+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. január 12. szombat, 08:00
Szerbia hat hete forrong: Vučićot és ellenzékét azonban sokkal több minden köti össze, mint amit maguk be mernének vallani. A frontvonalak a magyarországi helyzethez hasonlóan kuszák és egy (esetleg nem magyar) európai kívülállónak alig érthetőek. Az Azonnali bemutatja a tényleges frontvonalakat és a heterogén szerb ellenzéket.

Hat hete, december elején kezdődött a nagy tüntetési hullám Belgrádban Aleksandar Vučić szerb államfő politikája és vezetési stílusa ellen. Azóta öt tüntetés is lezajlott már: Belgrádban ötvenezer embert is meghaladó tömeg vett részt például múlt szombaton a megmozdulásokon, de Újvidéken (Novi Sad / Neusatz) és Nišben is utcára vonultak emberek. A következő tüntetés január 12-én, szombaton lesz. Vučićék pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök január 17-i belgrádi látogatása alkalmával akarnak egy helyi békemenetet a kormány mellett.

 

Aki emiatt azt hiszi, hogy Szerbiában putyinisták (a kormányon) és antiputyinisták (az ellenzékben) néznek farkasszemet egymással, nagyon téved.

 

Az egyik ellenzéki politikus, a jobbközép Néppártot vezető Vuk Jeremić eleve ki is jelentette, hogy Putyin az övéké is, szerinte az orosz elnök „Szerbiát, de nem Vučićot támogatja“.

 

Kivel van Putyin? Ez itt a kérdés

 

Az egyetlen ellenzéki napilap, a belgrádi Danas most szerdai számában meg azon gúnyolódott, hogy Aleksandar Vučić – állításával szemben – Vlagyimir Putyintól januárban nem is a legnagyobb orosz állami kitüntetést fogja megkapni. Ez is mutatja:

 

az ellenzék Vučićot éppen azzal akarja hitelteleníteni a szerbek előtt, hogy Putyin nem is áll egészen a szerb elnök mögött.

 

Eközben pedig az ellenzék magát akarja az oroszok biztosabb és hűbb szerbiai szövetségesékent bemutatni. És hogy miben számítana az ellenzék, legalábbis annak egy része, Putyin támogatására? Például Koszovó kérdésében.

 

Az ellenzék egyik legfőbb vádja ugyanis az, hogy Vučić nem tesz meg mindent Koszovó visszaszerzéséért. A szerb elnök – aki egykoron Šešelj vajda mellől még olyanokat hirdetett, hogy „egy megölt szerbért száz muzulmánt ölünk meg“ – mára pragmatikussá lett:

 

Orbán példáján belátta, hogy otthon csak akkor tud zavartalanul gazdagodni és egy autoriter rezsimet kiépíteni, ha együttműködik a német nagytőkével, és az Európai Unióba igyekszik.

 

Orbánnak ez utóbbival már nincs gondja, ő bent van a közösségben, de Vučićnak még be kell kerülnie, hogy teljesen le legyen védve korrupt és autokratikus rendszere. Éppen ezért Koszovó kérdésében egyáltalán nem olyan nacionalista és hajthatatlan, mint amilyennek sokan éppen az ellenzékből elvárnák.

 

A felettébb heterogén ellenzéki pártokat összefogó Savez za Srbiju (Szövetség Szerbiáért, SZS) – amiben a balliberális Demokrata Párttól a már említett Néppárton át a kőkemény soviniszta-klerikális Dveri (Ajtók) pártig sokan összepréselődtek – például Koszovó kérdésben azt vallja, hogy a szerb alkotmány preambuluma lehet csak kiindulópont bármiféle tárgyaláshoz: eszerint Koszovó (vagy ahogy a szerbek hívják: Koszovó és Metohija) a Szerb Köztársaság elválaszthatatlan és egységes része.

 

Miközben a koszovói kérdés az ellenzéki Savez programjában szerepel, az európai integrációról már nem szólnak.

 

Ez érthető, mert a Dveri párt az EU-csatlakozást a legélesebben elutasítja, ők még inkább közelednének a nagy ortodox testvér oroszokhoz.

 

Miben hasonlít az elnök és ellenzéke?

 

Vučić és az ellenzéke közötti hasonlóságokról a prágai Szabad Európa Rádió (RSE) szerb-horvát nyelvű honlapja közölt érdekes összefoglalást. A hasonlóságok alapvetően mindkét fél nacionalizmusából és oroszpártiságából fakadnak, miközben

 

Vučić – taktikai okokból – kifelé gyakorlatilag EU-pártibbnak és oroszellenesebbnek is tűnhet, mint az ellene demonstrálók nagy része.

 

Az RSE-nek nyilatkozó Rastislav Dinić szerb filozófus szerint az ellenzék azonban azért hasonlít annyira Vučićhoz, mert nem mer beleállni olyan témákba – például egy balliberálisabb, még EU-pártibb programba –, amely a nagy nehezen összetákolt részbeni ellenzéki egységet, amiből amúgy éppen pár kisebb balliberális erő maradt csak ki, megbontaná. Viszont így gyakorlatilag az agendát leginkább a szélsőjobboldali Dveri határozhatja meg, amely a legkisebb EU-párti mozdulatra azonnal a szövetségből való kilépéssel fenyeget.

 

A Dveri befolyása olyan erős, hogy a legelső belgrádi tüntetésen sikeresen akadályozták meg, hogy Mirjana Karanović baloldali színésznő is felszólalhasson. Mirjana Karanović azzal vívta ki a széljobbosok haragját, hogy nemrég azt mondta: Szerbiának használt az 1999-es NATO-bombázás, mert így lehetett Slobodan Milošević hatalmát megdönteni.

 

A szerbiai ellenzék azonban nem csak a Savezben tömörült pártokból áll: noha ők adják a tüntetések alaphangját, hivatalosan tagadják, hogy ők állnának a szervezés mögött.

 

Van az ellenzéknek egy balliberális része is

 

Viszont a nacionalista Savez mellett van egy kisebb ellenzéki blokk is, a Pokret 381 (381 Mozgalom), amely az egykori ellenzéki államfőjelölt, volt ombudsmann Saša Janković és az ő Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) körül tömörül.

 

Janković balliberális agendát visz (ami Magyarországhoz hasonlóan nem egy nyugat-európai értelemben vett baloldali, inkább egyfajta konzervatív-liberális programot fed):

 

elkötelezett Szerbia EU- és NATO-tagsága mellett, elfogadná Koszovó függetlenségét és ENSZ-tagságát, és elismeri, hogy 1995-ben Srebrenicában népirtás történt,

 

ahogy azt a hágai törvényszék ki is mondta. Ezek mind olyan nézetek, amelyekkel nem csak Vučićtól áll nagyon messze – de még inkább a másik ellenzéki Saveztől.

 

De mi érdekli a tüntetőket?

 

Mindazonáltal, amint az RSE cikke is arra rámutat, felesleges a hasonlóságokat keresni Vučic és ellenzékének egy része között (nacionalizmus, oroszpártiság, stb.), mert a tüntetőket nem ilyen kül- vagy nemzetpolitikai ügyek mozgatják.

 

Hanem a korrupció és a politikai erőszak – amely több ellenzéki politikus elleni november végi támadásban volt például tetten érhető –, az autoriter irány és a kormánymédiává züllesztett közszolgálati tévék ellen folynak a tüntetések. Boško Obradović, a szélsőjobboldali Dveri párt elnöke is azzal indokolta az ellenzéki összefogást, hogy elsősorban most a jelenlegi hatalom leváltása a cél, és emiatt álltak össze. Mindazonáltal a hatalom leváltását többek között a koszovói kérdés miatt is szorgalmazza az ellenzék.

 

Nagyon nehéz mindenesetre hiteles alternatívaként megjelennie annak az ellenzéknek, amelyet csupán a tagadás – a jelenlegi vučići rendszer elutasítása – tart össze.

 

Miben hasonlít Szerbia és Magyarország?

 

Szerbiában persze – a magyarhoz hasonlóan – a közép-európai térségben a legkevésbé működnek a klasszikus politikai címkék. Míg Horvátországban, Szlovéniában, a visegrádi államokban, de akár Macedóniában és Boszniában is többé-kevésbé a nyugati fogalmak szerint értik a jobb- és baloldalt, a konzervativizmust és a liberalizmust, Szerbiában sok minden – mint Magyarországom – meg van fordulva: baloldalinak számít, aki USA- és NATO-párti, és konzervatívnak, aki USA-ellenes. A helyzetet jelenleg súlyosbítja, hogy az ellenzéken belül is keverednek ezek a címkék és célok.

 

Az is igaz azonban, hogy

 

Szerbiában mindig ilyen volt a rezsimellenes ellenzék: Slobodan Milošević-tyel szemben balliberálisok, monarchista csetnikek, jugoszlavista kommunisták és antikommunista konzervatívok fogtak össze

 

– rendszert tudtak így váltani, de a mai helyzet és Vučić uralma bizonyítja: ellentétben Horvátországgal, ahol a jobboldal és a baloldal hasonlót jelent, mint bármely nyugat-európai országban, Szerbiában a politika a mai napig nem érkezett meg egy nyugvópontra.

 

Ráadásul

 

a sérelmi nacionalizmus és nyugatellenes düh – mondván: a Nyugat cserben hagyta Szerbiát – ugyanúgy az össznemzeti legendárium része, mint Magyarországon.

 

És ahogy sokan a mostani magyar ellenzékben is a Nyugat egyik áulásaként látják Orbán hatalmát, Vučićot is gyarmatosítással vádolja az ilyen szövegeket előszeretettel alkalmazó szélsőjobboldali vagy baloldali ellenzéke.

 

Vučić most is simán nyerne a választáson

 

Vučićnak amúgy nem kell tartania ezen ellenzékétől – már ha igazak a közvélemény-kutatások számai. A kormánytól független CeSID intézet szerint is (noha a felmérésük még októberi) Vučić pártja, a Haladáspárt (SNS) fölényesen vezet: a választók több mint ötven százaléka oda ikszelne.

 

A koalíciós partner Szocialista Párt (SPS), azaz Slobodan Milošević egykori pártjának nyolc-kilenc százalékával együtt Vučić mögött áll a szavazók több mint hatvan százaléka.

 

Az ellenzék eközben rosszul teljesít: az említetten nagyon heterogén Savez tizenöt százalékot, a balliberális Szabad Polgárok Mozgalma (amiben Saša Jankovićék is vannak) pedig a bejutási küszöb alatti négy százalékot kapna csak e felmérés szerint. Szintén nem jutna be a parlamentbe Šešelj vajda Radikális Pártja (SRS), valamint a szeparatista Vajdasági Szociáldemokrata Liga.

 

Hasonló eredményekre jutott a kormányközeli Faktor Plus intézet is, amely december végén, tehát már a tüntetések alatt, mérte meg a közvéleményt: itt a Savez már csak tizennégy, a Szabad Polgárok Mozgalma pedig alig három százalékon áll. Több mint húsz százaléknak azonban nincs pártja. (A szerb választási rendszer miatt amúgy általában végül igen sok olyan párt is bent ülthet a parlamentben, amelyek nem érik el az öt százalékot: egyrészről kisebbségi pártokról van szó, így vannak a magyar VMSZ-nek, egy bosnyák és egy szandzsáki muzulmán pártnak is képviselői a belgrádi törvényhozásban, vagy listán indulnak nagyobb pártokkal közösen.)

 

A jó eredmények miatt egyes elemzők arra számítanak, hogy Vučić idén előrehozott választást tartana. Vučić maga sem zárta ezt ki

 

egy év elejei interjúban. Nem véletlenül hangsúlyozza a tüntetések kezdete óta, hogy ne az utcán, hanem a választásokon akarják őt legyőzni – de erre ma az ellenzéknek még a legszélesebb összefogással sincs esélye.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Éppen annak a kerületnek a polgármestere kelt ki egy rosszul parkoló autó ellen,
ahol a parkolási pénzek beszedése kérdéseket vet fel.

Rákosmente fideszes polgármestere, Riz Levente negyvennégy évesen hunyt el.

Nyilvánosan próbálják megszégyeníteni, akit zsebtolvajnak gondolnak. A városvezetés nincs elragadtatva.

Állítólag a saját termékeit favorizálja a cég a keresési eredményekben. A Google-t már megbírságolták ezért egyszer.

Ezentúl a titkosszolgálatoknak nyilvánosságra kell hozniuk, hogy mely újságírókkal, és miről háttérbeszélgettek.

A hét kérdése

A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták. Ha rajtad múlik, mire neveznéd át?

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás