Kolumbiában mond csődöt Donald Trump drogpolitikája

Caliban és Cartagenában romlik a járványhelyzet, a korrupcióellenes polgármester az őt halállal fenyegető korrupt városi tanáccsal viaskodik, miközben kokatermesztő campesinok túljártak a karantént most csak hat nappal meghosszabbító kolumbiai elnök eszén. A koronavírus hátszelén ráadásul más járványok is új erőre kapnak Dél-Amerikában.

Kömlődi Ferenc március 21. óta tudósítja az Azonnalit Cartagenából, hogy mi a helyzet a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

Kolumbia harmadik legnagyobb városában, a 2,5 milliós Caliban több hete, a közel 1500 fertőzöttet számláló Cartagenában szűk egy hete kongatják intenzíven a vészharangokat. A helyzet még nem tragikus, de lassan tényleg atomjaira hullik az ország egészségügyi rendszere.

Távoli városok, az amazóniai Leticia és az Ecuadorral határos, 220 ezres délnyugati kikötő, Tumaco az összeomlás szélén, Caliban és Cartagenában pedig a sokéves korrupció, a korábbi tehetségtelen vezetés és a beígért, de rendeltetési helyére soha meg nem érkezett kormányzati támogatás miatt nem elég hatékony a Covid-19 elleni védekezés. Az elkeserítő számok tudatában a magát egyre nehezebb helyzetbe lavírozó jobboldali Iván Duque elnök valamivel visszafogottabban beszél a gazdaság újjáélesztéséről.

A szalszafőváros Caliban a nyitást, a titkos és masszív, kurvás szexpartikat, valamint a hazamenni akaró, de nem tudó venezuelai menekültek által szervezett tüntetéseket okolják a fertőzöttek számának látványos megugrásáért. A közrend, különösen a kijárási tilalom fenntartása álmatlan éjszakákat okoz a foglalkozását tekintve orvos Jorge Ivan Ospina polgármesternek. „Attól tartok, és sajnos már érzékelhető is, hogy a nyitás és a karantén könnyítése felgyorsítja a járvány terjedését” – jelentette ki néhány napja a városvezető.

Halállal fenyegetik a nekik hadat üzenő polgármestert a korruptak

A másfél évtized önkéntes száműzetés után tavaly az Egyesült Államokból visszatért és rögtön megválasztott cartagenai polgármester, William Dau Chamat Kolumbia egyik legkorruptabb városát örökölte meg. A helyi kiskirályok a kórházakat uradalmakként, az egészségügyi fejlesztésekre juttatott pénzt apanázsként kezelték.

A korrupcióellenes programja miatt népszerű polgármester és a helyi elit alkotta városi tanács között kibékíthetetlen az ellentét. „Ha azért kell felhúzni a fegyvereinket, hogy öljünk, meg fogjuk tenni” – jelentette ki februárban színpadiasan, de egyértelműen Liliana Suarez tanácsosasszony.

A terepszemle utáni virtuális ülésen a teljesen kiakadt Dau idiótáknak és seggfejeknek nevezte a tanács tagjait, mire ők lefelé mutató hüvelykujjal jelezték a véleményüket. „Több tiszteletet várunk el” – nyilatkozta egyikük, a közel húszéves tanácsosi pályafutása alatt változatos botrányokba keveredett Cesar Pion. A megbeszélést ő és a korábbi városvezető, Pedrito Pereira többi szövetségese lehetetlenítette el. A polgármester durva szavai miatt később elnézést kért az őt ünneplő nyilvánosságtól, de azért hozzáfűzte:

A legmódosabbaktól a legszegényebbekig, a város egyértelműen kiállt vezetője mellett: az ominózus meeting estéjén mindenhol az éljenzést jelző csörömpölés, dob- és tányérverés meg hasonlók hallatszottak ki a nyitott ablakokból. (A kormánytól a napokban sürgősségi segélyt kért) Dau az összes határt átlépte a seggfejezéssel, köztisztviselő nem mondhat ilyet – pufogtak ellenfelei, az elkeserítő állapotban lévő egészségügyi rendszer viszont sokkal jobban zavarja a tanácsosokat szintén rablógépeknek tartó lakosságot. „Le a gazemberekkel!” – kiabálták sokan, de elhangzottak kritikus vélemények is, miszerint a városvezető tipikus nempolitikus, mert egyszerre, s nem külön-külön megy neki ellenfeleinek, nem kifinomult a diplomáciai érzéke.

Cartagena közel sem az, amit a turisták látnak belőle

Sajnos senki, így William Dau sem hibátlan. Míg a cartagenai lakosság március 20. este 6-tól a sokaknak munka- és megélhetésvesztéssel egyenlő kőkemény karantént nyögi, addig a város legnagyobb, emblematikus piaca, a napi 20 ezres látogatottságú Bazurto simán nyitva maradhatott, és csak néhány napja zárták be (ideiglenesen); ottani árusokon kívül senki be nem teheti a lábát, helyben kizárólag nagybani ügyletek bonyolíthatók. Nem kell hozzá 25 Nobel-díj, hogy belássuk: egy túlzsúfolt szegénynegyedben lévő, az elmúlt hetek szigorított ellenőrzései és a folyamatos fertőtlenítések ellenére erősen megkérdőjelezhető higiéniájú, de népszerű piac mindenféle vírus, bacilus, járvány melegágya.

Egészségügyi szakemberek korábban figyelmeztették már az érthető okokból vonakodó Daut: a városfalaktól 4 kilométerre található, a Lonely Planet által csak kalandor szellemeknek ajánlott (zsebesekkel teli) labirintusszerű mercado a formális és az informális szektorban egyaránt sokak megélhetését és alacsony áraival, napi étkezését biztosította. A polgármesteri hivatal folyamatosan agyal a kompenzáción, hogyan helyettesítse a kiesett bevételek legalább egy részét, és akadályozza meg, hogy még többen kerüljenek az utcára, váljanak nincstelenné.

Nem jártam a piacon, és a városfalakon kívül is lényegében csak az azoktól pár percre lévő San Felipe erődben voltam. Azért lényegében, mert az isten háta mögötti távolsági buszpályaudvaron kétszer, a reptéren többször megfordultam.

A Popa-hegyet ajánlják még utazóknak, Cartagena többi része viszont annyira csalogató, mint a Budapestre látogató japán turistáknak mondjuk Kőbánya, Pesterzsébet vagy Csepel. A térképre nézve láthatjuk az arányokat: a falakon belüli Centro, San Diego, Matuna, Getsemani negyedeket lagúnák és hidak, a szintén turistás Bocagrandét pedig az öböl választja el a város óriási kiterjedésű többi részétől. Március 4-én éjfél körül landolt a Bogotából érkező Avianca-járat, reggel 7-kor indult a Mompoxba a busz; először arra gondoltam, hogy kitaxizom a pályaudvarra, és ott várom ki a hajnalt, de egy reptéri pénzváltónál dolgozó hölggyel beszélgetve úgy döntöttem: mégsem. Konkrétan azt mondta, eszembe ne jusson sötétben kimenni, mert éjszaka garantáltan kirabolnának.

Aztán hajnali ötkor taxiba ültem, bő félóráig tartott az út, és közben bizony megláttam Cartagena csúnyább, mélyszegény és lepusztult arcát is. Második alkalommal március 10-én, Mompoxból jövet, koradélután futottam be a pályaudvarra, délutáni csúcsforgalomban majd’ egy órába telt, mire Getsemaniba értem.

Egy 2019 augusztusi elemzés alapján az ország hét legfontosabb városa közül Cartagena a legszegényebb. A lakosság 25,9 százaléka (több mint 268 ezer ember) nem keresi meg a havi minimáljövedelem (21 385 forintnak megfelelő) 257 433 pesót. A mélyszegénységben élők számát tekintve, Calival holtversenyben vezeti a szomorú listát. A lakosság 3,4 százaléka nem tudja összegyűjteni a (9770 forintnyi) havi élelmiszerminimum 117 605 pesót. Az egy főre jutó havi jövedelem alapján Bogotá, Medellín, Manizales, Cali, Bucaramanga, Barranquilla, Cartagena a sorrend. Bogotában 92 821, Cartagenában 55 877 forintnyi peso az átlagkereset. A Dau előtti városvezetés a mélyszegénység felszámolását 2033-ig, a városalapítás 500. évfordulójáig tűzte ki célul.

Az éttermek minden vendéget odakötöznének az asztalhoz

A járványt követő, még csak körvonalazódó válság könnyen meghiúsíthatja a tavalyi elképzeléseket. Az informális szektor és az idegenforgalom mellett a vendéglátóipar lesz az egyik legnagyobb vesztes. Kolumbia hivatalosan kb. 50 ezer bisztrója és mintegy 44 ezer étterme 850 ezer személyt alkalmaz. A Cartagenában március 20-án este, máshol legkésőbb 25-én kezdődött karantén, azaz

„A helyiségtulajdonosok valószínűleg túl fogják élni a mostani helyzetet, a velük ellentétes érdekű bérlők közül viszont rengetegen nem” – prognosztizált szomorúan a Getsemani ikonikus Havana kávézóját vezető Douglas Becerra. Hozzáfűzte, hogy az elsők között álltak le, és majd az utolsók között nyitnak. Getsemani esti üres utcái ugyanolyan morbid látványt nyújtanak, mint az elnéptelenedett óváros, a medellini Lleras park környéke vagy a bogotái Zona T – azaz valamennyi népszerű úticél, ahol a Covid-19 előtt ezrek buliztak, kerestek egy jó klubot, és/vagy mentek vacsorázni egy nagyot.

A kolumbiai bisztrószövetség április végi felmérése alapján az üzletvezetők 23,2 százaléka a bérleti szerződés felmondásán gondolkozik, 55,9 százalékuk pedig kormányzati támogatás nélkül maximum egy hónapig bírja még. A szövetség hiába emlékeztet a szolidaritásra, a bérlők 80,5 százaléka nem tudott megállapodni a tulajdonossal a feltételek enyhítéséről. Az általában dúsgazdag tulajok arra hivatkoznak, hogy eleget tesznek a szerződésben megfogalmazott kötelezettségvállalásaiknak. Két megoldás merül fel: vagy a kormány a lízingdíjaktól az adókig mindent befagyaszt, vagy a vállalkozások lényegében készpénzfizetés-képtelennek, illikvidnek nyilvánítják magukat.

A cartagenai óváros bisztróinak, éttermeinek helyzete a legsiralmasabb: 90 százalékban a turizmustól függnek, arról pedig annyit, hogy az utóbbi másfél hónap rövid portyái során, írd és mondd, magamon kívül láttam még egy, nem latin-amerikai külföldit, egy amerikait. A helyi idegenforgalmi szervezet 2019-es beszámolója szerint tavaly 520 ezer külföldi látogatta meg a „hősi várost”. „Fogalmam sincs, mikorra érjük el újra a januári-februári szintet” – vázolta fel a jelenlegi helyzetet Tu Candela, a 27 éve nyitott legendás Libardo Naranjo tulajdonosa.

Mivel tulaj, ő még a „szerencsésebbek” közé tartozik. Az óváros vendéglátóipari egységeinek zömét ugyanis bérlik, a bérletet pedig a nulla vagy nagyon alacsony forgalom ellenére ugyanúgy fizetik, mint a járvány előtt. Helyzetüket súlyosbítja, hogy a legszűkebb történelmi városrészben alig élnek, így a házhozszállítás sem működik igazán.

Házhozszállítás kapcsán, saját példámon tudom, mennyire megragadják ügyfeleiket az éttermek. A karantén elején sokáig a Getsemani’s Gardenből rendeltem, a környéken csak az volt nyitva, máshonnan nem dobtak be szórólapot, online pedig nem tűnt gördülékenynek. Pár hete felfedeztük a céviche kivételével ugyanolyan finomságokat feleáron kínáló Majaguát. Első nap leteszteltem a cévichéjüket, a Getsemanit nem is hívtuk, mire

Valamit kitaláltunk, aztán a sors úgy hozta, hogy a cévichét mégis tőlük rendelem. Múlt csütörtökön örömmel láttam az Instán, hogy nyit, azaz házhoz szállít a karantén előtt sűrűn látogatott, a Majaguánál is olcsóbb Vive. Pár percre vannak, gyorsan elmentem hozzájuk, megismertek, beszélgettünk, másnap már ők hozták a kaját, viszont csak egyfajta, rákos cévichét készítenek.

Hamar kilogisztikáztam, hogy két nap céviche a Getsemaniból, és azokon a napokon a Majaguából jön az ebéd, míg a harmadik nap céviche is, más is a Vive-ből. Csak egy nap rendeltem a Vive-ből, a következőn nem, mire délután máris megjelentek, hogy remélik, elégedett vagyok, és szolgáltatásaikat továbbra is igénybe veszem. Igen, de háromnaponta – nyugtattam meg őket, és legközelebb akkora adag csirkemellet hoztak, hogy az utca kóbormacskái is jóllaktak a maradékból. Már csak a Majagua látogatását várom. És hogy teljes legyen a béke: szállásadómmal, Daviddal elmagyaráztuk a Getsemani aktuális telefonos ügyfélszolgálatának, hogy megváltoztattam az étkezési szokásaimat, egy darabig nem eszem meleg kaját.

Kösz, koronavírus

A járvány azonban nemcsak a világgazdaságot vágta padlóra, hanem az egészségügyet is: nem várt, a Covid-19 hátterében kvázi elfelejtett, kevesek által prognosztizált, viszont teljesen logikus közvetett pluszterhekkel nyomorítja tovább, osztja meg az erőit. Mindenki a koronavírusra figyel, miközben más vírusos megbetegedések is erőre kaptak, például a szúnyogok által terjesztett Dengue-láz Indonéziában 40 ezer (a tavalyinál 16 százalékkal több) személyt döntött ágynak. A helyi kórházak koronavírusosokkal vannak teli, más betegek számára vagy nincs, vagy már csak későn van hely – számol be a Dél- és Délkelet-Ázsiát letaroló ragályról a Quartz.

Latin-Amerikában még rosszabb a helyzet:

a régiós epicentrum Brazíliában pedig szimultán tetőzhet a két kór. Az Ebola Kongóban, a sárgaláz Etiópiában ütötte újra fel a fejét, Mexikóban és Burundiban tombol a kanyaró, Szaúd-Arábiában pedig a Covid-19-cel nem azonos közel-keleti légúti koronavírus (MERS) köszöni, jól van. De hogy az állatvilág se maradjon ki: Indiában és Dél-Afrikában berobbanni látszik a 2018-ban az ázsiai országos állományok 10 százalékát lemészároló afrikai sertéspestis.

Nem olyan hülyék a campesinok, mint a kormány hiszi

A kolumbiai kormány, mivel a karantén meghosszabbításnál nincs jobb járványellenes ötlete, más területen próbált kreatívkodni, és a Covid-19 ürügyén kitalálták: szétpermetezik a kokaültetvényeket. Elszámolták magukat, mert a cserjéből élő campesinok nem olyan hülyék, mint gondolták. A permetezési engedélyt kiadó ügynökség internet nélküli, karanténba zárt területek termesztőközösségeivel kezdett el online konzultáció formájában tárgyalni, mire az Ecuadorral határos Nariño megyéből az egyik termesztőcsoport feljelentette az ügynökséget. Az ügyész a tárgyalások felfüggesztése mellett döntött.

A 2015-ben betiltott módszerről Duque elnök tavaly még bőszen állította: hetek kérdése, és megint alkalmazzák, de Carlos Holmes Trujillo védelmi miniszter emberei egy négyzetméternyi ültetvényt sem fújtak le azóta. A lényeg: a kormány széles körben elutasított, viszont Donald Trump kedvében járó drogpolitikája kapott egy méretes sallert. Eközben Kolumbia kokaingyártása – az amerikai fogyasztók legnagyobb örömére – soha nem látott magasságokba szökött az Úr 2019. évében.

Az USA-nak tetsző és beígért számokat közröhejszámba menően alulteljesítő kormány ezért döntött a járvány ürügyén történő permetezőirtás mellett. A helyzetet súlyosbítja, hogy hónapokon belül kijön az éves ENSZ-jelentés Kolumbia kokatermesztéséről, és

A koronavírus következtében megsokszorozódik a munkanélküliek száma, emelkedik az aranyár, apad az állami kincstár. Ezek a folyamatok egyenként is, együtt viszont különösen még több koka termesztésére ösztönözhetik a campesinokat, nőhet az illegális fegyveres csoportok bevétele, a washingtoni betegnek tetsző drogpolitikájától nem tágító kormány pedig könnyen becsődölhet.

A teljes káoszban felcsillant a remény: Duque elnök eddig két hetekkel, most viszont csak hat nappal, május 25-től 31-ig hosszabbította meg az országos karantént. 90 fertőzésmentes település bármikor beszüntetheti a kötelező otthonülést; megkapták az engedélyt, az időpont kizárólag a helyi polgármestereken múlik. Június a fokozatos nyitásé, harangozta be az elnök, aki mondhat bármit, karantén- és vírustémában úgyis az önkormányzati vezetők döntenek. Egyébként azt is közölte, hogy a nemzetközi légiforgalom nem indul újra a mostani határidő június 1-én, de további időpontokról egyelőre nem nyilatkozott.

Tudjuk: a „rövid időn belül nem” jelenthet akármit is. Nyilván megvárja a többi dél-amerikai országot, esetleg Panamát, úgyis mindent egymástól lesnek el, aztán egymást lesve kisütik, hogy

FOTÓ: Kömlődi Ferenc, Cartagena / Azonnali