Bencsik János a pártból való kilépése óta tudatosan nem beszélt a Jobbikról, de az ellenzék katasztrofális eredménye után már nincs hova rontani az esélyeket. A párt egykori budapesti elnöke és országgyűlési képviselője interjúban mesél a Jobbikban zajló boszorkányüldözésről, a nemlétező szavazókról, Jakab Péter kitalált figurájáról és arról, miért nem foglalkozott Trianonnal sem a százéves évforduló alatt a magát nemzetinek valló párt.
Választásokat követően nemcsak a konkrét eredmények, de a közvélemény-kutatások által havonta mért választói preferenciák is részletes vizsgálat alá kerülnek. Azonban fontos, hogy megértsük a közvélemény-kutatások eredményeinek pontos értelmezését, és hogyan érdemes a politikusoknak ezeket értelmezni, illetve kampánycélra felhasználni.
A Republikon Intézet megvizsgálta, milyen eredményeket ért el az ellenzéki összefogás abban a húsz választási kerületben, ahol 2018-ban a Jobbik a legerősebb volt. Egyértelmű: nem mindenki követhette a pártot, de nem csak a Jobbikot lehet okolni emiatt.
A Mi Hazánk leendő parlamenti frakcióvezetője azt mondja, hamarosan megugorhat a párt támogatottsága, mert ő maga is ismer olyan Fidesz-szavazókat, akik csak azért voksoltak a kormánypártra, mert féltek, hogy jönnek a balliberálisok. Az is kiderült, hogy kizártnak tartja, hogy együtt ebédeljen az ellenzék többi tagjával. Interjú.
Az Azonnali birtokába jutott egy az ellenzéki összefogás kampányában használt táblázat, ami alapján az ellenzék 30 biztosan megnyerhető egyéni választókörzettel számolt magának, de emellé még „kötelezően megnyerendőnek” minősített további 24 körzetet, ráadásul az érdemi fideszes többséggel bíró választókörzetek közül is többet be akartak húzni. Az Azonnali saját – a változatosság kedvéért szintén táblázatba rendezett – számításai jól mutatják, a valósághoz képest még a megnyert körzetekben is hogyan apadt le az ellenzék korábbi előnye és hogyan billent simán hátrányba még ott is, ahol nyerni szerettek volna; valamint hogyan vált akár kétszámjegyű Fidesz-előnnyé az ellenzék által „csatatérként” azonosított körzetekben. Mi mehetett ennyire félre az ellenzék számára? Elemzés.
A Momentum elnöke bocsánatot kért a vasárnapi eredményekért, majd felvázolta az ellenzék jövőjét.