Mindegy neki, hogy Moszkva vagy Széll Kálmán tér, a pártja ugyanúgy támogatná a családokat, mint a Fidesz, a hatpárti ellenzéket pedig nem tartja baloldalinak. Hajnal Miklóssal, a Momentum elnökségi tagjával és hegyvidéki képviselőjelöltjével beszélgettünk. Interjú!
Erre a csökkenő jegyárbevételek miatt lenne szükség. Balogh Samu szerint a felújításokat muszáj volt elkezdeni akkor is, ha így több helyen zajlanak munkálatok egyszerre, ám három kormányzati beruházás „el van fuserálva”, dugódíjjal pedig egyedül a kormány számol.
A kormány megint sosem látott, grandiózus tűzijátékot szervez augusztus 20-ra. De kell ez? Itt a hét kérdése az Azonnalin!
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettestől azt is megtudtuk, hogy a hármas metrót és a frankfurti villamoskocsikat is klimatizálhatják, és hogy a főváros nem fogja őrizni a Fidelitas kaszáitól a méhlegelőket.
Az élet újraindításáért felelős Novák Katalin bejelentette: az egészségügyi dolgozóknak a munkahelyükön nem mindenhol kell maszkot hordaniuk.
A rendszerváltás után a kommunista ideológiát tükröző szobrokat eltávolították Budapest köztereiről. Mivel a szobrokat nem semmisítették meg, ezek később a Memento parkba kerültek. A szoborpark a nosztalgia és a diktatúrakritika sajátos egyvelege.
A Nagykörút megújításának következő hét évre szóló stratégiájához várják az ötleteket a Városházán. Bárki bármilyen ötletet bedobhat, és még egy kis pénzt is kaphat érte.
Kovács Gergő, a párt társelnöke az Azonnalinak bejelentette: 2022-ben a Hegyvidéken indul majd Fürjes Balázs ellen. Körülbelül 70 körzetben már látják a leendő jelöltjeiket, akiket valamikor ősszel, egyben fognak bejelenteni. Az előválasztás szerintük már bohóckodás, és ha bekerülnek a parlamentbe, időlegesen szakértőknek adhatják át a mandátumukat.
Ha az ellenzék jobban beleáll a terepmunkába, sokkal többen konzultáltak volna a Fudanról, értékeltek az Azonnalinak az MKKP társelnökei. Megtudtuk tőlük: volt olyan párt, ami még a pultozáshoz szükséges képzésen sem vett részt.