Budapest
EU-s pénzre várnak Tarlósék az új közlekedési gigaprojekthez
EU-s pénzre várnak Tarlósék az új közlekedési gigaprojekthez

Elkészültek a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének, megvalósítási tanulmányai, hamarosan pedig már az engedélyes tervek is készen lesznek. A projektből viszont csak akkor lesz valami, ha az EU ad rá pénzt. Tarlós István a Budapestinfón azt is bejelentette: a 3-as metró Kálvin téri állomásán is lehet lift. Az MSZP-s Horváth Csaba az Azonnalinak elmondta: miért most jut eszükbe akadálymentesíteni a metrót, hiszen mikor hatalmon voltak, ezt nem tették meg.

Nagyon lapítanak a pártok a bulinegyedes népszavazás ügyében
Nagyon lapítanak a pártok a bulinegyedes népszavazás ügyében

A lakók nyugalma vagy a GDP-t pörgető bulizó turisták a fontosabbak? Nagyjából erről szól a február 18-ra kiírt bulinegyed-népszavazás a kötelező éjféli záróráról. Az Azonnali körbekérdezte a pártokat, mit javasolnak szimpatizánsaiknak az ügyben. A Fidesz, a Jobbik és az LMP semmit, maximum annyit: menjenek el szavazni. Csak a Párbeszéd, a DK és a Momentum mond igent vagy nemet. Az MSZP válaszra sem méltatott minket, pedig Hunvald György is standolt az ügyben.

Józsefváros fedél nélkül maradt karácsonyfái
Józsefváros fedél nélkül maradt karácsonyfái

Vízkereszt után már elég zavaró. Csak hullatja a leveleit. Szaloncukor sincs rajta. Felesleges, minek van ott? Valaki vigye már le. Vagy dobjuk ki az ablakon? Mindegy, csak ki vele. Jövőre úgyis szebbet veszünk.

Úgy néz ki, egy éve senki nem fizeti a számlát a Széll Kálmán tér világítása után
Úgy néz ki, egy éve senki nem fizeti a számlát a Széll Kálmán tér világítása után

Lassan egy éve tart a Széll Kálmán tér felújítása utáni huzavona, a beruházást végző Wis Holding ugyanis több alvállalkozó munkáját nem fizette ki. A világítást kivitelező cég akár el is vinné a lámpákat, de erre az esetre feljelentéssel fenyegették. Mivel a budapesti közvilágítást üzemeltető BDK nem vette át a munkát, azt sem lehet tudni, ki fizeti a villanyszámlát: a lámpák ugyanis egy éve égnek a felújított téren, jogvita ide vagy oda.

Balról trollkodják a Momentumot: tényleg legyen Marx tér!
Balról trollkodják a Momentumot: tényleg legyen Marx tér!

A Momentum utcaneveket átragasztós akciója megihlette a szélsőbaloldali szcénát. Nem is akárhogy! A Balpárt egyenesen egyetért Fekete-Győr Andrásékkal, és azt kéri tőlük, gyűjtsenek együtt aláírásokat, hogy visszaállíthassák Osztyapenkót Budapest bejáratához.

Megpróbáltunk rájönni, mire használható a Rákóczi téri hajléktalanriasztó
Megpróbáltunk rájönni, mire használható a Rákóczi téri hajléktalanriasztó

A VIII. kerület egyik legforgalmasabb részén, a Rákóczi téri metrómegálló mellett állunk. Egészen más érzés most itt lenni, mint napokkal ezelőtt volt. Valami történt. Valami megváltozott. Nem látni a megálló jobboldalánál tartózkodó hajléktalancsoportot. Okkal.

Nem fogod elhinni, hová bújnak a budapestiek a hőség elől!
Nem fogod elhinni, hová bújnak a budapestiek a hőség elől!

Már napok óta tartja rettegésben egész Magyarországot a napról napra forróbb kánikula. Az Azonnali bemutatja, hogyan bírják a fővárosiak a pokoli körülményeket.

Igenis megérte megrendezni a vizes vébét
Igenis megérte megrendezni a vizes vébét

Véget ért Magyarország eddigi történetének legnagyobb sporteseménye, a 17. FINA Világbajnokság, így most már a teljes képet látva lehet mondani valamit a rendezvényről. Kiss Brigi hat pontban foglalta össze mindazt, ami az elmúlt több mint két hétben eszébe jutottak a vizes vébé kapcsán.

A Liberálisok szerint rájuk hárul a budapestiek képviselete
A Liberálisok szerint rájuk hárul a budapestiek képviselete

Burkoltan bejelentkezett az Azonnalinál a budapesti regionalista pártról szóló felvetésünket követően Fodor Gábor pártja. A Liberálisok szerint Budapestet a meglévő pártoknak kellene jobban képviselni, de ez ma leginkább a liberálisokra hárul. Regionalisták ők sem akarnak lenni.

Senki sem akar budapesti párttá alakulni
Senki sem akar budapesti párttá alakulni

Az Azonnali körbekérdezte az ellenzéki pártokat, látnak-e potenciált csak a budapestiek képviseletében. A Momentumnak az egész ország kell, az Együtt szerint a választási rendszer miatt semmi esélye egy regionalista erőnek, az LMP nem kívánja élezni a főváros-vidék ellentétet, a kutyapárt szerint pedig minden városnak kéne egy ilyen párt.

64 65 66 67