Ágoston Dániel
Portugálok után, franciák előtt: itt az Azonnali Eb-műsora!
Portugálok után, franciák előtt: itt az Azonnali Eb-műsora!

Az Azonnali Eb-műsora a társadalmi kontextus iránt érdeklődő focilaikusoknak és azoknak a focirajongóknak, akik kíváncsiak, mi történik a foci Eb-n a szigorúan vett pályán kívül.

Ágoston Dániel
A járvány után már a technó sem a régi

Elektronikus zenei téren elvérzett a nyitás. Akik el is mentek a diszkóba, azok is úgy ácsorogtak a tánctéren, mint szűz fiatalok a swingerklubban.

Ágoston Dániel
Magyar nyitás: kicsit sánta, kicsit hülye, de a miénk

A magyar nyitás sok tekintetben furcsa, az azonban teljesen érthetetlen, miért nem látogathatóak a rendezvények, mozik és az éttermek belterei 24 óránál nem régebbi PCR-teszttel.

Úgy néz az ország egyik fele a másikra, mint gyújtogató a vizes szénakazalra
Úgy néz az ország egyik fele a másikra, mint gyújtogató a vizes szénakazalra

A politikusok elhozták nekünk a fortyogó gyűlöletet, de még ebben a helyzetben is meg kell maradnunk embernek, vallja az ország legfoglakoztatottabb és legkarcosabb orgánumú színésze, Thuróczy Szabolcs, aki szerint, ha valami jó művészet, az úgyis el fog jutni az emberekhez. Az Aranyélet érző szívű maffiózója, az HBO legújabb, készülő sorozatának tartótisztje az Azonnali podcastjában mesélt a koronavírus alatt töltött időkről, nyírségi identitásáról, megmásított rendszerváltásról és arról, hogy mivel lenne érdemesebb foglalkozni egy sima hétköznapon. Interjú!

Ágoston Dániel
Most akkor full hülye vagyok, amiért kínaival oltattam be magam?

Nyilván nem. Még akkor sem, ha az információs szupersztrádán száguldó hírekből az ember alig tudja kisilabizálni, mégis mi a helyzet. Átverve viszont igenis érezhetem magam, ami a kormány sara, szarul viszont egyáltalán nem vagyok hajlandó érezni magam a vakcinasznobok miatt.

A pályázaton nyert pénz nem Orbán Viktor zsebéből kerül elő
A pályázaton nyert pénz nem Orbán Viktor zsebéből kerül elő

Deli Soma prominens szereplője a budapesti éjszakai életnek és a magyar könnyűzenének, a Middlemist Red basszusgitárosaként az egyik legelismertebb fiatal hazai zenész. A magyar könnyűzene állapotáról, a siker mibenlétéről, a streamingszolgáltatók zenére gyakorolt hatásáról, valamint a zenekar jövőbeli terveiről beszélgettünk vele. Interjú!

Ágoston Dániel
Ha a CEU nem oké, akkor a Fudan miért az?

Miért nem érzi azt a kormány a Fudan esetében, hogy csorbul a nemzeti szuverenitás, ha a CEU esetében probléma volt, hogy amolyan Soros-ügynököket képeztek ki amolyan necces háttérből?

Minden út Mardipoorba vezet: így áll jelenleg a Sólyom és a Tél Katonája
Minden út Mardipoorba vezet: így áll jelenleg a Sólyom és a Tél Katonája

Magas geekfaktoros, spoileres ismertető a Marvel legújabb sorozatának legutóbbi részéről.

Vér, pentagram, repperek: hét cipő, amiért márciusban megőrült a világ
Vér, pentagram, repperek: hét cipő, amiért márciusban megőrült a világ

Évszázados hagyománya van a cipőmániának, ezt az úri huncutságot pedig csúcsára járatja az internet kapitalizmusa. A gyűjtői szenvedély azonban korántsem ostobaság – itt a hónap hét legizgalmasabb cipője!

Ágoston Dániel
Szájer József menekülőszettjénél kevés menőbb dolog van most az interneten

Egy ország szorított azért, hogy valamiféle felvétel legyen arról, ahogy Szájer Józsefet elkapják a rendőrök, amint leereszkedik az ereszen. Most, hogy ez is megtörtént, ideje kimondanunk: Szájer szettje hihetetlenül menő volt.

Gyors lesz a visszatérés, ha a szórakozóhelyek újból kinyithatnak majd
Gyors lesz a visszatérés, ha a szórakozóhelyek újból kinyithatnak majd

Jó ideje hot topic a hazai könnyűzenei életben a Dürer Kert sorsa, amely nemrég végleg bezárta kapuit az Ajtósi Dürer soron. A klub csapata nem adta fel, a folytatást a zárással együtt jelentették be – az azonban továbbra is kérdéses, hová költöznek. Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak olyan részleteket is elárult az új Dürerről, amelyekről eddig sehol nem lehetett olvasni. Interjú!

Ágoston Dániel
A reformer pápa és a gyanús buzik

Ferenc pápa szerint a bűnös melegpárok nem méltóak az áldásra. Valódi reform az egyházzal kapcsolatban akkor lesz, amikor ténylegesen tökmindeggyé válik, mit mond a Vatikán a melegekről.

Ágoston Dániel
Demeter Szilárd újrahangolná a popkultúrát, ettől pedig minden zenész okkal fázhat

A fentről hajigált kultúrbombákkal szemben csak annak nincsenek masszív fenntartásai, aki annyira korlátolt, hogy nem képes a világot – így a zenét, a kultúrát és a művészetet is – politikai keretrendszeren kívül értelmezni.

Ágoston Dániel
Köszi a robot rockot, Daft Punk!

Ahogy ezt a visszaemlékezést visszaolvasom, arra jövök rá, hogy nem is volt annyira igaz az állításom, hogy sosem szerettem igazán a Daft Punkot. A Daft Punkot ugyanis nagyon nehéz volt nem szeretni.

Ágoston Dániel
A vallási fundamentalizmus akkor is ciki, ha keresztény

Az, hogy 2021-ben komolyan fennáll a lehetősége annak egy EU-s országban, hogy valakit lesitteljenek azért, mert vallási érzelmeket sértett, olyan pont, ahol nyugodtan kijelenthető, hogy para van.

Ágoston Dániel
Cefet egy világ jön, ha nem állunk le gyorsan a cancel culture-rel

Most épp Marilyn Manson esetében láthatjuk mindezt, akinek élőben nézhetjük végig a földbe döngölését. Pedig a civilizált társadalmat az különbözteti meg a barbár középkori tébolydától, hogy lehetőség van az önvédelemre és a jog előtti egyenlőségre.

Ágoston Dániel
A Facebook nem a szólásszabadság alapköve, a Fidesz ellenében sem

A közösségi média jelenleg nem a nagyobb és átláthatóbb nyilvánosságot garantálja elsősorban, hanem leginkább a modern civilizáció pusztulását. Ez akkor is igaz, ha éppen Varga Judit támadja a Facebookot.

Ágoston Dániel
A Központ bezárása semmi más, mint példastatuálás és a problémák elfedése

A vendéglátósoknak végletesen elegük van abból, hogy a kormány gyakorlatilag full leszarja őket, a tökük tele van az ígérgetésekkel. És a vendégeknél is legalább ennyire tele van a répa.

Helyzet van!
Helyzet van!

Egyhónapos szünet után megújul és visszatér az Azonnali podcastja, a Helyzet – új formátummal, logóval és tartalommal. Tartsatok velünk!

Ágoston Dániel
A West Balkán még mindig ott lóg a fejünk felett

Éppen tíz éve annak, hogy bekövetkezett a magyar klubtörténelem talán legnagyobb tragédiája a West-Balkánban. Három fiatal lány vesztette életét azért, mert pár totál inkompetens, opportunista balfasz úgy gondolta, hogy kimaxolják az aznap esti buli jegyeladását.

Mutatjuk a Kapitólium elleni támadás divatdiktátorait
Mutatjuk a Kapitólium elleni támadás divatdiktátorait

Nagyon nem mindegy, hogyan öltözik fel az ember, amikor úgy dönt, este betör a szövetségi törvényhozás épületébe, pláne a világsajtó figyelme által kísérve. Mutatjuk, mik voltak a legjobb szettek a Kapitólium ostrománál!

Palesztinában a techno az új punk
Palesztinában a techno az új punk

Nyolc nap fogvatartás után, óvadék ellenében szabadon engedték Sama’ Abdulhadi palesztin női DJ-t, miután több tucat ember számára tartott bulit a ciszjordániai Nabi Musa területén, ahol Mózes feltételezett sírja is található. Maga a hír legalább annyira érdekes, mint hogy mit mond ez el a technóról.

Ágoston Dániel
Hol rontotta el Szájer József?

Szájer József minden bizonnyal nem volt tapasztalt partiarc. Arra még a nyugatló hanyaton is kijönnek a zsekák, ha 25 férfi ordítva reszel az ablakban, miközben bömböl a kéróból az olcsó, lakossági techno.

Ágoston Dániel
Sziauramisztán mulatói a lerombolt underground klubok romjaira épülnek majd

A Dürer Kerthez hasonló helyek bezárásával az az óriási probléma, hogy a kortárs kultúra és könnyűzene többnyire az undergroundban fogan, az úgynevezett mainstream pedig ebből eredően leginkább az underground farzsebéből tud kimászni.

Ágoston Dániel
Csak foci legyen, meg kijárási tillárom!

November 4-e immár a magyar szórakoztatóipar leverésének napja is, miután a járvány következtében másodszorra bünteti a kormány ezt az ágazatot teljes leállítással. Felmerül a kérdés: ha korlátozás van, akkor miért csak egy iparágat korlátoznak ilyen szigorral? Nem marad más, csak a konteózás.

Ágoston Dániel
Felelőtlenség-e rendezvényt szervezni járvány idején?

Marha könnyű azt mondani, hogy mindenki maradjon otthon, de ezzel egyenes út vezet a mentális gondok világába. Egy csonka családok, alkoholizmus, szar életvitelek és múltbéli terhek nyomasztotta országban ez különösen fontos szempont.

Ágoston Dániel
Mi jöhet a könyvdarálás után?

Akad még bőven ledarálnivaló, hiszen évszázadok óta ömlik ránk a mocsok. Ott van ezeknek még Pilinszky, ott van Oscar Wilde, Gobbi Hilda, egy rakás filmrendező és a fiatalokat mételyező külföldi zene.

Unortodox szilveszteri warmup mix: Azonnali Selection NYE Special w/ Man+Machine
Unortodox szilveszteri warmup mix: Azonnali Selection NYE Special w/ Man+Machine

Az év végét jellemzően hangos zene kíséri, így adta magát, hogy az Azonnali Selection rovatának legyen egy szilveszteri különkiadása is. Lett!

Öt zenész, aki a Sátán végső tervét teljesíti be a zeneiparban
Öt zenész, aki a Sátán végső tervét teljesíti be a zeneiparban

Itt az Azonnali Selection Special Satanic Illimunation Compilation! Felnyitjuk az emberek szemét, hogy ne csak nézzenek, de lássák is az igazságot a Sátán végső tervéről, amelyet számos „zenész” (beépített ügynök) képvisel „dalaikkal” (propagandaműveikkel)!

Államalapítási speciál – Azonnali Selection #2
Államalapítási speciál – Azonnali Selection #2

Az államalapítás óriási buli volt már régen is, amit erős és büszke európai országként már az államalapítás óta ünneplünk. Nem előtte, nem később, de azóta mindig. Mielőtt azonban újra kitörne a buli, akár Koppány vezér kezei és lábai a felnégyelésekor, tűzzünk ide három szettet, amelyet három hazánkfiától válogattunk össze.

Ágoston Dániel
Sötét szettek napfényes hétvégékre: Azonnali Selection #1

Nem sok dolog maradt azon túl, hogy ezekkel a szettekkel éljük túl a rohadás hőséget, ami odakint tombol – avagy nekifutásból fejelünk bele a hétvégébe, tekintettel arra, hogy Budapestnél kevés jobb város van az ilyen jellegű programok végigpörgésére.