+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Nagy Péter Sándor
2019. június 8. szombat, 08:55
Egy ilyen struktúrában nincsenek nyertesek. Ez a túlélésszerű üzemmód, sok évtizedes küzdelem jobban szétdarabolta, atomizálta az országot, mint a legkeményebb osztályharc.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Hogy mitől térnének haza a külföldön dolgozó, élő magyarok, az egy igen összetett kérdés, ahogy arra rá is mutat az egyik interjúalany az EP-választások napján készült Azonnali-videóban.

 

 

Feltételeket nem nehéz találni, de a hazatérésnek az egyik legnagyobb akadálya valószínűleg az, hogy egyszerűen máshol jobb.

 

Azt hiszem, nincsen olyan ország, amelyről ne panaszkodnának külföldre települt lakosai, néha okkal, néha pedig önigazolásként. Mégis: a mi esetünkben van egy fontos különbség. Akik Magyarországról megugrották vagy megugorják a váltást, hamar azt veszik észre, hogy máshol máshogy lüktet az élet; nemcsak anyagilag, de érzelmileg is áthatolhatóbb klímába kerülnek.

 

Mindettől az állkapocs ellazul, a ráncok kisimulnak, és a visszatekintés könnyen fájdalmassá válhat. Maguk az alanyok ugyan nem változtak meg, de attól, hogy egy működő társadalomba kerültek, helyükön érzik magukat egy idegen kultúrában, de emberi komfortzónában, ami radikálisan képes felülírni bármilyen heveny honvágyat.

 

Minket legfeljebb az köt össze, akit közösen utálunk

 

Magyarországon kevés szó esik arról, hogy mi az, ami összeköt minket. Mindenki megtanulta, hogy egységet csak egy közös ellenség tudatában tudunk kovácsolni, legyen az külső vagy belső, valós vagy kitalált. Talán egy jóleső kollektív gondolatkísérletben össze lehetne szedni azokat a dolgokat, amelyek ténylegesen összekötik a magyarokat. Ez valószínűleg segítene abban, hogy visszaszerezzük érdeklődésünket önmagunk iránt.

 

Amikor arról van szó, hogy melyik országot kellene utolérni 2030-ra, sokaknak a hasító GDP jut eszükbe, pedig minden bizonnyal nem csak ez lenne a boldogság záloga egy szegény országban.

 

A törődés is eshet olyan jól, mint egy tizenharmadik havi fizetés.

 

Az anyaország olyan hely kellene legyen, ahol a mindenféle nehezségek ellenére is mindenki, és tényleg mindenki szívesen él. Ha külföldre megy, szívesen tér vissza, mert olyan közösség, pozitív energia várja, amit elsősorban a szülőföld tud adni. Fontos ez a morális táplálék, amit az ember a tágabb emberi környezetétől kap. Ez az alapja annak a pozitív életérzésnek, amitől az ember jól érzi magát ott, ahol van.

 

Mégis mitől olyan híresen rossz a közhangulat, hogy egyesek már nem tudják elviselni?

 

A magyar ember „túlél”.

 

Szokásból rohan, sok élethelyzetben nem, vagy alig mérlegel. Ez az életérzés lappangóan jelen van minden társadalmi rétegben. Az eredetét nem ismerem, de kétségtelenül be tudom azonosítani, esetenként magamon és sokszor a környezetemen is.

 

Ez a zsigeri gyakorlat többé-kevésbé folyamatos, de nem túlságosan fájdalmas szorongást eredményez, ami kitartóan kíséri az egzisztenciánkat, és ettől a dolgok csak rosszul tudnak működni, vagy egyáltalán nem. Továbbá kimerítő és akut tehetetlenséggel párosul, hiszen a fő jellemzője a reflexió hiánya, ami idővel felpuhítja az értékítéletet, miközben a túlélés vagy a haladás egyre nagyobb teljesítményt kíván.

 

Időtlen küzdelem, rohanás, vagy éppen végnélküli várakozás ez, ahol a megérkezés bizonytalan, a kiszolgáltatottság és a függés érzése folyamatos.

 

Lehet valaki kétkezi vagy szociális munkás, tanár, orvos, vagy éppen író, filozófus, számára a „túlélés” epizódszerűen vagy folyamatosan egy igazi magyar modus vivendi. Ha a lelkünk mélyére nézünk, nem nehéz belátni, hogy legtöbbünknek ez egy ismerős állapot a maga konkrét és nem túl kellemes következményeivel.

 

A szégyenérzet, a szorongás, az izomfeszültség (nem szent)háromságot formálnak az emberi szervezetben, ami eltörli a szabad mozgásteret, önkorlátozóvá tesz.

 

Egy ilyen struktúrában nincsenek nyertesek. Ez a túlélésszerű üzemmód, sok évtizedes küzdelem jobban szétdarabolta, atomizálta az országot, mint a legkeményebb osztályharc.

 

Sokan természetesnek veszik ezt, elfogadják, hogy ez a dolgok rendje, megtanultak ezzel élni, hiszen ebben szocializálódtak. Ez már régóta megy így. A szülőktől tanultuk, ők is így éltek. Bizonytalanul, sebezhetően, a többiektől elválasztva. Zsenge korban szívja magába ezt az ember, és nehezen szabadul tőle, még ha változnak is a körülményei.

 

Pedig ez nincs a génjeinkbe kódolva

 

Ez a kollektív bűbáj hatalmában tartja a hétköznapokat és megfoszt a transzcendens pillanatoktól, mert aláássa az önbizalmat és eltörli a részleteket. Akiket a gépszíj elkapott, nem képesek megállni és szemügyre venni a dolgokat. Így kultiválódik a felejtés kultúrája, ami aztán olyan közmondásszerű, elsőre viccesnek ható kijelentésekben is tükröződik, mint például ez: „Ami egy németnek göröngyös, egy magyarnak még tükörsima.”

 

Mindezt szem előtt tartva érthető, hogy az Azonnali által meginterjúvolt alanyok egy része kívülállóként nyilatkozik a „magyarokról”. Ez jól rímel azzal a szintén régi hagyománnyal, hogy mindenki mástól várja a segítséget. Pedig a változás belülről jön, önmagunkat kell megtalálni, nyugodtan felfedezni saját belső sokféleségünket – ami létezik.

 

Az igazságtalanság érzése tölt el, amikor olyasféle megállapításokat hallok, hogy a magyar „birkanép”, vagy „szolgalelkű nemzet”.

 

Ezek a sokféle formában visszatérő, kényelmesen lemondó, szintén kívülálló megállapítások azt sugallják, mintha volna valami orvosolhatatlan a magyarok helyzetében. Valami, aminek a megváltoztathatatlansága mintha a génjeinkben gyökerezne. Minderre lehet melankólikusan bólogatni, de érdemes ezt kritikusan megközelíteni.

 

A szolgalelkűség csak addig tart, amíg az emberek máshogy nem döntenek. Azt nem tudja senki befolyásolni, hogy valami hatással van-e rá, vagy sem, de azt eldöntheti, hogy mire figyel. Ez a kortárs állapot egy eltorzult kulturális kód része, és mindig lesznek olyanok, akik ezt megkérdőjelezik. Minimum pár, a szabadság hiányától szenvedő költő. Talán érdemes rájuk figyelni.

 

A bátorság és a szeretet is jó ellenszerek, sírni is lehetne egy kicsit. Ha máshogy nem megy, hagymavágás közben.

 

Addig is az igazság megéri. Ha a megmondás kimondássá válik, akkor a hazugságnak is kevesebb tér jut majd, és a „kalandozó honfitársak” is szívesebben térnek majd haza.

 

Olvasnál még Nagy Péter Sándortól? Itt megteheted!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy miért döntöttek úgy, hogy az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatait még áprilisban kinyitják.

Ismert emberek fognak oltásra buzdítani minket, a cél nyolcmillió magyar beoltása, Gulyás szerint a Szputnyik a nyugati vakcináknál is jobb. Ez történt a kormányinfón!

Kolozsváron nemcsak a lakhatás, a kultúra is többe kerül, mint máshol. A Székelyföldön minden olcsóbb, Kézdivásárhely a legolcsóbb, magyar lakossággal is rendelkező város.

A heti Tsúfos Tükör megmutatja, miért örülhetünk a fővárosban épülő kínai egyetemnek.

A 2019-es önkormányzati választáson Pikó András mögé álltak be, és most sem állítanak saját jelöltet a VIII. kerületben.

Ebből nyáron akár óriási káosz is lehet: minden egyes EU-tagállam maga döntheti el, hogy elfogadja-e az EMA-engedéllyel nem rendelkező vakcinákat.

Az óvodák és az iskolák alsó tagozatai április 19-től nyitnak.

A hét kérdése

A hatpárti ellenzéki szövetség szerint felesleges a regisztráció, elég lenne felmutatni a TAJ-kártyát, hogy beoltsanak valakit a covid ellen. Szerinted?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás