+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pintér Bence
2018. június 26. kedd, 11:10
Visszaadható-e a történelem úgy, ahogy az megtörtént? Tudomány-e egyáltalán a történelem, vagy valami egészen más? Képes lehet-e egy történész egzakt és objektív módon beszámolni a múltról? Ki gondolná, hogy ezekre a kérdésekre Romániából érkezik a válasz?

1956 őszén Magyarországon valami történt, ennek a dolognak voltak okai, volt egy pár hetes kifutása, és aztán következményei is lettek – ennyit biztosan állíthatunk.

 

De mi történt pontosan?

 

Ha 1963-ban vagyunk, és pártfunkcionárius vagyok, akkor szerintem fasiszta-reakciós-horthysta-katolikus ellenforradalom történt. Ha 1989 van, és Pozsgay Imre vagyok, akkor jogos népfelkelésről beszélek.

 

Ha kommunista utódpárt politikusa vagyok a rendszerváltás után, akkor Nagy Imre és a hozzá csatlakozó politikusok szerepét emelem ki, ha jobboldali politikus vagyok, akkor a forradalom és a felkelés szovjetellenes élét, vagy a „pesti srácok” hősiességét dicsőítem.

 

Ha történész vagyok, és jól végzem a munkámat, akkor pedig megpróbálok mindenkit és minden okot megérteni és felkutatni: mit élt át Nagy Imre; mi motiválta a pesti srácokat és a gyári munkásokat, amikor fegyvert fogtak; miért lőttek a tömegre az ávósok; miért lett árulóvá Kádár János; hogy érezhette magát az Országházban egyedül üldögélő Bibó István, Magyarország utolsó államminisztere?

 

És ha mindent jól csináltam, az elmúlt történelem a maga teljességében akkor is megismerhetetlen marad.

 

Erről szól Neagu Djuvara, a januárban, 102 évesen elhunyt román történész 2004-es esszéje, amelynek magyar fordítása a Könyvhétre jelent meg a kolozsvári Koinónia kiadónál.

 

A megismerhetetlen múlt

 

Djuvara a fentihez hasonló példákkal gazdagon illusztrált fő állítása az,

 

hogy az elmúlt korok a maguk teljességében megismerhetetlenek, az elbeszélt múltat pedig a jelen folyamatosan alakítja.

 

Bár a román történész nincs egyedül ezzel az állításával a történelemfilozófia terén (például Hayden White, Robin G. Collingwood, vagy Gyáni Gábor írásait érdemes forgatni rokon gondolatokért), az esszé az elmúlt évszázadok történészeinek és történetírói iskoláinak vitáit kellemesen olvasmányos formában összegzi, miközben vitázik is az egyes irányzatok képviselőivel.

 

 

A gondolatmenet alapvetően egész egyszerű: a történelem egy adott pillanata, eseménye vagy eseménysora olyan mennyiségű adatot foglal magába, ami önmagában is feldolgozhatatlan, ráadásul az ezekre vonatkozó források még a legpontosabb forráskritika mellett is csak töredékes képet adnak.

 

A történészek ezekből az adatokból tudnak kiindulni, de már ezen a szinten is fontos szerepet játszik az, hogy még a „harag és elfogultság nélkül” dolgozó történész sem lehet objektív. Szubjektív döntés, hogy milyen történelmi tényt kezdünk el vizsgálni, sőt, már az is, hogy mit tekintünk történelmi ténynek.

 

A történész hozzáállását pedig a környezete, a neveltetése és az ideológiai beálllítottsága formálja.

 

„A peloponnészoszi háború nem létezett Thuküdidész előtt” – írja Djuvara egy ponton, amivel tökéletesen rávilágít mondandója lényegére: a történetírás nem egyszerűen tények és adatok felsorolása, hanem a történész által relevánsnak tartott tények rendszerezése és a formátlan múlt történetté formálása.

 

Az így felállított kép a múltról azonban folyamatosan változik, új nemzedékek, új megközelítések és új források más tényeket fognak reflektorfénybe emelni, vagy akár egészen más dolgokat tekintenek tényeknek. Így a múltról alkotott képünk folyamatosan át fog alakulni.

 

Mit tanulhatunk ebből?

 

A kötet történetírásra vonatkozó közvetlen tanulságai mellett más témákra is rávilágít. Jelesül arra, hogy

 

a dolgok bonyolultak.

 

Ez egy olyan tény, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni akkor, amikor a világról gondolkodunk, újságot olvasunk, vagy éppen újságot írunk, főleg akkor, ha valami politikus banális világmegfejtéseit hallgatjuk. Triviálisnak hangzik, de sokszor nem vesszük figyelembe, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy egy eseménysort milyen közelről vizsgálunk, hány jelentésrétegét tárjuk fel.

 

Ehelyett féligazságok, részigazságok, Facebookon megosztott cikkcímek és kiajánlók alapján határozzuk meg gyors, hirtelen és instant értékítéleteinket. Még a magát szeriőznek tartó újságokon is folyamatosan átfut a fake news, mint például hogy levették-e a Billy Elliotot a műsorról a budapesti Operaházban (nem), vagy hogy betiltja-e Tarlós István budapesti főpolgármester a Red Bull Air Race-t (nem).

 

Djuvara történészekre vonatkoztatott megjegyzései hatványozottan igazak ránk, újságírókra – azokra az emberekre, akiknek végső soron az a dolga, hogy kapuőrként, autoritásként szűrjék meg, rendezzék történetté a ránk zúduló információhalmazt, illetve tárjanak fel új információkat.

 

Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy az újságírók mennyire vannak tisztában a saját korlátaikkal: azaz mennyire hiszik el, hogy képesek a valóság teljességét objektíven átadni az olvasóknak. Ez ugyanis ugyanannyira lehetetlenség, mint ahogy a történészek sem képesek a múltat a maga teljességében bemutatni.

 

Törekedni persze lehet rá: a román történész esszéje segítség lehet a feladat megértésében.

 

Nyitókép: Wikipedia

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Elmérgesedett a viszony a török államfő és Franciaország között, az ügy hátterében a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái és az ezek miatt lefejezett tanár esete áll. A francia szatirikus lap megint lépett egy merészet.

A TUI már építi át ennek megfelelően a portugáliai és Kanári-szigeteki hoteljeit.

Kedden három fontos magyar közéleti személyiség koronavírus-tesztje is pozitív lett. Van, aki már a tüntetek kezelésekor otthoni karanténba vonult, és van, aki örül, hogy nincs tüdőgyulladása.

Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét.

A romániai megyei közegészségügyi hivatalok már nem állnak a helyzet magaslatán, most két település nevét keverték össze.

Daniel pátriárka figyelmeztette őket: '89-ben a kommunisták is valami hasonlóval rukkoltak elő, s lám, hamarosan el is buktak.

Az ápolásért felelős államtitkár azt tanácsolja a családoknak, ünnepeljék a karácsonyt inkább kétszer és kisebb létszámban.

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás