+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pintér Bence
2018. június 26. kedd, 11:10
Visszaadható-e a történelem úgy, ahogy az megtörtént? Tudomány-e egyáltalán a történelem, vagy valami egészen más? Képes lehet-e egy történész egzakt és objektív módon beszámolni a múltról? Ki gondolná, hogy ezekre a kérdésekre Romániából érkezik a válasz?

1956 őszén Magyarországon valami történt, ennek a dolognak voltak okai, volt egy pár hetes kifutása, és aztán következményei is lettek – ennyit biztosan állíthatunk.

 

De mi történt pontosan?

 

Ha 1963-ban vagyunk, és pártfunkcionárius vagyok, akkor szerintem fasiszta-reakciós-horthysta-katolikus ellenforradalom történt. Ha 1989 van, és Pozsgay Imre vagyok, akkor jogos népfelkelésről beszélek.

 

Ha kommunista utódpárt politikusa vagyok a rendszerváltás után, akkor Nagy Imre és a hozzá csatlakozó politikusok szerepét emelem ki, ha jobboldali politikus vagyok, akkor a forradalom és a felkelés szovjetellenes élét, vagy a „pesti srácok” hősiességét dicsőítem.

 

Ha történész vagyok, és jól végzem a munkámat, akkor pedig megpróbálok mindenkit és minden okot megérteni és felkutatni: mit élt át Nagy Imre; mi motiválta a pesti srácokat és a gyári munkásokat, amikor fegyvert fogtak; miért lőttek a tömegre az ávósok; miért lett árulóvá Kádár János; hogy érezhette magát az Országházban egyedül üldögélő Bibó István, Magyarország utolsó államminisztere?

 

És ha mindent jól csináltam, az elmúlt történelem a maga teljességében akkor is megismerhetetlen marad.

 

Erről szól Neagu Djuvara, a januárban, 102 évesen elhunyt román történész 2004-es esszéje, amelynek magyar fordítása a Könyvhétre jelent meg a kolozsvári Koinónia kiadónál.

 

A megismerhetetlen múlt

 

Djuvara a fentihez hasonló példákkal gazdagon illusztrált fő állítása az,

 

hogy az elmúlt korok a maguk teljességében megismerhetetlenek, az elbeszélt múltat pedig a jelen folyamatosan alakítja.

 

Bár a román történész nincs egyedül ezzel az állításával a történelemfilozófia terén (például Hayden White, Robin G. Collingwood, vagy Gyáni Gábor írásait érdemes forgatni rokon gondolatokért), az esszé az elmúlt évszázadok történészeinek és történetírói iskoláinak vitáit kellemesen olvasmányos formában összegzi, miközben vitázik is az egyes irányzatok képviselőivel.

 

 

A gondolatmenet alapvetően egész egyszerű: a történelem egy adott pillanata, eseménye vagy eseménysora olyan mennyiségű adatot foglal magába, ami önmagában is feldolgozhatatlan, ráadásul az ezekre vonatkozó források még a legpontosabb forráskritika mellett is csak töredékes képet adnak.

 

A történészek ezekből az adatokból tudnak kiindulni, de már ezen a szinten is fontos szerepet játszik az, hogy még a „harag és elfogultság nélkül” dolgozó történész sem lehet objektív. Szubjektív döntés, hogy milyen történelmi tényt kezdünk el vizsgálni, sőt, már az is, hogy mit tekintünk történelmi ténynek.

 

A történész hozzáállását pedig a környezete, a neveltetése és az ideológiai beálllítottsága formálja.

 

„A peloponnészoszi háború nem létezett Thuküdidész előtt” – írja Djuvara egy ponton, amivel tökéletesen rávilágít mondandója lényegére: a történetírás nem egyszerűen tények és adatok felsorolása, hanem a történész által relevánsnak tartott tények rendszerezése és a formátlan múlt történetté formálása.

 

Az így felállított kép a múltról azonban folyamatosan változik, új nemzedékek, új megközelítések és új források más tényeket fognak reflektorfénybe emelni, vagy akár egészen más dolgokat tekintenek tényeknek. Így a múltról alkotott képünk folyamatosan át fog alakulni.

 

Mit tanulhatunk ebből?

 

A kötet történetírásra vonatkozó közvetlen tanulságai mellett más témákra is rávilágít. Jelesül arra, hogy

 

a dolgok bonyolultak.

 

Ez egy olyan tény, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni akkor, amikor a világról gondolkodunk, újságot olvasunk, vagy éppen újságot írunk, főleg akkor, ha valami politikus banális világmegfejtéseit hallgatjuk. Triviálisnak hangzik, de sokszor nem vesszük figyelembe, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy egy eseménysort milyen közelről vizsgálunk, hány jelentésrétegét tárjuk fel.

 

Ehelyett féligazságok, részigazságok, Facebookon megosztott cikkcímek és kiajánlók alapján határozzuk meg gyors, hirtelen és instant értékítéleteinket. Még a magát szeriőznek tartó újságokon is folyamatosan átfut a fake news, mint például hogy levették-e a Billy Elliotot a műsorról a budapesti Operaházban (nem), vagy hogy betiltja-e Tarlós István budapesti főpolgármester a Red Bull Air Race-t (nem).

 

Djuvara történészekre vonatkoztatott megjegyzései hatványozottan igazak ránk, újságírókra – azokra az emberekre, akiknek végső soron az a dolga, hogy kapuőrként, autoritásként szűrjék meg, rendezzék történetté a ránk zúduló információhalmazt, illetve tárjanak fel új információkat.

 

Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy az újságírók mennyire vannak tisztában a saját korlátaikkal: azaz mennyire hiszik el, hogy képesek a valóság teljességét objektíven átadni az olvasóknak. Ez ugyanis ugyanannyira lehetetlenség, mint ahogy a történészek sem képesek a múltat a maga teljességében bemutatni.

 

Törekedni persze lehet rá: a román történész esszéje segítség lehet a feladat megértésében.

 

Nyitókép: Wikipedia

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A kizárólag exportra szánt szerepjátékos könyvben valami nem tetszett a kínai kormány cenzorának, megsemmisítették inkább gyorsan az összeset.

Enrico Letta szerint olyan ember kell az Európai Tanács élére, aki egyenlő félként tud tárgyalni Donald Trumppal.

Ugyan még akkor fenyegette
a zöldek EP-frakciójából való kizárás az LMP-t, mikor még nem volt teljesen biztos, hogy nem lesz közös EP-listájuk a Jobbikkal, a Hír TV ismét elővette az Azonnali hírét.

Nem csak az új kereskedelmi útvonalak kiépítése miatt jött Európába Hszi Csin-ping. Kína első embere már évek óta azon fáradozik, hogy az élvonalba emelje a kínai futballt.

Miloš Zeman beszállt a liberális szlovák elnökjelölt elleni kampányba, elnöki rezidenciáján fogadta Čaputová ficoista ellenfelét, Maroš Šefčovičot.

A hét kérdése

A miniszterelnök beígérte a térség újjászületését, de mi elképzelni sem tudjuk, mire gondolhatott. Szerintetek?

Azért ide elnéznénk

Az interaktív kiállítás Da Vinci halálának 500. évfordulóján érkezik, március 16-tól látogatható az Élményüzemben.

Na jó, ennél valamivel fancy-bb névvel fut a kolozsvári, március 29-31. közötti kóstoló.

Szél Bernadett moderál: majdnem minden ellenzéki parlamenti párt ott lesz március 30-án Budakeszin.

Művészeti est március 30-án több, mint százötven slammer, költő és zenész társaságában. Helyszín: Négyszoba Galéria.

A branding hatásait járják körül magyar alkotók Pozsony egyik legmenőbb kiállítóterében, a Kunsthalléban, április 14-ig!

Ezt is szerettétek

A volt bécsi nagykövet, Szalay-Bobrovniczky Vince az Azonnalira kommentelt!

A termékenységi ráta növelése, a bevándorlás megállítása és Európa felébresztése: nem csak a magyar kormány programját jellemzik ezek a szlogenek.

A strasbourgi Európai Parlament képviselői bárjában értük el Alessandra Mussolinit, aki Berlusconi Forza Italiája színeiben ül az EP-ben.

Először az európai zöldpolitikában válhatna természetessé Európa újraegyesítése és az európai politika dekolonizálása.

Twitter megosztás Google+ megosztás