Most épp két keresztény kamukonferencia keretében versenyeznek azon a kormányon belül, hogy ki a nagyobb keresztény. Közben a hívek csöndben otthagyják a Fideszt.
„Make Romania great again”, azaz „Tegyük újra naggyá Romániát” feliratú sapkát ajándékozott Donald Trump amerikai elnök román kollégájának majdnem pont száz évvel azután, hogy a román hadsereg bevonult Budapestre. Az ennél kisebb apróságok miatt is rendre hangosan tiltakozó Szijjártó Péter minderre nem szól egy szót se, hiába kérdeztük többször a külügyet az álláspontjáról. De komolyan gondolta-e ezt Trump, vagy csak trollkodott, és miért van ilyen jóban a románokkal? Elmondjuk.
Bár a DK nem verte nagydobra, de politikusuk, Oláh Lajos is találkozott a nemrég Magyarországon járt kínai külügyminiszterrel. Oláh Lajost nemcsak arról kérdezte az Azonnali, kínos-e pártjának az ő jó viszonya az országhoz, de arról is, mit gondol a Budapest-Belgrád vasút megépítéséről.
Tegnapi trieszti látogatásán Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Lega elnöke, olasz belügyminiszter kijelentette: bármiféle határkerítés, fal csak az utolsó megoldás lehet.
Úgy tűnik, teljesen elengedte a magyar kormánypárt a csúcsjelölti rendszert: külsős bizottsági elnökjelöltet és magas rangú V4-es tisztségviselőt szeretne a magyar külügyminiszter.
Úgy dugdossák a Fidesz politikusát, mintha nem is ő lenne a kormánykommunikációért felelős miniszter.
A románok egyszer csak elkezdtek építkezni egy olyan katonai temetőbe, amire a székelyek nagyon érzékenyek, és emiatt áll a bál.
Aleksandar Vučić szerb államfő mellett gyűlt össze százötvenezer ember Belgrád belvárosában, a kormánypárt buszokkal hozta az embereket az ország minden pontjáról. Szerb nacionalista énekesek, soviniszta politikusok és a magyar külügyminiszter – ez volt a program. Hogy mi a közös a szerb és a magyar kormány politikájában? Ennek nem csak az oroszokhoz, de a németekhez is köze van.
Belgrádba is megérkezett a békemenet: több mint négy hónapnyi ellenzéki tüntetés után Aleksandar Vučić szerb elnök péntekre utcára szólítja híveit. Az államfő karneváli hangulatot vár. Két fő szónok lesz még: Szijjártó Péter, magyar külügyminiszter és Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina szerb társállamelnöke, aki az ország felosztásán dolgozik.