Szombaton Belgrádban ismét több tízezrek tüntettek Aleksandar Vučić politikája ellen. Az ellenzék egyik vezére azzal vádolta meg a szerb elnököt, hogy miközben nem tesz semmit se a szerb fiatalok kivándorlása ellen, „szíreket és magyarokat” telepít be. A politikus végül elnézést kért.
Liviu Dragnea felvetette, Szijjártó meg kifejezetten jó ötletnek tartja. Eddig csak Budapest és Kolozsvár közti távról volt szó.
A Huawei állítja: kész együttműködni a lengyel kormánnyal a bizalom erősítése érdekében, akár extra biztonsági intézkedéseknek is alávetik magukat, ha kell.
Amerikának szembesülnie kell azzal, hogy világméretű befolyása nem marad meg, ha nem költ. Németországnak meg azzal, hogy hiába költ, ha hülyének tetteti magát, és nem köt meg politikai alkukat a többi szereplővel. Magyarország? Egy közepes kutya az asztal körül, amelyiket most a csizma orrával kicsit megböktek, mert túl hangosan ugatott.
A védelmi együttműködést is megújítjuk az amerikaiakkal, és több katonát küldünk a NATO koszovói és afganisztáni misszióiba.
A magyar kormány megvétózta, hogy a migrációval kapcsolatban állapodjon meg a két fél. De akkor miről beszéljenek?
A marosvásárhelyi orvosi egyetem nem hajlandó létrehozni a magyar kart, miközben angolnyelvű kart már fel sikerült állítani, ráadásul jóval kevesebb diáknak. A magyar tételek alapján vizsgázott hallgatók jelenleg abban sem lehetnek biztosak, hogy elismerik majd a jegyeiket. A MOGYE ügye az a történet, ami a legjobban illusztrálja a román nemzetállam asszimilációs törekvéseit. A diákok tüntetnek, a helyzeten végül a magyar állam által fenntartott Sapientia segíthet.
Újabb emlékévet szervez a kormány, még nem tudni, mennyi pénzből. A programokért felelős emlékbizottságban ott lesz többek közt Rogán Antal, Balog Zoltán, Schmidt Mária és Andy Vajna is.
Amikor ő a közmédiára kapcsol, akkor mindig a jobbikos politikusok nyilatkoznak, mondta a külügyminiszter a parlament külügyi bizottságában az éves meghallgatásán. Annak kapcsán kérdezték, hogy a közmédia székházából erővel dobtak ki ellenzéki parlamenti képviselőket.
Az ukrán külügyminiszter hamarosan találkozik Szijjártóval, de már előre üzent egy erőset Twitteren.