Mi szükség van még ma az MSZP-re? Mesterházy vs. Tóth az Azonnalin!

2018.06.16. 13:00

Mit tanulnának Molnár Gyulától? Mekkora tétben fogadnának saját győzelmükre? Egyáltalán, mi szükség van még szerintük a szocialista pártra ma Magyarországon? Az Azonnali az MSZP két elnökjelöltjét, Mesterházy Attilát és Tóth Bertalant kérdezte.

Sorozatban a harmadik kétharmados választási kudarc után joggal merülhet fel a kérdés, hogy ki akar még egyáltalán MSZP-elnöki poszton tetszelegni, jelentkező mégis akadt. Igaz, a kezdeti ötből mára már csak kettő, vagyis vasárnap a szocialisták küldötteinek Mesterházy Attila és Tóth Bertalan között kell választaniuk. Mindkettőjüknek van már múltjuk, Mesterházy 4 évig vezette korábban a szocialista pártot, Tóth pedig a parlamenti frakciót irányítja. Hogy miért is lenne jó az, ha ők nyernének? Erről is kérdeztük a két aspiránst.

Tökösebb kommunikáció, radikálisabb, lázadó párt – ez Mesterházy Attila ígérete. Nem magáról, hanem az ország ügyeiről beszélő MSZP – ez pedig már Tóth Bertalan elképzelése.

A fair play szellemében annak kapcsán viszont már egyikük sem volt túl bőbeszédű, miért tartja magát jobbnak a másiknál. Tóth Bertalan egyetlen homályos utalást tett csak, miszerint ő nem szeretne egyszemélyes pártot. Ennél tovább nem ment, konkrétumot nem említett, de azért itt felmerülhet a honi politikát az átlagnál kicsit jobban követőkben, hogy vetélytársa annak idején, 2010 és 2014 között igen kemény kézzel irányította a szocialistákat. Mesterházy teljesen mellőzte még a burkolt személyeskedést is, a küldöttekre bízza a dolgot.

Ha egymást nem is minősítették, elődjük, Molnár Gyula azért kapott. Egyetlen pozitívum hangzott el vele kapcsolatban, az pedig a humora. Vagyis, egy korábbi MSZP-elnököt – aki biztosan nem lesz most újra vezető, biztosan nem számít most konkurenciának – csak a humora miatt dicsértek a helyére pályázók.

Hogy mennyire biztosak magukban? Mekkora tétben fogadnának saját győzelmükre? Egyáltalán, mi szükség van még szerintük a szocialista pártra ma Magyarországon? Erről is beszéltek videónkban.

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek