+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Antal Róbert-István
2021. január 23. szombat, 08:16
A hivatalos román történetírás előtt még hosszú út áll, hogy a mítoszait lerombolva tárgyilagosan szemlélje a múltat. Ott ugyanis az a mainstream történelemszemlélet, amit Kásler Miklósék kultúrkampfja annyira erőltet itthon. A Trianonról szóló gigakötet ennek díszpéldánya. Elolvastuk!

Tavaly volt száz éve annak, hogy 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-ben a magyar állam, valamint az első világháború győztes államainak képviselői aláírták a trianoni békeszerződést. Azóta mind a magyar, mind a szomszédos államok, mind a nemzetközi tudományosság is behatóan foglalkozott a kérdéssel. A tudományos értelmezések mellett a mindenkori politikai hatalom is kialakította emlékezetpolitikai viszonyát a témában.

 

+ A két világháború között Trianon az országvesztésről, illetve a revízióról,

 

+ az államszocializmus alatt inkább a szőnyeg alá söprésről szólt,

 

+ 1989 óta viszont visszatért a köztudatba, sőt, a magyar állam egyik központi emlékezetpolitikai origója lett.

 

A Magyarországgal szomszédos államok esetében a trianoni békeszerződésnek ezzel homlokegyenest más értelmezése van:

 

saját nemzetállamuk megszületése és/vagy megnagyobbodása.

 

A saját tudományosságuk is ezeket az üzeneteket hangsúlyozza, főleg Romániában. A kétezres évek elején a CEU két tanára, a román nemzetiségű Constantin Iordachi és Trencsényi Balázs, a történészek körében már-már kultikusnak számító tanulmányukban feldolgozták a román történetírás 1989-1999 közötti, tízéves szakaszát. Fő megállapításuk az volt, hogy

 

a román hivatalos – nevezzük akadémiai – történetírás még mindig a rendszerváltás előtti, nacionálkommunista trendet követi,

 

ugyanis politikai mitológiákra, elképzelt közösségekre építi az elbeszélést. Ezzel az irányzattal szemben akkor még csak éppen alakulgatott

 

a kortárs történeti módszereket használó – divatos kifejezéssel élve dekonstruáló – történetírás, amely a történeti mítoszok leépítését propagálta.

 

Már akkor is két név köré volt rendezhető ez a dichotómia. A tradicionalista, akadémiai történetírás vezéralakja Ioan Aurel Pop, kolozsvári történész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem volt rektora, a Román Akadémia jelenlegi elnöke. A vele szemben álló tudósok pedig Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem tanára, román sztártörténész körül gyülekeznek.

 

2000 óta a helyzet nem sokat változott: a román közgondolkodást, történeti kánont még mindig a mítoszokon alapuló történetkép határozza meg.

 

A romániai helyzet körülbelül a fordítottja a magyarországinak. Amit például Kásler Miklósék a pozsonyicsatás kultúrkampffal szeretnének elérni, az ma az etalon Romániában: dicső múlt, kiválasztott nép, nem sorolom tovább.

 

De mit írnak Trianonról?

 

Az eddig tárgyaltaknak kiváló példája a trianoni békeszerződés száz évvel korábbi aláírását körüljáró Trianon, Trianon! Egy évszázad revíziós politikai mitológiája című román kutatók által írt kötet: ebben ugyanis minden benne van arról, hogy mi az értelmezésük „a román történészeknek” a trianoni békeszerződésről.

 

A ROMÁN SZERZŐK ÁLTAL ÍRT TRIANON-KÖTET.

 

A kötet tavaly, 2020-ban, Kolozsváron jelent meg, a román nemzeti ébredést elindító Erdélyi Iskola (Școala Ardeleană) nevű kiadónál. Az Erdélyi Iskola a 18. század végén, 19. század elején Budán élő görögkatolikus román papok és értelmiségiek csoportja volt, akik a korabeli nemzeti ébredéssel összhangban a románok – a román nemzet – latinitására és római származásán alapuló nemzeti mitológiát dolgoztak ki (hasonlóan a magyar nemesi nemzet akkori hun származású tudatához, amely végül a magyar közvéleményt is átitatta).  

 

Nem túlzás azt állítani, hogy a kötet a román akadémiai történetírás mintapéldánya.

 

A történeti tanulmányok mellett (például a nemzetté alakulás és az első világháború, a békeszerződést előkészítő diplomáciai-katonai lépések bemutatása, a román közvélemény elemzése) jogi fókuszú – a trianoni békeszerződés és a nemzetiségi elv –, valamint szociológiai tanulmányok is szerepelnek. Utóbbiak értelmezése a jelenbe is átnyúlik, mivel az Orbán-kormány emlékezetpolitikáját, annak erdélyi hatását is vizsgálták. Több mint négyszáz oldalon keresztül, kolozsvári, bukaresti történészek, szociológusok, külügyi apparátusban dolgozók értelmezésében.

 

A könyv gerincét a Román Akadémia kolozsvári fiókja, mégpedig annak George Barițiu Történeti Intézetében dolgozó munkatársainak tanulmányai adják, így nem meglepő, hogy a megszokott akadémiai mantrákat – a magyar nemesek által elnyomott román jobbágyok; Trianon és Erdély Romániához csatolása mint demokratikus esemény, amely valami determinisztikus, történeti sors betetőzése volt; Románia a kisebbségek mintaállama, amely soha nem diszkriminálta állampolgárait, szemben az elnyomó magyar állammal, stb. – mondták fel.

 

Számomra éppen ezért sokkal izgalmasabbak voltak a szociológusok tanulmányai, mivel azok kortárs jelenségeket is elemeznek. Ezért a teljes kötetet nem is ismertetem, inkább szelektíven, az izgalmasabb tanulmányokat fogom bemutatni.

 

Például Ionel N. Sava (a Bukaresti Egyetem Szociológia Fakultásának tanára) tanulmánya a megtörtént történeti esemény – a trianoni békeszerződés – emlékezetét vizsgálja. Az esemény traumajellegéről szólva helyesen megállapította, hogy

 

mivel túlságosan jelen van még a hétköznapokban – sőt az Orbán-kormány emlékezetpolitikája szerinte éppen erről szól –, nem válhatott „hideg emlékezetté”, vagyis történelemmé.

 

Szerinte a trianoni békeszerződést megelőző Nagy-Magyarország iránti mai nosztalgia a jelenlegi magyar identitás krízisére – vagyis arra, hogy nem találjuk a helyünket a világban – adott egyik válaszként értelmezhető.

 

A KÖTETBEN NEM TÚL IGÉNYES ÁBRÁK IS AZ OLVASÓ SEGÍTSÉGÉRE VANNAK.

 

A tanulmány minden előremutató jellege mellett végső soron ugyanabba a csapdába esik, mint a kötet többi írása:

 

a szociológiai elemzések felszíne alatt végig ott mozog a román történeti mitológia, az akadémiai kánon.

 

Kritika nélkül átveszi a román történészek álláspontját, amely szerint a magyar történeti szakirodalom „birodalmi nosztalgiában él”, „Mitteleuropat” vizionál, csúsztatva (tudatosan vagy sem) úgy használja Friedrich Naumann német gondolkodó Mitteleuropa-fogalmát, hogy az alatt nem a birodalmi német hegemónia alatti Közép-Európát érti, hanem az Osztrák-Magyar Monarchiát. Viszont vannak helyes megállapításai is: például az, hogy

 

a magyar közgondolkodásban a trianoni trauma felülírta az első világháborús traumát,

 

annak ellenére, hogy sokkal többen vesztették életüket a lövészárkokban, mint mondjuk az állam szétesése során történt erőszakos eseményekben. Vagyis a magyar közvélemény az első világháború négy évét a vég – a veszteség, az ország szétesése – felől értelmezi, nem annak valódi jellegét, a pusztító háborút helyezi az emlékezetkultúrájába.

 

A „Románia mint a kisebbségek mintaállama, a kisebbségi kérdés kezelésének legliberálisabbja” szemlélet a kötet összes tanulmányára jellemző.

 

A korábban említett Sava szerint, ha 1989 előtt voltak is túlkapások, 1990 óta Románia teljesíti az „európai standardokat”, ezért is érthetetlen számára a magyar tudományosságban – és a román gondolkodás toposzait követve: mivel a tudomány kéz a kézben jár a hatalommal, akkor már a döntéshozásban is – az arra való hivatkozás, hogy a romániai kisebbségeket elnyomnák. Például a szerző kitér Zahorán Csaba (a Lendület Trianon 100 kutatócsoport tagja) egyik olyan írására, amelyben Zahorán arról írt, hogy addig, amíg a szomszédos államok az etnikai kisebbségeiket ugyanúgy kezelik, ahogyan a magyar állam tette azt 1918 előtt (vagyis az asszimilációjukat tartják szem előtt), addig a Trianonról szóló diskurzust nem lehet semlegesíteni.

 

A szerző viszont nemes egyszerűséggel kijelenti, hogy ez tévedés, mivel Románia 1990 óta nem tartja céljának a romániai magyarok asszimilálását.

 

Ugyancsak a román történeti mitológia megnyilvánulása mutatkozik meg abban, hogy a szerzők készpénznek veszik az 1920-30-as években született román „történeti munkák” állításait. A két világháború közötti korszakban a román és bizonyos szempontból a magyar történetírás alárendelődése a politikának talán még a mai kultúrkampfos helyzetnél is világosabb volt.

 

A román történészek például a területi megnagyobbodás jogosságára kellett rámutassanak, ezért minden mondatukkal a fennálló status quohoz – vagyis a határok sérthetetlenségéhez – kerestek történeti érveket. A Trianon-kötet szerzői szinte szóról szóra megismétlik a két világháború közötti román miniszterelnök, a nemzeti liberális Ion I. C. Brătianu érvelését, amely szerint amellett, hogy Erdélyben román többség létezett ekkor – és tényleg román többségű a tartomány már a 18. század óta –

 

„a románok az őshonos elem, a magyar invázió, valamint a német és székely kolonizáció minden erőfeszítése ellenére nem tudták megváltoztatni a tartomány eredendően román jellegét”.

 

Hasonló mondtatok elfogadhatóak a két világháború közötti kontextusban, annak környezetét ismerve, viszont egy 21. század eleji tudományos munka esetében minimum furcsák. Ezért is probléma, hogy nem forrásként kezelik ezeket a munkákat – vagyis nem arra keresik a választ, hogy az adott szerző például 1921-ben miért írta éppen azt, amit –, hanem ténynek fogadják el az ehhez hasonló kijelentéseket:

 

„Mindegy, hogy a trianoni békeszerződéssel, vagy anélkül, de Magyarország multietnikus középkori államformája nem maradhatott fenn egy olyan korszakban, amelyben a nemzetállam szemléletet diadalmaskodott egész Európában.” 

 

Hosszú lenne belemenni a mondat összes tévedésének a taglalásába: elégedjünk meg annyival, hogy 1918-ban a magyar állam nem középkori államszerkezet volt, hanem nagyon is modern, saját nemzetállamiságát célul kitűző erő. Ezért is próbálta meg az ország nemzetiségeit „magyarosítani”, valamint az egységes magyar politikai nemzet részévé tenni, beszélt nyelvre való tekintet nélkül. Hasonlóan

 

a szerzők alig használnak magyar nyelvű forrásokat vagy épp szakirodalmat

 

– amit igen, azok magyar szerzők nemzetközi nyelvű munkái –, ezért is lehet értelmezésük egyoldalú.

 

EZ EGY OLYAN TANULMÁNY VOLT, AMELY VALÓSZÍNŰSÉGSZÁMÍTÁSSAL (EBBEN VISZONT NEM VAGYOK BIZTOS) ELEMEZTE TRIANON BEKÖVETKEZTÉT.

 

Ugyancsak izgalmas Vasile Sebastian Dâncu szociológus (a Bukaresti Egyetem tanára) Az illiberalizmus és a Trianon-szindróma. Az Orbán-rezsim és az erdélyi etnikai paralelizmus támogatása című tanulmánya. Dâncu alaptétele az, hogy

 

a magyar nemzeti múlton alapuló diskurzus a Fidesz hatalmának alapja, és hatalmon maradása érdekében a múltat kisajátítja.

 

Mint azt Dâncu bővebben ki is fejti tanulmányában:

 

„A Fidesz monopolizálta és kisajátította a nemzeti érzést, ezzel párhuzamosan pedig diabolizálta az áruló ellenzéket, mint olyan, amely nem képes a nagy nemzeti traumákat megérteni és átérezni, ezért nem is része a magyar nemzetnek.” 

 

Sajnos ez a szerző is pontatlanságokba esik, ugyanis szerinte a 2001-es státustörvénnyel a magyar állam direkt konfliktust vállalt a szomszédaival „amikor kettős állampolgárságot adott a határon túli magyaroknak és ezt a velük szemben elkövetett diszkrimációval magyarázta”. Csakhogy a státustörvény nem biztosított állampolgárságot a szomszédos államokban élő magyaroknak, hanem csak a magyarországi munkapiacon biztosított előnyöket, valamint megkönnyítette a kulturális értékekhez való hozzáférést a határon túli magyarok számára (például ingyenes múzeumlátogatás, könyvtárhasználat).

 

Szintén ebben a fejezetben ismerteti Dâncu az erdélyi magyarok – de inkább csak a székelyföldiek – között végzett közvélemény-kutatás eredményét. A közvélemény-kutatást a bukaresti egyetem szociológia tanszéke rendelte meg, elkészítését pedig az IRES közvélemény-kutató cég végezte el. A kutatás során magyar kérdőbiztosok telefonon 659 Hargita és Kovászna megyei magyart kérdezték meg. Törekedtek a reprezentativitásra is, mivel véletlenszerűen válaszották ki az alanyokat, így a válaszadók több társadalmi kategóriából jönnek, eltérő a végzettségük, generációs különbségek is vannak köztük. A közvélemény-kutatás hibahatára elég magas, 3,8 százalékos a módszertani leírás szerint. Eszerint

 

a székelyek körében a Trianon szó hallatán majdnem háromnegyedüknek Nagy-Magyarország szétesése, Erdély elvesztése, saját kisebbségbe kerülésük jut eszükbe.

 

A szerző – kissé cinikusan – sajnálkozva jegyzi meg, hogy semleges választ – vagyis azt, hogy ez egy elmúlt történeti esemény volt – csak a válaszadók 16 százaléka adott. A jelenlegi állapotok visszacsinálásban viszont nincs ekkora egyetértés: azt, hogy Erdély visszakerülhetne-e Magyarországhoz, a megkérdezetteknek 32 százaléka tartja lehetségesnek, míg 55 százalékuk szerint lehetetlen már a határokat megváltoztatni.

 

ÖN SZERINT IGAZSÁGTALAN VOLT A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS? EZT KÉRDEZTÉK A BUKARESTI SZOCIOLÓGUSOK SZÉKELYFÖLDÖN 2019 OKTÓBERÉBEN. TÖBB, MINT HÁROMNEGYEDE A VÁLASZOLÓKNAK ANNAK TARTOTTA.

 

A Románián belül az akadémiai történetírással szembemenő Lucian Boia kötetei mellett – ő Erdély megszerzését román birodalmi lépésnek, hódító külpolitikának tudja be, valamint bizonyítja, hogy 1918-ban az erdélyi részek sokkal sokszínűbbek voltak, és száz év asszimilációs tendecia alatt erősödött meg a tartomány román jellege, sőt Boia szerint 1918-ban még a román nemzet sem tekintett annyira egységesen magára – fontos, hogy ez is napvilágot látott, mivel rávilágít arra, hogy

 

a román történetírás előtt még hosszú út áll, hogy levesse nemzeti mítoszait és saját múltjával szemben kritikus elbeszélést építsen fel.

 

Ha pár évtized múlva a román történeti kánon megváltozik, az talán magával hozhatja a közoktatás átalakítását is. És akkor az ország a nemzeti kisebbségeire – főként az erdélyi magyarokra – már nem biztonságpolitikai veszélyforrásként, hanem egyenlő, csak épp más nyelven beszélő állampolgárok közösségeként fog tekinteni. De vajon mennyien maradunk addigra?

 

A szerző történész, doktorandusz.

 

A recenzált kötet szerzői: Florin Abraham (történész, a Román Akadémia Totalitarizmuskutató Intézetének munkatársa), Vasile Sebastian Dâncu (szociológus, a Bukaresti Egyetem tanára), Codruța-Ștefania Jucan-Popovici (jogász, a kolozsvári Dimitrie Cantemir egyetem tanára), Dumitru Preda (nagykövet), Vasile Pușcas (történész, a Román Akadémia Történeti Intézet kolozsvári fiókintézetének munkatársa), Mariana-Narcisa Radu (jogász, , a kolozsvári Dimitrie Cantemir egyetem tanára), Gabriel-Virgil Rusu (történész, a Román Akadémia Történeti Intézet kolozsvári fiókintézetének munkatársa), Tudor Salanțiu (történész, a Román Akadémia Történeti Intézet kolozsvári fiókintézetének munkatársa), Ionel N. Sava (szociológus, a Bukaresti Egyetem tanára), Șerban Turcuș (történész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem tanára), Veronica Turcuș (történész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem tanára) és Vasile Vesa (történész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem tanára).

 

NYITÓKÉP: Antal Róbert-István / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ha ezt elérjük, kinyithat a szolgáltatások széles köre, amiket védettségi igazolás birtokában lehet majd igénybe venni.

Ahhoz, hogy ezt el tudják dönteni, először átláthatóvá kéne a tenni a Diákváros területére tervezett kínai egyetemmel kapcsolatos kormányzati döntéseket.

Hogy pontosan mit fog tartalmazni a törvényjavaslat, amit a Fidesz-KDNP bizonyára nem fog elfogadni, nem tudni.

Ezzel véget ér az orosz erődemonstráció, aminek a pontos célja nem ismert, és enyhülhet a hetek óta tartó feszültség a két ország között.

Szerdán vették az első szállítmányt a szintetikus antitestet tartalmazó gyógyszerből. A kórházak kérhetik, elmondjuk, mi ez.

Miután az AstraZeneca a szerződésben vállalt vakcinamennyiségnek csak a harmadát tudta leszállítani az EU felé, úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság jogi úton kötelezné a gyógyszergyátó céget a szerződésben vállalt vakcinamennyiség leszállítására.

Újlipótváros vendéglátósai közül van, aki már az órákat számolja a terasznyitásig, és nem győzi kivárni, hogy megérkezzenek az első vendégek. Fotóriport!

A hét kérdése

A brit ellenzék vezetőjét személyesen egy bathi kocsma tulaja dobta ki, amiért pártolta a hosszan eltartó járványügyi lezárásokat. Magyarországon ki ne ihasson, ha lesz nyitás?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás