Másfél héttel azután, hogy Dúró Dóra otthagyta a Jobbikot, az első igen jelentős parlamenti szavazásnál együtt voksolt egykori pártjával, illetve a Fidesszel. Az alaptörvény módosítását, illetve a Stop Soros névre keresztelt javaslatokat ugyanis a kormánypártok mellett megszavazta a Jobbik, és már független képviselőként Dúró Dóra is. Az Azonnalinak beszélt is arról, hogy miért.
Szoros versenyben Tóth Bertalan lett az MSZP új elnöke, a szocialisták korábbi vezetőjét, Mesterházy Attilát gyűrte le. Kemény munkát vár el a jövőben, a Párbeszéddel való szövetséget fenntartja, és máris elkezdené a felkészülést a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választásokra. Mesterházy már gratulált és jelezte, ott lesz a csatasorban.
Mit tanulnának Molnár Gyulától? Mekkora tétben fogadnának saját győzelmükre? Egyáltalán, mi szükség van még szerintük a szocialista pártra ma Magyarországon? Az Azonnali az MSZP két elnökjelöltjét, Mesterházy Attilát és Tóth Bertalant kérdezte.
Nem fogja megváltoztatni nevét a miskolci időközi önkormányzati választáson induló Erdei Sándor, vagyis Rokker Zsolti – ezt maga az érintett mesélte el az Azonnalinak. Korábban azért fontolgatta művésznevéből a Zsolt beemelését is a saját nevébe, mert miután jelölt lett, a semmiből előbukkant egy másik Erdei Sándor, aki érdekes módon szintén elindul ugyanazon voksoláson.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.