+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++

Ciarán Cuffe, a Zöldek frakciójában ülő európai parlamenti képviselő volt a szervezője annak a nyílt levélnek, amiben összesen 63 MEP kéri Jean-Baptiste Djebbari francia közlekedési minisztert, Grant Shapps brit közlekedésügyi minisztert, valamint Adina Vălean közlekedésügyekért felelős európai biztost, hogy mentsék meg az Eurostar vasúttársaságot.

 

Az Eurostar nagysebességű vasúti szolgáltatást biztosít London és Párizs, valamint London és Brüsszel között. Az Eurostart jelenleg az Eurostar International Limited nevű cég működtetésében áll, amiben tulajdonrésze van a francia és a belga nemzeti vasúttársaságnak, valamint más befektetőknek. A járataival nagyrészt a Csatorna-alagúton keresztül közlekedő Eurostar a koronavírus-válság miatt került szinte lehetetlen anyagi helyzetbe: január 19-én a francia nemzeti vasúttársaság vezetője arról nyilatkozott, hogy

 

az Eurostar helyzete kritikus, járatainak számát napi egyetlen oda- és visszaútra kellett csökkentenie,

 

a London és Párizs közötti járatok ülőhelyeinek pedig még így is csupán a tíz százalékát sikerül megtölteni utasokkal. A járvány miatti határzárakat eddig leghangosabban amúgy egy észt EP-képviselő bírálta.

 

Éppen ezért kérte az Eurostar még január végén, hogy mentsék ki, és kapjon állami mentőcsomagot – erről a francia és a brit közlekedésügyi miniszterek el is kezdtek tárgyalni, azonban megoldást egyelőre nem sikerült találni. Leginkább azon megy a vita, hogy pontosan ki lenne a felelős a kimentésért: a britek például azzal érvelnek, hogy ők a 40 százalékos részesedésüket az Eurostarban 2015-ben eladták, így az 55 százalékos részesedéssel rendelkező franciák feladata lenne a kimentés.

 

Az érdemi előrelépés hiánya miatt írtak a MEP-ek – leginkább a Zöldek képviselői, de az aláírók között vannak néppárti, szocialista, liberális pártcsaládba tartozó, illetve független képviselők, sőt, a brit felsőház, a Lordok Házának két képviselője is – nyílt levelet a fenti személyeknek.

 

Mint írják:

 

„A Csatorna-alagúton keresztüli vasúti közlekedés jövője a tét, ha nem találunk megoldást.”

 

A levélben gyors megoldásra szólítják fel az aláírók a brit és a francia felet, és hozzáteszik: sok repülőgép-társaság esetében volt már példa hasonló kimentésekre. Mint arról az Azonnalin írtunk is, a német állam például a Lufthansát mentette ki – cserébe 25 százalékos részesedésért –, az osztrák állam pedig a Lufthansa osztrák légitársaságát segítette ki a bajból. Az utóbbi részesedést ugyan nem kért, sok mást viszont igen.

 

NYITÓKÉP: Eurostar / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Vasárnap ismeretette részletesebb előválasztási programját a párt. Négyhetes munkahét, új választási rendszer, bérlakásprogram. A részletekért olvasd el a cikkünk!

Újra itt van Ercsey Dániel boriskolája: ezen a héten az olaszrizlingről lehet mindent megtudni, amit csak érdemes.

A rendelkezésre álló vakcinákat lakosságarányosan osztanák szét az önkormányzatok között.

A volt SZDSZ-es politikus interjújában arról beszélt, az ellenzéknek a kis pártokat is beépítve nemzeti szövetséget alkotva kéne szabadságharcba indulnia a Fidesz ellen.

Kijöttek a közlönyben a csütörtökön bejelentett szigorítások részletei.

A bajor kormányfő közölte: a magyar kormánypártnak nincs többé helye az Európai Néppárt közösségében. Nem először fejezi ki, hogy véget ért a Fidesz és a CSU közötti jó kapcsolat.

Szerinte párttársait csak a miniszteri székek érdeklik.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

Varga Balázs, a Fekete Zaj alapítója és főszervezője, a Tixa jegyiroda ügyvezetője szerint a zeneiparnak óriási szüksége lenne egy erős, egységes szervezetre, amely nyomást gyakorolhat a kormányra.

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Twitter megosztás Google+ megosztás