Ezért nem lesz újabb bányászjárás Romániában

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Létezik Romániánban egy festői szépségű vidék hegyekkel, fenyvesekkel, amelyet szürke, omladozó panelek, rozsdásodó ipari létesítmények, egyre kevesebb fiatal és egyre több földet bámuló, az évtizedes munkától megtört idős bányász és a levegőben szálló jellegzetes szénporszag jellemez. Nem más ez, mint a Zsil-völgye.

A vidék, ahol szocialistának lenni még jelentett valamit

A Déli-Kárpátokban eredő Zsil folyó Vajdahunyadtól délre, tömbromán vidéken egy széles völgyet alkot, amelyet bodorádámi nevekkel ellátott bányásztelepülések, úgy mint Lupény, Petrozsény, Urikány, Vulkán, Petrilla, Aninósza alkotnak.

Ezen a vidéken a baloldali hagyományok hosszú múltra tekintenek vissza: már a 19. század végén itt jöttek létre az első erdélyi szociáldemokrata pártszervezetek, amelyekben a magyarok mellett németek, románok, zsidók és a Monarchia számtalan egyéb nemzetisége is képviseltette magát.

Ennyit a baloldal nemzetellenességéről. De ezek a bátor legények 1977-ben még magát a Román Kommunista Párt (PCR) teljhatalmú urát, a Kárpátok Géniuszának tartott Nicolae Ceaușescu is „elrabolták” és levitték az egyik tárnába. Így tartja legalábbis a munkáslegenda, ám erre valószínű, hogy nem került sor. Az 1977-es Zsil-völgyi tüntetés viszont nagyon is valós volt: ennek az oka az volt, hogy a nevében kommunista hatalom munkásellenes intézkedéseket foganatosított: hat óra helyett nyolc órányi munkavégzést írt elő lent a tárnában, valamint későbbi nyugdíjkorhatárt lebegtetett meg.

Egyéb sem kellett a még szociáldemokrata szakszervezeti hagyományokat ápoló munkásoknak: kitört a sztrájk, és maga a főnök jött lecsillapítani azt. Hosszú egyeztetések, valamint a helyszínre kiszállt Securitate-alakulatok vezettek kompromisszumos eredményre: Ceaușescu megígérte, hogy teljesíti a bányászok követeléseit. Pár hónapig nyugalom volt, aztán a mindenható párt és a Securitate terepre ment, letartóztatta a sztrájkbizottság vezetőit, és büntetőpert varrt a nyakukba. Tizenöt bányászt 2 és 5 év közötti szabadságvesztésre ítéltek.

Munkásököl vasököl, oda üt, ahova köll

Ennyit a történeti előzményekről. A Zsil-völgyi bányászok a kilencvenes években inkább negatív konnotációban tűntek fel, ugyanis több „bányászjárás” fűződik a nevükhöz. Hogyan kell ezt elképzelni? Úgy, hogy jól leitták magukat, vonatra szálltak, és Bukarestben „rendet csináltak”.

Életkörülményeik viszont nem nagyon javultak. A rendszerváltás után a velejéig korrupt Román Szociáldemokrata Párt (PSD), amely becsatornázott a szakszervezetekhez, néha-néha foganatosított pár szociális intézkedést: fizetés-, illetve nyugdíjemelés, utazási kuponok, bányászcsaládból származó gyerekek nyári táborozása és hasonlók. Talán ezzel magyarázható, hogy Hunyad megye szokott lenni az egyetlen olyan erdélyi megye, amely a parlamenti választási eredményeket ábrázoló térképeken általában a PSD-t jelképező pirossal szerepel.

Egy újabb bányászjárástól ments meg, uram minket!

2021 február harmadik hetében a Zsil-völgyi bányászoknak újra elegük lett. A bányászati szektor ugyanis a rendszerváltás nagy vesztese. Hiába dolgoztak sok tízezren egy tucat szénbányában, a bányák technológiája valahol az ötvenes-hatvanas évek szintjén állt, vagyis nem kifizetődő a felszínre hozni a kőszenet. 1989 előtt itt összesen tizenhat kőszénbánya működött, ebből napjainkig tizenkettőt bezártak.

2024-ig a még megmaradt további négy bányából kettőnek a bezárását latolgatja a román energetikai minisztérium. A felszínre hozott kőszenet a közeli szénerőműben alakítják át elektromos árammá, azonban ez az erőmű is több, mint ötven éves. A Vajdahunyadi Energetikai Komplexum állami vállalat pedig egymilliárd lejes (73 milliárd forintos) adóssággal küzd, vagyis retechnologizálásról még álmodozni sem lehet.

A bezárt Zsil-völgyi bányák mellett viszont a bányászok további sorsáról a kormányok pártszínektől függetlenül nem gondoskodtak. Születtek szépen hangzó ábrándok, hogy a bányászokat átképzik, tanfolyamokra küldik. A Zsil-völgyének rozsdaövezetéből kortárs művészeti teret és turistaparadicsomot is álmodtak már.

Ugyanakkor attól is tartani lehet, hogy az átképzésre szánt eurómilliók is külöböző ügyeskedők zsebében landolnak majd, a Zsil-völgyének társadalma pedig nem sok hasznot lát majd ebből.

Pár napja erre az évtizedes társadalmi elhanyagoltságra mondott nemet pár tucat bányász.

Ugye mindenkinek megvan a Csernobil sorozatból az a jelenet, amikor a szénporos bányászok végigpaskolják a patyolattiszta öltönyben pózoló szovjet szénminisztert? Erre nyilván Zsil-völgyében nem fog sor kerülni, mivel Florin Cîțu (ejsd: Kücu) miniszterelnök visszautasította, hogy a helyszínre utazzon.

A februári, teljesen jogos bányászsztrájknak azonban van egy árnyoldala is. A román szélsőjobb ugyanis egyből meglátta a lehetőséget, hogy a bányászok tiltakozását kisajátítsa, saját imidzsét pedig erősítse.

Eleve a szélsőjobb és a munkásság viszonya nem olyan távoli, mint gondolnánk: elég utalni a Nemzetiszocialista Német Munkáspártra (NSDAP), a nyilasokra és a párt tizenkettedik kerületi kispolgári, proletár elemeire, vagy a román Vasgárda szervezkedésére ipari vidékeken. Ezt a hagyományt folytatják a mostani román szélsőjobboldaliak is, ugyanis a tüntetés színhelyén felbukkant az AUR-ból kipenderített leghangosabb képviselő, a bányászokat a harc folytatására, sőt, egy új bányászjárás megindításra ösztökélte.

Félretéve a szélsőjobb arcátlanságát – valahol azért szeretném hinni, hogy akik a helyszínre siettek, azok tényleg „az emberek” jóléte, gondjai miatt tették azt – ami igazán rémisztő: az ügyben

Mármint úgy, hogy támogatná a sztrájkot, netalán kijelentené, hogy „bocs, igazatok van, az elmúlt harminc évben a kisujjunkat nem mozdítottuk értetek”, ezért pedig jogos lenne a bányászok akciója. A miniszterelnök még erős üzenetet is küldött: „Az én mandátumom alatt újabb bányászjárásra nem kerülhet sor.” Cîțu még azt is hozzátette, hogy tudatában van annak, hogy az „átállás a zöld gazdaságra nehéz és fájdalmas lesz”, ám szerinte a bányászok tiltakozó akciójukkal rossz megoldást választottak. Figyelmeztetett arra is, hogy egyes politikai csoportok – itt a szélsőjobboldali AUR-ra és a posztkommunista, nacionalista PSD-re utalt – ki akarják sajátítani a bányászok sztrájkját.

Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a kilencvenes évek bányászjárásai még mindig rányomják bélyegüket erre a foglalkozási csoportra. Továbbá a román kormány és a jobbközép pártok valószínű, hogy a kivárásra játszanak:

Még néhány év, és úgy számolhatnak, hogy eltűnik ez a számukra rossz emlékeket megjelenítő, veszélyes társadalmi csoport a Zsil-völgyéből.

Romániában eleve a baloldal és a baloldali értékek nemlétező fogalmak. Egyetlen kivétellel: egy kispárt, a Demokrácia és Szolidaritás Párt (DEMOS) igyekszik 21. századi baloldali kurzust folytatni. De DEMOS, mégis mit csináltok? Az, hogy egy Facebook-bejegyzésben szolidaritást vállaltok, nem elég. Miért nem vagytok a helyszínen?

Olvasnál még Antal Róbert-Istvántól, ide kattints, ha vitatkoznál vele, írj nekünk!

Osszad, lájkold, ne sajnáld!

A Facebook újfent lenyeste a magyar híroldalak elérését. Tegyél ellene!
Amerikai büntetőalgoritmusok helyett öntudatos magyar polgárokat!

Azonnali

Van még itt cikk a témában:

Mit tehetnek jogilag a nyitás miatt bezáratott vagy megbírságolt vendéglátósok?

UEFA: Nem volt rasszista a feketéző román bíró

Nagyot dobott a románok oltási kedvén, hogy az ortodox egyház is oltáspárti lett