Az OEVB erről kétharmados többséggel döntött, Ráczné Földi Judit elmarasztalását csak az MSZP és a Párbeszéd támogatta.
A momentumos Bodrozsán Alexandra szerint 2-4 ezer forint körüli összegeket ajánlottak az odabuszoztatott embereknek, ha az MSZP-s Király Józsefet és Karácsony Gergelyt támogatják. (Frissítve!)
Az MSZP-s zuglói országgyűlési képviselő szerint az ellene indított nemtelen támadások miatt úgy döntött: elég volt, visszatér inkább az üzleti életbe, pedig egy tisztességes választáson szerinte nyert volna.
Jakab Péter szerint a Jobbik inkább a kormányváltásért küzd ahelyett, hogy a Farkas Péter Barnabásról előkerült képet elemezgesse. Közben a Márki-Zay Péter-féle MMM még vizsgálja, hogy megvonja-e a támogatását az előválasztáson az ózdi alpolgármestertől.
A szocialista EP-képviselő már egy szociáldemokrata Olaf Scholz-kormányt vizionál, miközben simán lehet, hogy a CDU-s Armin Laschetet emelik majd hatalomba a zöldek és a liberálisok.
A Moszkva tértől a 16. kerületi jártuk be a várost a keddi, rekord részvételű előválasztási napon. Molnár Zsolttól kezdve Gyurcsány Ferencig sok mindenkibe belefutottunk, a vélemények azonban megoszlanak. Fotókkal mutatjuk, mi történt aznap az előválasztások díszletei között!
Augusztus után szeptemberben is lassan de biztosan csökkent a bizonytalan szavazók aránya.
A Jobbik elnöke szerint Tóth kihívója, Hadházy Ákos annyi bizonyítékot adott át a részére, ami miatt meg kell vizsgálni, hogy a pártja által is támogatott Tóth Csaba valóban korrupt-e, mint ahogy azt Hadházy állítja.