Idén nem írták le a felvételiző középiskolásoknak, hova vették föl őket, csak azt, hányadik helyre a megjelölt intézmények közül. De legalább a tavalyi járványügyi korlátozások után újra lehetett pontváró bulikat tartani.

Kiépült iparággá vált mára a magántanári szolgáltatások rendszere, ami ráadásul szinte teljesen átláthatatlanul működik: szájról szájra terjed a szülők között, hogy kihez érdemes vinni a gyereket, és az órabért is zsebbe fizetik. De lehet, hogy pont a transzparencia hiánya a garancia a minőségre? Egyáltalán mennyi magántanár lehet a pedagógustársadalomban, mennyi az órabérük, és vannak-e opportunista csalók ezen a piacon? Beleástuk magunkat az oktatásügy árnyékgazdaságába.

Amíg a NAT-on háborogtunk, lezajlottak a középiskolai felvételik. De mi lesz azokkal, akik 16 évesen kihullanak az oktatásból? Rajtuk keresztül termeli újra az oktatási rendszer a szegénységet. Talán többet is tehetnének az érdekükben az intézmények ötévenkénti átnevezésénél és a kötelező olvasmányok újragondolásánál.

Se az iskolai nyelvtan, se a nyelvoktatás nem segíti elő, hogy megtanuljuk más népek nyelveit. De akkor mi segítene? Hát mondjuk az, ha az osztrák határ menti falvak inkább a szomszéd falu kórusát hívnák meg falunapokon, nem a távoli erdélyi kórust.

Kihirdették az idei felvételi ponthatárokat, vannak azonban, akiknek ez csalódást okozott. Hátra van viszont még a pótfelvételi, ami rengeteg diáknak jelenthet második esélyt. Hét tipp a pótfelvételihez.