+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Nagy Péter Sándor
2020. szeptember 14. hétfő, 13:55
A nyaralás tényleg mindenkinek a magánügye. Ami miatt leginkább sántít a hivatalos magyarázat a különféle korrupciós kapcsolatok gyanúján túl, az a miniszteri füllentés és büntethetetlenség tudatának kérdése.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A magyar külügyminiszter nyaralásával kapcsolatos kitérő, támadó és arrogáns mondatait hallgatva először az jutott eszembe: erre nincsenek szavak. Később a korrupciót kiáltó reakciókat olvasva a volt uruguayi elnök, José „Pepe” Mujica pár évvel ezelőtti mondata ugrott be, amit még hivatali ideje alatt mondott. 
 

„Szereti a pénzt? Akkor minek foglalkozik politikával? Foglalkozzon pénzcsinálással. Aki szereti a pénzt, azt jobb kivezetni a politikából. Foglalkozzon kereskedelemmel, az anyagi javak megsokszorozásával, ott a helye.”

 

Mujicát lehet idealistának nevezni vagy bírálni politikája miatt, de hitelességét és józanságát nehéz elvitatni. Mikor több évtizedes politikai pályafutás után, 2010-ben országa élére került, továbbra is abban a szerény házikóban lakott tovább feleségével, ahol az előző 30 évet töltötte. Mintha Orbán Viktor leköltözött volna egy stadion nélküli, romos alföldi tanyára valamikor a kilencvenes évek derekán, szabadidejében földet művelt volna, 2010 után ugyanezt az életmódot folytatva.

 

Mujica saját életmódjáról szóló magyarázata különösen érdekes: „Úgy élek, mint a legtöbb ember az országomban. A politikusoknak úgy kell élniük, mint a többség, nem mint a hatalommal bíró kisebbség. Jót tesz úgy élni, ahogy az ember gondolkodik, különben úgy fog gondolkodni, ahogyan él. A megválasztott elöljárók rendszerint egy kisebbség értékrendje szerint élnek, miközben a demokrácia a többség kormányzása próbál lenni. [...] A kormányok eltávolodása az emberek életmódjától az embereket is eltávolítja a politikusoktól, és végül az emberek lebecsülik, megvetik majd őket és a politikát, és ha megvetjük a politikát, mehetünk a rostélyra, ahol lassú tűzön fognak minket pirosra sütni.”  

 

A magyarországi rostélyról nézve ezek a mondatok talán népmeseinek hatnak, pedig Uruguay éppen olyan létező ország, mint a miénk.

 

Mujicát sokat támadták életmódja miatt, politikai marketingnek nevezik azt. Tekintettel arra, hogy 40 évet élt le ilyen körülmények között, és ezt az államelnöki posztról való leköszönése után is folytatta, nehéz lenne életvitelét előre kiagyalt, hatásvadász trükknek nevezni. Érvelése sokkal meggyőzőbb és átérezhetőbb, mint bármely miniszterelnök vagy miniszter magyarázkodása a luxus és a kiváltságok szükségességéről, vagy azok magánügy voltáról.

 

Ha körülnézünk, Magyarországhoz közelebb is találunk emberszabású elnököt. Marcelo Rebelo de Sousa, Portugália köztársasági elnöke – ha nem is egy viskóban él – gyakran gyalog jár, és sorbanállás közben is le lehet fotózni a boltban. 

 

 

Az uruguayi elnök életvitele éppúgy magánügy, mint Szijjártó külügyminiszter nyaralása, de amikor erről kérdezik, magyarázata sokkal meggyőzőbb, mint amit luxusrepülők és jachtok kérdésében a külügyminisztertől vagy más magyar kormánytagoktól hallottunk. Talán nem csak azért, mert igaz, hanem mert narratívája nem kitakarni akarja az embert, hanem megmutatni.

 

Nekünk, magyaroknak eszünkbe sem jut politikusainkra hétköznapi emberként tekinteni, pedig közben sokszor – mikor érdekeik vagy a szükségük azt diktálja éppen – ők maguk mutatnak rá magánember mivoltukra. Tegyük félre a korrupciógyanút a külügyminiszter jachtozásával kapcsolatban, és nézzük meg a helyzetet más oldalról, ideológiáktól mentesen.

 

A nyaralás tényleg mindenkinek a magánügye. Ami miatt leginkább sántít a hivatalos magyarázat a különféle korrupciós kapcsolatok gyanúján túl, az a miniszteri füllentés és büntethetetlenség tudatának kérdése.

 

„A politikában az intellektuális őszinteség az első, ha ez nincs meg, minden más haszontalan” – hangzik el szintén Mujicától a fent idézett interjúban. Ezt ki is lehetne tűzni a magyar parlament ajtajára emlékeztetőnek. Ez a fajta józanság teljesen idegen a magyaroktól, és sokszor tűnik úgy, hogy sok magyar politikus józanságról utoljára Bikinitől hallott.

 

Az világos, hogy senki nem megtakarításból vesz jachtot. Akkor sem, ha nagyon, de nagyon jó a fizetése. A jacht a gazdagságnak egy bizonyos fajtáját reprezentálja, nem a gazdagságot általában.

  

A jacht kiválóan alkalmas a pénzzel és a hatalommal való hivalkodásra, és kifejezi magát a hivalkodás szabadságát is. A jacht önmagában jelkép, nincs belőle ilyen vagy olyan.

 

Mint dominánsan a férfiak világához köthető objektum, a legérdekesebb tulajdonsága az, hogy kinek van belőle nagyobb.

 

A Magyarországon születettek többsége az államszocializmus természetes következményeként – társadalmi osztálytól vagy családi vagyoni helyzettől függetlenül – soha nem került közel a nyugati kapitalizmus olyan ereklyéihez, mint a luxusjacht vagy a magánrepülő.

 

A jetek és hajók csak a közelmúltban kerültek bele a magyar köztudatba, furcsa módon éppen politikusaink kalandjain keresztül. Ez nem egy óriási produktivitási hullám eredménye, amiből a többség profitált és a legjobbakat az élre repítette. Ez pusztán a gazdasági konjunktúra miatt történt, amiből sokféle módon lehet hasznot húzni, és ezek között a kormány zászlajára tűzött munkaalapú társadalom által nyújtott lehetőségek nem éppen a legkifizetődőbbek.

 

Többek között talán ez a csendes bizonyosság mérgezi Magyarországon – ahol a többség kidolgozza a belét – a legendásan rossz közérzetet. Mit csinál az ember egy luxusjachton? Vajas kenyeret reggelizik, koktélokat iszik, napfürdőt vesz, pihen: hétköznapi dolgokat, amiket kevésbé hivalkodó környezetben is megtehetne. Azzal, hogy éppen egy luxusjachton teszi mindezt a politikus, közszemlére teszi azt a hivalkodást, amit a jacht és a hozzá kötődő univerzum képvisel. Közszemlére teszi azonosulását egy olyan világgal, ami sok magyarnak idegen, vagy legalábbis távoli.

 

Mindez persze magánügy, mindenkinek lelke rajta. De egy politikus esetében ez messzebbre vezet, különösen, ha mindezt titokban teszi, és ezt a titkot az irodában gürcölő közszolga képével illusztrálja.

 

Bizonyára meg sem fordult a külügyminiszter fejében, hogy valami nem stimmel ezzel a helyzettel, különben nem vállalta volna be. Büntethetetlenségének teljes tudatában bízhatott abban, hogy a jachtozás nem derül ki, és ha ki is derül, következmények nélkül marad.

 

Ebbe vetett bizalmát megerősíteni látszik, hogy a kormánypárt hétfejű sárkánya napról napra kel a védelmére. A lassú tűzön forralt miniszteri csínytevések mindig is következmények nélkül íródtak be a felejtés történelemkönyvébe.

 

A külügyminiszter sokarcú. Nemcsak közszolga és közszereplő, hanem influenszer is, aki viselkedésével befolyásolja híveit, követőit és azokat is, akik a helyére pályáznak.

 

Sejteti, miképpen mennek a dolgok odafent, és ezzel akaratlanul is olyan pedagógiai munkát végez, amiben nincs köszönet.

 

Pontosan mire is aspirál emberileg az a közszolga, aki bevállal egy titkos családi nyaralást az újpatronátus jachtján, mert megteheti? Ha a főnöknek haja szála se görbült, ki lehet próbálni, hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak-e az osztályvezetők szintjére is, és így tovább, míg kellő mennyiségű próba után

 

az új szabályok bekerülnek az ország használati utasításába.

 

Hogy bizonyos esetekben meddig terjed a büntethetetlenség, érinthetetlenség tudata, arra sok példa akad. Jól illusztrálja ezt Cristina Cifuentesnek, Madrid egykori tartományi elnökének története, aki sikeresen szlalomozott különféle nyíltszíni vesztegetési botrányok és vásárolt doktori címek között. Cifuentes az elmúlt tíz évben az illegális pártfinanszírozásban nyakig ülő volt spanyol kormánypárt (PP) jól megbecsült tagjaként tette ezt, mígnem a saját pártja tette ki a szűrét, miután az egyébként is jó anyagi helyzetben és magas fizetéssel rendelkező köztisztviselőnő arckrémeket lopott egy szupermarketből, és a biztonságiak – anélkül, hogy tudták volna, kicsoda – lefülelték.

 

A kifejezés, amivel az utca embere és a sajtó akkoriban jellemezte ezt a helyzetet és a politikusasszony lebukására adott magyarázatát, magyarul újkeletű szó: szekunder szégyen, ami éppen a napokban az Index-ügy kapcsán is előkerült, törzsolvasói tiltakozás formájában.

 

A nehezen lefordítható szavak valamilyen kibeszéletlen dologra figyelmeztetnek a kultúránkban, a szekunder szégyen is ilyen. Ezeknek a szavaknak a felfedezése és tudatos használata segíthet abban, hogy a kultúránkon belüli tabukat azonosítsuk és ledöntsük. Ezek a felfedezések új érzelmeket teremthetnek és meglévőket erősíthetnek meg egy közösségen belül. Ebben az esetben talán az empátiát, ami némi higgadtsággal és ellenállóképességgel kombinálva talán közelebb hozhatna egy józanabb politikát, ami azoknak az országoknak a kiváltsága, ahol az emberek törődnek egymással.

 

De legalább segíthetne oldani az arroganciát, ami nemcsak a jachtos nyaralást firtató kérdésekre adott miniszteri válaszokból süt, hanem a sokakat bántó, ideológiával takaródzó, és az embereket az élet lehetőleg minden területén megosztani szándékozó mindennapi kormányzati politikából is.

 

Olvasnál még Nagy Péter Sándortól? Ide kattints! Vitáznál vele? Írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Legának nem sikerült bevennie az ötven éve vörös Toszkánát, az Öt Csillag az északi régiókban gyakorlatilag eltűnt, a déliekben összeomlott.

Hónapok kérdése, és közvetlen vasúti összeköttetése lesz a román főváros repülőterének a belvárossal. Eddig csak buszozni vagy taxizni lehetett.

A koronavírus miatt idén hiány volt a külföldi munkaerőből.

A ma újrainduló parlamentben már bevezetett az Országgyűlés Hivatala a koronavírus-fertőzést megelőző intézkedéseket, azok azonban a politikusokra nem vonatkoznak. De akkor hogyan védekeznek majd a politikusok?

Az untig ismert sorosozás mellett az is kiderül a miniszterelnök Magyar Nemzetben megjelentetett cikkéből, hogy a brüsszeli politika a németet követi.

Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás