+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ágoston Dániel
2021. február 5. péntek, 14:01
Most épp Marilyn Manson esetében láthatjuk mindezt, akinek élőben nézhetjük végig a földbe döngölését. Pedig a civilizált társadalmat az különbözteti meg a barbár középkori tébolydától, hogy lehetőség van az önvédelemre és a jog előtti egyenlőségre.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Önmagában már az is félelmetes, hogy az ember úgy áll neki egy ilyen cikknek, hogy azt gondolja: ha ezért nem kapok a pofámra, akkor semmiért.

 

Az eleinte még üdvözölendő, ugyanakkor szomorú apropóból alakult #MeToo mozgalom első sikerei, amely Harvey Weinstein bíróság elé citálásával indult, úgy tűnt, széles körben világít majd rá egy olyan jelenségre, amely kétségtelenül jelen van a társadalom számos területén. Az irodai zaklatásoktól kezdve a családon belüli erőszakon át a szórakoztatóiparon belüli komoly visszásságokig, és így tovább.

 

Végletekig hiszterizált korunk teljesen félrecsúszott közbeszédének megfelelően azonban annak reménye és lehetősége, hogy végre érdemben tudjunk beszélni a mindennapossá vált társadalmon belüli erőszakról, zaklatásokról és visszaélésekről, nagyjából az indulástól számított negyedórán belül fordult át egy tébolyult, össztársadalmi epeömléssé, amely jelen pillanatban már ott tart, hogy gyakorlatilag

 

bemondásra nullázható le bárki karrierje úgy, hogy a vádlottnak a telefonzárját sincs ideje feloldani, hogy bármit szólhasson saját védelmében.

 

A köznyelv szexibb fele el is nevezte e jelenséget cancel culture-nek, amit annak hívei leginkább azzal szentesítenek, hogy sem kímélet, sem bocsánat nem jár azok számára, akik nőket bántalmaznak, vállalhatatlan dolgokat mondtak, mondanak, illetve bármi hasonlót tettek korábban (amihez ráadásul automatikusan kapcsolódott a büntetés utáni második esély lehetőségének zsigeri elutasítása).

 

E radikális lendülettel még egyet is lehetne érteni (leszámítva az önreflexió és a jóvátétel kizárását), hiszen senki nem gondolhatja komolyan, hogy Weinsteinnek meg kellett volna úsznia bármilyen formában azokat a dolgokat, amiket tett.

 

Ám a nemesnek tűnő és valódinak tetsző forradalmi célt szinte azonnal átitatta a harag, a gyűlölet, a bosszúvágy és a vérszomj,

 

amihez csatlakoztak a politikai korrektség, korunk egyik legsúlyosabb értelmi fogyatékosságának szandálos, búzafüves, kendertarisznyás prűdjei, amit pedig még tovább borzolt a radikális feminizmus legszélének érkezése a nyugati végekről, akik szerint többnyire mindenki elnyomó, akinek nincs méhe.

 

A számonkérés és az elszámoltathatóság mozgalma pedig átcsapott az eltörlés kultúrájává.

 

Mindennek jól látható hullámai tajtékoznak most már, amelyek persze egyre távolabb is sodorják a valódi célt: a nemek közötti egyenlőség megvalósulását, aminek már réges-rég magától értetődőnek kellene lennie, a primitív szexizmus indexre tételét, a kapcsolatokon, a családon belüli erőszak minden formáját, a rasszizmust és így tovább.

 

Ehhez képest könyékig a bulvár mocskában kotorászva nézzük ezt az egész jelenséget, ahol gyakorlatilag bemondásra lehet bedönteni bárki karrierjét, s amelyhez bőven elég már egy Twitter-bejegyzés is.

 

Most épp Marilyn Manson esetében láthatjuk mindezt, akinek élőben nézhetjük végig a földbe döngölését, miután Evan Rachel Wood az Instán hétfőn megnyomta a cancel gombot,

 

és kiposztolta: nem hallgat tovább a bántalmazójáról, akinek kilétét korábban már pedzegette, s akit Brian Warnernek hívnak, aki pedig nem más, mint a vállaltan sátánista, főállású rocksztár és évtizedes provokatőr, Marilyn Manson.

 

Woods állítása után (amihez egyébként három másik nő is csatlakozott hasonló állításokkal) másnap Manson kiadója, a Loma Vista azonnal kiadott egy közleményt, miszerint: „Evan Rachel Wood és más nők felkavaró állításai nyomán, melyekben Marilyn Mansont nevesítik a bántalmazójukként, a Loma Vista azonnali hatállyal beszüntette az aktuális Manson-album további promócióját. Az aggasztó fejlemények miatt egyúttal úgy döntöttünk, hogy semmilyen jövőbeni projektben nem dolgozunk együtt Marilyn Mansonnal.”

 

Szerdára pedig az American Gods sorozatot forgalmazó Starz! is sietett közölni, hogy Marilyn Manson nem fog többet szerepelni a sorozatban, a műsort gyártó tévécsatorna pedig bejelentette, hogy a még be nem mutatott epizódokból úgy vágják ki Mansont, akár Trockijt Lenin mellől.

 

Összesen tehát két nap kellett ahhoz, hogy Marilyn Manson egy vád elhangzása után persona non grata legyen szinte mindenhol.

 

Pedig ha valaki, akkor ő igen nagy rutinnal bír abban, hogy megvádolják: bőven elég csak a clevelandi iskolai lövöldözésre gondolni, ahol a közvélemény lényegében őt okolta a történtekért, minekután a gyilkosok azt mondták, hogy a vállaltan sátánista Manson zenéit hallgatták.

 

Manson egyébként reagált a vele szemben most elhangzottakra, amelyben azt írta, hogy természetesen mindig a felbujtás volt a személyiségének központi eleme, de mindegyik kapcsolata közös beleegyezésen alapult, és egyértelműen tagadja a vádakat. A dolog persze egész biztosan nem fog megállni ezen a ponton, és jelenleg simán van reális esélye annak, hogy Manson karrierje ezen a ponton derékba törhet.

 

És akkor most beszéljünk arról, mi az iszonyatosan nagy baj ezzel a helyzettel, s mi az, ami miatt a szarnak is bele kéne fagynia mindenkibe emiatt!

 

Evan Rachel Wood állítása természetesen lehet valós. Magától értetődően nem lehet azzal jönni, hogy amiről beszél, annak már 10 éve, különben is minek ment oda, biztos úgy volt öltözve, meg hát Manson amúgy sem tűnik egy különösebben labilis, kellemes fickónak. Minthogy nyilvánvalóan nem az, erről épp Trent Reznor és Wes Borland szólt legutóbb, akik személyesen is úgy utálják őt, mint a szart. Nyilvánvalóan nem is könnyű adott esetben szembenézni egy ilyen helyzettel, felvállalni azt, s még nehezebb 10 év távlatában bizonyítani bármilyen bántalmazást.

 

A helyzet árnyalása érdekében azonban érdemes megemlíteni Dita Von Teese csütörtöki közleményét, aki hét évig volt Manson barátnője, egy évig pedig a felesége, aki azt írja: a felmerült vádakból a maga részéről nem tapasztalt semmit, elválásának oka Mansontól pedig nem bántalmazás miatt történt, hanem azért, mert Manson megcsalta, és folyamatosan be volt állva, mint a gerely. Ettől még persze lehet, hogy Von Teese-nek valamilyen rejtélyes oknál fogva éveken át mázlija volt Mansonnal.

 

Viszont az annak ellenére is vérfagyasztó, hogy miután Wood egy reggel belekiabálja az internetekbe ezt az egészet, az automatikus és gondolkodás nélküli reakció minderre az, hogy a kiadók és forgalmazók fejvesztve kirúgják Mansont, totál nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyva az ártatlanság vélelmét és az ő állítását a vádakkal szemben.

 

Persze könnyű rácsúszni az együttérzés örvén erre a hozzáállásra. Én is ragadtattam már el magam hasonlóképp egy másik ügyben, kár is volna tagadni. Valahol érthető is ez, mivel az embert jó esetben sarkallja az igazságérzete, sokszor pedig nem annyira szeret gondolkodni – rossz esetben pedig kényszere van a lincselésre.

 

De vajon áldozathibáztatás azt mondani, hogy álljon meg a fáklyás, és hallgattasék meg a másik fél is?

 

Felháborító hazugság még csak feltételezni is, hogy egy begazolt nőnek is eldurranhat az agya, aki ezért úgy dönt, kibaszik az exével, mert csak? Skandalum azt állítani, hogy nők is lehetnek erőszakosak? Hogy a cancel culture teljesen beteg, perverz trendjének kényszeresen megfelelve hajszálon függött JK Rowling és James Gunn pályafutása? Nincs ebben az egészben esetleg a zseniális Nick Cave-nek totál igaza? Durva tévedés azt pedzegetni, hogy a kor szellemének megfelelően egy férfi karrierje szinte biztosan nem él túl egy ilyen vádat? Szemben mondjuk Cardi B-vel, aki csont nélkül tudta megmagyarázni, hogy korábban férfiakat gináztatott be és rabolt ki?

 

Csak azért kérdezem mindezt, mert Johnny Depp (aki véletlenül épp Manson egyik jóbarátja) esete alighanem kiváló példa az efféle helyzetek árnyaltságra. Jelen pillanatban az ítélet vele szemben ugyebár az, hogy „feleségverő”, minekután elbukta az ezen állítással szemben indított perét a The Sun című bulvárlappal szemben. Ennek okán azonnal ki is hajították a Legendás állatokból, közölték vele, hogy a büdös életben nem szerepelhet többé a Karib-tenger kalózaiban (ez utóbbival mondjuk inkább csak nyert), és úgy hullott egy pillanat alatt a padlóra, ahogy Kunhalmi Ágnes pattant vissza az MTVA stúdiójának ajtajáról.

 

Történt mindez annak fényében, hogy gyakorlatilag mindvégig világos volt: a helyzet egyáltalán nem abban állt, hogy a szétkokózott, sakál részeg Depp passzióból berugdosta Amber Heardöt a sarokba naponta kétszer – sokkal inkább arról volt szó, hogy egy teljesen megromlott házasság durvult el, amik kétségtelenül durva balhékban csúcsosodtak ki. 

 

Hogy mik lehettek a körülmények? Nyilván nem tudhatjuk. De senkit nem is érdekelt. Merthogy egyáltalán nem vette figyelembe a közvélemény, hogy Heard a válás alatti terápiás beszélgetések során nemcsak azt ismerte el, hogy megütötte Deppet, ami után a volt férj inkább elmenekült otthonról, még gúnyt is űzött belőle azt bizonygatva, hogy úgysem fog hinni neki senki, ha azzal áll elő, hogy valójában ő az áldozat. Ehhez képest mégis Johnny Depp karrierje törik éppen derékba.

 

Kérdem én: mennyivel nehezebb elképzelni úgy általában egy full idióta nőt, aki összejön egy férfivel és a nő bántalmazza a férfit, mint fordítva? Annyira lehetetlen elképzelni, hogy miután Heard sokadik alkalommal balhézott össze Deppel, aki sokadik alkalommal húzott el inkább otthonról keményen bekarmolni, egyszer csak eljutott arra a pontra, hogy lekevert egyet a volt nejének? Nem.

 

Rendben van egy ilyen helyzet? Szó sincs róla.

 

Ám még mielőtt végérvényesen és elkerülhetetlenül bekerülnék a nőellenes hímsoviniszta áldozathibáztatók dehonesztált kategóriájába, szeretném világossá tenni a mindenek feletti lényegét ennek: az erőszak az erőszak. Tök mindegy, hogy férfi vagy nő követi el. Ugyanúgy vannak agresszív, erőszakos apák, ahogy rettenetes, terrorista anyák is.

 

Erőszaktevők tettét más mércével mérni azért, mert más a kromoszómájuk: vérlázító szexizmus.

 

Ez az egész téboly és inverzzé váló kettős mérce pedig nemhogy segít, de kizárólag árt az emancipációnak. Ráadásul ennek láttán igazulnak meg még inkább a hónaljszagú hímsoviniszták. És nem, nem engedhető meg, hogy bárki karrierjét bemondásra kettétörje bármilyen társadalmi rögtönítélő bíróság, és nem, nem engedhető meg, hogy bárki esetében figyelmen kívül hagyjuk az ártatlanság vélelmét.

 

Ez különbözteti meg ugyanis a civilizált társadalmat a barbár középkori, illetve 20. századi diktatórikus tébolydáktól. Az, hogy lehetőség van az önvédelemre, a jog előtti egyenlőségre

 

– ahogy arra is, hogy kétséget kizáróan, de legalábbis világosan leleplezhető és elítélhető legyen az, aki valóban bántalmazó.


Ha azonban ennek a jelenségnek nem szabunk gátat, ha ez a végtelenül jogszerűtlen, önjelölt módon törvények felé helyezkedő neojakobinus tempó, amely kizárja a tisztességes jogi eljáráshoz való alapvető emberi jogot, ha ez normalitásként ágyazódik be a mindennapjainkba, akkor tulajdonképpen ugyanaz fog történni társadalmi szinten, mint amikor egy családban normalizálódik az igazságtalanság, a folyamatos fenyegetettségérzet, az erőszak. Márpedig, ha az ártatlanság vélelme nem illet meg mindenkit, ha az esélyét is elvesszük annak, hogy valaki tisztázni tudja a saját nevét, és rögtön azzal indítunk, hogy tönkre tesszük bárki életét, akkor bizony nagyon cefet világ elé nézünk.

 

Olvasnál még Ágoston Dánieltől? Itt megteheted! Vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Hogyan készül a nyitására a rendezvényszektor, ahol általában már hónapokkal előre leszervezik a koncerteket? Szakmabeliekkel jártunk utána!

Az összeget Parragh László mondta az Azonnalinak. Mi ez az összeg, mi mindenből áll és hogyan jött ki? Utánajártunk.

Jövő hétfőtől szerdáig a Sinopharm-vakcinával való oltásra már magunk bejelentkezhetünk, nem kell a háziorvos hívását, mailjét várni.

Lehet majd menni könyvtárba
és edzőterembe is, de csak védettségi igazolással.

Ezzel véget ér az orosz erődemonstráció, aminek a pontos célja nem ismert, és enyhülhet a hetek óta tartó feszültség a két ország között.

Szerdán vették az első szállítmányt a szintetikus antitestet tartalmazó gyógyszerből. A kórházak kérhetik, elmondjuk, mi ez.

Ahhoz, hogy ezt el tudják dönteni, először átláthatóvá kéne a tenni a Diákváros területére tervezett kínai egyetemmel kapcsolatos kormányzati döntéseket.

A hét kérdése

A brit ellenzék vezetőjét személyesen egy bathi kocsma tulaja dobta ki, amiért pártolta a hosszan eltartó járványügyi lezárásokat. Magyarországon ki ne ihasson, ha lesz nyitás?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás