Az oroszok már legmegbízhatóbb szövetségeseikre, az örményekre se számíthatnak mindenben

Bár a kis kaukázusi állam katonailag és gazdaságilag is erősen függ Moszkvától, a Szovjetunió felbomlása óta töretlen orosz-örmény barátságon egyre több a repedés – mutat rá az Aravot jereváni napilap.

Örményország függetlenné válása óta Oroszország megbízható szövetségese. Ennek történelmi háttere, hogy az örmények keresztény népként a sok évszázados perzsa és oszmán uralom idején komoly elnyomásnak, olykor brutális üldöztetésnek voltak kitéve, s védelmezőként tekintettek a cári birodalomra. A Szovjetunió összeomlása után pedig évekig tartó háborúba keveredtek Hegyi-Karabah birtoklásáért Azerbajdzsánnal. A konfliktus során Moszkva papíron semleges volt, ám valójában jelentős támogatást nyújtott az örményeknek. 

A biztonságpolitikai függőség az elmúlt 10-15 évben csak fokozódott, hiszen az azeriek ásványkincsvagyonuknak köszönhetően gazdaságilag jócskán lekörözték őket, s Erdogan hatalomra kerülése után Törökország a korábbinál is szélesebb körű támogatást biztosít közeli nyelvrokonaiknak. A helyzetet bonyolítja, hogy Baku szintén kiváló kapcsolatokat ápol az oroszokkal, így Jerevánnak különösen óvatosan kell lavíroznia minden nemzetközi kérdésben.

Ráadásul Örményország nem csak az orosz fegyvereknek, de az orosz pénznek is jelentősen ki van szolgáltatva – emlékeztet az Aravot.am örmény lap. Moszkva szinte teljesen uralja az energiaszektort. A földgázvezetékek és az elosztó infrastruktúra a Gazprom kezében van, s a villamosenergia-hálózat tulajdonosa is egy Kreml-közeli örmény származású üzletember. A gazdaság nagymértékben függ az Oroszországban dolgozó örmények hazautalásaitól, s az élelmiszerellátás is nehezen képzelhető el orosz közreműködés nélkül.

A 2018-ban megválasztott, 2021-ben megbuktatott, de még ebben az évben újraválasztott kormányfő, Nikol Pasinján ellenzékben harciasan oroszellenes retorikát folytatott, ám hatalomra kerülve - alighanem a fenti körülményeknek engedve -  sietett leszögezni, hogy továbbra is baráti viszonyra törekszik Moszkvával, s támogatja, hogy a kilenvenes évek óta az országban állomásozó orosz csapatok a jövőben is maradjanak.

Ezek alapján semmi meglepő nem volna abban, ha Jereván teljes mellszélességgel kiállna Moszkva mögött az Ukrajna elleni invázió ügyében. Mégsem ez történik. 

Tojástánc zsákban futva

Amikor márciusban az azeri sajtó arról írt, hogy Örményország négy, 2020-ban beszerzett Szu-30SM vadászrepülőgépet bocsátott Oroszország rendelkezésére, hogy azokat Ukrajna elleni vessék be, a kormány sietett cáfolni a pletykát. Sőt, meghívták a NATO-tagországok nagyköveteit a gjumri légibázisra, hogy személyesen győződhessenek meg: a repülők a helyükön vannak.

A hivatalos örmény álláspont természetesen az, hogy mindkét, oroszok által vezetett szervezetben, az Eurázsiai Gazdasági Unióban (EGU) és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetben (KBSZSZ) is mélyíteni kell az integrációt, ám a jelenlegi háborús helyzetben nem sietnek ezzel annyira. Örményország márciusban még nemmel voksolt Moszkva kizárására az Európa Tanácsból, ám amikor májusban a bucsai mészárlás után az ENSZ-ben döntöttek Oroszország tagságának felfüggesztéséről az Emberi Jogi Tanácsban, képviselőik már távol maradtak a szavazástól. (Míg a KBSZSZ többi tagállama nemmel szavazott.)

Amikor Aljakszandr Lukasenka a KBSZSZ legutóbbi, májusi csúcstalálkozóján már sokadszorra hangsúlyozta a szövetségen belüli „szolidaritás” fontosságát, Nikol Pasinján örmény miniszterelnök diplomatikusan, de elég jól érthetően azzal vágott vissza, hogy ennek „kölcsönösnek” kéne lennie, és ő most e téren nem lát semmilyen sürgős teendőt. (A politikus minden bizonnyal a 2020-as örmény-azeri háborúra gondolt, amikor a KBSZSZ nem állt egyértelműen melléjük.)

Üzenet a Központba

Moszkva természetesen igyekszik nyomást gyakorolni az örményekre, s ennek csak az egyik frontvonala a diplomácia. Próbálják a közvéleményt is befolyásolni, hátha így sikerül kikényszeríteni az egyértelműbb állásfoglalást. Az orosz propaganda nyomulása – amely a Putyin-barát ellenzék alá is adja a lovat - viszont már a kormánynál is kiverte a biztosítékot. Az örmény médiahatóság vezetője májusban egy, az amerikai Freedom House emberjogi szervezet támogatásával megtartott rendezvényen arról beszélt, hogy a külföldi televíziók és Telegram-csatornák „súlyosan torzítják közönségük világnézetét”.

Az általánosnak tűnő megállapítás egyértelműen Moszkvába lett címezve, mivel Örményországban csupán négy külföldi csatorna érhető el kábeltévén, s ezek mindegyike államilag ellenőrzött orosz tévé. A helyi médiatörvény szerint egyébként ezek sem működhetnének az országban, a jogszabály ugyanis kizárólag örmény televízióknak engedélyezi a sugárzást. A kivételezést egy 2020-ban kötött kétoldalú megállapodás teszi lehetővé. Ezt az oroszok az azeriakkal vívott vesztes háború után verték keresztül, amikor lényegében Moszkva beavatkozása gátolta meg a teljes katonai összeomlást.

A gondosan becsomagolt üzenet tehát akár az is lehet, hogy ha az oroszok folytatják a propagandahadjáratot, Jereván felmondhatja a két éve kizsarolt egyezményt.

Se veled, se nélküled

Persze a számos tekintetben kiszolgáltatott, ingatag biztonsági és gazdasági helyzetben levő kis ország nyíltan aligha mehet szembe Putyinnal. Ám az jelzésértékű lehet, hogy Oroszország egyik legstabilabb – és legerősebb függőségben tartott – szövetségese sem hajlandó szorosan felzárkózni mellé a háború ügyében, és ellenáll a moszkvai nyomásnak is.

S e tekintetben nincs is egyedül a posztszovjet térségben: az elmúlt hónapok eseményei azt mutatják, hogy az oroszok még legközelebbi barátaikra sem számíthatnak feltétel nélkül. A nemzetközi szervezetekben többnyire együtt szavaznak ugyan velük, de az ukrajnai „nácítlanítás” mellett csak Belarusz állt ki, s többségükre a szankciók megkerülésében sem számíthatnak.

A háború azt is világossá tette, hogy az EGU nem tudott orosz vezetésű EU-vá válni, ahogyan a KBSZSZ sem lett keleti NATO.

A nyilvánvaló gazdasági és biztonságpolitikai kényszerek ugyan Moszkvához kötik a tagországokat, ám az oly sokat emlegetett szolidaritás alól igyekeznek lehetőségeik szerint kibújni. Már csak azért is, mert az Ukrajna elleni invázió semmilyen formában nem szolgálja az ő érdekeiket. Ahogyan az sem, ha választaniuk kell Oroszország és a Nyugat között. A posztszovjet reintegráció eddigi sikerei éppen azon nyugodtak, hogy a résztvevőket nem kényszerítették erre a döntésre. Egyszerre lehettek az oroszok politikai-katonai szövetségesei és az EU, illetve Amerika gazdasági partnerei. A következő hónapok, évek egyik legizgalmasabb kérdése, hogyan reagálnak arra, ha végképp választaniuk kell. 

NYITÓKÉP: Orosz és örmény zászló a gjumri katonai támaszponton. FOTÓ: Alexanyan/Flickr