MSZP
A közmédia úgy kereste többször az ellenzéki pártokat, hogy az nem jutott el hozzájuk
A közmédia úgy kereste többször az ellenzéki pártokat, hogy az nem jutott el hozzájuk

A Híradó.hu állítása szerint ők rengeteget keresték az ellenzéket, de nem akartak jönni a politikusaik. Az érintettek nem pontosan így emlékeznek.

Berze Márton
Búcsú a baloldaltól

Sokk. Talán ez a szó írja le legérzékletesebben az ellenzéki szavazók aktuális lelkiállapotát. Április 3-án este 7 és 10 óra között viszont nem a felfoghatatlan, a váratlan, a tragikus hirtelenség tanúi voltunk, hanem az alternatív tényekre, moralizálásra és megalkuvásra épülő elitpolitika, valamint a tudomásul nem vett társadalmi realitás előre látható, mégis elkerülhetetlen frontális ütközésének. A balesetnek felelősei nem, csak temetetlen halottjai lesznek.

Kádár alatt nem voltunk alárendelt szerepben, az EU-ban igen – Szanyi Tibor és Thürmer Gyula az Azonnalinak
Kádár alatt nem voltunk alárendelt szerepben, az EU-ban igen – Szanyi Tibor és Thürmer Gyula az Azonnalinak

Baloldali Szövetség néven együtt indul a választáson az ISZOMM és a Munkáspárt. A szövetség összesen 49 jelöltjének sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges aláírásokat, ezért nem tudtak listát állítani – Thürmer Gyula szerint a listállításhoz szükséges jelöltek számát eleve a Munkáspárt akadályozására találták ki. De mit gondol 2022-ben egy kommunista? Miért indulnak együtt? Miért menne Szanyi Tibor inkább Kiskunhalasra, mint az Aurórába? És mi Thürmer Gyula kedvenc emléke Kádár Jánosról? Interjú.

Megállapodott az ellenzék a közös lista összetételéről
Megállapodott az ellenzék a közös lista összetételéről

Pont időben, a pártoknak február 26-ig kell leadniuk a listáikat a Nemzeti Választási Bizottság részére.

Mindössze nyolc percig tartott a bizottsági ülés, ahol arról döntöttek, kapjon-e Völner Pál 3,9 millió forintot
Mindössze nyolc percig tartott a bizottsági ülés, ahol arról döntöttek, kapjon-e Völner Pál 3,9 millió forintot

Tóth Bertalan és Varga László MSZP-s politikusok még tavaly decemberben nyújtottak be egy határozatot, miszerint a korrupcióbotrányba keveredett politikusok végkielégítését függesszék fel. Az Igazságügyi Bizottság döntött: nem szavaznak erről.

Buli a ferencvárosi képviselői fizetések körül: mindkét fél szerint a másik csúsztat
Buli a ferencvárosi képviselői fizetések körül: mindkét fél szerint a másik csúsztat

Baranyi Krisztina szerint alacsonyabb emelésben egyeztek meg, a helyi MSZP úgy támogatta az emelést, hogy nem is támogatta, egy jobbikos szerint pedig az emelés is csak felzárkóztatás lenne a többi kerülethez.

Covidos Kunhalmi Ágnes is, kórházba került
Covidos Kunhalmi Ágnes is, kórházba került

Az MSZP társelnöke nehéz pár nap elég néz.

A Republikon Intézet szerint még az ellenzéki lista vezet a Fidesz-KDNP-vel szemben
A Republikon Intézet szerint még az ellenzéki lista vezet a Fidesz-KDNP-vel szemben

Az ezer fős mintán elkészített reprezentatív kutatás szerint az ellenzék együtt 3 százalékponttal vezet a teljes népesség, 5 százalékponttal a párválasztók körében.

Izmos DK- és Jobbik-frakció, külön képviselőcsoport az MMM-nek – mekkorák lesznek az ellenzéki frakciók a választás után?
Izmos DK- és Jobbik-frakció, külön képviselőcsoport az MMM-nek – mekkorák lesznek az ellenzéki frakciók a választás után?

Azzal számol a Republikon Intézet, hogy az LMP és Márki-Zay Péter mozgalma is kap plusz helyeket a közös listán, hogy tudjanak frakciót alakítani.

Épp annak a lépcsőháznak szavazott meg felújítási pénzt a terézvárosi MSZP-s, ahol a feleségének van lakása
Épp annak a lépcsőháznak szavazott meg felújítási pénzt a terézvárosi MSZP-s, ahol a feleségének van lakása

Bálint György ráadásul elfelejtette megemlíteni az erről szóló szavazásnál, hogy személyes érintettsége van.

1 2 3 4