Majális helyett háborúellenes tüntetésen követelte Thürmer Gyula, hogy fejezze be Ukrajna a háborút

Már sör és virsli sem jutott szegény régisulis kommunistáknak a legszentebb ünnepükön, viszont minden eddiginél mélyebben mártózhattunk meg a thürmergyulai ideológiai katyvaszban. Helyszíni riport a minifelvonulásról!

Kis szerkesztőségben dolgozni azért jó, mert mivel mindenről úgysem tudunk beszámolni, ezért néha munkavállalóként akár a saját sorsomról is dönthetek.

A döntés persze valami olyasmi illúzió, mint amikor az ellenzéki előválasztás idején az emberek őszintén hittek benne, hogy azt döntik épp el, Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen-e a miniszterelnök májustól, de legalább jóféle illúzió: dönthettem, hogy a május 1-emet a saját bevallása szerint az ország legnagyobb majálisára gyúró Mi Hazánk buliján töltöm el – ahol ha időben érkezek, még szalonnás tojást is kaphatok reggelire –, vagy valamiféle tradicionális szórakozást keresve három év kihagyás után újra megnézem a Munkáspárt felejthetetlen Kádár-skanzenjét.

Mások ugyebár nem szerveztek május 1-et: a Mi Hazánk jogosan majálisozik, hiszen a radikális jobboldali párt minden előrejelzést átírva bejutott a parlamentbe, a Fidesztől eleve életidegen lenne ezen a napon bármit ünnepelni, ráadásul ott az ünnep alapvetően az, ha Orbán Viktor kacsint, az egyesült ellenzék pártjainak pedig értelemszerűen semmi oka nincs se ünnepet, se bármilyen politikai kötődésű bulit tartani a negyedik kétharmad után.

A Munkáspárt kakukktojás: ünnepelni nekik sincs okuk, de nekik már 1989 óta nincs, úgyhogy volt idejük beletanulni.

Végül azért döntöttem Thürmer Gyula one-man showja mellett Fekete László erőbemutatója helyett, mert

a Munkáspárt aktuális témaként nemcsak felvonult, hanem háborúellenes tüntetést is tartott,

ami miatt a szokásos sör–virsli-vonal helyett a Honvédelmi Minisztérium lett a kevéssé nagy menetelés végcélja, már persze a kapitalizmus megbuktatása mellett.

A nemrég készült interjúnkból ráadásul az is kiderült, hogy a Munkáspárt természetesen masszív oroszpárti álláspontot képvisel ebben a kérdésben, úgyhogy eleve izgultam, hogy fog aránylani az egy nappal korábban ránézésre csak a legmasszívabb konteósokat bevonzott szimpátiatüntetéshez. És az sem elhanyagolható szempont persze, hogy 17:00-kor Budaörs–Diósgyőr, azt azért nem veszélyeztetem egy Toroczkai László-kerekasztal miatt.

Az gyorsan lejött, hogy 2022-ben tényleg nehéz lehet régisulis kommunistának lenni.

Sokáig stabilnak tűnt álláspontok kutyálódtak teljesen össze, a fasisztának tűnő orosz vezetés elvileg nácikkal harcol Ukrajnában, a nemzetközi szélsőjobb jelentős része ennek ellenére mégis azokat az oroszokat támogatja, akik bevallottan szovjet nosztalgiában élnek.

Nem egyszerű a helyzet itthon sem: a kétharmaddal kormányzó jobboldali állampárt kezdett el szakmunkáról beszélni, hatósági árakat hozni, van ott kádári személyi kultusz is, ráadásul Thürmer Gyula már 2019-ben is nagy elismeréssel beszélt Orbán Viktor tevékenységéről: a miniszterelnököt jobb kommunistának nevezve, mint Gyurcsány Ferencet.

De most akkor ki mellett áll egy kommunista manapság? A baloldalnak még a legbaloldalabbi részéről is elmondták a Munkáspárt vezetői, hogy azok is csak liberálisok, a Fidesz pedig bár logikus választás lenne, az ő vezetőik azért igyekeznek sokszor elmondani, mennyire utálják a kommunistákat. 

A megoldás nyilván az a világ maradék részéhez már egyáltalán nem csatlakozó skanzen, amit Thürmer felépített: itt tiszták a szabályok, hiszen az az egyetlen szabály, hogy Kádár alatt jobb volt,

a fent vázolt ellentmondásokkal pedig épp úgy nem kell foglalkozni, mint annak a régi Jobbikból a Fideszhez csapódott kopasznak, aki mellett pár lépéssel Gáspár Győző vonul a Békemeneten.

Az már a Kodály köröndnél tartott gyülekezőn kiderült, hogy azért ezekkel az ellentmondásokkal egyre kevesebb ember van, akinek meg kell küzdenie: mostanra már egyáltalán nem volt probléma, hogy a körönd füvének egy részét virágok borítják, hiszen az a nagyjából 100-150 ember kényelmesen elfért így is. 

A program bizonyos szempontból a szokásos: egy Thürmer-beszéd indulás előtt, egy Thürmer-beszéd a menet végén. Annyi, hogy a menet már nem egy majálisba torkollt, hanem egy háborúellenes tüntetésbe a Honvédelmi minisztérium kettes számú épületénél.

A gondolom a központból kihozott transzparensek pontosan ugyanazok voltak, mint 2019-ben, de ezúttal szerencséje volt Thürmeréknek, hiszen

a „nem akarunk háborút” és az EU- és NATO-ellenes transzparens meglepő aktualitást adott a pár éve még kissé értelmetlen üzeneteknek.

Mondjuk a többségi álláspont szerint NATO-nak persze továbbra is kevés köze van az Ukrajnában történtekhez ahhoz, hogy épp onnan és épp most lépjünk ki onnan, de ez már tényleg csak szőrözés egy olyan buliban, ahol a pártelnök szerint nem vallottak szégyent az áprilisi választáson.

Thürmer tisztes helytállásról beszélt az április 3-i eredmények kapcsán, amin szerinte sikeresen harcoltak a fideszes és az ellenzéki jelöltekkel is egyszerre: ez a tisztes helytállás azt jelenti, hogy országos listájuk nem lett, a jelöltjeik pedig átlagosan 0,16 százalékot értek el ott, ahol indultak.

A politikus azért különösen profi, mert tényleg mosoly nélkül tudta lerajzolni azt az alternatív univerzumot, amiben a Munkáspárt a Szanyi Tibor-féle ISZOMM-mal szövetségben április 3-án valamiféle kiemelkedő sikert ért el:

szerinte a jelöltjeik azért nem vallottak szégyent sehol (ismétlem, a legjobb eredményeik is 0,3 százalék körül vannak), mert nekik volt programjuk a többiekkel szemben.

Ez a program pedig az Thürmer szerint, hogy azt mondták, „fogadjuk el, amit a kormány ad, de adjon még többet, rezsicsökkentést és támogassák még a családokat”. 

A Szanyiékkal kötött szövetséget is külön sikerként értékelte, hiszen 30 év után először lett szövetségese a Munkáspártnak, és elmondása szerint ennek az együttműködésnek nincs vége. Ez azért is hangzott érdekesen, mert Thürmer számonkérte a szakszervezeteket és az MSZP-t, amiért nincsenek itt a meneten, miközben egyébként maga Szanyi, vagy bárki más az ISZOMM-ból is más programot talált május 1-re, de persze ez is az a fajta ellentmondás, amin csak a hozzám hasonló hivatásos kekeckedők akadnak fenn manapság.

A beszéd után bepakolták gyorsan a hangfalakat a párt Daciájának csomagtartójába, és már lehetett is sétálni a minisztériumi épület felé.

„Kicsiket lépjenek, mert a szívem nem bírja a gyorsan” – kérte a többieket egy kedves vörösinges néni, majd előreengedte azt az összesen hat fiatalt, aki így pont tudta tartani az EU-t és NATO-t kritizáló transzparenst. Forradalmi hevület csak ezeken volt, ugyanis meglepő módon a munkáspárti közönség már annyira el van fáradva, hogy skandálni és tapsolni sem nagyon szeret.

Kivételt képzett egy a menet végén hangosbeszélőbe okoskodó kopaszodó férfi, aki főleg a világpolitikai gondolatait adta elő a közönségnek:

többek közt azt, hogy Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt a CIA képezte ki, ráadásul zsidó is.

Amikor rászólt pár ember, hogy azzal speciel nincs is baj, ha zsidó, kijavította magát, és a továbbiakban a szabadkőműves szót használta.

A minisztérium előtti kis parkolóban épp elférő tüntetést látva már annyira átjárt a repeaten futó Republic-slágerek okozta nosztalgikus hangulat, de akkor hirtelen megkaptam azt a hardcore-t, amire szántam:

Ukrajnában a Munkáspárt információi szerint fasiszta állam épült, Zelenszkijt kéne megkérni, hogy fejezze be a hadműveleteket, és úgy általában képmutató mindenki, aki bármit is küld segítségül a megtámadott Ukrajnának.

Azt is megtudhattuk, hogy egyedül az arab országoknak és Kínának van szinte esze, amiért nem akarnak amerikai gyarmattá válni, majd jöttek a folyamatos vádak az ukrán kormánnyal szemben, amiért valójában nem akarnak békét, ráadásul már nem is ünneplik a szovjet felszabadító hadsereget. Majd felhívta rá a figyelmet, hogy az oroszok százévente bevonulnak Berlinbe, de a németek még soha Moszkvába.

Normális esetben ugye itt következne az a rész, amikor a párt boldog tagjai megisznak pár korsó sört (gondolom Kőbányait), szól valami zene, és kicsit együtt voltak. Itt viszont Thürmer befejezte a beszédét, és mindenki hazament, a legtöbben ránézésre jövő év május 1-ig nem is fogják elhagyni a lakásukat. Ott ugyanis még a végén találkoznának a valósággal.

KIEMELT KÉP: Fekő Ádám / Azonnali