A Metróért Egyesület elnöke szerint minden kétséget kizárólag az elvileg már március 28-a óta felújítva Budapesten lévő metrókocsit fotózták le egy Moszkva melletti városban teljesen lestrapált állapotban. Bíró Endre az Azonnalinak azt mondta, ezt a pályaszám és a kocsi egy másik egyedi vonása is bizonyítja.
Választás V. an az V. kerületben!
Jó ötlet-e Fidesz által dominált rendpárti közhangulatban egy hajléktalanokat segítő ex-SZDSZ-est indítani polgármesternek pont a 8. kerületben? Ezt magától a közös ellenzéki jelölttől próbáltuk megtudni, de szerinte ez értelmetlen kérdés, és egy demokráciában nem csak a levegő jobb, de a kérdések is. Győri Péter hülye kérdésekre hülye választ ad, nem emlékszik, hogy kire szavazott áprilisban, és vallomást tesz az SZDSZ-ről meg Demszky Gáborról. Nagyinterjú.
Mik a budapesti erőviszonyok? Az országos átlagnál erősebb a Momentum és az LMP, gyengébb a Jobbik és a Fidesz. Az ellenzék vezető ereje az MSZP-Párbeszéd szövetség. A Republikon Intézet a 2018-as választási eredményeket elemezte ki.
A CEU közölte: megfelel a lex CEU követelményeinek, és felszólítja a kormányt, hogy írja alá a megállapodást New York állammal még a nyáron, különben Bécsbe költöznek.
Május 13-án, vasárnap, az Európa-nap alkalmából rendezett fesztiválon idén is számos program közül lehet választani. A már hagyománnyá vált EU-s futóverseny mellett a szervezők rengeteg családi és gyermekprogrammal, valamint koncertekkel is készülnek vasárnap a Szabadság téren.
Mintegy 10 kilométeren át kígyózott a kerékpáros tömeg a fővárosban vasárnap.
Immáron második alkalommal tüntettek szombaton azok, akik nagyon nem örülnek az április 8-ai választás végeredményének, és emellett azt is ki akarják fejezni, mennyire nem szeretik a Fideszt és az általa kiépített rendszert. A sok tízezernyi tüntető ezúttal a Szabad sajtó útjára vonult. A tömegben természetesen szép számmal akadtak frappáns transzparensek, most mutatunk közülük néhány jó darabot.