Dürer-beruházás: gátlástalanság és idiotizmus

Sem a műemlékvédelem, sem a műemlékrombolás nem világnézeti kérdés, és ez a Düreren is nagyon jól látszik.

Előző szombaton egy cikkben szedtem össze a NER leggusztustalanabb budapesti műemlékrombolásait, amiket sokáig a NER álkonzervativizmusának bizonyítékaként láttam.

Felszínesen szemlélve a konzervativizmust a műemlékvédelem – a régi korok épített örökségének megóvása – tipikus konzervatív toposznak tűnhet, de a konzervativizmus nem a régihez való mindenáron ragaszkodásról szól az újjal szemben, sokkal inkább a jól beválthoz és a jól működöhöz való ragaszkodást jelenti, és a tartózkodást attól, hogy ezeket kizárólag az újdonságuk okán cseréljük le nem kiforrott és kipróbált dolgokra.

Ha tehát valamennyire jogos is számon kérni ezen műemlékrombolások miatt a konzervativizmust a sok más szempontból is álkonzervatív NER-en, ez nem jelenti azt, hogy más értékrendbeli alapon állva helyeselni lehetne akár a Közvágóhíd elpusztítását és „Las Vegas kínai másolata”-típusú giccslakótelepre cserélését, akár a Radetzky-laktanya szinte teljes lebontását és modern iroda- és lakókomlexumra cserélését.

Ezek megítélése ugyanis nem világnézeti kérdés.

Ha megnézzük például a Dürert – amit én majdnem minden nap látok, és annyiszor szorul össze a szíven és ökölbe a kezem –, könnyen belátható, hogy azt nem lehet a semmiféle bal-jobb koordinátarendszerben elhelyezni.

Miről is van szó? Van egy még belvárosinak mondható terület egy még szintén belvárosinak mondható közpark, a Városliget mellett – ami egy külön történet –; ezen a területen állt két darab 19. század végi épület – az egykori Szent Szív zárda és egy iskolaépület –, valamint egy hatalmas meg egy kisebb szocialista-modernista épület, de a területen még így is nagyon sok volt a fás-parkos zöldfelület.

Az épületeket különféle szervezetek használták, jellemzően alulról szerveződve: a legrégebbi épületekben működött a főváros egyik legjobb, kultikus szórakozóhelye, a Dürer Kert, egy csomó zenekarnak itt volt próbaterme, az újabbakban meg többek között rendezvényközpont meg sportközpont működött.

Aztán jött a beruházó – Garancsi István ingatlanfejlesztő cége és más NER-közeli tőkealapok –,

kiebrudalt mindenkit, a legrégebbi épületen kívül mindent lebontott,

hogy a helyükre sokkal nagyobb épületeket húzzon majd fel, az egyetlen megmaradt épület egy kis részét szintén lebontotta, hogy köré és fölé egy őt bekebelező és agyonnyomó gigantikus irodaházat építsen.

Mindezzel párhuzamosan a területen található zöldfelület egy jelentős részét is letartolta, a látványtervek szerint a végeredmény egy csillivilli modern iroda- és lakókompexum lesz, ami kiválóan mutatna a Váci út külső részén a többi hasonló között, itt, a még szinte belvárosban azonban nagyon durván felsérti az egyébként is kicsit kaotikus, de az Ajtósi Dürer sor belvárosi autópályáját és az azon gyakori dugókat leszámítva alapvetően jól működő városszövetet.

Ráadásul úgy épülnek városszerte új lakó- és irodaparkok, hogy egyébként épületek tömege áll üresen – és ezzel párhuzamosan emberek tömegének a feje fölött nincs fedél, ami egy másik problémahalmaz –, az építőanyag-árak és az építőipari munkaerő ára az egekben, és mindennek a tetejébe a nyakunkon a klímavészhelyzet, amit a bontások és fölösleges új építkezések csak még inkább súlyosbítanak.

És ha már a klímavészhelyzetnél tartunk: a Dürer Kert épülete köré tervezett komplexum energetikai szempontból is külön katasztrófa: az üvegfalak miatt az épület fűtése és hűtése is rengeteg energiát zabál majd, és természetesen meglesz benne a legordenárébb baromság is, amit egy épületben az energiahatékonyság ellen el lehet követni:

a fedett átrium, a Dürer Kert egykori fás-árnyas belső udvarának a helyén.

Nem nehéz belátni, hogy ezeket a jelenségeket nem a világnézeti koordinátarenszerben lehet és kell elhelyezni, hanem egy olyanban, aminek az egyik tengelye a közjó előmozdításától a gátlástalan profitéhségig terjed, a másik tengelye meg a józan észtől a teljes idiotizmusig.

A hatalmas épület hatalmas épületre cserélésével, a kisebb épületek hatalmas épületekre cserélésével, az egyik műemlék épület elpusztításával és a másik agyonnyomásával, a zöldfelületek letartolásával

a Dürer-beruházás minden elemében a gátlástalan profitéhség és a teljes idiotizmus szélsőértékeit képviseli,

nem igazolható semmilyen szalonképes ideológia alapállásából, és ugyanolyan fájdalmas liberális, szocialista vagy konzervatív irányból nézve – már amennyiben a konzervativizmus nem az Orbán Viktor iránti szerelmet jelenti –, hogy csak a klasszikus nyugati világnézeti vonulatokat említsük.

Szégyen az egész, úgy ahogy van, ahogy szégyen a mindezt lehetővé tevő „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás” műfaja is, ami a helyben élők minden szempontjának figyelmen kívül hagyásával

pont a kereszténydemokrácia egyik alappillérét, a szubszidiaritás elvét gyalázza meg,

ugyanúgy, ahogy a Szent Szív zárda egykori épületét az őt nemsokára agyonnyomó üveg-acél szörnyeteg.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!