkor valószínűbb, hogy az egyének más keretrendszerben fogják értelmezni a kisebbségi csoporttagságukat, elérhetővé válik számukra egy kognitív alternatíva. Azoknak, akiknek ez az alternatíva elérhető, a magyar cigányság körében

hajlamosabbak az asszimilációt pártolni az interkulturális megoldás helyett.

Ez esetben a társas versengés is megjelenhet, amelynek célja, a beállt társadalmi rend megváltoztatása, a negatívnak ítélt csoport helyzetének javítása érdekében, erre lehetnek példák a különböző emberjogi mozgalmak. Ha nincsenek rendelkezésre álló alternatívák, a társas kreativitás keretében például új dimenziók mentén hasonlíthatják össze a saját csoportjukat más csoportokkal. Itt a saját csoporthoz kötött tulajdonságok újraértékelése és az új csoportokkal való összehasonlítás is segíthet.

Üres ígéret a kisebbségi politika

Setét Jenőnek markáns véleménye van a rendszerváltás utáni integrációs programokról is. Úgy látja, hogy a rendszerváltás óta a civil társadalom példátlanul jeles teljesítményt nyújtott, ideértve a roma és nemroma civileket egyaránt. A roma integráció tekintetében minden fontos kezdeményezés meglátása szerint valójában a civil önszerveződésből nőtte ki magát.

Véleménye szerint az államot üzemeltető különböző politikai pártok kormányra kerülve a roma integráció tekintetében leginkább üres retorikákával próbálták begyűjteni a magyar romák választási szavazatait.

Említette, hogy gyakorlatilag 90-től minden kormányzatnak volt valamilyen írott formátumú elképzelése a romák integrálására, felzárkóztatására, de ha megnézzük a független jelentéseket és például az állami számvevőszék jelentéseit, akkor ezekből kiderül, hogy

ezek pont attól váltak üres ígéretekké, hogy nem rendeltek nagyon gyakran mellé költségvetési forrást.

Ha egyetlen időszakot kellene kiemelnie, akkor a Medgyesi kormány meginduló integrációs, de-szegregációs politikáját tartja pozitívnak, de 2006 után ezt a politikát elkezdték felszámolni, pont az előítéletes szavazók rosszallása miatt és a tőlük való félelmükben. Mindenesetre ehhez az időszakhoz nyúlna, ha meg kellene jelölnie olyan állami politikai folyamatot, ami az integráció irányába hatott volna, legalábbis, ha nem hátrál ki mögüle a saját kormánya.

Nem eltörölni, reformálni kellene a közmunkaprogramot

Setét Jenő szerint a közmunkaprogramot nem felszámolni, hanem egyenjogúsítani, megreformálni kellene, az itt elérhető bérnek is igazodnia kellene például a minimálbérhez. Jelenleg a közmunkarendszerben 54 ezer forint, ami jövedelemként elérhető, ez szerinte méltánytalanul alacsony, a romákat érintő külön jogszabályok pedig diszkriminatívak.

Persze minden olyan intézkedést, amely a tartós munkanélkülieknek, köztük a romáknak a munkaerőpiacra való visszakerülését helyezi a fókuszába, Setét is fontosnak tart.

Ő viszont elsősorban a közalkalmazottak körére fókuszálna, itt javítaná a roma munkavállalók reprezentációját.

Magyarországon például – ahogy a koronavírus-válság is megmutatta – égető hiány van az egészségügyben ágazati szakképzett dolgozókból. Setét szerint ez lehetne egy olyan terület, ahol roma orvosok, ápolók tömegesen jelenhetnének meg.

Varga Aranka az oktatás felől látott rá a közmunkaprogram hatásaira. Úgy látja, hosszú évekig az volt a jellemző, hogy azok a diákok, akiknek a szülei bekerültek a közmunkaprogramba, sokszor pont kiestek a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű kategóriából – bár ez most már nem így van. A probléma az, hogy ez a jövedelem sem annyira biztos, sem annyira magas nem volt, hogy a gyerekeknek érdemben segített volna, ugyanakkor így elestek olyan pedagógiai szolgáltatásoktól (pl.: extra odafigyelés, akár ösztöndíj) amik az előre jutásukat segítették volna.

Üres ígéretek, a reprezentáció hiánya, diszkrimináció és mélyszegénység: ez az, ami a magyar kisebbségpolitikára és a romák mindennapi életére jellemző még mindig, 30 évvel a rendszerváltás után is. 2021-ben a kérdés az: van, vagy lesz-e arra valaha politikai szándék Magyarországon, hogy ezekkel a problémákkal érdemben foglalkozzon valaki.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali