+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2020. július 4. szombat, 19:31
„Az, hogy gyakorolhasd a mandátumodat, nem függhet attól, hajlandó vagy-e elfogadni egy magánvállalkozás feltételeit” – véli az Európai Parlament egyik alelnöke, akinek nem tetszik, hogy csak az Apple eszközeiről lehet egy új appon keresztül szavazni egyes bizottságokban.

Csak az Apple gyártotta eszközökön, vagyis például iPadeken vagy iPhone-okon, működik az az iVote névre keresztelt alkalmazás, amit az elmúlt hetekben kezdtek használnia az Európai Parlament egyes bizottságaiban – ám ennél összetettebb problémák vannak vele kritikusai szerint – írja a Politico. Az iVote ellen az EP egyik alelnöke, az egyébként cseh kalózpárti Marcel Kolaja szólalt fel.

 

Kolaja és több képviselőtársa ugyanis azért sem hajlandó használni az alkalmazást, mert ahhoz el kéne fogadniuk az Apple – tehát egy amerikai óriáscég – felhasználási feltételeit.

 

„Az, hogy gyakorolhasd a mandátumodat, nem függhet attól, hajlandó vagy-e elfogadni egy magánvállalkozás feltételeit” – mondta Kolaja.

 

A Netzpolitik nevű, digitális jogokkal foglalkozó blog egyébént nyilvánosságra hozott egy belső EP-s dokumentumot az iVote-tal kapcsolatban, abban azzal nyugtatják a jövendőbeli felhasználókat: ugyan szavazatukat az Apple iCloud névre keresztelt tárhelyének segítségével közvetítik, de szerintük az app nem képes összekapcsolni az iCloud-fiókot egy adott személlyel.

 

Egyébként az EP-plenáris ülésein más módszert alkalmaztak a voksoláshoz a koronavírus okozta kényszerű home office alatt: az e-mailes úton történő szavazást. Ez a gyakorlatban azt jelentette: a képviselőknek ki kellett nyomtatnia a szavazólapokat, kitöltenie, aláírnia, beszkennelnie, majd visszaküldeni azt az Európai Parlament titkárságához. A módszer ugyan segítette a hibák elkerülését, ám hihetetlenül nehézkes volt, ezért is kezdték el néhány bizottságban bevezetni az iVote-ot.

 

Azt Kolaja is elismerte, hogy az e-mailes szavazás korántsem tökéletes, de azt már egy másik kérdésnek nevezte, hogy mi lehet erre a megoldás. Szerint egyébként az EP-ben már dolgoznak azon, hogyan lehetne felhasználóbarátabb és gyorsabb az e-mailes szavazás.

 

FOTÓ: European Parliament​ / Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azonban Belaruszban nem lehet majd levélben szavazni, mert azzal Lukasenka szerint visszaélnének az amerikaiak és elpusztítanák az országát.

Két újságírólány is azzal vádolja Wolfgang Fellnert, az egyik legolvasottabb osztrák bulvárnapilap kiadóját, hogy szexuálisan molesztálta őket.

Az egyetem Neptun rendszeréből származó, angol nyelvű és külföldi hallgatóknak szánt levelek szerint a biztonságos vizsgázás egyetlen módja az oltás, ezért mindenkit buzdítanak az oltásra.

Egy momentumos politikus vetette fel a határrevíziót, pontosabban inkább egy területcserét Szlovákiával. A nógrádi Horváth Ferenc az Azonnalinak elmondta, miért akarja újra magyar kézben
tudni a somoskői várat.

Éjfél után ki lehet menni, ha nem találkozunk háromnál többen, de előtte este 10-től otthon kell maradni – hála két egymást ütő kijárási korlátozási szabálynak.

És az egész EU-ban mi tartunk a legjobban a választási csalásoktól és a közösségi médiától is egy nemzetközi közvélemény-kutatás szerint.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

Twitter megosztás Google+ megosztás