A jobboldal választókat szeretne, és nem krétával rajzolgatni a flaszterre

Szerző: Kiss Brigi
2018.05.14. 08:56

Miért laposodott el máris a választás utáni tüntetéssorozat? Hogyan lehetne sikeres civil mozgalmat építeni? Mit csinál másképp a jobboldal, mint a balliberálisok? És mi lehetne az az ügy, ami mögé mindenki, még a jobbikosok is felsorakozhatnának, de a Fidesz nem fogja felkínálni, mert nem hülye? Többek között ezekről kérdeztük Mikecz Dániel mozgalomkutatót, a Republikon Intézet munkatársát.

A jobboldal választókat szeretne, és nem krétával rajzolgatni a flaszterre

A Mi vagyunk a többség keddi, a parlament alakuló ülésének napjára időzített tüntetésén már közel sem voltak annyian, mint az első két demonstráción. Máris kifulladtak? 

Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy konkrét követelései nem voltak ezeknek a tüntetéseknek. Az új választásos, újraszámlálós diskurzus nem érte el az embereket igazán, vagyis nem volt olyan ügy, ami miatt érdemes lenne kint maradni az utcán. Arra pedig, hogy a tüntetők megmutathassák magukat, hogy vannak, elég lehetett két alkalom. 

Az új parlament megalakulása már nem volt annyira szimbolikus időpont, hogy amiatt még egyszer tömegek menjenek ki az utcára? 

Ezeknek a szimbólumoknak van némi ereje, de akkora nincs, hogy hasonló mértékben mozgósítson, mint az első két alkalommal. 

A tüntetések ellaposodásával együtt az állampolgárok aktivitása is ellaposodik? 

A tüntetések szervezőinek célja az lehet, hogy ne ez történjen. Gyetvai Viktor kedden fel is tetette a kezét azokkal, akik tenni akarnak valamit. De azt majd meglátjuk, hogy tényleg fognak-e. A Kossuth térre kimenni sokkal könnyebb és sokkal kisebb elköteleződéssel is jár, mint rendszeresen eljárni egy közösségbe. A szervezeti munka nehéz, és most még nem is nagyon látszik, hogy milyen cél érdekében lehetne ezeket az embereket mozgósítani vagy hálózatba szervezni. Nincsenek erre jó példák, a korábbi ciklusban nem sikerültek az intézményesedési próbálkozások.

Az eddigi tüntetéseken visszatérő elem volt az ellenzék helyzete is: az összefogásukat is szorgalmazták, de az is elhangzott, hogy le kell váltani az ellenzéket. Márki-Zay Péter arról is beszélt: a tüntetők az új ellenzék. Le kell-e és le lehet-e egyáltalán váltani a jelenlegi ellenzéket? 

A „ti vagytok az új ellenzék” egy jó mozgósító szöveg, egy jó szlogen, amivel éreztetik a tüntetőkkel a politikai felelősségüket, és arra is jó, hogy kialakuljon általa egy kollektív identitás, ami nagyon fontos a társadalmi mozgalmak esetében, mert utána ezen kollektív identitás alapján lehet mozgósítani az embereket. Hogy ez az új ellenzékiség szembe kerül-e a parlamenti ellenzékkel, az egy másik kérdés. Most

a tüntetésszervezők is arról beszélnek, hogy partneri kapcsolatot kell kialakítani az utca és a pártok között, és nem egymás ellenében kell politizálni.

Gyetvai Viktor vagy Gulyás Balázs másról beszélt, mint Márki-Zay Péter. Utóbbi inkább az ellenzéki pártokban való csalódásnak próbált hangot adni az ellenzékváltós kijelentésével. Márki-Zay pedig mégiscsak annak a jelképe, hogy teljes összefogással le lehet győzni a Fideszt. Hogy ez elmaradt, az szerinte az ellenzéki pártok felelőssége.

De ha az ellenzékkel kapcsolatos viselkedésről is eltérő vélemények vannak a tüntetők és a szervezők között is, akkor van bármilyen egység az utcán azon túl, hogy „Orbán, takarodj”? 

Ez a közös bennük. Van egy mozgalomkutató, aki ezt felhőtüntetésnek nevezi: mindenki odaviszi a kis sérelmét, amiből összeáll a felhő, ami egy ilyen homogén valaminek tűnik, de ez azért nem egy stabil dolog, ahogy a felhő sem az. Ha ezeknek a tüntetőknek el kellene menni egy szervezeti gyűlésre, akkor ott valószínűleg komoly viták lennének. De az utcán egyelőre még működik az egység. A pártok között viszont nyilvánvalóan nem, ami megnehezíti az együttműködést.

Hogyan tudnának együttműködni a civilek és a pártok, ha a civilek sem egységesek ebben a kérdésben? 

Ez egy nagyon jó kérdés. Ismerni kellene a tömeg igényeit, de konkrét célok megfogalmazása híján csak arra hagyatkozhatunk, hogy milyen emóciók jelennek meg. Egyrészt van egy általános, „na, csináljatok már valamit” elvárás, hogy legyen valamilyen politikai cselekvés, például legyenek aktívabbak a pártok az utcán. De annak nem biztos, hogy van értelme, ha az aktivistákat ciklus elején folyamatosan pultoztatják.

Vagy csatlakozhatnak a politikusok egy-egy tiltakozáshoz. Ilyenek már voltak, például a Római-part ügyében. De az mindig kérdés, hogy a tüntetésszervezők mennyire örülnek, ha megjelennek a pártok. Azt látom egyébként, hogy már egyre kevésbé van idegenkedés a pártoktól és a politikusoktól.

Rájöttek, hogy pártok nélkül nem fog menni? 

Inkább azért, mert már nem lehet pragmatikusnak lenni. A Tanítanék-féle tüntetéseknél még meg tudtak egyezni a szakszervezetekkel és a pedagógusokkal, hogy változzanak azok a dolgok, amiket kritizálnak, illetve beültették őket egy testületbe, amivel pacifikálták őket. A hallgatói mozgalomban is voltak, akik kicsit pragmatikusabbak voltak, és csak az adott ügyre akartak fókuszálni, de közöttük már voltak rendszerkritikusok is, akik aztán például az Alaptörvény ellen is tiltakoztak.

Az ilyen ellentét mozgalmon belül is konfliktust tud okozni. A kérdés az, hogy ha majd felmerülnek különböző szakpolitikai ügyek, mennyire fogják azt gondolni az érintettek, hogy az a kifizetődő, ha pragmatikusak lesznek, vagy ez már fel sem merül majd, mert annyira átpolitizálódott minden.

Erről a mostani mozgalmakról mi mondható el jobban, hogy ellenzéket akarnak váltani, vagy hogy inkább segítenék a mostani ellenzéket? 

Mindkettő benne van valamennyire. Csalódottak az emberek, dühösek a Fidesz mellett az ellenzékre is. Ilyenkor mindig előjön, hogy az ellenzéket le kell váltani, hogy másmilyen legyen, kerüljenek ki az árulók, tűnjön már el ez vagy az. De most a helyzet nem hogy nem változik, hanem az, hogy a Párbeszédnek és a DK-nak is lett frakciója, stabilizálja a helyzetüket. A Momentumban pedig lehet elég energia és kreativitás, hogy vigyék a parlamenten kívüli ellenzékiséget, ami megdobhatja a hitelességüket. Csak az Együtt, aki kiesett. Nem igazán csökkent az ellenzék többszólamúsága, az eddigi „ellenzékváltások” sem sikerültek, egy mederbe sem sikerült terelni őket. 

Közben a tüntetők csak annyit követelnek, hogy maradjanak az emberek aktívak, a politikába pedig tisztességes emberek kerüljenek. Van igény a másra, de azt a tüntetésszervezők is látják, hogy ezt csak úgy lehet elérni, ha létrejön valamilyen kapcsolat a pártok és a demonstrálók között. De mivel a pártok nem egységesek, akkor kit fognak támogatni? Ha elmegy az LMP A Város Mindenkié kilakoltatás-ellenes megmozdulására, annak örülünk, de ha elmegy a DK, akkor annak nem örülünk, mert Gyurcsányt nem szeretik a mozgalmárok? Pedig ő is az ellenzék. Mi és ki dönt arról, hogy kivel lehet együttműködni?

Az is elhangzott az egyik tüntetésen, hogy különböző pártállású emberek is jöjjenek össze. De éppen az a lényege a különböző pártállásnak, hogy nem biztos, hogy vannak közös dolgaik. Az egység alapfeltétele, hogy van egyfajta konszenzus. A választások előtt már a Jobbikot is belevették ebbe a konszenzusba az esélyes ellenzéki jelöltek kapcsán.

De miért lenne benne a Jobbik egy ilyen konszenzusban? És miért gondoljuk, hogy ugyanakkora értéke van mindenkinek, és nem csak akkora, mint amekkora támogatottsága van a választók részéről? Az lenne a szerencsétlen együttműködés, ha ezt az utcai „szíves bocsok vagyunk, mindenkit öleljünk meg” attitűdöt rá akarnák kényszeríteni a politikára.

Mintha a civilség tagadná a politika autonómiáját, és rá akarná kényszeríteni a civil gondolkodást a politikára.

Korábban ez úgy jelent meg, hogy ellenezték a pártok jelenlétét. Most már jók a politikusok, mert szükség van rájuk, de elvárják tőlük, hogy ők is vegyék fel a „mindenkit szeretünk” pólót. 

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

 

Hogy lehetne feloldani ezt a széttöredezett ellenzéki állapotot? Igazán komoly mozgás nem volt az ellenzéki térfélen az elmúlt években.

Ez egy olyan helyzet, amit nehéz feloldani. A matematikai számítások nem működnek. Az lenne a kívánatos, hogy ha nem hat-hét szereplő lenne a Jobbikon kívüli ellenzéki térfélen, hanem csak kettő-három, sokak szerint pedig csak egy. De ahhoz, hogy ez létre tudjon jönni, konfliktusokon át vezet az út. A konfliktusokra meg lehet, hogy éppen az utca mondaná azt, hogy na, már megint veszekednek a pártok, nem tudnak együttműködni, hogy lehetne így rájuk bízni az országot?

Viszont ha ugyanebben a helyzetben maradnak 2022-ben, mint eddig, akkor megint nem fog történni semmi. Az lenne más, ha lennének olyanok, akik kimondanák, hogy ők az alkalmasabb jelöltek. És nem azért, mert azt mérték, hanem mert ők a hitelesebbek, jobban politizálnak vagy több támogatójuk van. Ez viszont konfliktusokat okozhat a pártok között, ami meg a káoszt erősítheti.

Az ellenzéki pártok amortizációjában a saját bénázásukon túl mennyi szerepe van az ellenzéki civileknek és az ellenzéki, illetve független sajtónak? Némi túlzással többet kritizálják az ellenzéket, mint a kormánypárti oldal. Ezzel szemben ott egységesen felsorakozik mindenki a Fidesz mögé. 

Ez így van, a Fidesz-közeli sajtó, civilek és értelmiség sokkal fegyelmezettebb, ami kétségkívül hatásos, de nem biztos, hogy ez egy jó dolog. A baloldali és liberális emberekre kevésbé jellemező az ilyen szintű tekintélytisztelet vagy lojalitás, mint a jobboldali szavazókra. Ezért is könnyebb a Fidesznek ilyen ütőképes szervezetet és hatásos konglomerátumot létrehoznia saját sajtóval, civilekkel, stb. Nem véletlen, hogy kevesebb jobboldali mozgalom van, mert

a jobboldal inkább pártalapon politizál. Választókat szeretne, és nem krétával rajzolgatni a flaszterre.

Ebben a mostani helyzetben végső soron az számít, hogy ki nyeri a választást, ki tudja egyben tartani a táborát. Nagyon sok helyen nincs a Fidesznek többsége, de van egy jól működő szervezete és gépezete, ami együtt tart különböző típusú embereket, mert közben mindenkinek ad forrást: ugyanúgy kap a Lakiteleki Népfőiskola, mint a pufimellényes NER-legények. A Fidesznek nem csak a társadalmi bázisa, hanem a nómenklatúrája is nagyon széles. 

A szervezetiség kiürülése is ennek a problémahalmaznak a része: az emberek elmennek a Kossuth térre, de nem biztos, hogy egy szervezetbe is hajlandóak lennének ennyi energiát tenni, miközben hosszútávon egy szervezet lehet ütőképesebb. Az intézményes keretek, a pártok szerepe 1990 óta ugyanolyan. Csak közben teljesen megváltozott, demokratizálódott a nyilvánosság. Mindenki elmondhatja a véleményét, de közben az emberek már nem lépnek be a pártokba, nem akarnak erős köteléket a politikai szervezetekkel. A Fideszben viszont inkább dolgoznak a pártban, hogy egységben tudják tartani az erőt.

Visszatérve a tüntetésekre: ezek a mostani demonstrációk mennyiben voltak mások, mint az előző két Orbán-ciklus alatti nagyobb megmozdulások? 

Annyiban voltak mások, hogy sokkal gyorsabban jöttek. Ha mondjuk a netadós tüntetésekkel hasonlítjuk össze, ott volt egy konkrét kormányzati intézkedés, ami galvanizálta az elégedetlenséget. Most pedig még nem történt semmi, hiszen még csak most szavaztak a miniszterelnökről és a kormánystruktúráról. Nem volt még olyan szakpolitikai ügy, ami kiválthatta volna ezeket a tüntetéseket. 

Csak a választási eredmény.

Igen, illetve valamennyire az, hogy felmerült a választási csalás gyanúja. Ilyen szempontból inkább a 2002-es tüntetésekhez lehet hasonlítani. De olyan szempontból is más a mostani tüntetés-sorozat, hogy szemben a korábbi elzárkózással, most láthatóan van egyfajta közeledés a pártok és a mozgalmak között.

Hogyan lehetne életképes civil mozgalmat szervezni? 

A kérdés, hogy mi a cél? Hogy mozgásban tartsuk az embereket és legyenek állandó aktivistáink, az sok energiát kíván. Az is kérdés, hogy mi lehet az a sérelem, ami mozgósító erővel bír. Az őszödi beszéd vagy a netadó ilyen volt. Ha nincsenek ilyen ügyek, akkor szokott felmerülni, hogy csináljunk hálózatokat, ahol az emberek össze tudnak jönni. De hogy csak azért jöjjünk össze, hogy aktívak legyünk, az öncél.

A Momentum a cselekvés köreivel helyi problémák megoldását tűzte ki célul, ami sikeres lehet, de nem látványos, és hiányzik egy szimbolikus kötőanyag belőle. A polgári körök esetében szó sem volt kátyúk javításáról, ott a cél a polgári világ fenntartása volt.

De konkrét célok nélkül nagyon nehéz sikeres civil mozgalmat építeni. Az nem elegendő, hogy kifejezzük: nem vagyunk kormánypártiak.

A Fidesznek 2002-ben még elég volt, most már nem az. És nem csak a fragmentált ellenzék miatt, hanem azért is, mert azóta sokat változott a világ. Illetve a baloldali-liberális oldal is másmilyen, mint a fideszes polgári világ volt. Polgári körösnek lenni sokkal szűkebb identitást jelentett. Most nem tudni, mi az, ami összeköti a balliberális embereket.

Akkor nem az utcán tüntető emberek lesznek az új ellenzék?

Ezt majd a jövő eldönti. Már a Tanítanék-tüntetésekre is sok olyan ember elment, akik bár közvetlenül nem voltak érintettek, de kormánykritikusak voltak. Az a kérdés, hogy a szakpolitikai konfliktusok hogyan értelmeződnek ebben az új ellenzékiségben. Ezt akkor fogjuk majd látni, ha lesznek ilyen konfliktusok. Sok minden függ attól is, hogy milyen konfliktusok lesznek. Ha olyanok, mint amit a kormány Soros Györggyel – és nem a CEU-val – szemben művelt vagy ahhoz hasonlók, akkor hiába fogja tudni az ellenzéki szavazó, hogy nem erről kellene beszélni és ez csak agymosás, Soros György mellett nem fognak tömegek tüntetni.

A másik fontos szempont, hogy olyan csoport menjen ki az utcára, amelyik referenciaként szolgálhat. Ha azt látjuk, hogy Benny hilles rohangálás megy a Kossuth téren, akkor az ellenzéki közvélemény egy része sem biztos, hogy meggyőzhető arról, hogy ez egy olyan ügy, amiben igazunk van. A tüntetésekre akkor szeretnek elmenni az emberek, ha azt gondolják, hogy igazuk van. De ha azt látják, hogy lehet, hogy igazuk van, de nem biztosak benne, hogy ezt így kellene csinálni, akkor elvesztik a mozgósító erőt.

Hogy lehet bevonni a jobbikosokat ezekbe a megmozdulásokba? Ők egy sor kérdésben mást gondolnak, mint a balliberálisok.

Ez attól függ, hogy milyen ügyek kerülnek elő. Egy oktatásos, egészségügyes kérdésbe könnyebb bevonni a jobbikosokat és a Jobbikot is. Ha a gender-téma körül fog a kormány generálni valamit, az nem lesz nagy mozgósítóerejű. A bíróságok átalakítása, illetve más ilyen jogállami vagy demokráciaféltő tüntetés sem vonz tömegeket.

Ha viszont az EU-tagság kerülne veszélybe, az egy olyan generális ügy lenne, ami mögé mindenki felsorakozhatna. De azt valószínűleg nem fogják meglépni, mert nem hülyék.

KÉPEK: Kiss Brigi / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek