Indokolt lehet a kordon, de csak ott, ahol a Budapest Pride felvonulása összeér majd az ellentüntetők demonstrációjával – erről beszélt az Azonnalinak a Pride sajtószóvivője. Karlik Cintia szerint nagyon örülnének, ha kormánypárti politikusok is lennének a menetben.
Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz tudatosan veszi át és építi be politikájába azokat az eszközöket, amelyek rövid és hosszú távon is negatívan hatnak az állampolgári aktivitásra. De miért passzív a magyar, ha politikáról van szó? Öt lehetséges okot veszünk sorra.
Szeptembertől ismételten utcára hívná az embereket a választások után több tízezres tömegtüntetéseket szervező Mi vagyunk a többség csoport. A kutatások és a korábbi példák azonban azt mutatják, hogy a magyar társadalomra a politikától elforduló, rezignált passzivitás a jellemző. Így a koreográfia minden bizonnyal a korábbiakhoz lesz hasonló: nagy lánggal égő, majd gyorsan magukba roskadó demonstrációkra lehet számítani.
Miért laposodott el máris a választás utáni tüntetéssorozat? Hogyan lehetne sikeres civil mozgalmat építeni? Mit csinál másképp a jobboldal, mint a balliberálisok? És mi lehetne az az ügy, ami mögé mindenki, még a jobbikosok is felsorakozhatnának, de a Fidesz nem fogja felkínálni, mert nem hülye? Többek között ezekről kérdeztük Mikecz Dániel mozgalomkutatót, a Republikon Intézet munkatársát.
Azért a víz az úr.
Egyharmadnyi ellenzéki képviselő sem lesz az új parlamentben, amely éppen ma tartotta alakuló ülését. Techet Péter azon volt, hogy beszélgetést kezdeményezzen az ülésterembe igyekvő politikusokkal, de a sajtónak fenntartott elzárt rész erre semmi lehetőséget nem adott. Ez persze nem tántorította el semmitől!
Hazaárulók! Gyertek ki! Mocskos Fidesz! Orbán, takarodj! Demokráciát! Itt vannak a migránsok! Ezeket skandálják a tüntetők, akik bementek a rendőrség által a parlament alakuló ülése miatt lezárt Kossuth térre. Közben a rendőrök felsorakoztak a parlament előtt, a tüntetők pedig élőláncot próbálnak vonni az épület köré. Élő videó.
Nem lehet a politikai munkát és akciókat teljesen átengedni a civileknek, mert végső soron pártok indulnak a választásokon. Az is illúzió, hogy majd valamilyen tüntetős civil mozgalomból kinő egy új, meghatározó ellenzéki erő. Volt rá próbálkozás: épp egy ilyen formáció, az Együtt az, ami elsőként hullott ki az ellenzéki rostán. Talán nem véletlenül.
Mivel lehetne igazán odacsapni Orbánnak? Gaymobil ötletel! Béke-, szabadság- és kultúrharc direkt alacsony színvonalon, megint.
Immáron második alkalommal tüntettek szombaton azok, akik nagyon nem örülnek az április 8-ai választás végeredményének, és emellett azt is ki akarják fejezni, mennyire nem szeretik a Fideszt és az általa kiépített rendszert. A sok tízezernyi tüntető ezúttal a Szabad sajtó útjára vonult. A tömegben természetesen szép számmal akadtak frappáns transzparensek, most mutatunk közülük néhány jó darabot.