Belefásultam a kolumbiai karanténba, jövök haza Európába

Szerző: Kömlődi Ferenc
2020.06.15. 23:18

Teljes a kilátástalanság. Cartagenában kicsit javul a helyzet, máshol romlik, de egy hét múlva talán pont fordítva lesz. Újabb botrányok az elnök körül, most választási csalás miatt, természetesen drogbárókkal a háttérben. Ez a város, ez az ország abszolút nem erről, hanem az életről, a lét elviselhetetlen könnyedségéről szól. Helyette anomália, halál és agyhalál van: belefásultam az egészbe. Megvan a jegyem haza, repülök Európába.

Belefásultam a kolumbiai karanténba, jövök haza Európába

Kömlődi Ferenc március 21. óta tudósítja az Azonnalit Cartagenából, hogy mi a helyzet a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

„A koronavírusban nagyon sok a bizonytalansági tényező. Az elején 2,28-as rátával terjedt, és ez egészen riasztó csillagászati számokat vetített előre. Az óvintézkedések következtében viszont jelentősen csökkent a fertőzések mértéke” – értékelte a Covid-19 elleni küzdelem első hónapjait Diego Rosselli, a Javeriana Egyetem Klinikai Járványtan és Biostatisztika Tanszékének neurológusa, majd hozzáfűzte: a csökkenés azonban mégsem volt olyan mértékű, mint ahogy a kolumbiai kormány várta.

Itt még bármi lehet

Velük ellentétben áprilisra ő 20 ezer fertőzést, 800 halottat prognosztizált. Számai májusban váltak valósággá. A prognózisok továbbra is aggasztók, például a Washington Egyetem modellje alapján nem a „hivatalos” június-júliusban, hanem augusztusban és szeptemberben tetőzik a járvány. Július végéig folytatódik a lassú növekedési tendencia, napi 2 ezer új fertőzéssel, augusztus végére 5700 és 22 300 között lehet a halottak száma. A neurológus szerint a helyzet decemberre normalizálódhat, bár hozzáfűzte: nem árulja el, melyik decemberre. A gazdasági válság nemcsak a karantén következménye, mert ha úgy lenne, akkor az USA-t, Brazíliát és Svédországot messziről elkerülné. Egyiket sem kerülte el, sőt, az első kettőből érkező adatok minden szinten elkeserítők.

KÖTELEZŐ ELŐÍRÁSOK A ZÖLDSÉGESNÉL

Kolumbiában az utóbbi két hétben napi 1500-2000 új fertőzöttet regisztráltak (egyetlen kivétel az eddigi, vasárnapi rekord: 2193), 50 ezer felett tartanak, változatlanul Bogotá az elsőszámú gócpont, a főváros intenzív osztályain összesen nincs már 300 szabad hely – Claudia López bogotái ellenzéki főpolgármester ennek ellenére, megfelelő óvintézkedések mellett, rábólintott egyes bevásárlóközpontok pilotprojekt-szerű júliusi nyitására –, a Bolivarral szomszédos Atlántico megyében és székhelyén, Barranquillában különösen bedurvult és drámai a helyzet, az újabb ünnepi hétvégén, szombat délután 2-től kedd hajnali 5-ig teljes kijárási tilalom, közel 9 ezer eset és 250 halott, alig van már üres kórházi ágy, tovább szigorítanak, akárcsak Caliban. A délnyugati nagyváros húsz barriojában tombol a Covid-19, szaporodnak a gyilkosságok, és a rendkívüli helyzet miatt június hátralévő hétvégéin kijárási- és szesztilalmat (ley seca) vezetnek be.

Az 1 milliós Cartagenában több (közel 5 ezer) a fertőzött, és kevesebb (194) a regisztrált halott, mint a közel 10 milliós Magyarországon.

Az El Heraldo napilap szerint két messzi negyed, El Pozón és Olaya a „karibi part Vuhanja”. Arrafelé a lakosság 80 százaléka motortaxizásból, utcai zöldség-gyümölcsárusításból, házilag főzött ételek eladásából él (túl). Ezért nem tudnak elszigetelődve várni otthon, ezért terjedhet drasztikusan a kór.

Többhetes krízis, összeomlásközeli állapot után a város egészében javul a helyzet. A fertőződési kockázat 16-ról 8, az intenzív osztályok telítettsége 85-ről 65 százalékra esett vissza, a betegek 35,9 százaléka felépült. Május 24-én regisztrálták a legtöbb új fertőzöttet, 232-t, számuk azóta egyszer sem érte el a 200-at, általában 100-150, csökkenő a tendencia, tényleg laposodik a görbe. Április 28-a után június 6-án és 11-én nem szedett áldozatot a Covid-19. A drákói szigorítások, a szisztematikusabb járványkezelés egyelőre hatásos, működik az akcióterv, de így is június-júliusra várják az itteni tetőzést.

William Dau cartagenai polgármester persze nem nyugodhat meg, mert az egészségügyi válsághelyzet mellett a súlyosbodó gazdasági problémákat is orvosolnia kellene.

Cartagenát tavaly félmilliónál több turista látogatta meg: a szállodáktól a kurvákig, a lakosság jelentős része belőlük él. A szállodák bezártak, a kurvák eltűntek, a város megközelíthetetlen.

Dau mindenesetre és ugyan óvatosan, de nyitna, az április közepe óta szintén nyitni vágyó Iván Duque jobboldali kolumbiai elnöknek írt levelében jelezte: a kormány segítsen megmenteni a helyi turizmust, Cartagena szívesen részt venne a belföldi repülést szigorú biztonsági előírások betartásával újraindítani hivatott, júliusban kezdődő pilotprojektben. Kérdés, mit szól mindehhez a Bogotát vezető Claudia López, rábólint-e Duque tervére, vagy nem először és nem utoljára, a járványügyi helyzetre hivatkozva, beint neki, és így az ország legnagyobb reptere, a bogotái El Dorado kimarad az egészből.

MÉG A HÁZTETŐN IS MASZKBAN

Az egészségügyi szervezetekkel folyamatosan vitázó szakminiszter, Fernando Ruiz visszatámadott, és a kórházakat okolja a siralmas állapotokért, mert – szerinte – kaptak pénzügyi támogatást az intenzív osztályokra, mégsem végeznek megfelelő munkát. Az egészségügyi főfelügyelőségtől szinte azonnal érkezett válasz: nem rendelkeznek a miniszter állítását alátámasztó információkkal. Több szervezet elutasította az alaptalan vádaskodást. A legrosszabb még hátravan – hangsúlyozták. A felelősségvállalás elől menekülő Ruiz erre a Twitteren betámadta Zulma Cucunubát, Kolumbia egyik legismertebb járványügyi szakemberét.

Az elnököt egyre jobban szorongatják

Főnöke, a diszkrét önfényezésre mindig hajlamos Duque elnök egyetlen Facebook-livestreamjében sem beszélt Bogotá és Barranquilla sanyarú helyzetéről, az egészségügyi dolgozók országos kormányellenes tiltakozásáról

– „nem azért tanultam, hogy öljek”, állt egy cartagenai orvos transzparensén –,

helyette a betegségből felépülők számának folyamatos növekedéséről és az egyre több, pár hét alatt 1 millió személyből kb. 3 ezerről 10 ezerre emelkedett elvégzett tesztről elmélkedik.

A járvány okozta háromszoros élelmezési válsághelyzetet szintén elfelejtette megemlíteni. Hiába gyűlnek az adományok, és végzik egyházi szervezetek az államnál sokkal jobban az élelmiszerosztást, százezrek-milliók éheznek, a mezőgazdák nem tudják eladni a termékeiket, az elosztóhálózatok a kötelező társadalmi távolságtartástól szenvednek, kapacitásuk 50 százalékán dolgoznak csak. A nagyobb kikötőket annyira leterítette a Covid-19, hogy előbb-utóbb akadozhat az import, Rodolfo Zea mezőgazdasági miniszternek pedig hamarosan a Legfelsőbb Bíróságon lesz jelenése korrupcióért. A helyzet nem egyedi, a Világélelmezési Program (WFP) felmérése alapján idén 14 millió latin-amerikait és karibit fenyeget az éhínség, Venezuela a legveszélyeztetettebb.

A felmérés során megkérdezett kolumbiaiak 6 százaléka semmit, 13 százalékuk pedig csak egyszer evett az előző napon. A kaotikus helyzetet tökéletesen jellemzi, hogy a termesztőkre rohad sok gyümölcs, és ki kell dobniuk,

miközben kolumbiaiak mellett például 900 ezer venezuelai bevándorló éhezik. A bezáródó piacok – a bogotái Corobastos, a medellini La Minorista – miatt a fiatalabb farmerek termékeiket online kezdték el árusítani. Az elosztóközpontokat részben tehermentesítő internetes értékesítést Zea minisztériuma is támogatja. De mi lesz a közvetítőkkel, ha az új megoldás a vártnál jobban elterjed? A sors útvesztői ugyan áttekinthetetlenek, a jövőt még elhivatott kutatói (köztük e sorok írója) sem látják igazán, az elosztók viszont nem bíznak a véletlenben, és csütörtökre masszív tiltakozást szerveztek a Corobastoson.

Ideiglenes megoldásként segíthet a kongresszus többsége által javasolt alapjövedelem. A korábban elutasító állásponton lévő Alberto Carrasquilla pénzügyminiszter hajlik már rá, viszont egyelőre „következő lehetséges lépésként” beszél csak róla. Halogatásra nincs idő, itt és most, és 9 millió háztartásnak kell utalni – replikáztak liberális és konzervatív képviselők egyaránt. Szeptember 1-től súlyosbodhat a helyzet, akkor jár le az elmaradt lakbérek miatti kilakoltatási moratórium.

ÉLEDEZIK AZ INFORMÁLIS GAZDASÁG

Duque helyzete viszont már most súlyos. Alelnökéről, a szintén Uribe-védenc Marta Lucia Ramirezről kedden tálalta a média: 1997-ben férjével 150 ezer dollár óvadékot fizettek egy bíróságnak, hogy fivére, Bernardo szabadlábon várhassa a tárgyalást. Heroinbizniszelésen kapták rajta Miamiban, azt óhajtották megkonzultálni vele a taláros fők. 1998 februárjában meg is vitatták, majd 4 év 9 hónappal díjazták. Marta Luciát fél évvel később külkereskedelmi miniszterré nevezte ki a Clinton-adminisztrációval Kolumbia-terv néven futó drogellenes stratégiai tárgyalásokba kezdő Andres Pastrana elnök.

A szervezett nemzetközi bűnözéssel foglalkozó InSight Crime néhány hete közölte, hogy az alelnök és férje, Álvaro Rincón az egykoron a medellini kartellel és az AUC paramilitáris csoporttal kokaint csempésző, Memo Fantasma művésznéven futó „láthatatlan” narcoval, a Rincónnak régi ismerős Guillermo León Acevedo Giraldoval ingatlanüzleteket bonyolított. Az ellenzék a 2018-ban „nincs jó és rossz drogdealer, csak rosszak vannak, és mindet el kell utasítanunk” szöveggel kampányoló Ramirez azonnali lemondását követeli. Duque hallani sem akar róla, egy „tiszteletreméltó és bátor nő tragédiájáról” beszél. Maga az alelnök sem szándékszik lemondani.

Duque-t egyre fenyegetőbben beárnyékolják a megválasztásában segítő drogkapcsolatok.

A rendőrség véletlenül, más után kutakodva, bizonyítékokat talált arra, hogy az ismert narco, Marquitos Figueroa, a tavaly Brazíliában, rablási kísérletnek álcázva meggyilkolt nemzetközipénzmosás-szakértő José Guillermo Hernandez, alias El Ñeñe, az évtizedek óta kokainban és politikában utazó északi (Magdalena megyei) Gnecco „bűncsalád” és az Uribe által alapított Demokratikus Centrum közösen szőtt terveket a 2018-as elnökválasztás megtrükközésére: nagyban vásároltak szavazatokat. Kiderült, hogy az öt éve Brazíliában elfogott Figueroa – aki ellen folyamatosan indítanak vádat, de a vádemelés folyamatosan elmarad –, a Gnecco-família egykori piszkos ügyeket intéző embere, be akarja börtönöztetni a bizonyítékokra rábukkanó rendőröket.

A Hernandez halála és a személyéhez fűződő gyilkosságok utáni (egy fiatalembert például a pénzmosón régi adósságot behajtani akaró, amerikai börtönből szabadult, szintén pénzmosásban érintett apja helyett véletlenül öltek meg) nyomozás során talált telefonbeszélgetésekből egyértelművé vált, hogy El Ñeñe és Uribe korábbi titkárnője a választásokat megelőzően kapcsolatban álltak egymással. Az exelnök állítólag – a Duque beavatási ünnepségére elsők között meghívott – Hernandez közvetítésével akarta bevonni az északi bűnbandákat a csalásba.

A szálak kibogozhatatlanul összekuszálódtak, de a lényeg: az igazság kiderítését korrupt vagy lusta, esetleg egyszerre korrupt és lusta ügyészek minden szinten hátráltatják,

a Legfelsőbb Bíróság a Hernandezt közszereplők közül elsőként (Twitteren) meggyászoló Uribe után nyomoz, a kongresszus pedig Duque ellen indított vizsgálatot. Múlt héten aztán robbant a bomba: terelőműveletként Anibal Gaviria antioquiai kormányzót kvázi bizonyíthatatlan, Kolumbiában majdnem mindenkire ráhúzható korrupciós vád alapján, nyilván terelésként letartóztatták, miközben az összeesküvés-bizonyítékokat feltáró két rendőrt mindenféle médiacsinnadratta nélkül, eljárási csalás ürügyén házi őrizet helyett börtönbe vitték, most előzetesben várakoznak. A csalást feltáró újságírókat figyelik, halálos fenyegetéseket kapnak. Figueroa óhaja beteljesült, a zsarukat előbb ki is rúgták, az üggyel nem tudni, ki foglalkozik, a bizonyítékok jó eséllyel el fognak tűnni.

És mi van máshol?

A járvány tökéletes ürügy disznóságok elkendőzésére, leszámolásokra, mert úgyis minden később derül ki, ha egyáltalán kiderül… Paramilitáris és más fegyveres csoportok újra ellenőrzésük alá vonnak területeket, megerősítik vidéki lakóközösségek feletti uralmukat. Az egyre jobban militarizálódó délnyugati Cauca megyében a karantén kezdete óta szomorú országos rekordként húsznál több emberjogi aktivistát öltek meg. Az országos karantén első napján, március 25-én egy nőjogi szervezet egyik vezetőjét, a Bolivar megyei Carlota Isabel Salinast lőtték le az utcán. Másokkal otthonukban végeznek. A Covid-19 miatt az aktivistáknak megháromszorozódott a munkájuk, és közben több halálos fenyegetést kapnak, mint valaha. Közösségeik kiszolgáltatottabbak, ők védtelenebbek.

ITT NINCS ALKOHOLTILALOM

Bűnbandák persze nemcsak Kolumbiában használják ki a helyzetet. A drogüzlet most kevésbé megy, de azért rendületlenül próbálkoznak. Mással is: Mexikó elnöke, Andrés Manuel López Obrador április végén szólította fel a kartelleket, hogy élelmiszer-adományozás helyett inkább az egyes napokon százak halálához vezető erőszakot szüntessék be. Egy-két gang kicsit megalomán: az ajándékcsomagokon vezetőik vigyorognak a nagyvilágba, hogy az éhezők pontosan tudják, ki a megmentő. Az országban pusztít a Covid-19, 150 ezer felett a fertőzöttek, 17 ezer felett a halottak száma. Mexikóvárosban rettegnek a szemetesek, már 40-nél többen hunytak el közülük.

Az interkontinentális szomorújáték reménykeltő mozzanataként egy „elfeledett” latin-amerikai országból, a 7,2 milliós Paraguayból jó hírek érkeznek: 1300 fertőzött sincs, 11 halott, szépen épülnek fel a betegek, relatíve sok a teszt. Venezuelából kevésbé jók: sok hazatérőt már be sem engednek, vagy csak meghatározott létszámban, meghatározott napokon. Egy 29 éves nő például Limából indult neki, varrónőként dolgozott, pénzt is küldött haza, mert a kislánya otthon él. A járvánnyal megszűnt a munkája, és eldöntötte: irány Venezuela. Gyalog, teherautón, szamárháton, bő egy hónap után végül megérkezett a határra, hogy ott tudja meg: feleslegesen szenvedte végig az utat.

Hozzá hasonlóan többszázan alszanak a földön; végigcaplatva a kolumbiai hegyeken, most nappali 38 fokban, egy fillér nélkül várják, hogy hátha, talán kinyílnak a kapuk. Március 25-e óta Kolumbiából legalább 70 ezer venezuelai ment haza. Az idegenbe szakadt honfiaiban és honleányaiban galád biológiai fegyvert látó Maduro elnök megalkuvás nélkül állítja: ura a helyzetnek, a kórt Peruból, Ecuadorból és persze Kolumbiából importálják földi paradicsom országába, ahol – a világ 11. kőolaj-kitermelőjeként – újabb karanténintézkedésként már a benzint is porciózzák. A hivatalos venezuelai koronavírus-számok nevetségesek: 28,5 millió lakosból cirka 3 ezer fertőződött meg, 25-en hunytak el. Feltéve, ha hisz még valaki a venezuelai haza pöcse Maduronak…

Nekem ebből elég

Belefásultam az egészbe. November 15-én elindultam világot látni, felfedezni Dél-Amerikát, új kultúrákat megismerni, új ismerősöket szerezni, március 20-a óta viszont főként halálozási statisztikákat olvasgatok.

A végkifejlettel együtt – és ellenére –, életem legemlékezetesebb utazása, az első rész szenzációs, a második nyomasztó volt, de mindkettőből rengeteget tanultam, a másodiktól, a magam választotta folyamatos várakozástól pedig iszonyat elfáradtam lelkileg, mentálisan. Elfáradtam és megkeményedtem egy gyönyörű városban, ahol csak egyes napokon, egyes napszakokban mehettem ki az utcára, és ha messzebbre, Cartagena tiltott szívébe merészkedtem, csak ürességet, környezetbarát apokalipszis utáni utcapusztaságokat láttam.

MATI, SZÁLLÁSADÓM, DAVID FELESÉGE TAKARÍTJA APÁK NAPJÁN A SZOBÁMAT

Ez a város, ez az ország abszolút nem erről, hanem az életről, a lét elviselhetetlen könnyedségéről szól. Helyette anomália a köbön, halál és agyhalál van. A létező legrosszabb járvány-forgatókönyv vált valóra: vasszigor a lakossággal szemben, végtelenített karantén, majd a félszeg gazdasági nyitástól és bezáratlan gócpontoktól bedurrant a járvány, laposból exponenciálisba szökött a görbe. Addigra már mindegy volt, annyira kicsinált mindenkit a tétlen egyhelyben ücsörgés, miközben statisztikává, üres számsorokká változott a világ. Valamikor a nyár folyamán tetőzik, de itt még a tetőzést is elnyújtja, szándékosan lassítja a Covid-19.

Cartagena és Kolumbia viszont élni akar, nem járványadatokon siránkozni, torzsalkodó politikusok meddő vitáin élvezkedni. Ezért kell most elmennem, és ezért kell jövőre visszajönnöm, hogy visszakapjam, amit elveszítettem, amit kitépett belőlem a koronavírus: a lelkem egy darabját.

Majdnem mindent láttam, ami érdekelt, egyedül a San Blas-szigetek maradtak ki, de egy év múlva azokat is, és Amazóniát is bejárom. Az amerikanizált Panamaváros, a halászfalu Santa Catalina és a Coiba nemzeti park aranyhomokos fövenyei, Lima ízorgiája, Tarma magashegyi semmije, Cuzco komor inka pompája, a Machu Picchu felett gomolygó felhők, az Andok jéghideg éjszakái, a Titicaca fenségesen úszó szigetei, La Paz egyedülálló teleférco rendszere, Sucre hófehérsége, Potosi ezüstjét vesztett gyilkos bányahegye, az Uyuni sóföldek és az Altiplano végtelen távlatai, az Atacama-sivatag techno-minimalizmusa, San Pedro bűbájos hippihagyatéka, Santiago életteli üressége, Valparaiso streetart-paradicsoma, a Húsvét-sziget polinéz ünnepe és a hallgatag moaik a naplementében, az Atacama másik, nyugati oldala, Arica álmatag nyüzsije, Arequipa Valentin-napi álarcos forgataga, a Nazca-geometria, Miraflores laza eleganciája, Trujillo belle époque játékmúzeuma és Chan Chan szuprematista absztraktciója, az ezerszínű Máncora fülledt óceánpartja, Cuenca villámsújtotta templomtornyai, Quito koloniális ragyogása, Mompox száz év magánya és a még élő Cartagena élveteg éjszakái, mind-mind emlékezetem márványfalára vésődtek.

MINTHA ÉVEKKEL EZELŐTT LETT VOLNA, HOLOTT CSAK FEBRUÁRBAN VOLT.

Krokodilok, lámák, alpakák, vikunyák, guanakók, pelikánok, üregi nyulak, iguanák, megjegyezhetetlen nevű madarak, ők is, az összes. Meg a színes és permanes, szédítő multikulti karnevál, magashegyi kecsuák és ajmarák, csodaszép latinák és afrocolombianak. Utánuk snitt és snitt és snitt, majd fertőzések és elhalálozások, láthatatlan árnyak haláltánca jött.

Hét hónap alatt megváltozott, új normálisba szenvedett át a világ. Az idiotizmus és a legalantasabb emberi ösztönök testvérpárja, a birtoklás- és hatalomvágy viszont örök, most éppen a féleszű Trumpra és a rend rasszista, gyilkos őreire, jogos haragra, jogtalan vandalizmusra reagálva, Kolumbusz-szobrok döntögetéséről zengenek örömódákat a politikai korrektség saját maguk által felkent tálibjai. Nagy a baj, hogy még mindig ők a kevésbé rosszabbik oldal… Ezért hányok a politikától, a közélettől. A kolumbiai viszont annyira brutális és korrupt, hogy már-már szép, mert a perverzió összes beteg gyönyöre benne foglaltatik. De Kolumbia sokkal több efemer közéleténél – egy ország és egy nép, amelyet nagyon tudok szeretni.

Jövök haza

Kérdés, mi lesz itt a járvány után: beigazolódnak-e a félelmek, és jön a káosz, az éhínség, a még több erőszak, valóban visszatér a múlt? Jövőre megtapasztalom, most viszont csak óráim maradtak Cartagenában.

A konzulátus már a hét elején jelezte: rajta vagyok az utaslistán.

Aztán jött egy online nyomtatvány a légitársaságtól, a szokásos adatokat kérték, nem mintha nem lettek volna meg nekik. Kitöltöttem, küldtem vissza, majd újfent a konzulátus értesített: az Avianca callcentere péntek délután 3-tól hívhat, három napon keresztül, naponta 3 és este 10 között bármikor; a kb. 300 fős gépen biobiztonsági okokból csak 200-an leszünk. Csütörtökön Luis, a sofőr is bejelentkezett: megvan a négy utas, érkezik a pénzért, mégsem lehet kártyával fizetni, de menjünk el egy automatához, ami nem számol fel költséget.

Elmentünk, kifizettem, indulás kedd reggel vagy délelőtt. Bogotában tud olcsó szállást, 3 ezer forint per éj, a reptérhez közel, igaz, a Claudia López újabb szigorításait nyögő fővárosban hotelek és hosztelek kizárólag ott, az Avenida El Doradón vannak nyitva. Cartagena-Bogotá kipipálva; jött a hosszú és idegesítő várakozás péntek 3-tól vasárnap este 8-ig. Mint kiderült, azért, mert hiába volt Panama-Frankfurt-Amszterdam Lufthansa-jegyem, nem számították be, csak a kolumbiai indulásokat vették figyelembe, és mivel eredetileg a meglévő foglalásokat átütemező listán szerepeltem, az átütemezési csoport átküldte a nevemet az új foglalásokhoz, két hozzám hasonló cipőben járóval együtt, automatikusan az utolsó három közé.

Szóval a Lufthansa jön még egy jeggyel, voucherrel, kiverem belőlük, most viszont online ki kellett perkálnom a peso esése miatt 720 helyett kemény 710 dollárt, és pár perc múlva küldték is a jegyem. A callcenteres ügyintéző egyébként csak spanyolul beszélt, de sebaj, csütörtök este végre viszontlátom a macskáimat, Benzli bácsi júniusban töltötte be a tizenkilencet.

Vasárnap éjjel csak egyet, szürkefarkú, nagy fehér kandúrt láttam a kivételesen nem csendes utcán. A szomszéd házban buliztak, apák napját ünnepelték. A zajjal mit sem törődő macska az egyik autón aludt. Hamarosan megjelent a kicsik anyja, egy vézna, de szívós fekete, vöröses tónusokkal. A háztetőről most egy sem lesett lefelé, majd a négy kölyökcica egyike, egy vöröske szintén előbukkant. A másik hármat napok óta nem láttam, remélem, nincs bajuk. A bő három hónap alatt jöttek, mentek, csak a fehér király és a fekete-vöröses anyuka képviselte az állandóságot. Kettő sajnos meghalt közben, és időnként pár kutya is végigszaglászta a terepet. Remélem, jövőre az összest viszontlátom.

Most mind szabadabb nálunk.

A Szerelem a koronavírus idején eddigi cikkeit itt olvashatod végig.

FOTÓK: Kömlődi Ferenc / Azonnali

Kömlődi Ferenc
Kömlődi Ferenc állandó szerző

Jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista, író, képalkotó, világutazó, macskaimádó, született gourmand.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek