+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2018. október 4. csütörtök, 12:59
Október 3-án ünnepelte Németország az egység napját: huszonnyolc évvel ezelőtt egyesült az ország, azaz akkor váltak a keletnémetek is az NSZK polgáraivá. A szerdai megemlékezésen tartott ökumenikus misén a berlini katolikus püspök azt mondta: itt lenne az idő arra, hogy keletiek és nyugatiak egymástól merjenek tanulni. Hogy áll a keletnémetek integrációja ma? Ki tanul kitől? És ki fél mitől? Beengedik-e a nyugatnémetek a nappalijukba Kelet-Európát?

Németországban manapság igen sok szó esik az integrációról – főleg a már ott élő bevándoroltakéról és a mostanság érkezett, érkező menekültekéről van szó. Azonban ha az integráció célja nem holmi faji-kulturális homogenitás (Volkstum), hanem a nyugatnémet politikai és társadalmi modell elfogadása (Verfassungspatriotismus), akkor nem biztos, hogy a mai integrációs viták a megfelelő körről szólnak.

 

A legfrissebb felmérések szerint a bevándorló hátterű emberek között az AfD a parlamenti küszöböt jelentő öt százalékot sem érné el, a török bevándorlók között – akikkel állítólag olyan „sok probléma“ van – a német politikai és társadalmi modellt nyíltan elutasító párt népszerűsége egy százalékos.

 

Ezzel szemben azon két csoportnál, amelyeknél a legkevesbé szokás az integráció hiányát felpanaszolni – mármint a keletnémetek és a volt szovjet térségből érkezett „németek” körében – az AfD felettébb népszerű.

 

A keletnémetek között mára az AfD a legnépszerűbb párt, az egykori NDK területén valódi néppárttá váltak: a rendszerellenesek néppártjává.

 

A német újraegyesülés illúziója

 

Amikor megtörtént az újraegyesülés, az NDK tizenhat millió polgára automatikusan kapott NSZK-s útlevelet, automatikusan fel lettek véve a nyugatnémet társadalomba. Nem kellett állampolgársági tesztet kitölteniük, mint bárki másnak, aki az NSZK állampolgára akarna lenni, senki nem kérdezte meg tőlük, hogy tagjai-e szélsőséges szervezetnek (holott a keletnémet állampártnak 1989-ben több mint kétmillió tagja volt) vagy vallanak-e szélsőséges nézeteket. Egy töröknek, magyarnak, franciának, japánnak minderre válaszolnia kell – egy keletnémetnek nem kellett.

 

Az az illúzió hatotta át áz újraegyesülést, hogy a keletnémetek és nyugatnémetek egyaránt németek, és ez elegendő az egységhez.

 

El lett felejtve azonban, hogy az NSZK, ahova a keletnémeteket felvették, nyugatnémet volt: más politikai, társadalmi, gazdasági modellben, más kulturális kihívások és befolyások mellett szocializálódott egy nyugatnémet. Adenauer következetes nyugatossága, a gazdasági csoda évei, hatvannyolc kulturális és társadalmi szabadságot hozó forradalma, a bátor múltfeldolgozás, a nacionalizmus elutasítása – ezek lettek a nyugatnémet társadalmi konszenzus alappillérei.

 

Egy a hetvenes évektől az NSZK-ban élő vendégmunkásnak, még ha akár a gyerekét ma is még „migrációs hátterűnek“ nevezik, sokkal több köze volt a nyugatnémet modellhez, mint bármely bármennyire is szőke és kék szemű, de egy totalitárius államban és homogén társadalomban felnőtt keletnémetnek.

 

Az illúzió másrészről is hatott: az újraegyesülés kapcsán, mivel mindenki német volt papíron, nem volt szó arról sem, hogy a keletnémetek miként élték meg felvételüket. Ők maguk akarták a mihamarabbi újraegyesülést, és tömegek kérték 1989-ben Kohltól, hogy „kancellár úr, vigyen minket a gazdasági csodaországba”, és Kohl az 1990-es kampányban mindnek megígérte, hogy „virágzó vidékeket” hoz. 

 

A tényleges újraegyesülés sokkal árnyékosabb lett

 

Az üzembezárások miatt sokan elvesztették a munkájukat, átképzések hosszú sora indult, amiben emberek, akiknek addig a szocializmus biztos megélhetést és identitást adott, hirtelen talajvesztetté váltak.

 

Talajtvesztett volt azonban a keletnémet társadalom már előtte is: a totalitárius állam egy atomizált társadalmat hagyott hátra, amelyben akár az egyházak, akár a civil szervezetek szerepe sokkal-sokkal kisebb, mint a nyugatiak között.

 

A menekültekkel szembeni keletnémet gyűlölet is sok tekintetben magyarázható a keresztény egyházak és tanok alacsony befolyásával.

 

És miközben a nyugatnémet középosztályban a radikális jobboldaliság nem jön be – még az AfD nyugati, középosztálybeli szavazóit is elriasztják mondjuk a chemnitzi események –, a keletnémetek között az AfD éppen azért népszerű, mert az ottani vezérek – egy Björn Höcke vagy egy André Poggenburg – gyakorlatilag neonácik.

 

Hosszú ideig azonban a problémák nem jöttek felszínre, legalábbis nem ömlött át a nyugati részre is. Igen, a keletnémet állampártból lett PDS – amely ma Die Linke néven már egy össznémet baloldali párt – sikeresen lett a kilencvenes években egy keletnémet néppárt, amely nosztalgiának és frusztrációnak egyaránt sikeresen adott hangot. De ez helyi problémának látszott, a PDS az össznémet politikában semmiféle szerepet nem játszott.

 

Igen, több keletnémet tartományi parlamentben már a kilencvenes évek óta bent ültek neonácik. De valahogy a nyugatnémet közvélemény az egészet még lokális problémaként érzékelte csak.

 

A menekültkérdéssel omlott ki minden a nappaliba 

 

A menekültellenes AfD különösen keleten népszerű és különösen a keleti politikusai szélsőségesek. Az NDK-s szocializáció, amely egy kulturálisan majdnem teljesen homogén államban zajlott és amely a nyugatnémet múltfeldolgozást teljességgel kihagyta (a nácik nem ők voltak, hanem mindig a nyugatiak), meghozta az eredményét: az irracionális félelmet mindentől, ami más, és a történelmi tabuk tiszteletlen elutasítását.

 

A nyugatnémet közvélemény kezd szembesülni azzal, hogy vele él tizenhatmillió ember – azaz nyolcszor többen, mint amennyi a nyugatnémet szocializáltságú törökök száma –, akik papíron, útlevél szerint részei lettek az NSZK-nak, de ténylegesen még mindig egy másik világban élnek.

 

A keletnémetek meg úgy érzik, hogy ők eleve másodrendűek, akik kevesebbet keresnek, akiknek kisebb a nyugdíjuk. Ez persze csak érzet: a keletnémetek keresete magasan a többi posztszocialista országé felett van, a nyugdíjak pedig a nyugatiak nyolcvan százalékát érik ma már el, ami egyetlen kelet-európai ország nyugdíjáról se mondható el. És mindezt a nyugatnémetek nagyvonalú szolidaritásának köszönhetik a keletiek.

 

Mostanra azonban a nyugatiakkal szembeni hálátlanság nem (csak) nosztalgiában – azaz az egykori állampárt utódjaira adott voksokban –, hanem aktív és nyílt dühben, rendszerellenességben – azaz az AfD támogatásában – nyilvánul meg.

 

Talán ma már több keletnémet bukna el az állampolgársági teszten, mint török vagy jugó, mégis őket illik ma is integrációs problémaként kezelni.

 

„Integráljatok először végre minket!” 

 

Ez a címe a szász integrációs miniszter, az SPD-s Petra Köpping nemrég megjelent könyvének. A politikus helyesen mutat rá arra, hogy a nyugatnémet társadalom huszonnyolc évig ignorálta a problémát, a keletiek tényleges integrációjának kérdését.

 

Ami azonban igaz a török bevándorlóra, igaz kell, hogy legyen a keletnémetekre is: az integráció – német jogi terminológiával szólva – Bringschuld és nem Holschuld, vagyis oda kell vinni a hitelezőnek a teljesítést. A jelen esetre lefordítva: Elsősorban a keletnémetek feladata, hogy tudjanak és akarjanak abba a nyugatnémet modellbe integrálódni, ahova ők maguk akartak 1989-ben felvételt nyerni.

 

A nyugatnémetek felelőssége azonban, hogy ne hagyják az Adenauer által bölcsen, egyértelműen nyugati irányba tolt Németországot eltéríteni.

 

Az AfD keletnémetjei már most több hasonlóságot látnak maguk és a többi posztszocialista ország között. A német egységnek azonban nem lehet az az értelme, hogy az NDK-s múlt és mentalitás bármilyen szinten is legitimitást nyerjen.

 

Az AfD-vel berobbant – mint valami nem várt koszos vendég – maga Kelet-Európa a nyugatiak nappalijába. Az újraegyesülés – talán túl hamar, talán eleve nem is szükségelten – megtörtént, azaz kitessékelni nem lehet már onnan őket.

 

De az újraegyesülés legyen valóban az, amiről alkotmányjogilag eleve is szól! Nem új ország jött létre, nem a kelet- és a nyugatnémetek olvadtak össze, hanem

 

az NDK egésze felvételt nyert az NSZK-ba. Azaz világossá kell tenni, ki jött később, és kié a nappali.

 

Az integráció, ahogy az más hátterű bevándorlók esetében sokszor el is hangzik, nem a nyugatnémet modell feladását, hanem elfogadását jelenti. Töröknek ugyanúgy, mint keletnémetnek.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A független Nicușor Dan lett Bukarest főpolgármestere. Az exit poll eredmények szerint 47 százalékot szerzett, jelentősen megelőzve a 39 százalékot hozó szocdem Gabriela Fireat.

Hatalmas többség mondott nemet a kezdeményezésre, amely az EU-val kötött szerződések felmondását jelentette volna.

Egy borvidék, ami azt bizonyítja: megfelelő tudással, akaraterővel és szorgalommal semmi sem lehetetlen, még a legzordabb körülmények között sem.

Utazás, kiállítás, zene, egy ritka jó hely Zuglóban, életvezetési tanácsok és pár őszinte tipp a konyhába: itt az Azonnali első őszi mindenajánlója!

Az ellenzék továbbra sem nyugszik bele az elcsalt választásba, de Aljakszandr Lukasenka sem tűnik engedékenynek.

A 2020-ra tervezett játékokat a járvány miatt egy évvel elhalasztották – szakértők szerint 2021-ben sem biztos, hogy jó ötlet megszervezni,
de a japán miniszterelnök ragaszkodik hozzá.

Ez a cikk nem Erdélyről, nem a magyarokról, nem az RMDSZ-ről és nem a romániai magyarok autonómiatörekvéseiről fog szólni. Ez a cikk a román pártok történetét járja körbe.

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás